"Magyarországon a kommunista párt 1948-ig nem tűzte napirendre a termelőszövetkezetek szervezését. A Szovjetunió által favorizált pártnak a második világháború után követett óvatos politikája 1948-ban változott meg. Júliusban mondták ki, hogy a háború előtti szövetkezeteknek a földműves-szövetkezetekbe való beolvasztásával egységes falusi szövetkezeti hálózatot kell létrehozni szegényparaszti vezetéssel.

A szövetkezeti központokba beültetett pártkáderek révén 1948 őszétől 1949 tavaszáig – sok helyen viharos körülmények között – lényegében fél év alatt, kampányszerűen megtisztították a falusi szövetkezeteket a kulákoktól. A földműves-szövetkezetek taglétszáma a többi szövetkezet beolvasztásával fél év alatt 426 ezerről 834 ezerre nőtt.

1949 végén a termelőszövetkezeti csoportok (tszcs) tagjainak 98,5 százaléka, 1950 végén még mindig 80,3 százaléka agrárproletár vagy olyan törpebirtokos volt, aki sem földet, sem állatot, sem egyéb gazdasági felszerelést nem tudott a közös gazdaságba bevinni" - kezdte a kisalfold.hu-nak Honvári János egyetemi docens, a győri Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának gazdaságtörténésze.

Csodával határos módon maradt három traktorja a rábapordányi tszcs-nek

"Felszereléssel, gazdasági épületekkel, istállókkal azok a megyei csoportok voltak viszonylag jól ellátva, amelyek olyan úri, vagy kulákbirtokokon alakultak, ahol a földdel együtt a felszerelések és az épületek is a tszcs tulajdonába kerültek. Nézzünk erre pár megyei példát.

A győrasszonyfai tszcs-nek 125 férőhelyes istállója, 100 férőhelyes sertésólja, motorral működő darálója, cséplőgépe, elevátora, vetőgépe, ekéje, 2 lovaskocsija, szecska- és répavágója, több lókapája, csigatriőrje, magtárja, góréja, lábaspajtája volt. A mihályi tszcs a régi tulajdonostól 25 férőhelyes sertésólat, magtárt, górét, gépszínt, benne traktort, vetőgépet, cséplőgépet, 3 boronát `örökölt´.

A rábapordányi Szocializmusért tszcs-nek 68 férőhelyes istállója, 50 férőhelyes sertésólja, és a korban szinte csodával határos módon 3 darab traktorja, cséplőgépe, darálója, 5 vetőgépe volt. A peresznyei Dózsa 80 férőhelyes istállót, 200 férőhelyes sertésólat további nagyszámú gépet és felszerelést kapott.

Mindezen felül hozzájutottak 27 holdas gyümölcsöshöz is. Jól állt épületek és eszközök dolgában a szili Győzelem tszcs is (50 férőhelyes istálló, 100 férőhelyes sertésól, 100 férőhelyes juhakol). Rábacsécsény-Szalacspusztán valósággal bővelkedtek épületekben. Volt három 160 számosállat elhelyezésére alkalmas istállójuk, magtárjuk, gépházuk üzemképes motorral, víztornyuk, darálójuk, 250 férőhelyes sertésóljuk.

Összességben a megyei termelőszövetkezeti épületekre a felsoroltaknak pont az ellenkezője igaz: részben a harcok, részben a lopások következtében nagyon romos, használhatatlan állapotban voltak. A gondokat tetőzte, hogy a szövetkezetek nem sokáig örülhettek a birtokukba került nagygépeknek. 1950-ben ugyanis – a földműves-szövetkezetekkel együtt – cséplőgépeiket és traktoraikat a traktoros munkagépekkel együtt `fel kell ajánlaniuk´ a szerveződő gépállomásoknak.

A csoportoknak juttatott állatállomány országosan az 1945. évi földosztás és a sváb kitelepítés során került az állam kezére. Ez az állomány öreg, ismeretlen származású, jellegtelen, leromlott kondíciójú, továbbtenyésztésre gyakorlatilag alkalmatlan egyedekből állt. A lovak egy része koránál, kondíciójánál fogva munkára már nem volt alkalmas, a tehenek nagy része pedig alig adott tejet.

A győrszentmártoni – napjainkban Pannonhalma a település neve – tszcs a Földalaptól 5 lovat és 1 csikót kapott. Ritkaságszámba ment, hogy ezek közül csak egyetlen kanca volt továbbtenyésztésre alkalmatlan" – folytatta Honvári János.

