A BÉKA
Mivel a béka kétéltű, mind a vízhez, mind a szárazföldhöz egyaránt kötődik, mindkét elem varázserejével felruházták. Manók és tündérek legendáival is összefüggésbe hozható.
Az esővel és az időjárás irányításával kapcsolták össze, állítólag a hangja idézi elő az esőt. A Holdenergiákkal is kapcsolatban áll.
Nagy tiszteletet ébreszt a béka, ahol csak megjelenik a mitológiában. Halottak szájában kőből készült békafigurákat találtak ősi kínai és maja temetkezési helyeken, ahol a Béka reinkarnációs jelkép volt.
Az ókori Egyiptomban Herit istennővel azonosították, aki Íziszt segítette Ozirisz életre keltésében. A békát a kelet-kező és a mindig megújuló élet szimbólumává tette egyrészt szaporasága, másrészt feltűnő alakváltozása a petétől az ebihalon át a négylábú állatig. A nyolcasság ősi isteneit nem ritkán az ősiszapból keletkező békafejű te-remtményekként ábrázolták. A néphit jóságos segítő istenségét, Heket születésistennőt békának képzelték el. Heket kelti életre a Hnum-fazekasisten által készített agyagembereket.
A Holddal, holdistennőkkel, vízistenekkel is kapcsolatban van.
Vízjelkép a béka a következő történetben: Dáriusz el akarta foglalni Szkítiát, megadásra szólította fel őket. Dáriusznak a szkíták követek útján ajándékot küldtek: egy madarat, egy egeret, egy békát és öt nyílvesszőt. Dáriusz úgy vélekedett, hogy az ajándékokkal a szkíták felajánlják földjeiket, és vizeiket, valamint meghódolnak előtte. (Jelképek: egér a földben él, a béka a vízben, … stb.)
A jelentés szkíta értelme azonban nem ez volt, hanem: „Ha nem repültök el a levegőben perzsák, mint a madarak, ha nem bújtok a föld alá, mint az egerek, ha nem ugráltok be a tavak vízébe, mint a békák, akkor sose tértek haza, mert ezek a nyílvesszők fúrnak át benneteket.”
A béka a kabarok egyik szent állata volt. A béka őseinknél a nőiség és a víz egyik jelképe és költői megszemélyesítője volt. Jelképezte az anyaméhet is. Hipokratész és Pláto azt állították, hogy az anyaméh a nőben önálló állatként, békaként él. A nép helyenként az anyaméhet „az asszony békájának” nevezi.
A békák varangyos–varázsos teremtmények, akik brekegésükkel hívják az esőt, és az élet vizét tisztelik meg.
A varangyosbéka szimbólumállatként túlnyomórészt negatív jelentéssel bír. Általában démoni lénynek tekintik, és a boszorkányokkal hozzák összefüggésbe.
Az ősi Kínában a háromlábú varangyosbéka Holdszimbólum volt, úgy gondolták, hogy holdfogyatkozáskor ő nyeli el az égitestet. Rejtőző és nedvességkedvelő természete miatt a jin-alapelvvel hozták kapcsolatba.
A népi mondákban a varangyosbéka sok esetben a megváltatlan „szegény lélek” megtestesítője. Vannak olyan történetek, melyekben a fogadalmát nem teljesítő ember halála után csak úgy juthat be a mennyországba, ha előbb ennek a megvetett állatnak az alakjában beváltotta az ígéretét.
Egyes népmesékben az anyai oltalmat nyújtó házi szellemek megtestesítője, akiről gondoskodni kell, hogy áldást hozzon. Mondabeli kincsek őrzőjeként is szerepelhet.
Az ősi Mexikóban a Föld ábrázolására gyakran használták ennek a talajlakó, magát a földbe szívesen beásó állatnak a képét. A varangyosbéka mérges váladékát a hagyomány szerint a tudatállapotot befolyásoló szerként is felhasználták a varázslók.
A béka a vízhez, ezen belül a víz tisztaságához kapcso-lódik, ezért lehetett a ’zöld béka’ a környezetvédelem, főként a vízvédelem jelképállata.
|
