Munkácsy Mihály Liszt Ferenc portréja

_____________________________________________________________________

Liszt Ferenc - A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon, Pest, 1861.

Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie,, 1859. - 1881.Párizs (bővített kiadás)

„A félelemnek, hogy ne mondjuk a babonás aggodalomnak egy neme akadályozza őket abban, hogy egy oly földön, amely nem az ő örökük, az ekét a kezükbe vegyék (…), másokat azonban szívesen hagytak szántani s napszámosaikat örömest tanították, hogyan kell barázdát húzniuk. Persze a föld nem adja meg az ipar gyors nyereményeit, sem a kereskedelem roppant nyereségeit. A zsidók azonban csak nyereséget akarnak és sehol sem elégszenek meg a mezei gazdászat csekély, fáradságos, mérsékelt kilátásaival. Hisz a 2%, a 3% jó lehet a bennszülötteknek, az ország fiainak, »Isten népének« azonban 200%, 400% kell, hogy valamit szerezhessen, aminek segítségével a szerencsétlenséggel dacolni lehessen, ha egy válság pillanatában a rablott vagyont ki kell neki adni. A zsidó önszántából sohasem hagy el valamely országot, amelyben még egy fűszál szakítható le, amelyben még egy rézpeták szedhető fel a földről.”

"E nemzetnek lényege egy paránnyal sem változott – valóságos zsidók ma is ugyanazok, akik voltak valaha. Mindenütt látjuk őket komoran a mesterkélt beszédesség álarca alatt, mindig ugyanolyan rosszakaratúak, gyűlölségesek, színre azonban szolgálatkészek, ármánnyal teltek, de alázatosak, dacára minden esküvel való bizonyítgatásnak s dacára tettetett közeledésnek, valódi jellemüket megőrizve, komorak, ellenségesek s mindamellett vonzók, mint ama mesebeli baziliszkusz fénytelen, halált hozó tekintete.”

„(...) az irodalmi termelés és kritika minden mezejére bevessék magukat. Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését s megfészkelni látszottak magukat a közvélemény-árulásban. Végre a keresztények kezdték belátni, hogy ők saját országukban a gazdaság és hatalom mindkét fő forrásától el lettek űzve: a pénzkereskedéstől, a bankoktól s az eszmék kicserélésétől, a sajtótól, elűzve lettek pedig azok által, akik francia, angol, német stb. polgároknak nevezték magukat s továbbra is zsidók maradtak.”

„A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig hatalmukba kerítsék. (…) Ők sohasem tudták azt, miképp termett a művészet inspirációk által. (…) Az izraeliták új dallamokat nem tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták. (…) Ők sem építészetet, sem zenét nem teremtetettek. Ők sem dalokat, sem költeményeket nem hozta létre, amelyeket mint nemzetieket lehetne tekinteni. Ők csak utánoztak másokat.”

„A bölcsészet azt képzelte magában, hogy az egyenlőség, testvériség a zsidó gyűlöletet lefegyverzi, hogy a zsidó megszűnik zsidó lenni, hogy franciává, németté, olasszá legyen. Ezek egyike sem lett. A bölcsészeti filantrópia a vaknak naivságával bír. A héberek, akiknek ősei nem évszázadok, hanem évezredek szerint számítanak, nem alázták meg magukat annyira, hogy franciákká, németekké, olaszokká legyenek. Izrael fiai maradtak ők, s ez a tény problémává lett, egy oly nép ez, amely mindig készen van az egyesek, a kormányok gonosz ösztöneit kizsákmányolni, azokéit, akik engedelmeskednek, s azokéit, akik parancsolnak. A törvényhozók, akik nem hisznek a pszichologikus tényekben, amelyeket számba venniük kell – azt gondolták, hogy az európai állam polgáraivá lett zsidó megszűnik a középkori uzsora, a családfiaknak pestise, az ellenséges tábor kéme, a népnek magát folyton teleszítt vámpírja, minden kereskedelmi ág monopolizálója, a háborúknak láthatatlan rugója s bíró a békében lenni.”

„A zsidó nem szűnt meg a pénzt monopolizálni, sőt odáig ment, hogy valamely országot a veszély pillanatában megfojthat azzal, hogy a pénzeszacskó zsinórját előre megfontolt szándékkal össze- vagy széjjelhúzhatja, mint Pandora szelencéjét. A hajdani kisipart, a kereskedelmet a nagykereskedéssel, a bankiparral váltotta fel, amelyeknek megdöbbentő gyorsasággal korlátlan urává lett.”

„Ők, a zsidók, meg sem érzik, ha pár milliócskát elrabolnak tőlük vagy egy-két palotájukat felgyújtják! A Rue Lafitte felégetésének ötletén csak kacagnak; a petróleum parfümként hat csőreiknek, a dinamit robbantása finom melódia füleiknek! Ki rabolhatja el tőlük az ő Tórájukat meg Talmudjukat? Nincsenek-e ők ahhoz szokva, hogy mindenükből kifosztassanak, hogy azután minden kincseket és hatalmat újra meghódítsanak?”

„Ők azok, akik a társadalom minden megrázkódtatása mögött megbújnak, valamint minden erkölcsi epidémia alakját is ők képezik. (…) Nem mintha ők saját személyükben küzdenének, ehhez csak az eszközöket adják. Megszerzik a háború nervusát, olajat öntenek a tűzre tinta alakjában. Ők írják és fizetik ama hadi gépeket, ama modern katapultákat, amelyek a hit és az evangéliumi morál citadelláit szétrombolják. Jól tudják, hogy az erkölcstelenség választóvize erre legerősebb adagjának csakúgy, mint a tökéletes értelmi demoralizáció halált hozó enervációjának semmiféle társadalom sem állhat ellen.”

„Semmi kétség, minekután ők sokáig védelmezték magukat, most maguk támadnak. Ez a dolog természetében és a rendeltetésének szükségszerűségében fekszik. Másrészt viszont a keresztényeknek joguk van tőlük telhető módon magukat e bajtól megóvni. Erre pedig csak egy mód van, hazát kell szerezni a zsidóságnak. Ajánlatos dolog nekik visszaadni Palesztinájukat és Jeruzsálemüket. (…) A dolog természetével ellenkezik ugyanis, hogy egy nép élősdi állat módjára, más nép rovására éljen, annak belei redői közé fészkelje magát. A végzet azt akarja, hogy a keresztények ezt az idegen fajt keblükből letépjék, őket valódi országukba visszavigyék. Ha a zsidók vonakodnának, akkor erőszakkal kell őket odaszállítani, szükség esetében pedig a határáig hajtani őket.”

„A pillanat nincs messze, amelyben valamennyi keresztény nemzet, amellyel a zsidó ma együtt lakik, felismeri, hogy rájuk nézve az egészség vagy az örökös betegség, a társadalmi béke vagy a folytonos senyvedés kérdésévé, az élet és a halál kérdésévé vált a zsidókat maguknál megtűrni vagy pedig elkergetni.”

HERZL TIVADAR FÉNYKÉPE