Payday Loans

Keresés

A legújabb

ISKOLA A HATÁRON PDF Nyomtatás E-mail
Tanítva tanul és nevel(ődik)
2012. október 17. szerda, 07:56

ottlik-geza osztalykep

Ottlik Géza

Iskola a határon

 

Ottlik Géza

(1912 - 1990)

A felsőozorai és kohanóczi Ottlik nemzetség az ősi magyar nemesi családok nagy tekintélyű sorába tartozott. Tábornokok és magas rangú állami tisztviselők akadtak nemzedékeikben. Ez érteti meg, hogy az írástudó otthonban nevelkedett fiút katonatisztnek szánták. Középiskoláit katonai alreál- és főreáliskolákban töltötte, hogy egy életre elmenjen a kedve a kaszárnyai fegyelemtől, majd múlhatatlan krónikása legyen a katonai nevelés embertelenségének. Aki 1912-ben született, az 1922-ben került középiskolába és 1930-ban érettségizett. Ez volt a Horthy-korszak "bethleni konszolidáció"-nak nevezett időszaka. Odakint a Trianon-csonkította országban a forradalmak zűrzavara után egy Nyugat-Európához alkalmazkodó rend-áhitat egyensúlyigényében kiformált sajátságos álliberális áldemokrácia illúziójában a nagybirtok és nagytőke összebékítésével létrehozott, viszonylagos nyugodalmat kialakított társadalmi képletet igyekezett megvalósítani. Ebben a képletben az uralmi rend okos miniszterelnöke kezet foghatott a háborgásból megszelídült kisgazdavezérrel is, a kiegyező szociáldemokrata pártvezetővel is. A családi otthon franciásangolos kultúrával nagypolgári-nyugati szellemben humanista nevelést adott, miközben a hadseregben és a katonai iskolákban tovább élt az Osztrák-Magyar Monarchia vakfegyelem-szelleme. Ottlik Géza, a művelt nagypolgári és dzsentriörökséget magával hordó fiú együtt élte át a humanista emberségesség és a katonaiskola örökölt embertelenségének együtthatását. Idővel ez a kettősség lett élete főművének tanúvallomása. Addig azonban évtizedeknek kellett eltelnie, hiszen amikor főműve, az "Iskola a határon" megjelent (1957) már 45 éves volt, mögötte negyedszázadnyi novella, tanulmány, kritika és szinte megszámlálhatatlan műfordítás. És ahhoz, hogy olyan író legyen, amilyen lett, nem volt elegendő az életszemléletét eldöntő katonai neveltetés, ahhoz arra is szüksége volt, hogy utána minden addiginak hátat fordítva matematika-fizika szakos tanári diplomát szerezzen, hogy angol nyelven írt, a bridge-játék kombinációs lehetőségeiről szóló könyvével a kártyajáték tudományának nemzetközi tekintélyű szakembere legyen, hogy regényfordításaival a legszínvonalasabb irodalmi közvetítőnek tudják a nyugati és a magyar irodalmak között.

A katonai neveltetés két ellentétes irányú és tartalmú magatartást formált ki egész életére. Az egyik az idegenkedésnél is erőteljesebb ellenállás mindenfajta függőséggel, fegyelmező kényszerrel szemben. A másik a szigorú fegyelmezettség ennenmaga iránt. Modora, véleményeinek megfontoltsága, a szívélyes barátságosság és a távolságtartás másokkal - felületes ismerősökkel és jó barátokkal szemben egyaránt - és fogalmazásának példás szabatossága együtt is, külön-külön is a régi típusú "katonás rend" eszményét idézte, miközben igazi "civil" eszmény szerint tudott függetlennek lenni mindenfajta előírástól. A katonái középiskola után, amikor 19 éves korában - 1931-ben - első írásai megjelentek különböző folyóiratokban, és úgy fordított hátat addigi tanulmányainak, hogy matematika-fizika szakos egyetemi hallgatóként egy olyan gondolkodás-ismeretképzelet alkotta világba lépett, amely merőben különbözött az otthon úri szabályörökségétől is, a katonai "drill"-eszménytől is, már kikristályosodott - vagy kristályosodni kezdett - jellemét meghatározó egyénisége. Ennek alighanem az volt a lényege, hogy se politikai magatartásában, se erkölcsi-esztétikai véleményeiben, se stílusában nem volt semmiféle szabályrend kollaboránsa, se lázongó ellenfele. Aki valamelyest is ismerte, tudta, hogy nagyon is meg volt korról korra a maga véleménye, soha semmiféle rendszer nem tudta a magáénak, de ellenségének sem. Leszámítva persze a fasizmust. Az alapvető humanizmus látszategyezséget sem köthetett a nyílt, vallott és túl látványos embertelenséggel. A fasizmusnak ellenfele volt, de megtartva saját véleményeit, az előkelő szenvtelenség álorcája mögött eltűrten, még némi tisztelettel is övezetten együtt tudott élni Horthyékkal is, Rákosiékkal is, Kádárékkal is. Ha tudta, hogy amit éppen írni akarna, az már vagy még nem kell az érvényes kultúrpolitikának, akkor klasszikusokat fordított (kitűnően), a bridge elméleteivel foglalkozott, a játékokban rejlő matematikai problémákkal játszott el. Ezekből is tudott annyi megélhetésre valót keresni, hogy kihúzhatta addig, amikor már megint szalonképes (illetve ügyészképes) novellát, kisregényt, esszét vagy kritikai tanulmányt közölhetett. És közben igen hosszú munkával, választékos szabatossággal felépítette a főművet: az "Iskola a határon"-t.

A regény a „talált kézirat" régi formai megoldását alkalmazza. Medve naplórészlete azonban terjedelmileg igen kis része a műnek, mert a kézirathoz Both Benedek hosszú kommentárt fűz, kijavítja, ő is elmondja emlékezetből a történetet (magát a művet). A keretes forma korlátozza a mindentudó elbeszélő kompetenciáját. Balassa Péter esztéta feltételezése szerint a rejtélyes kézirat esetleg a mű „negyvenes évekbeli változata is lehetne".

Az elbeszélés nehézségei című bevezető rész fordulatot hozott a magyar regény történetében: a későbbi írónemzedékek tanúságtétele szerint e mű helyezte át a hangsúlyt a történet elbeszéléséről magára az elbeszélés problematikájára. Évtizedekkel megelőzve a magyar olvasók elvárásait, Ottlik itt gondolta végig először azt, hogy elmondható-e a történet. A kézirat korrigálásával foglalkozó elbeszélő a hiteles megszólalás lehetőségeit keresi, eközben negatív tapasztalatokat szerez a nyelvről. Kételyei nyelvfilozófiai szkepszissé érlelődnek, belátja, hogy a „legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagy gondolkozni sem". Az önreflexió szintjén a mű regény a regényről vagy a regényírásról. A címbeli „határ" szó nemcsak országhatárt jelent, hanem a hallgatás és a megszólalás közti határterületet is kijelöli. A regényben gyakori a néma kommunikáció, a deformált beszéd, a kifacsart szó. A szereplők egy lassan holt nyelvvé váló hermetikus csoportnyelv utolsó ismerői, elnémulnak, mert „a végső lényeg a hallgatás táján van". Hang nélkül, szótlanul is értik egymást. „Ilyen értelemben a nyelv mint téma is megjelenik a regényben... A nyelv tematikus szerepe a legközvetlenebb emberi válság-kérdéshez kapcsolódik: Medve hite illetve hitetlensége az emberi kommunikációban lét-probléma, és mint ilyen, nyelvi" (Balassa Péter).

A történetet évtizedekre eltávolítja a keret, Szeredy és Both Benedek beszélgetése az uszodában, 1957-ben és egy évvel később, valamint egy 1944-es epizód. Medve Gábor, a hátrahagyott kézirat szerzője 1957-ben már nem él, csak annyit tudunk, hogy nemrég halhatott meg. Halála idejét és körülményeit a mű nem adja meg. Mindannyiuk legfontosabb közös élménye a katonai alreáliskolában, egy megnevezetlenül hagyott kisvárosban, a nyugati határszélen együtt töltött három év (1923-1926).

A Monarchia hagyományait őrző iskola hétköznapi élete klasszikus fejlődésregény témája is lehetne, de ez a közeg nem az értékek hagyományozásának színtere, a felismerések a hivatalos és informális hatalmi központokkal való konfliktusok során születnek. A lázadás és az önkéntes alkalmazkodás (Medve csuklógyakorlata a ködben) bonyolult összjátéka adja a személyiség autonómiájához nélkülözhetetlen tapasztalatok összességét, a főszereplők itt a belső függetlenség végleges állapotába kerülnek, s a későbbiekben is megőrzik magukban a „szabadság enyhe mámorát" és a világ „keserű ismeretét". Ezért lehet a regény témája a kezdődő kémtörténet vagy a szereplők életútja helyett „az a három év, ami van, és nem telt el".

Medve kézirata Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből vett latin nyelvű mottóval kezdődik („Nem azé, a kinek arra akaratja vagyon, sem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené"). Az idézet két részlete az első és a harmadik rész címe (a másodiké Sár és hő). E bibliai mondattal Kálvin a kiválasztottságot és a predesztinációt, az eleve elrendeltetést igazolta, mások az isteni kegyelem jelenlétét hangsúlyozták. A regényben ütközik az emberi felelősséget és szabadságot alapvetően másként értelmező két felfogás.

A regény hármas tagolódása az Isteni Színjátékra utal. A megvilágosodással véget ér a pokoljárás. Az epilógus - csendes hajóút a Dunán, csillagos nyári éjszakán - otthontalan hazatalálás, „annak a határnak a fölismeréséből és a megértésből fakad, hogy a valódi, végső elfogadás az, hogy »mindez így megy tovább«, és nem az, hogy »ez így nem mehet tovább«" (Balassa Péter).

A határszéli kisváros múltja Kőszegével azonosítható. Végvár volt, ahol hat évvel a mohácsi vész után megállították a törököket. A város múltja (fontos utalások vonatkoznak erre, Medve is egy régi ház feliratából másolta a Pál apostoltól vett mottót) sajátos, Balassiig visszavezethető szolgálatetikára kötelezi a szereplőket. Életükbe „valami régi... végvári szolgálat-tudatot és rendet visz bele". A regény felidézi az érdem szerinti nemesség „hiánytalanul eltűnt tökéletességét" (Balassa Péter). Medve példája - visszamegy a szökésből, nem megy haza anyjával - azt mutatja, hogy szabadon is lehet szolgálni. Megalkuvás nélküli magatartása azt sejteti, hogy korai halálát is ez a következetesség okozhatta.

Az ostrom fontos helyet foglal el a közös emlékezetben. Ez az esemény indítja el a szereplők küldetéstudatát felépítő történelmi hitvallást: „Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség itt már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédtek: a városukat, ahol születtek, és a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját".

A harmadik év vége felé az iskola a mohácsi csata négyszázadik évfordulója ünneplésére készül. A győztesek eltűntek, a vesztett csaták emlékét csak a túlélők őrzik. A vereség-etikát a mű, nem sokkal a befejezés előtt, minden pátosz nélkül a magyar történelem legfontosabb tapasztalataként foglalja össze: „megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak".

Nem önéletrajzi regény ez, de teljes egészében, környezetével és változatos alakjaival saját élményből származik. Nem egy olvasónak az volt a véleménye, hogy az osztrák klasszikus, Robert Musil "Törless iskolaévei" példája és előképe volt Ottlik regényének. Mások úgy vélték, hogy az irodalmi emlékeinkből méltatlanul kiesett Balla Borisz "Niczky növendék" című, hasonló témavilágú regénye hatott már a katonaiskolákkal szakító fiatal Ottlikra. Hiszen a nála mintegy évtizeddel idősebb, a katonaélettel ugyanúgy meghasonlott Balla Borisz egykor ugyanabba a kőszegi katonaiskolába járt, ahol később ő találkozott a nevelési módszerekkel és azok lélektorzító hatásával. Valójában Ottlik csak sokkal később találkozott Musil életművével, benne Törless katonaiskolás ifjúkorával is. A nagy osztrák író még hazájában is csak évekkel halála után vált az irodalom felfedezettjévé, nálunk a hatvanas évek derekán kezdték tudomásul venni, amikor Ottlik regénye már rég sikeres olvasmány volt. Ő maga is mondotta, hogy alkalma sem volt, hogy Musil hathasson rá, holott sohase tagadta, hogy a külföldiek közül sokat tanult a francia Marcel Proust-tól, André Gide-től és az angol nyelvű amerikai Hemingway-től (ennek nagy hírű remekművét, az Öreg halász és a tenger-t ő fordította egyenértékű remekművé magyarra). Balla Borisz regényével pedig az volt a helyzet, hogy tényeket nem kellett tanulnia belőle, minthogy a személyes élmények és emlékek sok mozzanatban azonosak voltak. Balla is gondos, jó stiliszta volt, de Ottlik hozzáállása a mondatszerkesztéshez és a bekezdés építkezéséhez merőben más, fejlettebb is, elegánsabb is. Lélekábrázolása is sokkal árnyaltabb. És merőben különbözik Ottlik humanizmusa, az emberi méltóság feltétlen tisztelete Balla nyomasztó pesszimizmusától, amely nem is lát más utat a folytonos megszégyenítéssel fenyegető külvilág elől, mint az öngyilkosságot. (Balla Borisz a háború után végleg elhagyta Magyarországot, Amerikában egyetemi tanár volt, irodalmunkból a neve is kikopott, pedig a két világháború közt a jelentékenyebbek közé tartozott: egykor a kitűnő katolikus folyóirat, a "Vigilia" alapításában is részt vett.)

