21:00, Vasárnap (december 25.), Duna2

Árvácska
magyar játékfilm, 83 perc, 1976

rendező: Ranódy László
író: Móricz Zsigmond
forgatókönyvíró: Elek Judit, Ranódy László
operatőr: Sára Sándor
díszlettervező: Makai László
jelmeztervező: Vicze Zsuzsa
látványtervező: Varga Mátyás
vágó: Morell Mihály

szereplő(k):
Czinkóczi Zsuzsa (Csöre)
Nagy Anna (Kedvesanyám)
Horváth Sándor (Kedvesapám)
Moór Marianna (Zsabamári)
Szirtes Ádám (Szennyes József)
Schütz Ila (Zsofka)
Bihari József (Csomor János)

Ez a film megrendelhető DVD formátumban.

Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása. A kis árvalányt, Csörét a szegény Dudásék az árvaházi kihelyezési díjért veszik magukhoz. A kegyetlen bánásmód elől a kislány megszökik, ismét árvaházba, majd a még embertelenebb Szennyesék portájára kerül. Miután egyetlen támasza, a melegszívű öreg Vénisten meghal, a szerencsétlen gyerek véletlenül felgyújtja kínzatásai színhelyét.

*

Móricz Zsigmond
Árvácska

http://www.ekonyvkereso.net/file/00900/00981/00981.htm

WIKIPÉDIA

Az Árvácska Móricz Zsigmond regénye. Gyermek hősnője lelenc, akinek tisztességes neve nincs. Az író örökbefogadott lányáról, Erzsikéről, becenevén Csibéről mintázta. Móricz 1936-ban a Ferenc József-hídon talált a 16 éves, fejletlen lányra, aki öngyilkosságra készült, hogy elviselhetetlen, megalázó életének véget vessen. Csibe éveken át mesélte az írónak gyermekkora, a nevelőszülőknél átélt évek emlékeit, a legsötétebb szadizmussal elkövetett kínzásokat. A lelencet az állam parasztszülőkhöz adja: nyolc pengőt fizet érte és ruhát, cipőt ad. Aki elvállalja, keresni akar rajta: dolgoztatják és éheztetik, ruháját a gazda gyerekei rongyolják el, iskolába nem engedik, ütik-verik, parázzsal égetik, rúgják, kéjenc férfiak játszanak vele. Rosszabb sorban él, mint az állatok, s kiszolgáltatottsága egyre súlyosabb gonoszságra ingerli a nevelőszülőket.

A regényt Móricz élete utolsó időszakában írta meg: 1940-ben a Kelet Népe című folyóiratban közölte folytatásokban, később az Athenaeum Kiadó adta ki.

A regény szereplői

Csöre (Pösze), hivatalos nevén „Állami Árvácska”, állami gondozott
„Kedvesanya”, „Kedvesapa”: Dudásné Rozi és Dudás, Árvácska első nevelőszülei
Miska, Jóska, Rózsika, Julika, Marika: Dudásék saját gyerekei
Rokon házaspár
Kadarcs István: a szomszéd gazda
„Nagysága”: módos hölgy a Gyermekvédő Ligánál
Szennyes Ferenc és Szennyesné, Zsaba Mári: Árvácska második nevelőszülei
Zsófi: szolgáló Szennyeséknél
Az öreg takács: Zsaba Mári elszegényedett nagybátyja
Zsabapolka: Zsaba Mári anyja
Verő és Verőné: Árvácska harmadik nevelőszülei
Diti: Verőék elkényeztetett leánya
Fiatal házaspár

A regény cselekményvázlata

Első zsoltár:

Hajnal a pusztán. Vörös fénnyel kel a nap. Nádfedeles házikó áll az eperfa mellett. A legközelebbi tanya is úttalan távolságban van. Kislány áll a mezőn.

Így kezdődik a regény, bemutatva a környezetet, ahol a csak Csörének szólított gyermek él. Dudásék szegény alföldi parasztcsalád, éppolyan durvák, mint életkörülményeik. Dudásné kegyetlenebbül bánik Csörével, mint saját hat gyerekével, az állami gyerek rosszabb ételt kap reggelire, mint a többi, jobban megbüntetik, ruháit az egyik Dudás gyerek kapja, és nem küldik iskolába, ehelyett a tehenet kell legeltetnie; nevelőapja és a szomszéd is molesztálja.

