Luther Márton az antiszemitizmus atyja? Akkor kicsoda Jézus Krisztus?

Hiába hirdetik a pszichológusok és filozófusok félisteneként favorizált Karl Jaspersre hivatkozva, hogy Luther Márton az antiszemitizmus atyja, amiért szenvedélyesen ostorozta a „kiválasztottak”-at, ilyen alapon akár Jézus Krisztust és Aquinói Szent Tamást is annak tekinthetjük, akik egymástól függetlenül jutottak ugyanazon következtetésekre elsöprő többségük magatartásával kapcsolatban.

Igen, Karl Jaspers a második világháború után a német parlamentben egyenesen kijelentette, hogy amit Hitler tett, azt mind Luther ajánlotta, a gázkamrákban való direkt gyilkoláson kívül. Ezt visszhangozzák aztán ma is mindazok, akik kollektív bűnösséggel vádolnak lassan már mindenkit, aki az érintettek reakcióikra feljajdulni, avagy akár csak pisszenni merészel. Lássuk tehát, hogy Luther Márton valójában mit is mondott róluk?

1543-ban Jénában megjelent röpiratában (Von den Juden und ihren Lügen) azt írta, hogy csapást, dögvészt jelentenek ma is, akiket ezért hét csapással kell sújtani:

„Először: zsinagógáikat és iskoláikat fel kell gyújtani, és ha azok nem akarnak égni, akkor földdel be kell borítani, hogy senki fia soha többet örökre egyetlen követ vagy salakot ne láthasson belőle: ezt kell tenni Urunk és a kereszténység dicsőségére, hogy Isten lássa, mi keresztények vagyunk. Másodszor, el kell pusztítani házaikat, mert azokban ugyanazt teszik, amit az iskoláikban. Harmadszor, el kell venni tőlük az imakönyveiket. Negyedszer, rabbijaiknak fejvesztés terhe mellett meg kell tiltani, hogy taníthassanak. Ötödször, meg kell tiltani nekik, hogy az utcákat használják, mert semmi dolguk kint, sem nem urak, sem nem hivatalnokok, sem nem kereskedők: maradjanak otthon. Hatodszor, el kell venni tőlük minden pénzt és ezüst és arany ékszert, és ezeket el kell zárni: amiért mindent, amijük van, tőlünk lopták el vagy szerezték uzsorával. Hetedszer, közülük minden fiatal férfinak és nőnek cséphadarót, baltát, kapát, lapátot, rokkát, orsót kell adni a kezébe, hogy kenyerüket orruk verítékével keressék meg.”
Biblikusan hét csapást emlegetett tehát velük kapcsolatban, melyek megítélését olvasóinkra bízzuk, feltéve a kérdést, hogy mégoly szenvedélyes sorai valóban olyan egyediek-e, hogy azok alapján őt az antiszemitizmus atyjaként könyveljük el, tekintettel arra, hogy maga Jézus sem járt el velük másként: Ő még korbácsot is font, amikor bement a jeruzsálemi templomba, majd a sátán fattyainak nevezve, kiűzte onnan őket? Vagy mit szóljunk Aquinói Szent Tamáshoz, aki az uzsorával szerzett értékeikért jogosnak ítélte pénzbüntetéssel való sújtásukat? Mindketten ismerték ugyanis a korántsem csak vezetőikre, hanem vezetettjeik zömére is jellemző magatartásukat, tudva, természetesen lehetnek közöttük kivételek, mégis, elsöprő többségük habitusa legalább annyira állandó, mint a Kilimandzsáró hótakarója.

Állandó bizony, akárcsak az idézettek elködösítése. Az Evangélikus Élet 2013. április 16-i számában ugyanis Fabiny Tamás evangélikus főpásztor így nyilatkozott:

„Kétségtelen, hogy élete legvégén olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amit egyszerűen nem lehet vállalni. Nem tagadom, hogy igen, Luther ezeket sajnálatosan mondta. Ezt nem lehet meg nem történté tenni. Amikor Luther azt mondja, hogy fel kell gyújtani a zsinagógákat, vagy ki kell irtani a zsidóságot, azt semmiképpen nem tartom vállalhatónak.”