Ottlik életműve igen kicsi, holott szakadatlanul dolgozott. Műfordításainak száma sokkal nagyobb, mint eredeti műveié. De regénye, kisregényei, novellái, tanulmányai, kisebb esszéi és kritikái együtt beleférnek öt nem túl terjedelmes kötetbe. De az aggodalmas pontosság, a magamagával folytatott alkudozás minden szóért, és a meg nem alkuvás sem gondolkozásban, sem stilisztikában felettébb munka- és időigényessé tette ezt a lankadatlan értéktermelést. - Műveinek jellege: lélektani. Az emberek egymás közti viszonyainak, köztük nem utolsósorban a végtelen arcú szerelemnek, a cselekedet erkölcsi megítélésének világa ez. A magánélet értéke, vonzó és riasztó mozzanatai, tehát - habár társadalmon belül játszódó események ezek - merőben politikamentes témakör. Olyan korban, olyan egymás után következő korszakokban, amikor hivatal, kritika és ezek következtében sajtó és kiadó mindenekelőtt politikát várt el az irodalomtól. A senkivel se kollaboráns és senkivel sem ellenzékieskedő Ottlik - ha néha évekig is szürkeségbe húzódott - itt is megtalálta a lét lehetőségét, majd a létjogosultságot, idővel a József Attila-, végül a Kossuth-díjjal jelzett teljes elismerést. Amikor 79 éves korában meghalt, felettébb kis életművével már afféle élő klasszikusnak számított. Ez az esztétikai érték feltétlen győzelme volt a politika felett is, a népszerű irodalmi silányságok felett is.

copyright © László Zoltán 1999 - 2010

*

og_1923

MEK

Ottlik Géza

Ottlik Géza: Buda

Regény

http://mek.oszk.hu/01300/01339

Ottlik Géza: Hajnali háztetők

http://mek.oszk.hu/01000/01001

Ottlik Géza: Iskola a határon

http://mek.oszk.hu/02200/02285

Ottlik Géza: Iskola a határon [Rovásírással]

http://mek.oszk.hu/06600/06642

Ottlik Géza: Minden megvan

http://mek.oszk.hu/01000/01002

Ottlik Géza: Próza

(Benne:

Félbeszakadt beszélgetés- Réz Pál

Beszélgetés Lengyel Péterrel

Hosszú beszélgetés Hornyik Miklóssal)

http://mek.oszk.hu/01000/01003

Ottlik Géza: Próza

MVGYOSZ hangoskönyvek

http://mek.oszk.hu/02300/02377

Ottlik Géza: Továbbélők

http://mek.oszk.hu/01000/01004

Ottlik Géza: A Valencia-rejtély

http://mek.oszk.hu/00900/00958

*

85099_1

Ottlik Géza (1912-1990): Iskola a határon

Higgyük el Ottlik Gézának, és nyugodjunk is meg benne, hogy, mint ő maga mondja: „A hézagosság, az életrajzi adatok hiánya nem olyan nagy baj. Jobb, ha az íróról csak a műveiből tud a világ?” Higgyük el és fogadjuk el, nemcsak azért, mert éppen vele kapcsolatban oly szűkszavúak és semmitmondóak a lexikonok, nemcsak azért, mert ő maga túlságosan szemérmes volt, és ezt illik tiszteletben tartanunk, és nemcsak azért,m ert végső soron alig is kérdezték, tehát alig is nyilatkozhatott, hanem azért és csakis azért, mert – legalábbis Ottlikról – valóban mindent elmondanak a művek, sőt a hallgatások vagy, ha úgy tetszik, elhallgatások. Hogy mindjárt ez utóbbiakkal kezdjük, idézzük megint Ottlikot: „Hát amíg /az író/ hallgat, addig biztos, hogy nem mond ostobaságot vagy hazugságot. Vagy ami még rosszabb: fölösleges dolgot, olyat, amit már elmondtak. De hát ez nagyon bonyolult kérdés. Elhallgattam például barátaimmal és a magyar irodalommal együtt 1944 márciusában, amikor a náci csapatok megszállták az országot. Aztán megint, visszavettem az ISKOLA A HATÁRON című regényem első kéziratát a kiadótól, 1948-ban. (...) /Az író/. Elölről kezdi a világot. Tulajdonképpen a hallgatás és a szó határzónáján tartózkodik, a senki földjén, s csak be-betör a nyelvbe, a tér-idő-anyag rögzíthetőségébe azzal, amit át tud menteni a nyelven inneni tartalmakból. Aztán megint elhallgat.” Mindennek tudatában kell tehát számba vennünk (nem megfeledkezve persze a történelmi, kultúrpolitikai háttérről) az egyes műveket és a kiadások időpontjait.

Ottlik első kötete, a HAMISJÁTÉKOSOK (elbeszélések) 1941-ben jelent meg, a HAJNALI HÁZTETŐK (kisregény és elbeszélések) 1957-ben, az ISKOLA A HATÁRON (regény) 1959-ben, a MIDEN MEGVAN (elbeszélések) 1969-ben, a PRÓZA (esszék, tanulmányok, cikkek, kritikák) 19980-ban, a GARABÓ GEREBEN (népmese-átdolgozások Debreczeni Gyöngyivel közösen) 1983-ban s végül a VALENCIA-REJTÉLY (négy kispróza) 1989-ben.

Ami pedig a szigorúan vett életrajzi adatokat illeti, rendelkezésünkre állnak, ha megmaradva kiindulópontunknál, a művekhez fordulunk.

„Másfél éves voltam, amikor apám meghalt. Egyedüli gyerekként, nők között nőttem fel.

Bár előbb nyilván mozdonyvezető vagy pilóta akartam lenni, hét-nyolc éves koromban végleg eldöntöttem, hogy semmi más nem leszek, mint író. Vonzó és igazán izgalmas számomra csak az irodalom volt gyerekkoromban, noha egy katonaiskolában nevelkedtem. /Ugyanakkor/ az intézet egyik legjobb atlétája is voltam.

Magyar-francia-matematika szakra akartam beiratkozni, de a tanárképzőben figyelmeztettek, hogy ez együtt nem megy, hiúzzam ki a matematikát. Dühömben kihúztam a magyar és franciát. Fejér Lipót tanítványa voltam. Matematikából abszolváltam.

1939-ben a Nyugat elfogadta a DRUGETH-LEGENDA című novellámat, és én olyan magas rangban érzem magam azóta is, mint semmi más kitüntetéssel, semmi más pályán nem érezhetném magam.

Ha ma Vas Pista barátom azt mondja, hogy /1944-ben/ megmentettük az életét – főként a feleségem érdeme ez, aki vállalni merte a kockázatot -, ki kell egészítenem, hogy ő meg az én életemet, a mi életünket mentette meg azzal, hogy segített megőrizni a normális ép eszünket. (...)

A „személyi kultusz” éveiben mindnyájunknak abból kellett megélnünk, hogy foredítani kezdtünk. G. B. Shaw színdarabjait egyébként pihenésnek fordítottam a napi hat-nyolc órai nehéz Dickens-szövegek után.”

Még két száraz adat: 1981-ben József Attila-, 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Noha Göncz Árpád megállapítása, miszerint „Ottlik nem egykönyvű író: Ottlik egyművű, egy-életű író”, maradéktalanul érvényes, az ISKOLA A HATÁRON mégis kiemelendő ebből az egységes egészből. Ez a regény ugyanis alapmű. A totalitáriánus rendszerek lényegét, mibenlétét tárja fel, azt, hogy miképpen alakul ezekben a struktúrákban, a felülről irányított, szigorúan szabályzott, zárt intézményben a közösség, a közösségek rejtett hálózata, milyen reakciók lehetségesek, a nyílt lázadástól az azonosulásig, milyen kapcsolatok születhetnek, és hogyan. Ez a regény minden titok nyitja, jóllehet semmit nem magyaráz el vagy meg, semmit sem értelmez, csak megmutat, csak ábrázol, csak sejtet és érzékeltet. Nem tartalma van, hanem tartalmai, megannyi fontos, nélkülözhetetlen mozzanat egy bonyolult szerkezetbe ágyazva.

ISKOLA A HATÁRON

1957-ben az elbeszélő, a továbbiakban Bébé (polgári nevén Both Benedek) a Lukács uszodában találkozik barátjával, Szeredy Danival. Tétova és furcsán néma, „rejtjeles”, ám fölöttébb meghitt beszélgetésük Szeredy ama bejelentését fonja körül, miszerint összeköltözött Magdával. A szóban forgó személyt Bébé 1944 nyarán ismerte meg Nagyváradon, ahol Szeredy akkor katonai szolgálatát teljesítette. Bébé Szeredy hívására, de közös barátjuk, a rajta kívül másik civil, Medve Gábor helyett utazott oda. Szeredy bajba került, eltűnt egy titkos katonai jelentés. A rejtély végül újabb rejtéllyel oldódott meg, ugyanis ketten is „bűnösnek” vallották magukat. Egyrészt – faggatásukra – a szép Teo, Szeredy szeretője, másrészt – faggatás nélkül, önként – az ártatlan Magda, a brassói zsidó fényképész lánya, akit Szeredy cselédként bújtatott lakásán. Szeredy nem Bébé véleményére kíváncsi a Lukács uszodában, hanem a sajátjára, csupán azt reméli, hogy Bébé közbeiktatásával majd maga is tisztábban lát mindent.

Bébé úgy véli, h valamire jutni s kérdéseikre választ akarnak, végig kell nézniük Medve kéziratát, amit barátja ráhagyott, s amit nem sokkal halála után meg is kapott, mert Szeredy története is úgy kezdődik, ahogy Medve kézirata: ezerkilencszázhuszonhárom őszén.

Ezen az őszön, szeptember 3-án vették fel hetüket, név szerint Bébét, Medve Gábort, Czakó Pált, Formes Attilát, Tóth Tibort, Orbán Elemért és Eynatten Vincét a határszéli kisváros katonai alreáliskolájának második évfolyamára.

Még az első nap délutánján, de már a fekete posztó egyenruhába bújtatva, nullásgéppel kopaszra nyírva, meghatározó élményben részesülnek Ahogy a kijelölt teremben tengnek-lengnek, egyszer csak kivágódik az ajtó, beront valaki, és egy nevet üvölt. Valami Hejnattert keres. Eynatten, mikor megérti, hogy róla van szó, jelentkezik, és helyreigazítja az egyenruhás fiút. Az még durvább hangra vált, letolja és rendreutasítja az újoncot, majd pattogó leckéztetésbe kezd. Medve azonban beavatkozik, felelősségre vonja a negyedévest a kiabálásért és a parancsolgatásért, de az nemhogy jobb belátásra térne, hanem Medvének támad, és a nevét tudakolja. Medve többszöri felszólításra ugyan megmondja, hogy hívják, de vissza is kérdez. A negyedéves válasz helyett iszonyú káromkodásban tör ki Ekkor a lányos arcú Tóth Tibor is megszólal, arra kéri a fiút, Isten nevét hiába fel ne vegye. Ettől a egyedéves igazi dühbe jön, és őrjöngve, sűrű káromkodások közepette kivágtat a teremből. Az újoncok megismerkednek Bognár tiszthelyettessel, aki vasi tájszólásban vezényel, kizárólag emelt hangon. Durva és közönséges. Ahogy zárt sorokban fel-lemasíroznak, szemügyre veszik az épületet. A folyosókon, a lépcsőház falain mindenütt olajnyomatok vagy régi növendékek rajzai. Az étterem nagy, bolthajtásos helyiség, a végében egy emelvénnyel.

Medve és Bébé kicsit másképp emlékeznek a részletekre...

Az elbeszélő (Bébé) visszakanyarodik Szeredyhez, az uszodához, Magdához, illetve Magda és Szeredy kapcsolatához, de megint csak arra a következtetésre jut, hogy ha meg akarják érteni az elmúlt 30-40 évet, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy végigmennek Medve kéziratán.

Az újoncok másnap átköltöznek végleges helyükre, a 82 ágyas hálóterembe. Bébé Halász Pétert várja, legjobb barátját, akivel együtt jártak elemibe, együtt játszottak, sőt vérszerződést is kötöttek, s akinek a kedvéért tulajdonképpen idejött. Megérkeznek a régi növendékek. Igaz, Halász Péter nincs egyedül, Bébé mégis odamegy hozzá, hogy boldogan üdvözölje, ám barátja hűvös és tartózkodó, Benedeknek szólítja, épphogy figyelemre méltatja, majd mint aki jól végezte dolgát, egyszerűen hátat fordít. Bébé meg csak áll leforrázva.

