Reményik Sándor Zászló a szélben
A játszi szél a szövetembe kap: Ma zászló – holnap rongydarab, Ma lobogok, ma fennen lengek még, Ki tudja, holnap kinek kellenék? Ma még talán jelentek valamit, Hordom a Szent Szűz liliomait: Egy fegyveráldó Szent Szűz Máriát Úgy visznek zajló táborokon át.
A játszi szél a szövetembe kap: Ma zászló – holnap rongydarab, Ma lengek még a márványpalotákon, Holnapra leszek emlék – mese – álom, Ma jeligém még ezreket tipor, Holnap: egy marék finom aranypor, Hirdettem hadat, visszavonást, átkot, Elfoszló selymem áldott, százszor áldott!
A játszi szél a szövetembe kap: Ma zászló – holnap rongydarab, Ma még hatalom – holnap talán semmi, Milyen jó lesz a széltől megpihenni, Elkopni, mint a fegyverek, a vágyak, Eltűnni, mint akit sohase láttak, Az eszmék, álmok, harcok, hiúságok Sírján kacagni az egész világot!
*
Zászló
Kosztolányi Dezső
Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló.
Mindig beszél. Mindig lobog. Mindig lázas. Mindig önkívületben van az utca fölött, föllengő magasan, egész az égben, s hirdet valamit rajongva. Ha már megszokták, és rá se figyelnek, ha alszanak is, éjjel és nappal, úgyhogy egészen lesoványodott, s áll, mint egy vézna, apostoli szónok a háztető ormán, egyedül, birkózva a csönddel és viharral, haszontalanul és egyre fenségesebben, lobog, beszél.
Lelkem, te is, te is – ne bot és vászon – légy zászló.
|