Verekedésbe torkoló viszályok az újtelepesek miatt

"A megyei tszcs-ket felsőbb utasításra 1948 és 1949 telén felülvizsgálták. Győr-Moson és Sopron megyében 1949 végén 80 csoport felülvizsgálatát végezték el. Az akkor még két önálló megyében működő közös gazdaságokban 2045 tag 21 373 holdon gazdálkodott. 1949-ben a Győr-Sopron megyei tszcs-k 652 alapító tagjának állapítható meg pontosan a szociális összetétele.

Ebben az évben a tszcs-ben lévők 71,5 százaléka már tulajdonos paraszt, de szinte kivétel nélkül újbirtokos, vagyis 1945-ben jutottak földhöz. A két megyében feltűnően magas az újbirtokos középparasztság aránya, ami minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a telepesek nagy számban léptek be a megalakuló csoportokba. Fertőrákos község lakóinak háromnegyedét kitelepítették, helyükre a Békés megyei Szeghalomról érkeztek telepesek költöztek, akik már 1948 őszén megalakították a Ságvári tszcs-t.

Balfon is telepesek hozták létre a Micsurin csoportot. A telepesek a földosztás során általában 15 holdas birtokot kaptak. A mosonszentpéteri Haladás és a fertőrákosi Rajk László tszcs összes tagja, a mosonszentpéteri Előre, a mosonszentjánosi Rákóczi, a levéli Rákóczi tagjainak döntő többsége telepes volt. A megye többi telepes községébe a kitelepített svábok birtokára helyeztek részben Csehszlovákiából kiutasított magyarokat, részben pedig a Tiszántúlról, a Dunántúl más részeiről, valamint Észak-Magyarországról földműveléshez egyáltalán nem értő bányászokat. Mindez rengeteg vitára adott okot, a viszályok nem ritkán verekedésbe torkoltak.

Mosonszentjánoson egy telepes asszony, akinek a gyerek az iskolában verekedésbe keveredett a többivel, úgy vett elégtételt a csemetéjén ért vélt vagy valós sérelmen, hogy a tanulók előtt esett neki a tanítónőnek, mert őt tartotta felelősnek az eset miatt. A Sopron környéki sváb falvakban a kitelepítésre várók és időközben már a portájukra betelepített mezőkövesdi, tiszántúli, észak-magyarországi telepesek között állandó volt a súrlódás. Az őslakosságot kifejezetten irritálta a munkakerülő, az osztott vagyont csakhamar felélő, elherdáló, majd magukat lopásból fenntartó telepesek léte és több alkalommal követelték ezeknek a telepeseknek a visszatelepítését" – magyarázta a győri egyetemi docens.

Eljött a kulákság likvidálásának ideje

A gazdag parasztság felszámolása szervesen összefüggött a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével. Rákosi sokszor hangoztatta, hogy addig, "amíg a paraszt azt látja, hogy a kulák egészen jól boldogul, addig hiányzik neki a serkentés a szövetkezésre". A kulákság szavakban hirdetett korlátozásának politikája csakhamar likvidálásba csapott át.

A hatalom gyűlölt rendőrei itt gépfegyverrel tartottak házkutatást kulákoknál

"1948-ban elvették bérelt földjeiket és megkülönböztető különadót vetettek ki rájuk. Gyorsított ütemben visszamondták hiteleiket és ettől kezdve kulák nem jutott semmilyen állami kölcsönhöz. A hosszas viták után a kulákhatár nagyságára vonatkozó végső konklúzió az volt, hogy a felsorolt kritériumok közül a 25 hold vagy 350 aranykorona a leghelyesebb. Ezt a kulákhatár nagyságára helyszíni vizsgálódások alapján javaslatot tevő bizottságok maguk is `szigorú´-nak nevezték, ám mindennek brutális végrehajtásával 3-4 év alatt likvidálták a kuláknak minősített gazdaságok közel a felét.

Annak ellenére jártak el így, hogy Magyarországon a 25 hold birtokhatár körüli gazdaságok szinte kizárólag családi munkaerőre épülő parasztgazdaságok voltak, az elsősorban idegen munkaerőre épülő tőkés paraszti gazdaság 50 hold körül kezdődött. A téti járás kuláklistáján szereplő 282 fő között 94 olyan gazda volt, akiknek 1949-ben a birtokuk meghaladta a 25 holdat, de a föld összértéke egyiknél sem érte el a 350 aranykoronát. Ez a közel 100 személy még a marxista meghatározás szerint sem számított kizsákmányolónak, ezek szinte kivétel nélkül középparasztok voltak" – összegezte kutatásait Honvári János.