Második zsoltár:

Egész héten nem lehetett hasznát venni a lánynak, miután egy dinnye leszakításáért tolvajnak nevezték és Dudás parazsat tett a kezére. A kislány leszedte a kezéről a kötést és kiment a mezőre a tehénnel. A többiek egy alagutat ástak, hogy enni tudjanak a szőlőből a szomszédnál, Kadarcsnál. Kadarcs elkapta Csörét és megbecstelenítette, de büszke, hogy olyan sebe lehetett, ami miatt megsajnálták: egyike azon ritka alkalmaknak, hogy nevelőszülei kedvesen bántak vele.

Harmadik zsoltár:

Egyre hűvösebb lett az idő. A meztelen kislány minden bokorban férfiszemeket látott maga körül. A többi gyerek szolgaként játszott vele. Dudás részegeskedik, az asszony és a gyerekek az udvarra menekülnek előle és elrejtőznek a szénakazalban. Kadarcs szellemnek öltözött és ijesztgette őket; az apa lelőtte, meg is halt, de csak a kislány tudta, hogy ki is volt a szellem. Az apa azt mondta, hogy csak gyermekeinek a védelmében lőtt, így nem származott belőle semmi gondja. A kislány attól kezdve félt a szellemektől.

Negyedik zsoltár:

Eljött Dudásékhoz egy asszony, a „nagysága” a menhelyről és kérdőre vonta Dudásnét, mert a gyereknek iskolába kellene már járnia. Miután a nő elment, az anya elkezd ordibálni, amiért akkor viszik el a lányt amikor már hasznát vehették volna. Amíg az anya bent van a városban, addig a kislány kitakarított, ezt az anya is észrevette, majd mikor eszébe jutott, hogy aznap a kislány még nem evett, adott neki enni is. Másnap elindultak a városba, és a kislány meg volt lepődve, mert még ilyen sok házat nem látott. Ugyanaz a nő tűnik fel mint előző nap, mondja, hogy Dudásné elmehet, a gyerek marad. A kislány belekapaszkodik anyja ruhájába, nem akarja elengedni. A papírokból kiderül, hogy hivatalos neve Állami Árvácska.

A kislány megszökött a helyről és egy asszonynál aludt, aki adott neki enni, és felismerte, másnap vissza is vitte Dudásnéhoz. A nagysága cselédje eljött a lányért és elmagyarázta neki, hogy Dudásék nem a valódi szülei, csak a pénzért tartották, amit kaptak érte. Eközben összekötött kézzel rángatta be a gyereket a városba.

Ötödik zsoltár:

Árvácska gazdag családhoz, Szennyesékhez kerül. Mivel nem tud rendesen beszélni, Pöszének hívják. Az első nap annyira gyorsan eszik, hogy észre se veszi, hogy mit is evett meg, mazsolának hiszi. Később hallja, hogy azt mondják rá, nem válogatós, a legyet is megeszi. Kihányja a vacsorát, ezért Szennyesná kizavarja és attól kezdve a szolgálóval alszik. Másnap már reggel 3-kor a mezőre küldik dolgozni, és mikor az „icskolát” említi, akkor az anya rámordul. Enni is csak aludttejet ad neki, a húsból csak akkor, amikor a férje rászól.

Hatodik zsoltár:

A kislányt sokat dolgoztatják. Az egyetlen, aki jól bánik vele, egy öregember, aki minden vagyonát elvesztette a háborúban, és Szennyesék kegyelemkenyerén él, mint szegény rokon. Ő elvitte templomba a kislányt, aki elmesélte neki, hogy az előző nevelőapja „mindig simogatta”. Az öreg, mikor megérti, miről van szó, azonnal szól a csendőröknek; később megtudjuk, hogy Dudás felakasztotta magát, hogy meneküljön a büntetés elől.

Mikor a kislány hazaér, nagyon elverik, mert tudni akarták, hogy mit beszéltek a csendőrökkel. Belenyomják a lúgos vízbe, és annyira marja az arcát, hogy már ordít. Szennyesné egyre idegesebb lesz, majd megüti és két foga bedől. Az orvosnak azt kell mondani, hogy a tehén rúgta fel. Szennyesné egy pohár tejet küld az öregembernek a kislánnyal azzal, hogy ha ezt megissza az öreg, akkor „többet nem panaszkodik”. Az életbe megfáradt, megkeseredett ember meg is issza és meghal. Később a kislány is kap egy pohár tejet az asszonytól, de mivel sosem szerette a tejet, az asszony csecsemő kisfiának akarja adni. Szennyesné rajtakapja és megvádolja, hogy meg akarta ölni a kicsit. Férje visszaviszi a menhelyre a lányt, mert látja, hogy az asszony már nagyon nem bírja elviselni.

Az új nevelőszülő neve Verőné. Már a neve miatt is megijedt a kislány.

