Payday Loans

Keresés

A legújabb

Antiszemita Horthy-korszak? PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Zsidókérdések Magyarországon - Zsidókérdések Magyarországon

Antiszemita volt a Horthy-korszak? Amikor felhördültek, ha nem náluk vásároltak?

2013. december 13.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Horthy-Miklos-.jpgRovatunkban már számtalanszor rámutattunk hivatalos statisztikai tényadatok közlésével arra, amit két világháború közti negyedszázadunk folytonos gyalázói vagy nem tudnak, vagy nem akarnak tudni, amit az „Esti Újság”, 1944. április 1-i száma így összegzett: „Zsidótörvényeink betartása, illetve betartatása, ha az összeredményt nézzük, nem sikerült. A zsidóság zöme példátlanul tartja magát a gazdasági fronton.” Ha viszont valaki csupán annyit kért, hogy a keresztények csak keresztény kereskedőnél és iparosnál vásároljanak, képviselői azonnal felhördültek. Akik kirekesztettek voltak ugyebár már akkor is. Legalábbis szerintük. Merthogy a statisztikák mást mondanak.


De még mielőtt ezekből idéznénk, lássuk, mi is történt, amikor Wolff Károly (1874-1936), az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke 1935 karácsonyán felhívást tett közzé a keresztény kereskedelem és ipar védelmében. Az esetről teljes egészében közöljük Nyisztor Zoltán (1893-1979) pápai prelátusnak, a Magyar Kultúra című társadalmi és tudományos szemle felelős szerkesztőjének mindmáig tanulságos kommentárjaival ellátott beszámolóját az orgánum 1936. január 20-i számából. Íme:

„Régen kavart fel akkora felháborodást, olyan hosszú ideig tartó vihart írásmű, plakát, vagy bármi más nyilatkozat, mint Wolff Károly ártatlan karácsonyi felhívása, hogy: keresztények csak keresztény kereskedőnél és iparosnál vásároljatok! Hetek óta zúg a megbotránkozás és a panasz egybeáradt, tajtékos folyama. Vallási gátakat súrol és politikai partokat verdes habzó haragja. Talpra szökkent, megmozdult s a veszélyeztetett zsidó ipari és kereskedelmi körök és érdekek védelmére sietett az egész magyar Sion. Szóban és írásban annyi frázist puffogtattak el, annyi gyilkos golyót lődöztek szét, annyi alattomos aknát helyeztek el a közvélemény nyíratlan bokrai alatt, amennyi a valóságban egy ország elfoglalására elegendő volna.

Elnevezték Wolff Károly felhívását karácsonyi „ünneprontásnak”, Jézus elleni „bűnnek”, közgazdasági „ostobaságnak”, politikai „merényletnek”, antiszociális iránymutatásnak és sok minden olyannak, ami inkorrektség, tudatlanság, lázítás, vagy vétek…

Nem célunk a felhívással érdemben foglalkozni, sem a körülötte tomboló vihart lecsendesíteni; csak a legszembeötlőbb és a leginkább arcunkba fröccsenő tajtékot szűrjük le néhány mondatban.

1. Tanulják már meg egyszer a túloldalon is azt és higgyék el, hogy a kereszténység nemcsak hittitok és Isten imádására rendelt parancsok zárt kincsesládája, nemcsak áhítat, jámborság és tömjénfüst, hanem az élet minden megnyilatkozását igazsággal és szeretettel irányítani hivatott erő is! Ha tehát az élet valamelyik területén emberek tízezreinek, százezreinek, millióinak kárára igazságtalan helyzeteltolódás érvényesül mások meg nem érdemelt és aránytalan javára, a keresztény tanítás nemcsak hogy nem tiltja meg az illetékeseknek, ellenkezőleg: kötelezi őket a mutatkozó igazságtalanság megszüntetésére és az egyensúly helyreállítására. Ennyi van és semmi több az említett nyilatkozatban! Vallást vagy vallási parancsot sem jobbra, sem balra nem érint – annál kevésbé sért.

2. Semmi közgazdasági kár nem származik abból, ha a keresztény fogyasztók csak keresztény iparosnál és kereskedőnél vásárolnak. Nemzetgazdasági szempontból azonban egyenesen kívánatos, hogy az iparban és kereskedelemben az a népi réteg helyezkedjék el és erősödjék meg, amelynek véréből kerülnek ki egyrészt a termelő munkások, másrészt a fogyasztók s így nem valószínű, hogy merő haszonlesésből kívánná, vagy ki tudná uzsorázni ezeket a bizonyos értelemben tőle függő gazdasági kategóriákat. – Közismert tény egyébként, hogy a zsidó fogyasztók csak akkor és csak azt vásárolják keresztényeknél, amit zsidónál nem tudnak megkapni. Ha Zsolt Bélának és hitsorsosainak ez ellen tény ellen nincs és sohasem is volt kifogása, miért háborodik fel olyan irtózatos módon az ellen a tendencia ellen, mely a keresztények ugyanilyen összefogását és egymás-segítését akarja elérni.