Arra ocsúdik, hogy az egyik újonccal, Formes Attilával levétetik a véletlenül neki jutott új kincstári bakancsot. Merényi tart rá igényt, ellenkezésnek helye nincs. Még javában tart a huzavona, amikor hirtelen csend támad, megjelenik egy kefebajuszú alak. Máris pattog, s bár alig lehet érteni, amit mond, úgy elharapja a szavakat, mégis mindenki csinálja, amit kell: vigyázzba áll, pihen, vigyázzba áll. Bármennyire igyekszik is leplezni Formes, hogy a fél lábán nincs cipő, a kefebajuszú észreveszi, és maga elé parancsolja. Nem gorombán ordítozva, mint Bognár tiszthelyettes, hanem halkan és finoman. Rövid, gúnyos kérdéssorozat után alaposan megfuttatja Formest – talán tízszer is oda-vissza, de a többieket sem kíméli, legalább félórán át „gyakorlatoztatja” őket. Egy perc alatt kell felöltözni, levetkőzni, sorakozni, visszakozni, ágat szétdobni, rendbe rakni többször egymás után. Ahogy távozása után Bébé megtudja tömpe orrú ágyszomszédjától, Szeredytől, Schulze tiszthelyettes úrhoz volt szerencséjük.

Vacsora után a hálóteremben Merényi egy véletlen mozdulatot szándékosnak minősítve, felpofozza Eynattent. Medve, nyomában Czakóval, kérdőre vonja. Merényi választ helyett Medve karját hátracsavarva a földre kényszeríti. Czakó is megkapja a magáét a vörös Burgertől. Merényi és négy-öt társa még jól összerugdossa a két fiút, majd a bejárathoz vonszolják őket. Medve és Czakó ott fekszenek még, amikor belép Schulze. Azonnal „felállni”-t majd rögtön „leülni”-t parancsol. Medve nem engedelmeskedik, tiltakozni próbál. Aztán az utolsó pillanatban még mielőtt erőszakot alkalmaznának, csorgó könnyekkel leül. Schulze mindenkit a folyosóra vezényel, s megszámlálhatatlanul sokszor, a végkimerülésig leültet és felállít.

Még ugyanaznap este a vörös Burger, mert Orbán csak némi habozás után kínálja meg, kiborítja a süteményes dobozt, sőt össze is tapossa. Amikor az ismét betoppanó Schulze felelősségre vonja Orbánt, az árulkodik. Schulze kis büntetést – három ébresztőre jelentkezést – szab ki Burgerra, és nagyot – hét ébresztőre jelentkezést – Orbánra, de ez utóbbit még másnap reggel, a mosakodásnál is alaposan megleckézteti Merényivel és Burgerral. Bébé csak azt nem érti, miért éppen velük.

Medvével sok a probléma. Lassú, sokat ügyetlenkedik, s ezért Schulze az egész hálóteremmel újra végigcsináltat mindent, az öltözködéstől az ágyazásig. A kötelező levelet is újra kell írnia, mert akármilyen szelíd és jóindulatú Marcell főhadnagy, a magyartanár, nem engedheti meg, hogy Medve panaszkodjon az anyjának. Merényi és társai (Burger, Homola, Gereben, Varjú, Mufi), akik a focipályát is kizárólagosan uralják, „népítéletet” hoznak Medve ellen. Éjszaka végre is hajtják, tízen-húszan porolókorbáccsal, összecsavart törülközőkkel rátámadnak, és jól összeverik. Bár Medve úgy emlékszik, hogy gyáván viselkedett, jajgatott, sírt, és kegyelemért könyörgött, Bébé szerint éppen hogy félelmetes némaságával döbbentett meg mindenkit, és érte el, hogy soha többé nem verték meg így.

Öt hét után az újoncok is csukaszürke egyenruhát kapnak, mindegyikük a helyére kerül, vagyis rendes beosztásba a századokhoz. A napok egyformán, sőt egyre egyformábban telnek, s az apró eseményeket Bébé nem tudja ennyi év távlatából kifogástalan időrendben szedni nehéz őket a mindennap ismétlődő csuklógyakorlatokhoz vagy a szigorú és ugyancsak ismétlődő napi és heti rendhez viszonyítani. Az újoncok már egész jól tájékozódnak ebben a rendszerben. Csak Medve nem. Rugdossák is elegen és eleget. Bébé hamar megérti, hogy Schulze korlátlan teljhatalmát értelmetlen kétségbe vonni, és azt is hamar átlátja, hogy Merényiék a kegyencei, a segédei és helyettesei. Merényiék, noha ők is másodévesek, mind idősebek, mint Bébéék, mert megbuktak egyszer-kétszer.

Medve kedvence a zsíros kenyér. Egyik alkalommal, mikor épp vágyakozva nézi, hogy repetázik Matej saját külön kacsazsíros üvegéből, s ábrándozva gondol az otthoni, neki félretett pecsenyezsírra, Varjú kiüti a kezéből az uzsonnára kapott kenyeret. Merényi szétpasszírozza Medve padján, majd egy késre szúrva megteteti „Mufi kutyával”.Medve annyira magába roskad, hogy elfelejtkezik a zsírfoltról. A némettanár viszont véletlenül beletenyerel, és Medvének kihallgatásra kell jelentkeznie. A büntetés az, hogy egy héten át minden kihallgatáson jelentenie kell, hogy a tanterem nem disznóól. Még nem járt le a büntetés, amikor egy hétfői nap kivonulnak az iskola udvarára, és Medvét megszólítja az anyja. Medve haza akar menni. Az anyja nem viszi, nem érti igazán Medvét, aki a látogatás után szinte bele4betegszik ebbe, és teljes közönybe süpped. Bébé haragszik rá. Aztán egy alkalommal a ruhatár előtti tolongásban ülepen rúgja Medvét, noha Orbán Eleméren kívül még ezt senkivel sem tette. Meg is bája, jóllehet, a többieknek tetszik, s jóllehet, ezzel Medvéhez is megint közelebb kerül.

Október végén fényképészhez mennek. Amikor a kész képek kiosztására kerül sor, Marcell főhadnagy Öttevényit is szólítja. Ez hiba, öttevényi ugyanis már nincs az iskolába. Megbokrosodott. A barátja védelmében, teljesen váratlanul, felelősségre vonta Merényiéket, és végül panaszra ment ellenük. Jaks Kálmánnak hívták a barátját. Bébé 1944 nyarán Nagyváradon, Szeredy lakásán találkozott Jaks Kálmánnal. Jaks századosi egyenruhában jelent meg, röviden és halkan mondott valamit Szeredynek, üdvözölte Bébét, majd távozott. Látogatása után Szeredy, Magda és Bébé rögtön útnak indultak Budapestre. Öt és fél órával azelőtt, hogy az elfogatására – mármint Szeredyére – küldött tiszti járőr érte ment volna. Szeredyt aztán, immár távollétében, a hadbíróság hűtlenségért golyó általi halálra ítélte.

Öttevényivel pedig úgy történt, hogy miután Merényiék elszedték a noteszát, valamint Jaks Kálmán almáit, pogácsáit és ceruzáját, Öttevényi, amit még soha, senki sem tett meg, mert szigorú büntetéssel járt, beíratta magát a panaszrovatba az ügyeletes tiszttel. Ezután Öttevényit egységesen kiközösítették, még Jaks is. Majd mindenkit kihallgattak a notesz bejegyzései és rajzai alapján. Mindenki Öttevényi ellen vallott, Jaks is. Öttevényit erkölcsi romlottsága, sorozatos fegyelemsértései és veszedelmes bomlasztó befolyása miatt kizárták az ország összes középiskolájából legalább egy évre, a katonai álreálból természetesen örökre. Senki nem sajnálta őt.

Bébé lassan összebarátkozik Szeredyvel. Medve odavágja a zsíros kenyerét, mert Merényiék mint kiváltságosak már megint leszedték róla a zsír javát. Büntetése egynapi fogda. Schulze, még az Öttevényi-ügy utóhatásaként, megtorlást alkalmaz, razziát tart a tanszerládákban, s mindenkitől mindent elvesz, amit nem is ad vissza, a szünetekben pedig büntetőgyakorlatokat végeztet.

Egyik éjszaka riadó van. Próbariadó.

Néhány nappal később reggel bevetetlenül találják Medve ágyát. Őt magát sehol sem lelik, a kápolnában sem, ahová református létére reggelente éppen Schulzét elkerülendő jár a buzgó, mélyen vallásos, háromgombos, azaz tiszta jeles, példás magaviseletű Tóth Tiborral. Medve eltűnt. De magától vissza is jön. Senkinek sem hajlandó megmondani, hogy miért szökött meg, s ha már megszökött, akkor miért jött vissza. Majdnem botrány lesz belőle. Büntetésből megint fogdába kerül. Szabadulása délutánján meglátogatja az anyja. Haza akarja vinni, de Medve nem akar menni. Zsoldos, a padszomszédja barátságos vele, s nem csupán alkalmilag.

Mindannyiuk örömére leesik az első hó. Vége a folytonos sárdagasztásnak a kinti gyakorlatokon.

Miután Medve két napot ült a fogdában, hamarosan kórházba kerül. Felvágják az orra tövén meggyűlt sebet. A kórház egy más világ, hiába tartozik az iskolához. A béke, a boldogság szigete, és a szabadságé. Mindenki kedves, barátságos, még a fiúk is. Amikor már gyógyultan találkozik volt betegtársaival, azok éppolyan elutasítóan viselkednek, mintha mi sem történt volna. A karácsonyi szünetre Bébé már Szeredyel és Medvével egy kupéban utazik haza. A szabadság ideje alatt még a legjobb baráttal sem volt szokás találkozni. Egyszer Czakó Pali mégis elvitte magukhoz Bébét, s aztán moziba. Ott találkoztak Medvével. Végül Bébé elkísérte a Kálvin térig Medvét, az pedig megvárta vele a villamost. Minden szünetről visszautazva azt remélték, hogy Schulzét már nem találják ott. De a legkomolyabban 1925 őszén számítottak rá, amikor a nyári szünidőről negyedikesnek vonultak be. Mégis Schulze várja őket, és az a félelmük, hogy mint század-, szakasz- és rajparancsnoknak Schulze miatt nem lesz tekintélyük az alsóbb évesek előtt, be is igazolódik.

Bébé már második éve Szeredy mellett ül, erre van alapozva az élete. Medvével újságot szerkesztenek. Most pedig ők hárman többedmagukkal Mikulás-műsorra készülnek. Merényiék társasága tűri ezt a szórakozásukat, igaz, a közéjük tartozó Mufi is játszik. Csak Varjú viselkedik gyanúsan. Egyelőre minden a legjobban alakul. Az új századparancsnokkal, Menottival is elégedettek. Franciát tanít, jól, s különben is kellemes, intelligens tiszt. A Mikulás-műsor, noha szülők is jelen vannak, és ezért az utolsó pillanatban át kell írni a vaskos, trágár szövegeket, jól sikerül, osztatlan sikert arat.

Az utóbbi időben üzletelés indult az osztályban, ezt Mufi Halász Petárral és Kmettyvel továbbfejlesztette vállalkozássá, börzét nyitottak. A közvetítő kereskedelem jól működött, általában dupla tízórait ettek. Ebbe piszkált bele Varjú. Mufi pedig egyre idegesebb lett.

A Mikulás-előadás napján Merényi, Homola és Varjú kikutatják Mufi tanszerládáját, sőt Merényi elveszi az üzleti naplót is. Végül Merényi és Varjú átveszik az üzletet. Mufi lassan elszigetelődik, mindenki leszakad róla, és olyanok ugráltatják, akik eddig a hierarchiában lejjebb voltak. Végül párbaj lesz a dologból. Mufi sokkal erősebb, mint Varjú. Este a párbaj előtt Mufit Merényi, Burger és Gereben kiviszi az árnyékszékre, kilógatják az ablakon, jól összeverik, s úgy eresztik össze a nyamvadt Varjúval, aki már azt csinál vele, amit akar.

Medve és Bébé között egyre nagyobb a barátság. Együtt írnak egy kockás füzetbe, s amikor a kórházban is összekerülnek, akkor pompásan telik az idő a közös írással. Ám a kórházból visszatérve vészjósló hangulat fogadja Bébét. Szeredy tudatja vele a német szótár segítségével, hogy a kockás füzet fáj Merényiéknek. El is veszik tőle. Csak azért ússza meg nagyobb verés nélkül, mert Szeredy addig ügyeskedik, míg sikerül leszerelnie, illetve kiütnie a támadókat Medve haragszik Bébére a füzet miatt. Amikor a tavaszi szünetről visszajönnek, kiderül, hogy Schulze ezúttal valóban elmegy. Az új tiszthelyettes, Balabán, jóindulatú, de nem nagyon bír a társasággal. Merényiék az urak, rendszeresen megdézsmálják a csomagokat a többiek távollétében.

