Fekete István: Emberek között

Fekete István 1943-44 fordulóján egyre elkeseredettebben figyelte a közösségek szétesését, éppen akkor, amikor pedig mindennél nagyobb szükség lett volna az összefogásra. Már a Zsellérekben, a Hajnalodikban és a Doktor Kovács Istvánban is erről beszélt. Regényének, drámájának és játékfilmjének zajos közönségsikere azt sejtette vele, hogy a világháborús viszonyok között fokozott az igény a példaértékű történetek iránt. Nem andalítani akart, és főként nem megnyugvást kelteni ezek szerencsés befejezéseivel, hanem hatásosan érzékeltetni, hogy így is lehetne. Felelősen gondolkodó emberként meggyőződéssel vallotta, hogy a parasztság a magyar társadalom meghatározó eleme, és sorsuk alakulásával minden politikai erőnek számolnia kell. Ő azonban nem feltárni kívánta a vidéken élők életét, hanem bemutatni azokat a típusokat, akiket személyesen is megismert.
Retek Jánosnak hívják az először 1944 karácsonyán megjelent Emberek közöttfőszereplőjét, és a vele, illetve a családjával történtek követhetők nyomon az általuk felnevelt szajkó életének első esztendejében. A madarat tavasszal pelyhes fiókaként szedi ki fészkéből a vadőr unokája, a következő évben pedig mint kifejlett, ivarérett állatot engedik szabadon ugyanabban az erdőben. A párra találó és immáron saját utódokat nevelő szajkó – más néven: mátyásmadár – időnként „emberi nyelven kiáltott valamit az erdőnek”. Az „erdei népek” ilyenkor megrettentek, és azt „suttogták a fiaknak”, hogy „ez az a mátyás, aki sokkal többet tud, mint mi, mert bodzaéréstől somvirágzásig élt az emberek között”.
Fekete István regényét az első kiadás alapján, és természetesen az eredeti címével rendeztük sajtó alá.

Derengő hajnal címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1944