SZENDI GÁBOR ● Mai szexfelfogásunk rengeteg ellentmondást és paradoxont hordoz. A nők szenvednek attól, hogy nem “szupernők”, a férfiak meg attól, hogy nem “szuperférfiak”.
photo_kamanaa.files
A szex medikalizálása
Valójában ezek hamis, sematizált elvárások, melyeknek kevés ember tud megfelelni. A medikalizálás lényege, hogy egy közérzeti, kapcsolati, vagy akármilyen problémát betegségnek minősítünk, és orvosi eszközökkel akarjuk kezelni. A szexualitás medikalizálása azt jelenti, hogy normákat állítunk fel arról, mi a normális, mi az elvárható, hogyan kell működnie valakinek, hányszor kell kívánnia a szexet, és hány perc alatt illik az orgazmusig eljutnia. És ha valaki nem felel meg ennek, akkor kezelni kezdjük.
Igen tanulságos a pszichiátria bibliájában, a DSM-IV-ben található “Hypoaktív szexuális vágy zavar” leírása. Eszerint “A szexuális fantáziák és a szexuális tevékenység vágyának tartós vagy visszatérő csökkenése (hiánya). A csökkenés illetve a hiány megítélése a klinikus feladata a személy korát, életkörülményeit és a szexualitást befolyásoló egyéb tényezőket egyedileg mérlegelve. A zavar jelentős distresszt vagy interperszonális nehézségeket okoz”
A “betegségdefiníció” amolyan igazi pszichiátriai definíció: semmi kézzelfogható és mérhető, de a szakszerű fordulatok objektivitást sugallnak. A klinikus totális szubjektivitása válik itt objektív ítéletté. Miért volna a szex tekintetében a betegéhez hasonlóan ugyanolyan laikusnak minősülő pszichiáter “szakértő”? És tényleg betegség, ha valaki nem kívánja a másikat?
Persze, hogy nem betegség. Csakhogy a betegségkereskedőknek azért kell betegséget csinálni belőle, hogy kódolni lehessen, és a biztosítók támogassák a vágyserkentő tabletták árát.
Nemi különbségek a szexben
Valójában mindenkit jellemez valamilyen szexuális késztetés-szint, ami ráadásul változik az évek során, természetesen a partner függvényében is. Ezt csak azért betegségnek minősíteni, és szexológussal vagy gyógyszerrel, pláne műtéttel “kezelni”, mert egyiküknek nem felel meg a másik igényeinek, olyasmi, mint kezeltetni azt, aki nem látja szépnek a Mona Lisát, vagy utálja a körömpörköltet, esetleg nem érti a vicceimet. A férfi és nő eltérő szexuális válaszkészségének mindenképen van evolúciós vetülete.
E megközelítést botorság a fogamzásgátlással, meg egyebekkel cáfolni, mert a sokmillió év alatt kialakult gének és viselkedésmintázatok nem módosulnak pár évtizedes hatásra. A nőnek azt kell megítélnie, teherbe eshet-e adott férfitől, vagyis a szexuális izgalom akkor alakul ki, ha a férfivel való kapcsolatot érzelmileg biztonságosnak ítéli. A biztonságra nem garancia a házasság, ami rossz esetben esetleg csak jogi, de nem érzelmi biztonságot jelent. (Vagy még jogit sem.)
A “csökkent libidóval” kezelt nők többsége negatívan nyilatkozik kapcsolatáról és hiányolja az érzelmi intimitást és a gyengédséget. Mivel az oxytocin nevű hormon nőkben ezekre a hatásokra választódik ki, és jelenléte szükséges a szexuális izgalomhoz, ezek hiányában a nőnek nem megy a szex. Nőkben a neheztelés, harag szintén csökkenti az oxytocin szintet, és növeli a vasopressin nevű hormon szintjét, ami viszont nőkben megint csak gátolja a szexet. Gyermekszülés után a nőkben olyan hormonális folyamatok zajlanak le, amelyek akár évekig is gátolják a nemi vágyat, különösen, ha a gyermeknevelésben nézeteltérések vannak férfi és nő között.
Evolúciósan programozott ugyanis, hogy a nő ilyenkor berendezkedik a gyermek védelmére, s ezzel párhuzamosan gátlódik a szex. A férfi viszont úgy van “tervezve”, hogy kevésbé érdekelje az érzelmi kapcsolat, férfiak sokkal kevésbé a stresszre is, könnyebben lépnek szexuális kapcsolatra, így bennük a kapcsolat minőségének romlása nem feltétlen vezet a szexuális izgathatóság romlásához.
Még kezdő koromban egy “osztályon” megismertem egy férfit, aki éppen öngyilkossági kísérlete miatt állt kezelés alatt. Elmondta, hogy évek óta küszködnek azzal, hogy ő szexuálisan egy nulla, évek óta járnak szexológustól szexológusig. Mi is a panasz? Hogy ő nem tudja kielégíteni feleségét, mert kicsi a potenciája, nála túl korán történik meg az orgazmus. A szexológusok mérették vele az időt, statisztikákat mutattak neki, hogy ő megfelel az átlagnak. De a szexológusok ezzel nem tudták megoldani azt a feszültséget, ami otthon a férfi és felesége közt állandósult. A férfi nem az átlagnak, hanem feleségének akart megfelelni. Végül az állandó kudarc, a sárbatiport férfiúi önérzet elviselhetetlenné vált, és akkor bevett egy csomó gyógyszert, de szerencsére még időben rátaláltak.
A másik történet hőse egy nő, aki azért keresett fel, mert mint mondta, ő frigid. A család utalta be hozzám. Rendben, de mi a panasz. Ugye, mert önmagában az, hogy valaki nem él át orgazmust, de nem is hiányzik neki, az nem panasz. Elmondta, hogy barátja állandóan szexszelni akar, őneki meg nincs kedve, mert neki ez feladat. Barátja ettől még inkább akarja a szexet, ő ettől meg még inkább begörcsöl. Már nem meri megsimogatni, vagy puszit adni neki, mert barátja rögtön a szexre gondol. Ha ágyba kerülnek, arra gondol, hogy megint kudarc fogja érni. Ettől feszült, nem tudja élvezni az együttlétet. Barátja azt szeretné, hogy ő élvezze azt, amit ő már csak feladatként tud végrehajtani. Barátja szeretné, ha ő önfeledt és spontán lenne, mindig készen állna a szexre. Legyen csábító és kívánatos.
Világos, hogy mindkét történetben a szex valamiféle kivihetetlen feladattá vált, és ha a szex szót kicserélnénk bármi másra (pl. nevettess meg, érezzem magam biztonságban veled, légy spontán), a szöveg akkor is értelmes lenne. A szex könnyen válik paradoxonná. “Addig fogjuk csinálni, amíg nem élvezed.” Vagy: “Ha én nem tudok kielégülni, akkor veled van a baj. Téged meg kell gyógyítani.” A paradox helyzetet az teremti, hogy valami olyasmit várunk el a másiktól, ami nem akarat kérdése, és az is lehet, hogy miközben mi várjuk el tőle, hogy oldja meg, mi okozzuk a problémát. Mondhatni, az volna a megoldás, ha lemondanánk a megoldásról, és az teremti a problémát, hogy meg akarjuk oldani.