Bébé, aki fontos helyet foglal el a futballcsapatban, és tűrhető viszonyba kerül Szabó Gerzsonnal, Gerebennel, sőt magával Merényivel is, aki már többször is felvitte magával a toronyba, visszakéri a kockás füzetet. Medve nemhogy örülne, miszlikbe tépi. Újabban a „szenteskedő szűznek” gúnyolt Tóth Tibor barátságát keresi. Noha nemigen tudnak miről beszélgetni, s közben egy kiránduláson Bébével is kibékül, állandóan Tóth Tibor körül lebzsel. Aztán Varjú egyszerre csak kiszorítja Tóth Tibor mellől. Merényiék is pártfogásukba veszik Varjú újdonsült barátját, Halász Péter helyére ültetik az asztalukhoz, magukkal viszik a dézsmálásokhoz. Bébét kiteszik a csapatból. A közelgő házi sportbajnokságon Merényiéknek nem túl jók az esélyeik. Medvének, Szeredynek annál inkább. Homola addig provokálja Medvét, míg az párbajt kezdeményez, holott Homolával ezt még soha senki ne merte. Merényi ideges lesz, beavatkozik, erre Medve őt hívja ki, illetve belekényszeríti a párbajba. Merényi csak úgy tud győzni, hogy előrántja bicskáját, bár végül a saját tenyerét sérti fel vele. Nem is indul a bajnokságon. Medve, Szeredy, Bébé nyernek a legtöbb számban. Bébé rá akarja venni Medvét – úgy látja ugyanis, hogy megérett rá a helyzet -, intézzék el Merényiéket, különben majd ők intézik el Medvét. De Medve elutasítja a javaslatot, sőt még szinte haragszik is érte.

Merényi kilöki az asztaluktól Tóth Tibort, és visszaülteti Halász Pétert. Varjú is támogatja. Másnap visszahívják Bébét a csapatba, de ő nem megy.

Néhány nap múlva szokatlan módon a tanteremben kell maradniuk délután. Aztán egymás után szólítani kezdik őket. Hanák főtisztelendő úrhoz kell menniük kihallgatásra. Tóth Tibor már négy napja állandóan nála ült. Homolát, Gerebent, továbbá Merényit, Burgert, Halász Pétert és Szabó Gerzsont kicsapják, csak Varjút nem. De néhány nap múlva vakbélpanaszokkal kórházba utaltatja magát, s aztán végképp távozik. Békés napok következnek, Tóthnak nem esik bántódása, Szeredy és Medve megvédik, de nem barátságból, hanem hogy elejét vegyék a további dulakodásoknak, amikből egyszer s mindenkorra elegük van. S noha Merényiék nyomában rejtélyek maradtak, soha senki nem beszélt senkivel erről az esetről, még később, évek múlva sem.

Amikor Bébé, immár 1958-ban, ismét találkozik Szeredyvel a Lukács uszodában, az éppen megint Magdával él, bár időközben már vidékre is menekült, ugyanis egyik nőt sem tudja végleg elhagyni, sem a feleségét, sem a szeretőjét, sem Magdát. Bébé arra kíváncsi, hogy hívták azt a furcsa hangszert, amit negyedév végén a hajókirándulásra magával hozott. Azt pengette éjszaka a fedélzeten, mikor Medve őrségben volt, s ők felmentek hozzá, s hárman együtt elszívták Bébé utolsó cigarettáját.

HAVASY FANNY

(Forrás: 66 híres magyar regény 459-468. old. – Móra Könyvkiadó 1995.)

*

gyerekkatona

Iskola a határon

Mutató

Az elbeszélés nehézségei

Szeredy az uszodában 1957-ben. (Nyelvészeti és egyéb bonyodalmak. Kitérő felelet)

Kémnők Nagyváradon 1944-ben. (A bolgár dizőz, a szép Teodóra. Katonai és érzelmi kavarodás)

Medve kézirata. (Szeredy módszerei. A kifejezés korlátai. Tanácstalanság. Kísérlet, vaktában)

 

Első rész: Non est volentis

1. Hét újonc, 1923. szeptember 3-án. A hibás szemű negyedéves. Hejnakker! Medve Gábor. Tóth, Czakó, Orbán

2. Alkonyat. Kisváros a hegyek közt. Kürtösök gyakorolnak. Tulp tanár anatómiája. Fizikai szertár

3. Egyenruhában. Medve finnyásan vacsorázik. Orvosi vizsga. Raktár, sietség. Bognár tiszthelyettes

4. Takarodó. Piszkos árnyékszék. Éberség elalváskor

5. Másnap. Ébresztő, hipermangán, reggeli. Szeredy szerelmei; kislány az épülő házban. Fölösleges viszontagságok

6. Megérkezik a zászlóalj. Vezényszavak a főalléban. Halász Péter barátom Budán. Orbán süteménye

7. Formes bakancsa. A trieszti öböl. Dégenfeld hógolyókkal. Egy kis fürdőhely unalma

8. Egy nyájas őrnagy a szökőkútnál

9. Schulze tiszthelyettes úr belép. Formes mezítláb. Szeredy nem felel. Szekrényrend. Zűrzavar kezdete

10. Rövid háború. Az álmos szemű Merényi. Czakó és Medve a földön

11. Hosszú vereség. Schulze németül beszél. "Leülni. Föl." Szeredy keresztneve

12. Még egyszer Orbán süteménye. Schulze igazságot tesz. Mosdatások. Czakó a mosdóban

13. Egy alezredes. Bognár. Halász Péter elrohan. Homola. Merényiék munkában. Gyávaságom

14. Colalto és kupleráj a tanteremben. Tanszerláda. Nyelvhasználat. Könyvek. Sapkák a fogason

15. Könnyű akadálypálya. Medve kézirata. Kötözés a kórházban. Levélírás, Marcell főhadnagy. Futballozók. Czakó tollszára, árnyékszék. Gyáva csürhe

 

Második rész: Sár és hó

1. Első éjszaka. Törülközők az ágy végében. Colalto számol. Az időrend felborul. Sűrű köd ébresztőkor

2. Dragonyoszubbonyok. Fekete kéz? Kivonulás rendes csukaszürkében, nóták, búrkalap. Czakó levele és Medve. Lila ég, a szerszámaim otthon

3. Rugdosások. Schulze jogrendje. Sárga papír és Szabó Gerzson. Rajzszögek reggeli helyett. Czakó és Medve, olajos tenyérrel

4. Az idő múlása. Fekete kéz a falon. Fésűtisztító fonál. Vacsorára lencse kolbásszal

5. Zsoldos naptárja. Kétféle napunk. Szerdai rajzterem. Fürdés pénteken. Gyakorlatozás. Schulze udvara. Monsignor Hanák szobái. Kovách Garibaldi

6. Hétfő, körülbelül. Ferenciek tere, Városi Színház. Ernst alezredes. Matej kacsazsírja. A Varjú, Mufi kutya, zsír, zöld deszkalap, rosszul szinkronizált némafilm. Kihallgatáson

7. Medve büntetése. Kézirata. B. B. és Szabó Gerzson

8. Fátyolos hölgy a parkban. Kovách Garibaldi. Néma gyereknek anyja sem érti szavát. Az asszony elutazik

9. Kmetty fúvócsöve. Medve várakozik. Közönyös. Halász Péter tréfája a szájmosással. Drágh névsort olvas. Medve ledobja Merényi ingét

10. Vidám férfiasság? Laczkovics Sándor, Czakó, Zámencsik. Fényképezés október végén. Sűrű köd, fejvesztett vezényszavak, lazsálás

11. Váradon, 1944-ben. Szeredy ablakán bezörgetnek. Egy idegen százados, "Szervusz, Bébé." Magdi, autóút. Tejsav, hegymászók. Jaks Kálmán

12. Öttevényi és a gyümölcsíz. Tóth Tibor ministrál. Medve kápolnába jár. Matej fakírsága. Kalugyerszky és a kacsazsír. Összetörik az üveg. Merényi arcfintora

13. Kincstári séta a külső fasorban. Öttevényi énekel. Szerecsendiót találok. Csomagom szétosztása. Júlia levele. A bébézés kezdete. Öttevényi a panaszrovatban

14. A vizsgálat. Zámencsik négykézláb. Jegyzőkönyvezés az irodában. Colalto jól felel. Drágh felháborodik. Borsa balszerencséje. Öttevényi elmegy

15. A fegyelem megszilárdítása. Ostromállapot. Borsa a rangsor végén. A chicagói Michigan Avenue. Szeredyvel ébresztőre megyünk. Ereklye? Egyedül a folyosón, hajnal előtt. Egy betört ablak

16. Medve a tócsában. Kötélmászást feladja. Zsíros kenyerét földhöz csapja; fogdába kerül. Marcell főhadnagy a könyvtárban. Schulze megvédi Medvét

17. Tánc, tanulás. Természetrajzlecke és medvetánc a tanteremben. Razzia; Colalto gyűjteményét elkobozzák. Éjszakai riadó. Medve eltűnik

18. A senki földjén. Hajnali misék. Lépcső a kőfalon. Lódobogás. Bádogdoboz

19. Lyukasóra félhomályban. Medve nem megy haza az anyjával. Matej veszélyes kíváncsisága. Szabó Gerzson közbeszól. Zsoldos lerajzolja a lakásukat. A medvesapó

20. Késő ősz, 1923. Istentisztelet a fizikateremben. Medve csuklózik a ködben. Sár, baj, semmi

21. Havazás indul. Krumplisütés a tanteremben. Kölcsönadom a Lázadás a Bounty fedélzetén-t

 

Harmadik rész: Sem azé, aki fut

1. Sebhely Medve arcán. Zsoldos festi. Cserkész! Fürdő Bognárral. Tolongás az ajtóban. Zuhanyok, gőz

2. Harmadszor a fogdában. Für Elise a falon át. Marcell irodája. Búcsúzkodás a konyhában. A látszatokról. A lovas titkos parancsa. A porta. A Haris köz, fogorvoshoz menet. Semmilyenség. A foglár goromba

3. Kórházban. Láz. Csönd. Kappéter és egy negyedéves. Tisztaság. Scott kapitány utazásai. Az orvos ezredes. Majvald néni. Laczkovics Sándor

4. A gyengélkedők csoportja. Kappéter újra. Felkiáltójelek a táblán. Szabadság. A transzport a vonaton. Czakó a csomagtartóból nézve

5. Budapest, 1923. december 20. Czakó és az apja pisztolya. A lőtéren. Húsvét előtt, 1925-ben. Rádiózás. Czakóéknál, vendégség. A moziban; átülök Medvéhez; lányok a sötétben. Megyünk együtt a Kálvin térig

6. A transzport, vissza. Czakó és Tóth Tibor. A Varjú közbelép. Palugyay a kisülésen. Zsoldos hírei

7. 1925. szeptember. Bevonulunk negyedévesnek. Schulze marad. Az esztrád alatti asztalnál. Összeveszésem Szeredyvel. Súlydobás. Algebra. A Júliától kapott könyvem. Hetilapunk

8. Beosztásunk a századoknál. Egy engedetlen bundás Kmetty asztalánál. Kovách Garibaldi és Apagyi

9. Szeredy fontossága. Kibékülünk franciaórán. Palugyay. Készülődés a házikabaréra. Apagyi "halála"

10. Enyhe december. Váratlan vendégek az előadáson. Mufi vállalkozását felszámolják. Zenekar a tanterem végében. Colalto gyűjteménye. Medve mellém ül. A füzetünk. A főallét lerajzolni. Szél a parkban

11. Könyvek. Nick Carter, Schopenhauer, Nemzeti Sport. A Varjú veszélyessége. Mufi bukása, párbaja

12. Januári hó, 1926. Timsó, borotválkozótükör. A városi templomban. Kórházban, Medvével. Éljük világunkat, mint a patyolat

13. Kutatás a fiókomban. A Varjú udvariassága. Szeredy szótára. Medve igazságtalan. A vizsgálat. Matej megsántul. Szeredy pofon vágja Kmetty Mancit

14. Bizonytalanság. Várom a csodát. Czakó lakodalomban Piskolton. Medve dühös rám; felel algebrából. Éjjel a padláson

15. Vészfék a gyorsvonaton, húsvét után. A Varjú dicsősége. Menotti mesél. Gereben Énok. Orbán almái. Labdázás ötszögben. Schulze búcsúajándékára gyűjtünk

16. Balabán tiszthelyettes. Fosztogatás a hálóteremben. Palugyaynak karját töröm. Gereben narancsai. Medve széttépi a kockás füzetet. Futball

17. Tóth Tibor szemtelensége; holmija. Elrontjuk Zámencsik rádióját. Gereben csodálkozik. Pihenő a forrásnál

18. Rövid barátság. Tóth Tibort Merényi pártfogolja. Átültetik az esztrádra. Kitesznek a csapatból. Atlétika

19. Párbaj Homolával. Merényi félbeszakítja; kétféle sebesülése. Figyelem a helyzet alakulását

20. Tréning a régi tornatéren. Diszkosz a fűben. Medve végig sem hallgat. Törökök. Egy régi kimenőnk a városban: a jó barátok. Majong. Tóth Tibor vörös füllel

21. Fordulat. Konfirmáció, fényképezés. Colalto és a konyhaséf. Balabán csöndes hangja, furcsa tekintélye. A Monsignor szobájában. Hat üres ágy