3. A zsidó iparos vagy kereskedő nem fog éhen halni akkor sem, ha nem vásárolnak nála keresztények, legfeljebb elmegy földmunkásnak vagy más hasonló természetű termelő munkásnak. – Ezeken a munkaterületeken ugyanis hiába kerestük eddig a zsidókat még arányszám szerint is! Ki mondta, vagy ki parancsolta azt valamikor, hogy csak háztulajdonos, bankvezér, iparmágnás, vállalkozó, kereskedő, orvos vagy ügyvéd lehet a zsidó; ellenben fizikai munkára, szolgai szolgálatra nem alkalmas? És ki meri hirdetni azt, hogy ami így „tény” ma, az így „helyes” is, és hogy az az igyekezet, amely ezen változtatni akar, bűn?...

4. Kedvenc, majdnem minden cikkben visszatérő érvük a „felhívás” támadóinak az, hogy a keresztény kereskedő és iparos minden külső támogatás nélkül, „szabad versenyben” állja a harcot és hódítson magának érvényesülési területet!... A 80-90, sőt több helyen 100 %-os arányban zsidók kezében lévő ipari vagy kereskedelmi szakmakör azonban nem tűri meg soraiban a keresztény versenytársat.... Nem ír ki plakátokat, nem bocsát ki felhívásokat - de tudja és ismeri közgazdasági, belső kereskedelempolitikai és technikai módját annak, hogy a keresztény kereskedő vagy iparos 1-2 év alatt elpusztuljon…! Ami ezen a téren tapasztalható és bizonyítható, az nem szabad verseny, hanem mészárlás: a zsidó „zártszám” gyilkos, konok érvényesítése a „betolakodó” keresztényekkel szemben. Ezért szükséges az, hogy a keresztény iparos vagy kereskedő, a vele szemben álló zsidó front ellenében, támogatást nyerjen azoknál, akiknek nemzeti, faji és fogyasztói érdekük, hogy a gazdasági vérkeringést duzzasztó és szabályozó ipar és kereskedelem mielőbb olyan kezekbe kerüljön, akik a nemzet fizikai testének és lelkének is egyformán tagjai, és akik a tőkén és hasznon kívül ismernek egyéb ideálokat – a közvetlen családgazdagításon felül pedig egyéb kötelességeket is…”

Tekintettel a beszámolóból általunk kijelöltekre, lássuk akkor ezután ismételten, mennyire is voltak kirekesztettek a keresztény kereskedelem és ipar védelmében közzétett felhívás ellen csípőből tüzelők! Ehhez untig elég csak a kibocsátása éve, az 1935-ös foglalkoztatottságukra vonatkozó adatainak ismerete dr. Kovács Alajos (1877-1963), a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnöke tanulmánya (A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrében, 1938) alapján. Amiből fehéren-feketén kiderül, hogy a jelzett esztendőben a kereskedők 45 %-a, a bányászati tisztviselők 47,6, az ipari tisztviselők 43,9, az önálló kereskedők 57,6, a kereskedelmi tisztviselők 48, míg a közlekedési segédszemélyzetnek csak 4,8, a napszámosok 3,9, a házi cselédek 1,4 %-a volt zsidó.

Ám ha tovább lapozzuk művét, újabb beszélő számokkal találkozunk. Így például – numerus clausus ide vagy oda – 1928-ban az ügyvédek 50,6, 1931-ben az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok 51,3, az első zsidótörvény megszületésekor, 1938-ban pedig a magánorvosok 54,5 %-a került ki soraikból. De számarányuk nem volt csekélyebb az ipari foglalkozásokban sem. Ekkor a sárvári cukorgyár tisztviselőinek 85,7, a fővárosi Filtex alkalmazottainak 65,6, a Viktória Gőzmaloméinak 75,3 %-át adták.

Végül, ami a bankvilágot illeti. Itt a tisztviselők 60-70 %-át nyújtották. S akkor ráadásként még nem is részleteztük, vajon miért, hogy (az 1926. évi huszonkettedik törvénycikk értelmében) a felsőházi tagok között szerepelnie kellett két „életfogytiglan választott” rabbinak is, vagy hogy (az 1928. évi tizennegyedik törvénycikk alapján) egyetemeinken, főiskolánkon Horthy kormányzóságának nyolcadik évétől a felvételnél már nem számított a származás, csak a korábbi tanulmányi előmenetel?

Szóval antiszemita volt a Horthy-korszak? Amikor felhördültek, ha nem náluk vásároltak? Nem inkább azt illene megjegyezniük, hogy ahonnan enni kapnak, oda nem piszkítanak, még utólag sem? Ha már egyszer nem foglalják imába Horthy nevét, amiért uralkodása alatt ilyen arányban képviseltethették magukat a felsőbb körökben.