Hetedik zsoltár:

A kislány tudta, hogy megint nem fog iskolába járni. Két napig semmi dolga nem volt, utána egyik reggel felébresztették, hogy menjen disznót terelni és adtak neki bőven enni. A vonat majdnem elütötte a kislányt, és mikor hazaért, elverték. Miután valakinek elmesélte az öregember halálát, az öreget exhumálták, megvizsgálták, majd híre jött, hogy Szennyesnét fel fogják akasztani a meggyilkolásáért.

Hazajött a család lánya, Diti, aki szórakozásból megkeserítette a kis árva életét. Elérkezett a karácsony. A kislány még soha nem kapott ajándékot. Később az apa elküldte borért, de az édesanyjának gyújtott mécsest égve felejtette búvóhelyén, a kamrában. Mikor hazaért, látta, hogy neki nem hozott semmit a Jézuska, pedig úgy várta. Diti kigúnyolja, majd ugratásból azt hazudják neki, hogy ha háromszor körbejárja a kutat, teljesül a kívánsága. Ő édesanyját szeretné látni, és ahogy a kutat kerülgeti, az égő ereszről azt hiszi, hogy édesanyja már meg is jelent. Bemegy a házba.

Három nap múlva már mind kialudt a tüzes gerenda, s vastagon belepte a hó a törmeléket.

*

Czinkóczi Zsuzsa

FILM:

Ármány és szerelem Anno 1951 (szín., magyar filmdráma, 2011) (TV-film) színész
Utolsó jelentés Annáról (szín., magyar rom. dráma, 2009) színész
Amerikai rapszódia (szín.-ff., mb., am.-magyar filmdráma, 2001) színész Amerikai rapszódia DVD
A magzat (szín., magyar-lengyel filmdráma, 1993) színész
Napló apámnak, anyámnak (szín.-ff., magyar filmdráma, 1990) színész
Napló szerelmeimnek (szín., magyar filmdráma, 1987) színész
Napló gyermekeimnek (ff., magyar filmdráma, 1982) színész
Olyan mint otthon (szín., magyar játékf., 1979) színész
Ők ketten (szín., magyar játékf., 1977) színész
Árvácska (szín., magyar játékf., 1976) színész Vetítik: DUNA2: Vasárnap (December 25.) 21:00
Árvácska DVD

SZÍNHÁZ:

Cabiria éjszakái színész
bemutató: 2010. szeptember 24. Karinthy Színház

*

Ranódy László
Született: 1919. szeptember 14. (Zombor, Magyarország)
Meghalt: 1983. október 14.

FILM:
Színes tintákról álmodom (magyar játékf., 1980) rendező, forgatókönyvíró
Árvácska (szín., magyar játékf., 1976) rendező, forgatókönyvíró Vetítik: DUNA2: Vasárnap (December 25.) 21:00
Árvácska DVD
Fürdés (szín., magyar tévéf., 1973) (TV-film) rendező
Kínai kancsó (szín., magyar tévéf., 1973) (TV-film) rendező, forgatókönyvíró
Hatholdas rózsakert (ff., magyar játékf., 1970) rendező, forgatókönyvíró
Aranysárkány (szín., magyar filmdráma, 1966) rendező
Pacsirta (ff., magyar filmdráma, 1963) rendező
- Cannes (1964) - Arany Pálma jelölés Pacsirta DVD
Egyiptomi történet (szín., magyar-egyipt. ifj. kalandf., 1962) író
Légy jó mindhalálig (ff., magyar filmdráma, 1960) rendező
Akiket a pacsirta elkísér (ff., magyar filmdráma, 1959) rendező
A tettes ismeretlen (ff., magyar film, 1957) rendező
Szakadék (ff., magyar filmdráma, 1956) rendező
Hintónjáró szerelem (ff., magyar játékf., 1955) rendező
Föltámadott a tenger (szín., magyar filmdráma, 1953) rendező
Lúdas Matyi (ff., magyar játékf., 1949) rendező

*

Móricz a Zsigmond és a test
Onagy Zoltán, k, 06/29/2010

Csakhogy Móricz öregember. Hat év jut az utolsó nagy szerelemre. Ráadásul: "Elő fog állni egy fals helyzet: az öreg nevelőapa, aki féltékeny a lányára" – mondja. Nem csak a család, mindenki szívja a fogát. Ahogy Jókait, aki vénségére nyakába akasztja a fiatal színésznőt, Grósz Bellácskát, Móriczot se érti senki. Inkább mellénéznek, félrenéznek. Az Árvácska is bukta. A szakma ismeri a körülményeket. Ami nem mindegy.