22. Homály és rejtély Merényiék után. Hét üres ágy. Megvédjük Balabánt az uszodában. Meleg nyár

23. Szeredy a Lukácsban, 1958-ban. Miért jött vissza a hegyről? Felemás hangszere, huszonhatban

24. Végzett negyedévesek. Utazás. Goromba százados a főreálban. Medve és Kmetty Fidél. Fekete hajú nyolcadéves, szolgálatban. Matej őszinte hízelgése. Éjszakai hajózás. Medve jegyzete

25. Őrség a hajón. Medve minősítése, anyja levelei. Kenyér, Memphis. Látogatásom Júliánál. Szeredy tömpe orra a cigaretta parazsánál

Ismertető

Egy katonaiskola élete adja a regény témáját, egyik bírálója szerint: az emberiség intézményesített elölésének pontos rajza. Az Iskola a határon bármennyire is olvastatja magát, nem könnyű olvasmány. Miért? A tárgyánál fogva, az ábrázolt életkörülmények miatt. Ottlik zárt világba visz, a normális élettől elszakított, szélsőséges helyzetbe, és ott aprólékosan ábrázolja a gyerekhőseivel történő szörnyűségeket, azt, hogy egyéniségüket, a védettségben való hitüket, a családi otthonból hozott szeretetvágyukat, igazságérzetüket hogyan zúzzák szét a lehető legbrutálisabban. Ezek a gyerekek - szüleik szerető gondoskodásából - voltaképpen hajótöröttek, ellenséges benszülött törzs foglyai egy távoli szigeten. Ottlik nem a fasiszta emberformálás modelljét írta meg a könyvben. Nem ez a lehangoló tény a legfőbb üzenethordozó a regényben, hanem az, hogyan lehet ezt a nem élni való léletet kibírni, hogy az élet jó dolog, hogy van egy függetleníthető belső világunk, amely ezt a dresszúra kellős közepén, vagy a rácsok között is érzékelni tudja.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

http://legeza.oszk.hu

olvasható:

http://mek.oszk.hu/02200/02285/index.phtml#

*

fankadeli katonsdi

HANGOSKÖNYV

Ottlik Géza - Iskola A Határon

2004, Titis Kft.;

ISBN 9881487066

[15:54:16]

Előadja: Kulka János.

A XX. századi magyar irodalom legfontosabb művei azok, amelyek a magyarság számára érthetővé teszik a század eseményeit, és a megadják ehhez lélektani hátteret. Közöttük is az egyik mérföldkő Ottlik Géza „Iskola a határon” című regénye.

Ottlik Géza az a magyar író, akinek élete átível az egész XX. századon. E hosszú élet alatt ugyan csak kis írói életművet hagyott ránk, ennek főművét - a most hangoskönyv formában megjelenő regényét – azonban mindenkinek ismernie kellene. A mű egy század eleji, határ menti bentlakásos katonaiskolában játszódik, ahol a Monarchia hagyományai szerint a vakfegyelem áll mindenek előtt. A családjaiktól elszakított kiskamaszok belecsöppennek egy zárt világba, ahol a megaláztatások és fizikai kínok egész sorát kell már ilyen fiatalon megélniük. Az író saját élményeit használja fel a nyomasztó légkör ábrázolásához, hiszen maga is ilyen iskolába járt.

Ami mégis reménysugár ebben reménytelennek tűnő helyzetben az író humanizmusa és tisztelete az emberi méltóság iránt.

Ottlik Géza leghíresebb regényének minden korosztály számára van mondanivalója. Ha csak megértjük belőle, hogy "az élet mégis nagyszabású dolog", és hogy nem nyugodhatunk bele, hogy "néma gyereknek anyja sem érti szavát", már elérte célját. És amit közben a kiskamasz lélekről megtudunk, egy életre segítséget ad, hogy jobban tájékozódjunk ezen a nehéz és felelősségteljes terepen. Miközben a lebilincselő történetet Kulka János nagyszerű előadásában hallgatjuk, megelevenedik a 20-as évek katonaiskolájának élete, melyben a gyerekek egészséges ösztönnel védekeznek az őket megnyomorító "nevelés" rombolása ellen. Talán elgondolkozunk azon is, eleget tudunk-e gyermekeinkről, neveltjeinkről. A szerző saját hangját is hallhatjuk a CD-n, s bár nem ebből a regényből idéz, de azokról a szereplőkről beszél, akikkel a hallgató megismerkedhetett.

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/Iskola-A-Hataron-19111/

*

rongyos_grda

Iskola a határon

színmű 2 részben, 160 perc

A BÁRKA SZÍNHÁZ előadása

Író: Ottlik Géza

Adaptáció: Gyarmati Kata

Rendező: Vidovszky György

Színész:

Bébé - Horváth Zoltán

Medve - Dér Zsolt

Czakó - Szabó Gábor

Szeredy - Vitányi-Juhász István

Halász - Koloszár András

Eynatten - Mesés Gáspár

Orbán - Blahó Gergely

Merényi - Juhász Lajos

Homola - Polményi Attila

Mufi - Bárdi Gergely

Burger - Márton Gábor

Tóth - Egri Bálint

Schulze - Gados Béla

Hanák - Gados Béla

Orvos - Gados Béla

Anya - Varga Anikó

Díszlet: Bozóki Mara

Jelmez: Szuly Ágota

Zene: Faragó Béla

Mozgás: Gyevi-Bíró Eszter

Dramaturg: Gyarmati Kata

Előadás időpontok: BÁRKA SZÍNHÁZ - Budapest

november 20. (kedd) 19:00

Ismertető:

Ottlik Géza regénye sokrétű, bonyolult és szépséges kultuszmű, és szinte lehetetlen belőle klasszikus értelemben vett színművet írni. Az idősíkok váltakozása, az aprólékos szerkesztés, a lelki folyamatok ábrázolása egy olyan színpadi adaptációra ad lehetőséget, amely inkább szellemiségében, mint a cselekmények teljességében igyekszik megragadni az író által kreált világot. Nem akartuk egyszerű lineáris szerkezetté fűzni a regény kiragadható történéseit, hanem egy hosszú, elnyújtott pillanat érzetét megragadni. Felmutatni a különböző emberekben született emlékek sokrétűségét, az egymáshoz tartozás gyönyörű, széttéphetetlen láncolatát.

1923. szeptember 3-án hét újonc vonul be a kőszegi kadétiskolába, köztük Bébé, Medve, Czakó. A beilleszkedés keserű nehézsége, a katonai fegyelem és az idősebb diákok kegyetlen basáskodása radikális változást hoz az életükben. Az iskola emberpróbáló légkörére mindenki másképp reagál: gátlástalanul, lázadva, önzőn, önmagába fordulva vagy sunyin. Kérdés, hogy sikerül-e megőrizni a főhősöknek önmagukat, megmaradni függetlennek és becsületesnek. Vagy a lázadás és megalkuvás mentén elvész a lelki szabadságuk és a tekintélyelvű közösség megalázott katonái lesznek. Az idő múlása alig érzékelhető az iskolában eltöltött idő 'egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére.' (Ottlik) Éppen ezért is lehetetlen megragadni, pontosan felidézni az eseményeket, az összefüggéseket, kimondani a kimondhatatlan dolgokat: hogyan jutottak el egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig.

Az előadás elnyerte a 2007-es Gyermekszínházi Biennálé Üveghegy-díját.

Bemutató időpontja: 2006. szeptember 1., Bárka Színház

+

Színházi írások:

Revizor, 2008. január 13.:

Az aranyhalak felszabadítása"

Csak egy őrültnek juthat eszébe színre vinni ezt a több idősíkon játszódó, rengeteg szereplőt mozgató, cselekményben, filozófiában egyaránt bonyolult regényt - vélhetné a felületes szemlélő. Ám a végén azt gondolhatja, "őrültség" tán, de van benne rendszer. Talán több is."

http://www.revizoronline.com/hu/cikk/44/iskola-a-hataron-barka-szinhaz/

+

Ottlik Géza:

Iskola a határon (Bárka Színház)

Iskola a Bárkában

Közhelyesen nehéz vállalkozásnak szoktuk nevezni azt a helyzetet, amikor egy szinte önmaga mítoszává vált művet adaptálnak más médiumra. Hát még ha arról van szó, hogy szinte kizárólag gyerekszereplőkkel akarunk egy komoly, míves, önmagán túlmutató előadást létrehozni. A kettő kombinációja pedig – szinte heroikus vállalás. Márpedig egészen pontosan ezt valósítja meg a Bárka Színház Iskola a határon című előadása. Ottlik Géza regénye önálló életre kel és értelemre lel a Bárka stúdiójában. Vidovszky Györgynek ugyanis releváns elképzelése van a műről. Sőt, ezt érvényes és élvezetes módon közvetíti, és – korábbi munkái alapján – egyértelműen nagyon jól beszél a fiatalok nyelvén.

Gyarmati Kata átdolgozása megtartja Ottlik szövegének atmoszféráját és töredezettségét, a visszatérő emlék- és fantáziafoszlányok meglehetősen érzékletesen és szellemesen jelennek meg előttünk. Az első látásra igen egyhangú és fantáziátlan díszlet valóban csak első látásra az: Bozóky Mara koncepciójában a legtöbbször ágyként funkcionáló dobozok kiválóan lényegülnek át, a tér egyszerre enged megfelelő szabadságot a fantáziánknak, adja vissza a kaszárnya taszító egyhangúságát, és segíti a játékosokat, akik időnként akrobatikus képességeikről tanúbizonyságot téve alakítják át a helyszínt. Szuly Ágota jelmezei hasonlóan idomulva szolgálják ki a rendezői elképzelést, ráadásul a sokszor előttünk zajló öltözés-vetkőzés dramaturgiailag tökéletesen be van ágyazva a történetbe. Az átvezetésben, a kiemelésben és a töredezettség érzékeltetésében nagy szerepe van a fények pontos, következetes és találó használatának. Hangulatfestő-időjelző elemként pedig időnként finoman illusztratív zenét hallunk (Faragó Béla).

A szereplőkről kissé felemás érzéseim vannak. Kockázatosnak tűnő dolog gyerekekkel eljátszatni ezeket a szerepeket, ugyanis meglehetősen távolinak tűnik a mai tizenévesekhez képest Ottlik figuráinak komolykodó, „kicsi felnőtt” gondolkodása. A Bárka előadás emberivé és hihetővé teszi ezt az ellentmondást. Azonban ne feledjük el megjegyezni, hogy elképzelhetetlen mennyiségű – főként pszichológiai – munka lehet ebben. Vidovszky végre komolyan veszi a gyerekeket, nem fél eljátszatni velük akár a legdurvább verekedéseket, nem fél felvillantani a Medve és Bébé közötti kapcsolat egyes lehetséges dimenzióit, nem fél komolyan venni olyan elhasználódott fogalmakat, mint barátság, bajtársiasság, nem fél megmutatni azt a valóban kegyetlenkedésszámba menő lelki és fizikai terrort, ami az iskolában zajlik. Talán kissé meglepődünk azon, hogy a gyerekek tényleg olyanná válnak, amit az intézmény sugall nekik, Merényiék sokkal inkább éltetik a félelmet, mint Schulze tiszthelyettes. Vidovszky az egyetemes értékek és a társadalom által eszményinek tartott kép között húzódó ordító ellentmondásra helyezi a hangsúlyt. (Sajnos az egész előadáson végighúzódó, folyton megjelenő akvárium- és aranyhalmotívumot túl didaktikusnak érezzük helyenként, de üsse kő, nem zavar annyira.)

A katonaiskola minden arca ugyanolyan: az összes tanárt és katonát egy figurában összevonó Schulzéban ugyanúgy, mint a papban vagy az orvosban, éppen ezért fogadható el, hogy mindhárom, az intézményt megtestesítő alakot Gados Béla játssza átgondolt változatossággal, de mégis érzékeltetve: tulajdonképpen mindegy, hogy éppen a szenteskedő atya, a megértőnek mutatkozó orvos, vagy az állatias tiszthelyettes képében mutatkozik. Varga Anikó Medve anyjának szerepében azonban egydimenziósnak, elnagyoltnak és motiválatlannak tűnik.

A gyerekeket illetően elsősorban, azt hiszem, példaszerű az átélés és a hatalmas, lelkes energiabefektetés. A több mint két órás előadás mind testi, mind lelki értelemben nagyon igénybe veszi őket, az erőteljes érzelmi hatáson kívül van itt torna, pontos koreografált mozgás (tervezője Gyevi-Bíró Eszter), verekedés, vívás, menetelés, párnacsata, éneklés. Szereplőink lelkesen, önfeláldozóan teszik a dolgukat, beleadnak mindent. Tehát alapvetően le kell szögeznünk, hogy rendkívül dicséretesen játszanak. (Bizonyos vagyok benne, hogy lesznek viták arról, hogy meddig lehet elmenni a gyerekek ilyetén való „felhasználásában”, hiszen nem semmi az, amin keresztülmennek. Én azt hiszem, látható az előadáson: komolyan foglalkoztak azzal az alkotók, hogy a szereplők számára nyilvánvaló legyen tetteik, szenvedéseik motivációja. És éppen ez adja azt az értéket, hogy a gyerekek képesek átadni magukat teljesen a szerepnek.) Néhol azonban a lehetetlennel, a néző fantáziájával küzdenek (és nyilván épp a főszereplők ilyenek). Nekem például Medve robosztusabb és sokkal határozottabb, mint Dér Zsolt, a Bébét játszó Fancsikai Péter pedig néha túlzottan tudatosnak tűnik, mindkettő koncepcionális kérdés, de ez nem von le semmit abból a sok – és eredményes – munkából, amit láthatóan befektettek, és fentebb méltattam. Szabó Gábor, Koloszár András, Blahó Gergely és Pomlényi Attila, Dóra Béla és Jancsik László teljesen hitelesek és valódiak. Még ennél is tovább megyek a Szeredyt játszó Juhász István, a Merényit formáló Juhász Lajos, az Eyenattent alakító Mesés Gáspár és a Mufi szerepében látható Bárdi Gergő minősítésében: ők éppen olyanok, amilyennek képzeltem őket, és ennél több egyszerűen elképzelhetetlen egy szépirodalmi adaptáció esetén nekem, az egyszeri nézőnek.