Egyre több "szabotázst" varrtak a kulákok nyakába

"Egyre gyakoribbá vált, hogy azonnal, még a vizsgálat lezárása előtt a kulákoknak tulajdonítottak minden állatelhullást és tűzesetet. A Fertőbozi Szabadság tszcs-ben elpusztult 1500 csirke, ami a rossz elhelyezés, a vegyes állomány, a higiéniai hiányosságok és a gyenge takarmányozás miatt mindennapos jelenség volt abban az időben. A csirkék gondozójáról rögtön `kiderítették´, hogy belépés előtt földjük, hentesüzletük és kocsmájuk volt, és mint földműves-szövetkezeti boltvezető 12 ezer forintot sikkasztott. Vagyis az esetről tudósító megyei újság azt sugallta, hogy a név szerint megnevezett "vádlott" tudatosan tette tönkre a csoport baromfiállományát.

1950 augusztusi jelentésben négy tűzesetről számolnak be, többek között Vicán elégett 50 kereszt gabona, 4 vagon szalma és részben a cséplőgép.

A vizsgálat ekkor még csak egy helyen, Dunakilitin zárult le, de a jelentésben kivétel nélkül kulákok gyújtogatásról írtak. Az újságok olyan kulák `szabotálásokról´ írtak, amit senki sem hitt el. Újkéren a kisparasztok szerződéses magrépát ültettek, de a mag elfajzott, mert a takarmányrépa terület mellé az egyik kulák `szép suttyomban´ 520 öl cukorrépát ültetett, ami az ültetésnél állítólag senkinek sem tűnt fel.

A megyei lap azt bizonygatta, hogy ebben az esetben is tudatos kulák szabotázs történt" – említett több példát a kulákok megbélyegzésére Honvári János.

Mindennapos volt a zaklatás, a házkutatás a tehetősebb parasztcsaládoknál a Rákosi-korban

Verseny a rendőrök között: ki jelent fel több kulákot!

"A tömegeket megnyomorító rendszer ellen tudatos, szervezett politikai fellépésre a Rákosi-rendszerben ismereteim szerint egyedül Kónyban került sor, ahol 1950 áprilisában lázító röpcédulákat szórtak szét a község utcáin, a községháza falára pedig a `Halál a kommunistákra!´ feliratot mázolták olajfestékkel.

A tetteseket elfogták, egyiküket halálra ítélték és kivégezték. Szanyban a pártvezetőség késő éjszakába nyúló értekezletének idején beverték az ablakot. Ebből a kutyaszorítóból nem volt kivezető út. Számtalan helyen megfogalmazták, hogy a kulák nem változik meg, a kulák `nem nőhet bele a szocializmusba´. A kuláklistáról elvileg akkor sem lehetett lekerülni, ha a földjük egy részét vagy egészét `felajánlották´ az államnak.

Az utolsó falatok: kulákok sírba rejtenek el élelmiszereket

Igaz, ennek ellenére a földjüket vagy annak egy részét felajánló, a fennálló rendszerhez lojális `jó kulákokat´ sok helyen levették a listákról. Az állam és az egyház közötti megállapodás alapján lekerültek az egyházközségek földjeit felajánló lelkipásztorok is. Győr-Sopron megyében 1949 és 1952 között 1866 főről 1505 főre, tehát 351-gyel csökkent a beadásra kötelezett kulákok száma. A kulákok zaklatása mégsem ért véget.

A helyi apparátusokat 1948 végén, 1949 elején egyenesen felszólították a kulákok állandó `macerálására´. A dunakiliti körjegyzőség 1949. március 29-i jelentéséből világosan kiderül mindez.

A csikvándi rendőrőrsparancsnok pedig szabályos versenyre hívta ki a járás többi rendőrét, a tét a következő volt: ki jelent fel több kulákot!

A ma már Veszprém megyéhez tartozó Újmalomsokon azért bűntettek meg egy kulákot 1200 forintra, mert rövidnek találták a tűzcsapó nyelét. Utóbbi példa mindent elmond erről az embertelen világról" – zárta szavait Honvári János.