Nők, test, házasságok – Móricz Zsigmond

Azt hinnénk, hihetnénk, a móriczi életmű meg vagyon csinálva, fel vagyon dolgozva, az irodalomtörténet nem hagyott ki egyetlen centimétert sem. Sima és áttekinthető, mint a dimbes-dombos golfpálya. Bizonyos részek árnyékban maradnak, más részek posványosak, rejtélyes tavak itt, ott, de minden megtalálunk, ismerősen, filézve, sehol egy y-csont.
Hát kutyafülét találunk meg. Az életrajzok is hazugok, hamisak, hézagosak. Arról – példának okáért – minden kis- és nagyéletrajzban bekezdések szólnak, amikor Móriczot két Horthy-csendőr csuklóztatja Leányfaluból Pestre menet, félúton. Arról soha sehol senki nem beszél, hogy a vasszűz asszony (Holics Janka), komolyan betartaná az egyház szexuális életre vonatkozó előírásait, nyolc évig bírja a kettős feszítést, katolikus dogmák kontra Móricz szexuális étvágya, öngyilkos lesz. Móricz azonnal feleségül vesz egy színésznőt. Nő nélkül nem megy. Szerencsétlen választás, de a színésznő – vélhetőleg – az első intésre betérdelt. Aztán Simonyi Mária gyorsan lelakja, kicsontozza Móriczot, aki nem képes annyit keresni, amennyi az asszonynak elég volna. Ekkor már semmi nincs, munka van és pénzgondok, és az útszéliek, a garniszállók. A hivatalos életrajzokba Csibe a megnyomorítottan rebbenő paraszti lélek kisleánykájaként – egyenesen glóriában – vonul be. Ehelyett Móricz bonyolultan felszedett, bonyolultan megtartott, jelentős fantáziával ellátott szeretője. Móricznak a készséges kislánytesten kívül a mesélőkére is szüksége van. Megértjük. Írónál, íróval így van ez. Azt – valljuk be – már nehezebben, hogy lelencbe vágja közös gyereküket, Imrust.

Csakhogy Móricz öregember. Hat év jut az utolsó nagy szerelemre. Ráadásul: "Elő fog állni egy fals helyzet: az öreg nevelőapa, aki féltékeny a lányára" – mondja. Nem csak a család, mindenki szívja a fogát. Ahogy Jókait, aki vénségére nyakába akasztja a fiatal színésznőt, Grósz Bellát, Móriczot se érti senki. Inkább mellénéznek, félrenéznek. Az Árvácska is bukta. A szakma ismeri a körülményeket. Ami nem mindegy.
Rövidesen megjelenik a Móricz Virág által szépen végigherélgetett napló, melyet a sajtó eleve úgy harangoz be, hogy Móricz erotikus (intim) naplója. Miközben nyilvánvaló, hogy a sajtón nincs értelme számonkérni semmit, olyan egetverő baromságot sem, hogy "Támad az irodalmi csőcselék" (írta volt a kolozsvári Krónika jelese), annak, aki kíváncsi rá, hozzátesz a gimnazistamodorú képhez. A napló is irodalom.