Tanulságok vannak, például az, hogy érdemes belevágni megvalósíthatatlannak tűnő feladatokba. Aztán az, hogy érdemes komolyan venni a gyerekeket, a fiatalokat, mert óriási dolgokra képesek, olyanokra, amiket talán nem is gondolnánk sohasem. Végül pedig az, hogy lehet beszélni értékekről frázispufogtatás nélkül, érvényesen és invenciózusan. Mi, nézők járunk jól az ilyen előadásokkal.

*

vge

Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása

Inkei Bence

Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az író nem szívesen beszélt a regényt ihlető osztálytársairól, azonban haláláig tartotta velük a kapcsolatot. Egy évtizedekkel ezelőtti jegyzet segítségével eredtünk annak a nyomába, hogy mi történt felnőttként az egyik legjobbnak tartott magyar regény eredeti szereplőivel.

http://www.origo.hu/kultura/20120525-ottlik-geza-iskola-a-hataron-szereploinek-tovabbi-sorsa.html

*

esterhzy s korniss

ESTERHÁZY - OTTLIK:

AZ ISKOLA-ÁTIRAT

(poszter)

Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára, ezerkilencszáznyolcvanegy december tizedikétől nyolcvankettő március tizenötödikéig, kb. 250 óra alatt, egy 57x77-es rajzlapra lemásoltam az Iskola a határon-t.

Így keletkezett ez a kép.

E.P.

http://www.irodalmijelen.hu/node/6243

*

szettoretett_k

OTTLIK GÉZA:

Iskola a határon

– Elemzés

OTTLIK GÉZA: Iskola a határon

(1959)

Az ő nyomán ,tudjuk’, hogy az utcán járva-kelve még mindig a boldogság finom, titkos kis láza bujtogat, hogy száz meg száz lehetőség közt szabadon választhatunk; talán a szabadság sem helyénvaló kifejezés itt, mert többről van szó: kötetlenségről, tehermentességről, az érzékelés szabadságáról, hogy birtokba vehessük a világot, ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell őrizni hozzá sértetlenül+

(ESTERHÁZY PÉTER)

Az Iskola a határon-nak egy első változatát megírtam 1948-49-ben, mégis visszavettem, már majdnem a nyomdából. Túl vázlatos volt, nem jó. Amellett nem láttam volna sok értelmét elkezdeni egy hosszabb publikációs tervet egy ilyen első kötettel, amit nem tudok folytatni. Tíz év múlva aztán kénytelen voltam összesűríteni egy regénybe, amit egyébként talán négy-öt kötetben írtam volna meg.” (Beszélgetés+; Próza) Az írónak – így az Iskola a határon előtt megjelent – novellásköteteiben már olvashatók a mű kulcsjelenetei. A színhely- és motívum-analógiák posztumusz regényéig, a Budáig (1993) mutatják: Ottlik arra törekedett, hogy teljes életműve kerek egésszé váljon: A modern regényíró [+] behatol a lírikusok tartományába. Egy nagy költő életműve összefüggő egész – önéletrajzi jellegű: végül is azt mondja el, mi az, amit fontosnak tartott életében, létezésében.” (Hosszú beszélgetés+; Próza).

A mű kétségkívül önéletrajzi vonatkozású; de míg a köztudat szerint az író alteregója Both, Medvéé pedig az eszményeihez öntudatlanul hű” Örley István, Ottlik ennek ellentmond a Prózában: semmi hasonlóság nincs köztük. Semmi, egy-két megtévesztő külső körülményen kívül. Örley szintén leszerelt, s a háború végén bujkált, mint Medve. Viszont Both Benedeknek adtam kölcsön Örley tulajdonságaiból: a Medve Gáborénál nagyobb realitásérzékéből, a környezetbe való jobb beilleszkedő képességéből, szóval István józanabb, bölcsebb lényéből egy adagot.”

Az összesűrítés” következményeként többértelmű, többféleképpen magyarázható, soksíkú regény született. Műfaji változatát minősítették (önéletrajzi emlékidéző) kamasz- vagy fejlődésregénynek, példázatszerű nevelési regénynek; Tandori D. véleménye szerint kevésbé életrecept, mint inkább érzékenység-iskola ez a líraiságában is markáns prózának megmaradó, ám semmiképpen sem nevelődési regény.”

Az összetett elbeszélői helyzetet Medve fiktív kézirat formájú önelemző visszatekintése, és az elsődleges narrátor, Both ehhez fűzött kiegészítése, pontosítása eredményezi; polemizálása volt diáktársával (Valami célja volt ezzel a ferdítéssel”). Kezdetben váltakozva, szinte párbeszédszerűen vitáznak” – Medve pontos idézése” viszont mindössze négy fejezet -, aztán Bébé nemcsak átveszi a narrációt, de Medve belső világát is analizálja. Źgy a külső-belső nézőpontok is folyamatosan váltakoznak, s ők maguk is több nézőpontból látnak (tízezer lelkük” van). A kétféle nézőpont nem kiegészíti, hanem hitelteleníti egymást”, Ottlik szembeállítja az elbeszélőket” (Szegedy-Maszák M.), mert egyetlen, még tudatosan hitelességre törekvő múltidézés, sőt: történetmesélés sem lehet maradéktalanul pontos.

Medve egyes szám harmadik személyben (magát M.-nek nevezve), kívülről – és ezzel az eltávolító módszerrel eleve általánosítva – fogalmaz. (Egyetlen, szó szerint idézett első személyű vallomása az 1942-ből származó összegzés az utolsó fejezetben.) Az ő szólama hangsúlyozottan szépírói”; (halála után kézbesített) alkotása megformált és lezárt. Bébé ugyan első személyben ír, világosabban, egyértelműbben fogalmaz, nyitottan, a múltat a jelenből értelmezve – Ezt sem felejtettem el a mai napig” -, de ő maga is átéli a pontos kifejezés lehetetlenségét. (Jóformán minden szavam hamis és pontatlan lesz, alighogy kimondom”; Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság, s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele.”) És lehetetlen különbségeket tenni, súlyozni is: Nem tudom biztonsággal kiválasztani, hogy melyik a döntően szükséges részlet, és melyik az elhagyható.”

A történetmondás technikai nehézsége, az események megismertetésének gondja maga is a mű egyik alaprétege, a kommunikáció problematikussága pedig kulcsmotívum – néma gyereknek anyja sem érti+” – és egyben kiindulási pont. Mivel a volt cőgerek foszlányokból, már egy-egy mordulásból (jelentésrétegek sorát megkülönböztetve) értik egymást, közös múltjuk felidézésével a mű azt is vizsgálja: hogyan jutottak el a mögöttes érzelmi tartalmak szavak nélküli megértéséig, a hazugság meggyűlöléséig, egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig – bár mindezt nehéz megmagyarázni egy idegennek. A dolgok fontosságát s egyben a fontosság lényegtelenségét. Sok mindent, amit megtanultunk valaha együtt. A világ hülye valószínűtlenségét”. (Mégiscsak egy erkölcsi magaslatféle volt az a végső menedék, ahová visszaszorított bennünket a neveltetésünk. [+] Akivel ezt meg akarnám értetni, annak végig kellene élnie velünk együtt tízéves korunktól fogva az egész katonaiskolai életünket.”)

Nemcsak a nézőpontok és a megközelítési módok váltakoznak, az időszerkezet is bonyolult. Az apropó Szeredy és Both – látszólag a mű keretének induló – találkozása 1957-ben, innen következik egy rövid visszapillantás az 1944-es kémtörténet kezdetére, hogy aztán az elbeszélő visszanyúljon minden későbbi történés kiindulási pontjáig: mert minden akkor, ott és úgy kezdődött, ahogy Medve kézirata”: 1923. szeptember 3-án, a határszéli kisvárosban – mint az utalásokból kiderül: Kőszegen – a hét újonc katonaiskolába kerülésének napján. A ,keret’ nem tér vissza a befejezésre (csak a víz-motívum): a történet az alreálos éveiket lezáró mohácsi hajóúton fejeződik be a csillagos ég alatt, utolsó cigarettájuk közös elszívásával.

Ottlik a retrospekcióban sem követi az időrendet. (Történhetett jóval előbb is. [+] Ámbár lehet, hogy ez nem aznap volt. Talán hetekkel később. Vagy egy másik évben”; Mint meghódított birodalmat, nyeglén járom széltében-hosszában a letelt időt”). Az életet nem folyamatában ábrázolja, az emlékezés (és az értelmező elemzés) mechanizmusa, körkörössége működik, váltakoznak és egymásra rakódnak a síkok. Az átélt, önállósuló belső tartam nemcsak az időrendet, de az elbeszélés ritmusát, tempóját is meghatározza. A mű tematikus szerkezetében az idő maga is témává válik: Nem tudom kifogástalan időrendbe szedni az eseményeket [+] mindez s még sok más is, amit majd el kell mondanom, egyszerre volt érvényes, egy időben [+] mégis, ha nem az időrend egymásutánjában mondom el a történteket, az elbeszélés menete, amely amúgy is hajlamos önkényes értelmezések felé terelődni, kikerülhetetlenül hamis hangsúlyok, egyoldalú szempontok, esetleges, torz, részleges nézőszögek belekeverésével rendezi el az anyagot; mert valamilyen [+] rend mindig ráerőszakolja magát a rendezetlen dolgokra; s talán éppen a lényeget sikkasztja el: a rendezetlen dolgok még ismeretlen, valódibb rendjét.”

Az iskolában megélt idő maga is az átélt tartam: [+] a természetes időérzékünk eléggé felmondta a szolgálatot. Vakon tántorogtunk a halmazállapotát vesztett időben, s hol úgy éreztük, hogy egy helyben állunk, hol pedig mérhetetlen messzeségben láttuk magunk mögött a nemrég múlt eseményeket+ Tulajdonképpen csak kétféle napunk volt, Schulze-nap és Bognár-nap. A létezésnek ezt a tovább már alig leegyszerűsíthető ütemét néha megzökkentette a vasárnapi és ünnepi szolgálatnak a hétköznapitól független beosztása”; csak rakódnak bennünk a napok, az órák, a percek: nincs más cselekménye az életünknek.”

A teljes részletességgel visszaidéződő első három nap, ill. a kiemelten fontos első három (kiképzési) hónap elbeszélése mellett – amíg múlt velünk, olyan nehezen múlt, hogy szinte önkínzás volt számon tartani a napokat” – a következő évekből csak néhány mozzanat elevenedik fel. Az életükre döntő hatású katonaiskolai három év” együtt pedig egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére.” (Hogy a mohácsi hajóúton miért éreztem azt a szívem mélyén, hogy mégis minden csodálatosan jól van, ami van: ehhez nem elég, ami történt [+] hanem kell hozzá az előttevaló gyerekkorból tíz naptári esztendőnek a körülbelül negyvenezer felnőttkori év tartalmával felérő anyaga”, Buda.)

Bonyolítja a szerkezetet és a lassúság képzetét erősíti Ottlik jellemző módszere: ugyanazokat a mozzanatokat, többször visszatérve többféleképpen jeleníti meg, gyakran külső és belső nézőpontból is. Először röviden említi, majd az erről felidéződötteket beszéli el, aztán (szó szerinti ismétléssel vagy variáltan, új elemekkel bővítve) ismét nekikezd a mozzanatnak, kiegészíti, részletesebben kifejti, majd az ezekről eszébe jutottakkal folytatva halad tovább. Az előre- és hátrautalások rendszerében olyan események köré szerveződik a mű, melyek egyrészt meghatározók akkori helyzetük kiismerésében, életük alakulásában, másrészt támpontot adhatnak későbbi tetteik, magatartásformáik megértéséhez. (Bébé említi, hogy Medve egyszer meg merte húzni a vészféket – maga az elkövető”, belső nézőpontból, 9 fejezettel később részletezi a jelenetet; Formes cipőjének leparancsolási esete harmadszorra kerekedik ki – ez első találkozásuk Merényivel, és később az is megvilágosodik, miért fontos egyáltalán új bakancs szerzése; apró műhibaként” először Marcell főhadnagy ejti ki Öttevényi nevét, amiről Jaks Kálmán 1944-es szerepe és még akkor is tartó némasága (majd ezer más) idéződik fel, s csak 3 fejezettel később fejtegeti a körülményeket, okokat és következményeket: a panasztételt és a kiközösítés eseménysorát.)