Rejtély persze, miért állítja, hogy Luther kiirtásukat akarta, amikor az idézett szövegből egyáltalánnem ez derül ki, akárcsak, hogy mitől lett volna – amint Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára megjegyezte (a Magyar Távirati Irodának aMazsihisz honlapjára is felkerült hírcikke szerint) 2013. november 18-án „Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma” című konferencián Budapesten – „kifejezetten előítéletes” velük, pláne a „kikeresztelkedettek”-kel szemben, valamint, hogy milyen „leleplező” kiadványból vette át műve kétharmadát, azt sugallva ezzel, hogy nem is személyes meggyőződésből, hanem csupán mások befolyásolásából fogalmazott így.

Aki viszont mélyebben kívánja velük kapcsolatos idézett végső állásfoglalását megérteni, annak persze figyelembe kell vennie, hogy – amint a nemzetközi Luther-kutatás egyik máig legkiválóbb szaktekintélye, a jezsuita Grisar Hartmann megjegyezte művében (Luther Márton élete, 1929, Szent István könyvek 69-71.) – az 1520-as évek első felében még keresztény hitre történő megtérítésüket óhajtotta, ami azonban „nem gyakorolt valami nagy hatást” az érintettekre s ebbeli csalódása lecsapódásaként írta e röpiratát. Grisar hozzáteszi, hogy „csalódása természetesen a nála megszokott módon az ellenkező végletbe hajtotta és rövidesen aleghallatlanabb támadásokat intézte” ellenük.

Illően megbecsülve a mai evangélikus „tekintélyek”-kel szemben a tudós jezsuitát, e ponton azonban még vele is vitatkoznunk kell, mégpedig a németalföldi vallásalapító támadásainak előbbi kiemelt jelzője miatt. Nem, nem az ő támadásai voltak a „leghallatlanabb”-ak, ráadásul korántsem csak verbális, hanem fizikai eljárások is születtek korábban ellenük. Huber Lipót, a jeles magyar katolikus biblikus művében (Zsidóság és kereszténység a multban és a jelenben, 1. kötet: Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig, 1936) a keresztény fejedelmek öt intézkedését idézi velük szemben: 1. zsidók keresztény rabszolgát nem tarthatnak, 2. állami hivatalokat nem viselhetnek, 3. nem katonáskodhatnak, 4. külön városrészekben lakhatnak csak és 5. megkülönböztető ruházatot s rajta zsidó jegyet kell viselniük. S ráadásul nemcsak a fejedelmek, hanem egyházi zsinatok is hoztak hasonló rendelkezéseket, melyekből Carol Rittner, Stephen D. Smith és Irena Steinfeldt könyve (The Holocaust and the Christian World (A holocaust és a keresztény világ), 2009) – Raoul Hilberg művére (The Destruction of European Jews, 1985)hivatkozva – számosat ismertet. Lássunk belőlük néhányat!

Keresztény és zsidó nem köthet egymással házasságot, illetve nem folytathat nemi kapcsolatot (Elvirai Zsinat, 306), zsidó nem alkalmazhat keresztény szolgálót, illetve nem tarthat keresztény rabszolgát (III. Orléans-i Zsinat, 538), nem mutatkozhat az utcán a nagyhéten (III. Orléans-i Zsinat, 538), a Talmud és más zsidó könyvek elégetendők (XII. Toledói Zsinat, 681), keresztények nem járulhatnak zsidó orvoshoz (Trulloszi Zsinat, 691-692), zsidó sem felperesként, sem tanúként nem szerepelhet a bíróság előtt kereszténnyel szemben (III. Lateráni Zsinat, 1179), nem tagadhatja ki keresztény hitre tért leszármazottait az örökségből (III. Lateráni Zsinat, 1179), a zsidóknak jelvényt kell tűzniük a ruhájukra (IV. Lateráni Zsinat, 1215), új zsinagógák építése megtiltandó (Oxfordi Zsinat, 1222), a zsidók a keresztényektől elkülönítve, gettókban lakjanak (Boroszlói Zsinat, 1267), keresztény nem adhat bérbe zsidónak ingatlant (Budai Zsinat, 1279), zsidó nem szerezhet tudományos fokozatot (Bázeli Zsinat, 1434).

Tanulság? Csak remélhetjük, hogy ennyi kutakodás is elég volt a címbeli kérdés megválaszolásához.