Az ezeregyéjszaka meséi

A kapzsiság büntetése

Harún ar-Rasíd, az igazhivők fejedelme, egy éjjel izgatott és álmatlan volt, elhívatta vezírjét, Dzsafárt, Jahjá el-Barmaki fiát, és azt mondta neki: "Álmatlan vagyok, szorongás fogott el, nem tudom, mit tegyek." Ott állt eunuchja, Maszrúr is, és elnevette magát. A kalifa megkérdezte: "Mit nevetsz? Azért, mert engem semmibe veszel, vagy pedig elment az eszed?" Maszrúr így felelt: "Igazhivők fejedelme, esküszöm a próféták nagyjára, akinek a sarja vagy, hogy nem szándékosan történt. De tegnap, mikor elmentem a palotádból, hogy járjak egyet, és a Tigris partjához értem, nagy néptömeget láttam; megálltam, hát egy ember nevetteti ott a népet. Úgy hívják, hogy Ibn el-Káribi. Most jutott eszembe valami, amit mondott, és azon nevettem. Bocsásd meg, ó igazhivők fejedelme." Ekkor a kalifa azt mondta: "Hozd elém azonnal azt az embert."

Maszrúr sietve ment, amíg meg nem találta Ibn el-Káribit. "Engedelmeskedjél a kalifa hívó parancsának." - "Hallom és engedelmeskedem" - szólt Ibn el-Káribi. "De - folytatta Maszrúr - azzal a feltétellel viszlek hozzá, hogy akármit kapsz, annak háromnegyed részét nekem adod, a többi a tied lehet." - "Nem - vetette ellen Ibn el-Káribi -, legyen a fele a tied, a fele az enyém." De Maszrúr makacskodott: "Nem!" - "Hát akkor legyen egyharmada az enyém, kétharmada a tied." Hosszas huzakodás után Maszrúr végre elfogadta ezt a feltételt.

Felkerekedett hát Ibn el-Káribi, és elment Maszrúrral. Mikor megjelent az igazhivők fejedelménél, a kalifáknak járó üdvözlés után megállt előtte. Az igazhivők fejedelme így szólt hozzá: "Ha nem fogsz megnevettetni, hármat verek rád ezzel a bőrzacskóval."

Ibn el-Káribi így szólt magában: "Három ütés ezzel a bőrzacskóval nem nagy dolog, ha ostorcsapás se szokott fájni nekem." Mert azt hitte, hogy a kis zsák üres.

Mesélt aztán olyan dolgokat, amelyek a feldühödtet is megnevettethették, mindenféle tréfát, mókát, de az igazhivők fejedelme nem nevetett, még csak el se mosolyodott.

Ibn el-Káribi igen elcsodálkozott rajta, zavarba jött, szurkolt, az igazhivők fejedelme pedig azt mondta neki: "Most megérdemled a verést." Elő is vette a bőrzacskót, de négy darab kő volt benne, mindegyik két fontot is nyomott. Az ütés Ibn el-Káribi nyakát érte; elordította magát, de eszébe jutott a Maszrúrral kötött egyezség, és azt mondta: "Bocsánat, ó, hivők fejedelme, engedj két szót szólnom!" - "Mondd, mit akarsz" - szólt a kalifa. "Maszrúr egy feltételt kötött ki - mondta -, és én megegyeztem vele abban, hogy akármit kapok a hivők fejedelmétől, egyharmadát megtarthatom, kétharmada az övé legyen. De csak hosszas alkudozás után érte be ennyivel. Most, hogy mást nem kaptam tőled, mint verést, és egy ütést már megkaptam, a másik kettő őt illeti meg. Nekem kijutott az én részem, itt van ő, igazhivők fejedelme, fizesd ki most, ami neki jár."

Mikor az igazhivők fejedelme ezt meghallotta, majd hanyatt dűlt nevettében. Odahívta Maszrúrt, rávágott egyet, az nagyot kiáltott, és azt mondta: "Igazhivők fejedelme, megelégszem egyharmaddal, adj neki kétharmadot!"

A kalifa jót nevetett rajtuk, és mindkettőnek ezer aranyat adatott. Azok pedig boldogan és elégedetten távoztak.

http://mek.niif.hu/03200/03210/html/index.htm

MESÉK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL

Csukafogta róka
Andrásfalva (Bukovina)


Egyszer egy üdőben élt egy szegény varga. Hát nem sok haszna volt, mert szegény volt a nép, nem sokat dolgoztattak vele. Kiment a patak partjára halászgatni, hogy ő es tudjon élni. Hát mikor figyelembe veszi, látja, hogy vergődik valami. Hát egy róka esszeverekedett a csukával. Úgy esszeverekedtek, hogy az egyik a másiktól nem tudott megszabadulni. Odament a szegény varga, és megfogta mind a kettőt, felvette a vállára. A szájik essze volt akadva, a fogik annyira belément egyik a másiknak a húsába, hogy hát nem tudtak elszakadni. Felvette a vállára s gondolta magában – elmegyek Mátyás királyhoz, megmutatom, hogy én mit fogtam, hátha megjutalmaz érte.
El es ment. Elérte a palotát. Mikor az ajtóhoz ért, hát nemigen akarták béengedni, mert itt őrség van, de addig rimánkodott, addig könyörgött, hogy hát ő mi járatban van s szegény ember, hogy ő es akarna valami jutalmat kapni. Azt mondja az első ajtónál álló őr:
– Hát igen, béengedlek, hogyha fele jutalmat nekem adod.
Nahát, oda kellett ígérje, mert ha nem, hát nem kap semmit. Odaígérte a felit neki. Amikor elérte a másik ajtót, ott es az őrség szembeszállott vele, hogy – nem lehet ám a királyhoz akárhogyan bémenni. De neki a csukát bé kellene, hogy vigye, s a rókát.
– Hát igen – azt mondja –, ha a felit nekem adod a jutalomnak, akkor bémehetsz. – Hát annak es neki kellett, hogy ígérje a felit.
Na akkor bévitte és megmutatta a királynak, Mátyás királynak.
– Felséges királyom – azt mondja –, csukafogta róka, rókafogta csuka, a szegény varga fogta mind a kettőt.
Hát a király azt mondja:
– Hát mivel jutalmazzalak meg ezért?
Azt mondja a szegény varga, hogy ő kér száz jó suhogós mogyoróbotot.
– Hát mért követeled ezt, mikor te nem vagy bűnös, semmi rosszat nem tettél. Te elhoztad ezt nekem, hogy én ezért jutalmat adok neked.
Hát elpanaszolta, hogy az őrök elkérték tőle, őneki semmi jutalma sincs, akármennyit adna, de nincs neki semmi, mert el kell osztogassa.
Azt mondja a király:
– Nem baj, ők megkapják azt a jutalmat, amit kértél, és te megkapod azt, amit én adok neked.
Akkor adott neki egy tál aranyat. És azokat a mogyoróbotokat, az első ajtónál megkaptak ötvenet és a másodiknál es ötvenet. Kivitték őket, reahúzták a deresre, úgy reavertek, mint a Cseke a tehenyire.
A szegény varga elment haza, s boldog lett a tál aranyval, és még ma es élnek, ha meg nem haltak.

Kríza Ildikó gyűjtése

http://matyasmesek.oszk.hu/main.html?mu=hangzo_mese_24_csuka_fogta_roka.xml