Jellegzetes a visszatérő motívumok, a gyakran szimbólumértékű képek használata. Ilyen a csillag-toposz és a híres, már-már eposzi, egyben kegyelmi hóesés”, valamint, ennek ellenpárjai, [+] melyek persze egymást feltételezve alkotnak kozmoszt: a köd, az eső, a szél meg a sár, [+] ezek mindig az időrend megbomlásával társulnak”; innen, a legmélyebb bugyrokból +szokottă aztán Ottlik a nagy epikusokhoz méltó ívet bejárni a csillagos égig+” (Balassa P.)

A mű külső, első rétege a katonaiskolai gépezet működésének bemutatása. Az eszményített gyerekkorból, a rendezettnek elfogadott külvilágból (a kényeztető és elfogult anyai szeretet után”) egy pillanat alatt egy idegen, zárt, kibírhatatlannak tűnő világba, durva környezetbe kerülnek a nebulók”, a félelem atmoszférájába. (Akkor reggel még tudtam a világ rendjét, és értettem az egész életet; csak estefelé kezdtem először nem érteni” – Ezzel kezdődött életünk igazi zűrzavara [+] most aztán olyan sűrű köd szállt le – igaza van Medvének -, hogy ettől fogva minden összezavarodott; s napokba, hetekbe telt, amíg annyira tájékozódni tudtam, hogy megtaláljam a saját orromat. De ez már nem az én orrom volt. Én sem voltam már önmagam.”) A felettesek megfélemlítő, feltétlen engedelmességet követelő viselkedésmódja – Bognár néha-néha neki is ment valamelyikünknek+” – csak része a mechanizmusnak: ezt igazolják a levélfelbontások, a jól bejáratott kihallgatási módszerek, a jelentések előtti főpróbák. A működtetők összetartoznak – a kiképzőktől a tanárokon keresztül a parancsnokig -, és őrzik az iskola tekintélyét, hírnevét. A fegyelemszilárdító tiszthelyettesek – akik olyan hangon s olyan hangsúllyal beszélnek, mintha a világ hülyéi lennénk, kétbalkezes, ügyefogyott, bamba tökfilkók”

– az egész társaságot büntetik, így aztán az esetleges árulkodót, feljelentőt, panaszra jelentkezőt mindenféle ürüggyel leckéztetik (pokrócozzák, kilógatják) maguk a gyerekek is. (Nem álltam egyébből, mint szakadatlan szűkölésből és görcsös figyelemből, hogy megértsem, mivé kell válnom, mit kívánnak tőlem.”)

A látszólagos eseménytelenség (napi- és hetirend, csukló, zárt rendben menetelés, gyakorlat, betegség) teljesen kitölti mindennapjaikat, s a tetejében állandóan figyelni kell minden rezzenésre, mert bármi veszélyforrás lehet. (A tanórák nyújtják leginkább a nyugalom pillanatait – Civil iskolás koromban igazán nem hittem volna, hogy ilyen derűs, szinte boldog hangulata lehet a tanóráknak” -, bár a figyelmetlenség ekkor is okozhat bajt (l. a Medve zsíros tanszerládájára tenyerelő Ernst alezredes esetét).

Śjak a társak: Medve szemének barnasága bizalommal tölti el Bébét, hálótermi tömpe orrú szomszédja jóindulatú gyereknek látszik (ő a csöndes, béketűrő” Szeredy). Figyeli a többieket, később neveket társít a jelzőkhöz – a sűrű szemöldökű fiú lesz Formes, a szeplős, puha: Orbán Elemér; a baltafejű: Homola -, így alakulnak ki az epitheton ornansok.

Az itt használatos nyelv szintén ismeretlen (és civilek számára lefordíthatatlan), mert más neve volt a legközönségesebb tárgyaknak is”; később az elsajátított új szókincs, a nemi élet és az emésztés köréből vett fél tucatnyi trágárság mindegyike rugalmasan tudta pótolni a legkülönbözőbb igéket, főneveket+”. Sajátságos, önálló érvényű, mással nem helyettesíthető kifejezésmód”, kommunikáció is működik: vigyorgás, lökés, ülepen rúgás – rengeteg érzelmi árnyalattal.

A kialakuló háborgó, parttalan szürkeségben” mindig minden kezdődik elölről,

s csak a vakációk világítótornyai” fénylenek: A szabadság nem nagy kezdőbetűvel írott fennkölt eszme volt nekünk, hanem a szó valódi értelme, a választási lehetőségek nagy bősége s a rabság, tilalmak, kényszerek nagymérvű ritkulása.”

Az eseménysor fő vonulata a felszínen a vezető klikk – a rettegett Schulze kegyencei” – hatalmának és bukásának bemutatása. (Engem is megvertek, Szeredyt is. Egytől egyig beletörtünk az engedelmességbe”.) Pedig egyenrangúak voltak mindnyájan, az újoncokat is beleértve. Semmiféle írott vagy élőszóval kimondott törvény, szabályzat nem adott semmiféle hatalmat Merényi vagy a Varjú kezébe”. (Egyébként – legyenek bár dzsentri, katonatiszti csemeték vagy árvák – a származás, anyagi helyzet nem számít közöttük, a pénztelen Jaks legfeljebb” eladja hat napi uzsonnakenyerét”, amikor Schulze búcsúajándékára gyűjtenek; Czakóéknál (ahol az apa tábornok, az anya grófnő) állapítja meg Bébé, hogy az ilyesminek semmiféle jelentősége nem volt. Colalto is gróf volt, Borsa Lőrinc pedig báró, de még annyira sem vette tudomásul senki, hogy emiatt különösebben gúnyolták volna őket.”) A magukat alulértékelőkkel szemben – Medve pl. kezdetben a világon a leggyávábbnak és legnyomorultabbnak”, Both újszerűen gyávának” minősíti magát – ők hihetetlenül magabiztosak: szentül hitt önmagában, ez volt a Varjú titka”. (Békén hagyják Czakót, aki bátor gyereknek született” és az állandóan sírva fakadó Tóthot, aki mellesleg még pimaszabb önbizalommal hitt saját nagyszerűségében, mint Merényiék”.)

A többiek nem tudnak összetartani, nem állnak ki a másik mellett, inkább struccpolitikával eltemetkeznek. Kényszerből, félelemből ezen a szinten is elárulják a barátjukat (l. Jaks és Öttevényi, Halász Petár és Bébé esete) – kialakul a látszatmorál, a mások előtti (barát- és önmegtagadó) viselkedésmód; az árulót saját bajtársai vetik ki” (Öttevényit önfertőzőnek minősítik). A csomagokat fosztó, rabló maffia mindenki más kezdeményezését, tevékenységét megakadályozza (rádiózás, gyűjtések, írás), az alakuló kapcsolatokat nem tűrik, összeesküvést szimatolnak” mindenütt. A félelmüket kimutatók, az őket lekenyerezni próbálók kiszolgáltatják magukat, s a bántalmazottaknak is célszerű megtanulni nevetni saját magukon, együtt a többiekkel.

A lassú változások alig vehetők észre: a Merényiék talpnyaló külső körén” is kívülrekedtek lassacskán megerősödnek. Amikor ugyanis a többszörös alárendeltség és kiszolgáltatottság már kezd megszokottá válni, védekezési taktikákhoz folyamodnak, észrevesznek apróbb örömöket (közös éneklés, első hó), és az adott lehetőségek között kiépítik saját világukat (kockás füzet, Mikulás-műsor; a focizásból kirekesztettek atletizálni kezdenek és eredményességük aztán újabb lehetőségeket is biztosít); egyre fontosabbá válik a belső élet, óvatos társkeresés indul, közelebb kerülnek egymáshoz.

Mindez az élmény, tapasztalat és megfigyelés egy életre meghatározó valamenynyiük számára: Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való dolognak tartsuk a győzelemnél – mindenesetre igazibb tulajdonunknak”; A sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserű ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad”; Erős és szilárd tartalom ez az emberben [+] a külsőbb rétegek, mint ez a mai civil életünk, már könnyű és csak játék”.

A külső események belső következményeinek bemutatása a regény legfontosabb rétege. Ottlik nemcsak a módszereket, hanem azok hatását is vizsgálja: hogyan változik jellemük, hogyan alakulnak a kapcsolatok a felszínen és rejtetten, milyen taktikák, reakciók variálódnak. Ahogy megismerik önmagukat, társaikat és a világ szerkezetét”; nemcsak rombolják, de építik is személyiségüket, leküzdik félelemérzésüket ([+] azóta soha nem érzek pánikot sűrű ködökben, általános zűrzavarban, világfelfordulások idején, bombázott, sötét városokban és vesztes háborúkban, hanem csak zsebre vágom a kezem, és nyugodtan ácsorgok egy helyben”).

Az ellenállás és az alkalmazkodás lehetséges variációit mutatják a magatartásformáik a nyílt lázadás változataitól (Öttevényi, Medve), a teljes értetlenségtől (a bundás” Apagyi) a tökéletes azonosulással próbálkozókig (Czakó, Tóth, Drágh). Mindhárom – egyébként művész-hajlamú – főhős az álmok világába menekül (Medve a Trieszti Öbölről és a lovasról, Bébé Júlia-nagynéniről, Szeredy Barikáról álmodozik, de már a külvilág, az otthon realitása is álommá válik a drillel szembesítve). Hármuk alakulása áll az előtérben: alkatilag Szeredy a tudomásul vevő, Both az alkalmazkodó, a mindenkinél sokkal érzékenyebb Medve a szembeszegülő – valamennyien éreztük a kiszolgáltatottság gyalázatát, de Medve valósággal merevgörcsöt kapott ettől az egésztől, és utána teljesen megnémult”.

Bébé megfigyelni és megismerni” akarja az itteni szokásokat”, hízeleg, udvarol; felfelé ívelő pályáján egészen közel kerül a negatív morális pólushoz, de mindenből hiányzott a régi keserűség éles, tiszta íze. [+] Eloszlott a köd, és nyomban romlani kezdett a látásom”. Aztán az így már-már elvesző erkölcsi érzékét nyeri visz-sza, főleg Medve példájának hatására. A Bébével közös titkokat őrző, béketűrő Szeredy aktivizálódik, majd szembeszáll: teljesen szokatlan módon kiáll Bébé mellett.

S míg az évek folyamán az ő passzivitásuk megszűnik, a minden képmutatástól irtózó (így eleve életképtelennek tűnő) érthetetlen, dölyfös, csökönyös, ideges, lassú”, komplexusossá váló, lázadozó Medve önvizsgálatokat tart (erre különösen alkalmas a háromszori fogda). Öttevényi ügyéről arra a felismerésre jut, hogy bár annak kétségtelenül igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, mint az emberi társadalmak.” Saját szökése után, a szimbolikus senki földjéről visszatérve már tudja, hogy átlépett egy határt” (a gyerekkorét), ahonnan nem fordulhat vissza – és nem megy haza az édesanyjával, már késő”. Próbálkozik az alkalmazkodással, ügyetlenül is (l. Edelényi százados, Tóth), még néha elveszti a fejét” (kihívja Merényit párbajra), de egyre megfontoltabb, józanabb. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. [+] A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. [+] de fájdalmasan érezte, hogy nem tud többé tudomást nem venni erről a világról, melyben a szavak, tettek tökéletlen látszata uralkodik+” Bébével a kórházban arra is rádöbbennek, hogy mennyire szeretik egymást”; végül szinte mindenkit a tehetetlen összetartozásnak időtlen időkre szóló köteléke bogozott össze”

- Medve és Bébé majdnem egyformán fogalmaz (II. 11.; III. 25.) – valami, ami kitermelődött, tejsav vagy gyanta, a sebekből, izomlázból, fájdalomból, törekvésekből, és lehetővé tette, hogy éljünk; valami, ami talán kevesebb a barátságnál, és több a

szerelemnél.” Erkölcsi érzékük megőrzésével kialakul és erősödik biztonságérzetük (l. medvesapó); felismerik, hogy a kiszolgáltatottságot a belső függetlenséggel ellensúlyozhatják.”

Ottlik mindent rendkívülivé tud tenni” (Tandori); előadásmódjára jellemző az aprólékos hitelesség, a pontosság, a szemléletesség; valamint a felnagyítás, a pátosz és a szépítgetés teljes hiánya. Nemcsak az előadás fölényes biztonsága meg a látszólag laza, kötetlen modor mögött a szigorúan tudatos művészi fegyelem és takarékosság fogja meg az olvasót, hanem bizonyos művészi-emberi erkölcs is” (Rónay György).

