Népi illemkódex: Minek nevezzelek?

A beszédben a köszönés mellett a megszólítás is fontos szerepet töltött be a társadalmi viszony kifejezésében, a kellő tisztelet megadásában. A beszédben elhangzó megszólítás utalt a beszélők tekintélyére, rokonsági fokára, nemére, vagyoni állapotára és egymáshoz való pillanatnyi viszonyára is. A megszólítás vidékenként és koronként igen változatos formákat mutatott.

A megszólítás hűen tükrözte a családi viszonyokat.A Könye család fotóhagyatéka. Kapornaki Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény.

A magyar nyelvben is ismert a tegeződő és magázódó formula. A tegeződés egészen az I. világháborúig, hagyománytisztelő vidékeken pedig még tovább is az alárendeltség, a kevésbé tiszteltség kifejezője volt, és nem az intimitásé és a közvetlenségé, mint manapság. A tegeződést esetenként annyira sértőnek találták, hogy még ismeretlenektől is kikérték maguknak: Hé, öcsém, nem őriztük mi együtt a disznókat, hogy letegezzél!

Már a családon belüli szólítási módban is érvényesült a kor és a nem szerinti különbségek kifejeződése. Az I. világháborúig az egyik legnépszerűbb, megtisztelő megszólítási mód a kend volt, amely akárcsak a kelmed, a kegyelmed szóból származik. A kendet a beszédben általában még egy kiegészítő megnevezés is követte: Hallja-e, kend, Anyámasszony? A fiatalok a szüleiket, nagyszüleiket is kendezték, sőt az asszonynak is illett a férjét magáznia, míg a férj letegezhette a feleségét, mondván: A kalap magasabban áll, mint a konty! Az idősebb testvéreknek is magázással illett megadni a tiszteletet. A katonáskodás és a házasságkötés is növelte az egyén társadalmi presztízsét, ami az azt követően kijáró bátyám, ángyom, néném megszólításban is tükröződött. A lányokat, amíg férjhez nem mentek, tegezték a testvéreik, családtagjaik, még akkor is, ha vénlányok maradtak.

A nagycsaládi együttélési formában, ahol nemcsak több generáció, hanem több kisebb család is élt egy fedél alatt, a menyecske a férjének a fiatalabb testvérét kisebbik uramnak hívta, az idősebbet öregebbik uramnak vagy bátyámuramnak. A férfiak a fiútestvérük feleségét pedig ángyikámnak, ángyomnak szólították. A paraszti társadalomban a kiterjedt rokonság tekintélyt adott, így igyekeztek tágan értelmezni azt. Ennek révén a magyar nyelv igen gazdag volt a rokonságot megnevező kifejezésekben. A rokonság tágan való értelmezésének egyik szép példája, hogy a koma megszólítást a komák férfi rokonaira is alkalmazták. A gyerekek pedig nemcsak a saját, de a testvéreik keresztszüleit is keresztapámnak, keresztanyámnak szólították.

A nemek szerinti megkülönböztetés a megszólításban egykoron olyan erős volt, hogy még a korelvet is felülírta. Egy családon belül is megeshetett, hogy míg a lány az apját magázta, az anyját tegezte. A megszólítási formákban a vagyoni differenciálódás is megmutatkozott. A nagygazdákat gazduramnak illett szólítani, ők viszont napszámosaikat tegezték és a keresztnevükön szólították. Ezt több helyütt még a náluk idősebb szolgák, cselédek esetében is megtették. Számos néprajzi leírás ismert olyan esetekről, amikor a vagyoni viszonyok árnyalták a családon belüli nemi hierarchiát, de abból komoly veszekedés kerekedhetett, ha például a gazdát a nála vagyonosabb felesége letegezte.

A megszólítások módjában az I. és a II. világháború komoly változásokat hozott. A világlátottság, a polgári szokások átvétele és a nők fokozottabb gazdasági helytállása és önállósága a tegeződés széleskörű elterjedését eredményezte. Aki szívesen olvasna még a megszólítási formákról, az Jávor Katának a Magyar Néprajz VII. kötetében található, e témában íródott tanulmányát keresse.