Van egy írónk. Nagy író. Ahogy mondani szokás, a legnagyobb realista. 1879-ben születik. A Hét krajcárt 1909-ben írja (összeölel Adyval). Babitscsal szerkeszti a Nyugatot, aztán lelép a Kelet Népéhez. Behozza a félfeudális falusi világot az európai nagyvárosba. A Hét krajcár előtt (1908) feleségül vesz egy vasszűzet (Holics Janka), aki komolyan betartja az egyház szexuális életre vonatkozó előírásait, de mert Móricz nem annyira, minden együttlétet hatvanszor gyón meg. Nyolc évig bírja a kettős feszítést, egyházi dogmák kontra Móricz szexuális étvágya, öngyilkos lesz. Móricz tudja, egyedül nem megy, azonnal feleségül vesz egy színésznőt. Nem szerencsés. Simonyi Mária nyolc év alatt totálisan lelakja, kicsontozza Móriczot, aki nem képes annyit keresni, amennyi az asszonynak elég. Ekkor már semmi nincs, munka van és pénzgondok, és az útszéliek, a garniszállók, minthogy (mint Hamar Péter idézi Móricz egyik leveléből), nőre szüksége van.
1936-ban esik be egy lány, aki fiatalka, zsengécske, bár korához képest jelentős tapasztalati tőkével. Tudja, mit mire teremtett az Úr, és elvarázsolja Móriczot. Móricz ötvenhét éves. Kicsit sok. Aki ért hozzá, aki látja az elmúló férfi mélyén zajló folyamatokat, nem nehéz. Annak sem nehéz, aki őstehetség. Márpedig Csibe-Csöre jelentős tehetségnek tűnik. Csakhogy a lány nem ír, nem olvas, nem ért semmihez, túl azon, amihez egy nő alapszinten ért, viszont a fantáziája kimeríthetetlen. Hazudik, ahogy a csövön kifér. Megérzi, mit kell mondania ahhoz hogy folyamatosan érdekes maradjon. Ekkor belép a Pygmalion-szindróma: „teremtsünk örök vágyainknak megfelelő nőt magunknak”. És lőn. Ha Móricznak több ideje van hátra, a családi ellenállás nem nyomasztja, ha nem szívja el az összes irodalmai forrást a készülődő világháború, akár elhelyezi valami irodába, és írónőt, költőnőt, feminista frontharcost farag Csibéből, miként Babits tette Tanner Ilonkával. Írót csinálni szerelmes szívünk élő tárgyából, emberes feladat. Főleg, ha analfabéta némelyest. De „apukát” – így nevezi az ifjú szerető Móriczot, semmi nem rettenti vissza. Írógépet vásárol neki a bérelt lakásba. Dolgoztatja. Iskolába íratja. Hivatalokat jár, kérvényez, ügyeskedik, hogy közelítse a megálmodott alakot. Egy másik réteg, az író, eközben naponta nyomja a Csibe-történeteket, és készül az egyik legnagyobb dobásra, az Árvácskára.
Az Árvácska másként hat ma, mint ötven évvel később, hiszen a szakma ismeri a körülményeket. Ami nem mindegy. Nem sokkal halála előtt azt írja a Kelet Népe egyik szerkesztői üzenetében: „Soha még úgy könyv meg nem bukott, mint az Árvácska. Nem írnak róla, nem beszélnek róla, nem veszik meg.” És ez így maradt egészen addig, amíg a fiatal szerető el nem felejtődött, a tankönyvekből ki nem került, amíg fel nem nőtt egy új korosztály. Különös módon Németh László az egyetlen, aki valós értékén kezelte az ügyet: „Csibe-Árvácska-Erzsike Móricz Zsigmond utolsó költeménye.”

Riportgyűjteményeit cipelem fel a pincéből. A könyvek kinőtték a lakást, nem számoltam Móriczra a közeljövőben, elég megküzdeni a friss érkezőkkel. Harminckét év alatt, 1910-től haláláig 478 riportot írt. A három vaskos kötetben ennyit számolok. Elképesztő. Az utolsó riportja halála előtt három nappal jelent meg, 1942. szeptember 1-jén. Spiritiszták gyülekezetére látogat, és úgy zárja: "...most aztán jönnek a csodák". De nem jöttek. A halál jött.
Heti legalább egy riport. Ehhez utazni kell. Utazni, ismerkedni, figyelni a korabeli viszonyok közt. Közben persze a regények, drámák, pénzhajsza.
Jutottak szenvedélyes Móricz-időszakaim. És mert nem életrajzokra koncentráltam, mint mostanában, sokáig úgy tűnt – a tudatlanság összevonó és egyszerűsítő derűje -, Mikszáth, Móricz, Móra, talán még Jókai is egyugyanazon időszak irodalmárai. Pedig dehogy. Mikszáth a negyvennyolcas forradalom utáni megbékélés, a kiegyezés írója, Móra időtlen, nincs kötelezően meghatározandó korszakos időtényezője (okkal persze, és van is meghatározandó időtényezője, az is okkal), Jókai sem tartozik közéjük, ő maga az egyszemélyes irodalmi tündérkert. Móricz pedig a natúr, a véres és szenvedélyes XX. század, annak ellenére, hogy a legmocskosabb részét szerencsésen kihagyta, igaz, amit látott – vörös terror Szamuely elvtárssal, s az azt követ fehérterror –, is elég mocskos lehetett a korábbiakhoz viszonyítva. Hömpölygő óriásregényeit olvasni olyan, mint Ady verseit. Nem esik jól. Nincs idő. De nem lehet abbahagyni, ezért aztán alig olvassa ma bárki ezeket az óriási regényeket. Móricz hatalmas. Terjedelemben, ívszámban. Reménytelen, ha valaki nem ebből él, rászánja magát, és kiderítse, hatása valóban olyan meghatározó-e a lehetséges próza stílusára, mint senki másé. Vele kezdődött a magyar regény fejezete, ami Esterházy Fancsikó és Pinta c. novellafüzére (1978.) megjelentéig tartott. Hacsak nem Hamvas Béla kéziratos Karneválja elkészültéig.

Onagy Zoltán

Móricz Zsigmond, Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5, író, újságíró, szerkesztő.

http://www.irodalmijelen.hu/node/2754