Aligha lehet tagadni, hogy Ottlik regényében az erkölcsi érzék a keresztény hagyomány jegyében válik közösségformáló erővé. Bébé zaklatott önvizsgálata éppúgy a Bibliára utal, mint Medve Gábor végső töprengésének ez a mondata: +A kenyér nem elégă” (Sz.-M. M.). Medve kéziratának talányos jeligéje (Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei; ,Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené’, Szt. Pál, Róm. 9:15-16) – ez egyben az 1. és a 3. fejezet címe is – kulcs a mű jelentésének meghatározásához: a kegyelmi állapotra, a sorsszerűségre, az eleve elrendeltségre utal. A példázat valóban ellenszenvesnek tünteti föl a törekvő önzést és a türelmetlen sietést, míg a könyörületes megbocsátást egyértelműen értékké emeli, de egyszersmind olyan eszményként fogalmazza meg, amelynek érvényesülési köre a regény szereplői fölött helyezkedik el. + A kőszegi védők példája ugyan közös nevezőt teremt Medve és Both között, a regény végső fejezetei azonban arról tudósítanak, hogy magatartásuk ismét távolodott egymástól. A kettős nézőpont, mely a történet előrehaladtával közeledni látszott egymáshoz, az utolsó lapokon ismét különválik. Bébé esetében a keresztény távlat lehetősége ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy ,mégis minden csodálatosan jól van, ahogy van’, Medve viszont sokkal kevésbé szemlélődő, beletörődő életeszményt fogalmaz meg: ‘a világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig’. Elfogadni vagy cselekedni, tudomásul venni vagy föllázadni: e két magatartás a könyv végén újból felesel egymással, noha kétségkívül átlényegülten, magasabb szinten, az erkölcsi érzéknek kétféle lehetséges megnyilvánulásaként” (Sz.-M. M.). Esterházy Péter szerint: Ottlik valamiféle méltóságot ajánl vagy kínál nekünk. Mert lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni! Azt mondja, hogy van, amit lehet, és van, amit nem lehet.”

http://www.kotelezokroviden.msnfan.hu/ottlik-geza-iskola-a-hataron-elemzes

*

witt_and_hitler

A nyelvhez való viszony kérdései az Iskola a határon-ban

Horváth Kornélia

„A művészet nyelve – paradox módon – feltétlenül tartalmaz önreflexív struktúrákat. […] Minél egyedibb művészi formanyelvvel állunk szemben, annál nagyobb helyet foglal el benne a nyelvre irányuló s a nyelvi struktúrába beépülő szerzői reflexió.”

(Jurij Lotman)

„…a gondolat viszonya a szóhoz mindenekelőtt nem dolog, hanem folyamat, mozgás a gondolattól a szóig és ellenkező irányban, a szótól a gondolatig […]. A gondolat a szóban nem kifejezést nyer, hanem végbemegy.”

(Lev Vigotszkij)

Az elbeszélés és a nyelvhez való viszony problémájának tematizálását Ottlik életművében, de különösen a legnagyobb művének tartott Iskola a határon-ban a magyar próza későmodern fordulata korszakos jelének, mintegy emblémájának tekinthetjük. Az a narratológiai és prózapoétikai kérdésfölvetés, amelyet Ottlik az Iskola regényszövetének szerves részévé tett, egészen az úgynevezett szövegirodalomnak a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján bekövetkező megjelenéséig, s még az

on túl is, megalapozta számos későbbi magyar elbeszélés arculatát a szövegkompozíció, az autopoétikus beállítódás és a metanyelvi reflexiók tekintetében. Joggal állítható ugyanis, hogy a regény „keretének”,3 azaz a bevezetőt alkotó három fejezetnek a közös címében (Az elbeszélés nehézségei) megjelölt tematikus-autoreflexív orientáció a későmodern magyar próza rendszeresen visszatérő és meghatározó problémájává vált.

http://www.kortarsonline.hu/2011/07/a-nyelvhez-valo-viszony-kerdesei-az-iskola-a-hataron-ban/1591

*

 

A kőszegi Ottlik-kiállításról

Szerző: Korda Eszter

A kiállítás a tervezettnél egy hónappal tovább tart nyitva a Jurisics Vármúzeumban, tehát nem ma, a születésnapon zár be, hanem pünkösd keddjén, június 6-án. Elsősorban azért, hogy az osztálykirándulások idején minél többen láthassák. Néhány új tárgy, emlék is látható mától, például az a – egy árverésen nemrég fölbukkant – gépirat, amely arról tanúskodik, hogy Ottlikék (Vas Istvánnal, Lengyel Balázzsal, Tolnai Gáborral) 1945 júniusában Budapest címmel szerettek volna irodalmi folyóiratot indítani...

http://www.papiruszportal.hu/site/?f=9&p=33&n=680

*

200px-kazinczy

Életútban, elbeszélésben és alkotásban megjelenő párhuzamok

Kazinczy Ferenc és Ottlik Géza

– a Fogságom naplója és az Iskola a határon

Szerző: Sándor Imre Márk

Ottlik Géza a hetvenes évek végén így nyilatkozott Kazinczyról és a Fogságom naplójáról Hornyik Miklósnak: „Megelőzte Kafkát, Orwellt, Camus-t, Graham Greene-t, Salingert, Semprunt, Malamudot, az egész »legmodernebb« regényírást, elődünk lehetne (nekem is!) a nem euklideszi, nem konvencionális valóságértelmezésben, az »életérzés« többrétegű, relativitásos, szubjektív, mély, hibátlan ábrázolásában, egy ragyogóan választott (és véletlenül átélt) témában.”

Vajon milyen felismerések váltották ki ezt az elragadtatott véleményt? Vajon Ottlik mire figyelt fel abban a XIX. század elején megszületett műben, amely saját bevallása szerint könyvespolcán 42 évig olvasatlanul várt erre a felfedezésre?

Ha a fentiekben idézett megállapítás hatására összevetjük Ottlik és Kazinczy életútját, valamint az életművekből kiemeljük, és egymás mellé állítjuk a legjelentősebbnek tartott prózai alkotásokat, vagyis az Iskola a határont és a Fogságom naplóját, akkor meglepő hasonlóságokat fedezhetünk fel. Ezek a hasonlóságok a valóság, a szerző és a mű viszonyára világítanak rá. Talán ezen tényezők közti viszonyok közül ismert fel néhányat Ottlik, és ezek a hasonlóságok késztették arra, hogy elődjének nevezze a felmenőivel még rokonságban is álló Kazinczyt.

Mindkét szerző életében fontos alapélményt jelentett a bezártság átélése. Kazinczy híressé vált rabságának hat és fél éve, és Ottlik katonaiskolai élményei, legfőképpen a három kőszegi év alakította ki az élethez okvetlenül szükséges szilárdságot adó tőkesúlyt mindkét szerző lelkében. A kemény körülmények közepette megtalálták a módját annak, hogy éljenek és túléljenek. A művek erről a folyamatról (is) akarnak beszélni, és az így kialakult életérzést akarják megosztani másokkal.

Meglepő, hogy ennek elmondáshoz, vagyis a művek létrejöttéhez mindkét esetben ugyanannyi idő elteltére volt szükség az alapélmény befejezésétől számítva: ez pedig majdnem kereken három évtized (Kazinczy börtönévei 1801-ben értek véget, a Napló pedig 1828-ban készült el; Ottlik alreáliskolai évei 1926-ban fejeződtek be, az Iskola pedig 1959-ben jelent meg). Szintén „filológiai” hasonlóság, hogy a műveket megelőzték korábbi változataik. Kazinczy a Pályám emlékezetében, Ottlik a Továbbélőkben látszólag már megírta a témát, de mégis tovább csiszolták ezeket az előszövegeket, hogy elkészülhessenek a tökéletesebb változatok. A művek ilyen módon való létrejötte és az életművek ismerete arra mutat rá, hogy mindketten azonos módszerrel dolgoztak, aminek lényege az újraírás és az érlelés.

A „relativitásos, szubjektív” ábrázolás szintén mindkettejüknél hangsúlyos. Az Iskola két kézirattal jeleníti meg a különböző nézőpontok összevetését (így alakul ki végeredményként Szegedy-Maszák Mihály kifejezésével élve a regény regénye), Kazinczy pedig naplót ígér, de több ponton is tisztán látható, hogy valójában regényt ír (a Fogságom naplója tekinthető egy napló regényének is).

Regényt kellett írniuk, mivel tudták, hogy a mondanivaló, a túlélés példázatának minél alaposabb elmondásához szükségszerűen hozzátartozik az átélt élmények bizonyos pontokon való megváltoztatása vagy kiegészítése, hiszen így mondható el jobban az a bizonyos életérzés.

Ez pedig a legfontosabb közös ponthoz, a nyelvhez való hasonló viszonyulásra tereli a figyelmet. Mindkét műben megjelenik az elmondhatóság problematikája. Mindketten megírják a műveket, megpróbálják lefordítani az érzéseket a nyelv jelrendszerére, de eközben problémákkal találják szemben magukat. Ezért aztán mindketten kitágítják a nyelv írott jelrendszerének határát. Ehhez képeket (rajzokat vagy festményeket) vagy más nyelvi, illetve nem nyelvi jeleket (többnyelvűséget, líraiságot, vagy mondanivalóval megtöltött cselekedeteket) is bevonnak az elbeszélésbe.

A megszólalás mellett mindkét szerző használja a hallgatás eszközét is: saját életéről Kazinczy úgy tudja kialakítani a kívánt képet, hogy jól észrevehetően kerüli a vívódások, a keservek említését, Ottlik pedig konkrétan le is írja, hogy a legtöbbet talán a hallgatás képes elbeszélni arról, amit igazán fontos elmondani.

A művek értékének felfedezése is váratott magára mindkét esetben: a Napló csak 1931-ben (!) jelent meg könyv alakban, az Ottlik figyelmét is felkeltő Nemes Nagy Ágnes-esszé pedig csak sokkal később született meg. Az Iskola a határon jelentőségének felismerése sem a megjelenés után történt, holott a Napló és az Iskola is összekötő szerepet tölt be a magyar irodalom fejlődésében. A klasszicista Kazinczy egy új korstílus, a romantika felé tett nagy lépést, Ottlik Iskolája pedig végkép beléptette a magyar irodalmat a posztmodernitásba.

Irodalom

Kelecsényi László: A szabadság enyhe mámora. Budapest, Magvető, 2000.

Mezei Márta: „Magamat ragyogtatom”. Közelítések a Fogságom naplójához. Irodalomtörténeti Közlemények, 2000/3–4.

Nemes Nagy Ágnes: Film, a 18. századból. In uő: Metszetek. Esszék, tanulmányok. Budapest, Magvető, 1982.

Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza, Pozsony, Kalligram, 1994.

Szilágyi Ferenc: Az emlékíró Kazinczy. In Kazinczy Ferenc: Az én életem. Összegyűjtötte, szerkesztette, előszó és a jegyzetek Szilágyi Ferenc. Budapest, Magvető, 1987.

kufstein_burgen

*

 

Korda Eszter

Egy kézirat rejtélye és legendája

Ottlik Géza Továbbélők című kisregényéről

A XX. század második felének nagy magyar regényéhez, Ottlik Géza Iskola a határon című művéhez két fiktív kézirat kapcsolódik. Az egyik Medve kézirataként szerepel magában a műben, a másik az Iskola tíz évvel korábbi változata, amelyet még senki sem olvasott, de a róla szóló találgatások már legendává nőttek. Tanulmányom ezt a legendát igyekszik feltárni, összefüggést keresve ezen kéziratok és az Ottlik-hagyatékban található kisregény, a Továbbélők között. A téma aktualitása abban is rejlik, hogy manapság az „Ottlik személyisége, a köréje, illetve a munkái köré rendelt és gondosan ápolt legendafüzért”1 azon képtelen állítás bizonyítékaként használják fel, amely szerint nem Ottlik írta az Iskola a határon-t.

http://home.hu.inter.net/kortars/9908/kordae.htm

*

 

Ottlik Géza Emlékév 2012

„…A HÁROM ÉV PÉLDÁUL EGYÁLTALÁN NEM TELT EL HANEM VAN…”

1912-ben május 9-én született Ottlik Géza, a 20. század egyik legjelentősebb íróegyénisége. Regénye, az

Iskola a határon a magyar irodalom egyik remekműve, az író életműve mérföldkő a magyar próza alakulástörténetében. Nem véletlen, hogy az Iskola a határon a magyar irodalomban a nyolcvanas évek elején véget érő prózafordulatot készítette elő és e kor kultuszregényévé vált. Három város, Budapest, Gödöllő és Kőszeg is méltán érzik magukénak az író személyét és műveit és a századik évforduló megünneplését is nagyszabású rendezvénysorozatban gondolták el. A programok között összehangolt közös akciók, egymást erősítő hasonló és egyedi arculatú rendezvények lesznek. A rendezvénysorozat több helyszínen megrendezett eseménytípusai a kiállítások, a konferenciák és az emléknapok irodalmi témájú előadásokkal; a diákversenyek és vetélkedők, az irányított irodalmi séták és túrák információtechnológiai háttértámogatással; a sportversenyek (atlétika, bridzs), valamint a könyvkiadás. Az Ottlik-év programjai arra törekednek, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak, így a középiskolától kezdve szinte minden korcsoportot igyekeznek megszólítani.

KŐSZEG–BUDAPEST–GÖDÖLLŐ

PROGRAMOK

http://koszeg.hu/kultura/ottlik100/

font-family: Georgia;
LAST_UPDATED2