II. Lajos király kora,

Jókai Mór A zsidó fiú című drámája alapján

Majtényi zoltán írása

A zsidó fiú Jókai első drámája, egyben első igazi irodalmi alkotá-sa - olvassuk a színmű keletkezés-történetéről a kritikai kiadásban (Jókai Mór Összes Művei, DRÁMÁK (1843-1860), I. kötet; Akadémiai Kiadó, 1971., Lengyel Dénes és Nagy Miklós szerkesztése); ismer-tetőnkben igen sokat merítünk eb-ből a példásan gondos jegyzeta-nyagból. Valóban, a „Nagy Magyar Mesemondó“ maga is ezt a művét tekintette írói munkássága kezde-tének. 1893. április 9-én ezt írta Keméndy Nándornénak, a szegedi Jókai-ünnep főrendezőjének: „Ok-tóberben lesz az ötven éves írói jubileumom. Ebben a hónapban hirdette ki a Magyar Tudományos Akadémia a legelső munkám („Zsi-dó fiú“ cz. dráma) fölötti elismerő bírá-latát. Ettől a naptól számítom írói pályafutásomat“…

A darabot Kecskeméten, 1842-1843 telén írta, a Magyar Tudós Társaság (MTT) évenként ismétlő-dő drámapályázatára kívánta be-nyújtani; mivel csak idegen kéz ál-tal papírra vetett szöveget fogadtak el a pályáztatók, az akkoriban épp Kecskeméten színészkedő Petőfit kérte meg, hogy tisztázza le a drá-mát. A nagy költő „épp eléggé sa-nyarú helyzetben leledzett; hogy segítsen rajta, Jókai megkérte, má-solja le a darabot; Petőfi el is ké-szült a munkával, de nem fogadott el jó barátjától tiszteletdíjat. Ekkor Jókai lefestette Petőfit, olaj minia-turát készített róla, a képen sárga gombos violaszínű frakkban ábrá-zolta a poétát, aki az idő tájt még azt hitte, Jókaiból lesz az ország leghíresebb piktora…“ - írja dr. Kőrösi László Korrajzok című mun-kájában (Budapest, 1894; 143 lap).

Most arra vállalkozunk, hogy végre-valahára a Jókaiénál valósze-rűbb képet kell fölvázolnunk a kü-lönös központi figuráról, akivel oly meghökkentően keveset foglalko-zott az ún. marxista történetírás; használható, tömör, adatközlő ösz-szefoglalásokat jobbadán régebbi forrásokban találhatunk. Idézzük a Pallas Nagylexikona (1894) szócik-két a sorozat VII. kötetéből: „Fortu-natus Imre gazdag, tekintélyes kitért zsidó, aki körülbelül 1495-1526 közt Budán mint a királyi ud-var meghitt embere szerepelt. Az egykorú héber kútfők tanúsága szerint zsidó neve Snéor (a latin se-nior eltorzult alakja), mellékneve Sálán, keresztény szájon Sala-mon. Etelnek is nevezte magát. Ap-ját Efrájimnak hívták. Fortunatus tiltott szerelmi viszonyt folytatott - már mint két fiúgyermek atyja - egy keresztény nővel; ezért elfogták, és a kegyetlen halálbüntetéstől csak úgy menekülhetett meg, ha kitért. A már akkor is (1505-1510 körül) tekintélyes ember keresztatyja Pe-rényi Imre nádor lett, akitől a Sze-rencsés Imre nevet nyerte. Zsidó felesége és két gyermeke a get-tóban maradt, ő maga pedig egy kolozsvári keresztény nőt vett el feleségül, akitől fia született; ezt a fiát később megölték Boroszlóban. Fortunatus kölcsöneivel és a kama-ra ügyeiben tanúsított jártasságá-val csakhamar nagy tekintélyt szer-zett II. Lajos és Mária előtt. Mint Szalkay László esztergomi érsek és kancellár kegyence és tanácsadó-ja, úgy látszik, 1520-ban alkincs-tárnok lett. Pénz-vágyánál, roppant önzésénél és jellemtelenségénél fogva, a többi főúrhoz hasonlóan, nagyon ártott az ország különben is bomlott pénzügyeinek. Már 1521-ben, Nándor-fehérvár eleste-kor azzal vádolták, hogy hanyag-ságból és rosszakaratból későn indította útnak a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket. Fortunatus tanácsára veretett a király olyan hamis pénzt, amelynek valódi értéke csak fele része névleges becsének. Az 1521. évi budai országgyűlés ehhez bizo-nyos kikötésekkel beleegyezését adván, Fortunatus befolyása még inkább növekedett. De már 1524-ben, midőn az udvari párttal szem-beszállt a folyvást erősbülő Szapo-lyai-párt, a rendek - többek közt Werbőczy hatalmas támadása kö-vetkeztében - 1525. májusában azt követelték, hogy a rossz pénz és az országos ínség miatt az ún. „fél-zsidót“ mozdítsák el kincstárnoki állásából. Főleg Fortunatust tették felelőssé a zilált viszonyokért, és II. Lajostól azt követelték, hogy éget-tesse el a gonosztevőt. A király ma-ga nagyon kedvelte Fortunatust, ő pedig igyekezett a Fuggerekre áthá-rítani a vádakat, s a király kényte-len-kelletlen, a vizsgálat megindí-tása céljából, a Csonka-toronyba záratta a pénzügyi szakembert. Báthory nádor közbenjárása foly-tán azonban csakhamar kiszaba-dult, sőt elégtételt is nyert az udvar részéről. A zsidók folytonos emle-getése miatt felbőszült csőcselék a nemesség fegyveres csatlósainak és szolgáinak támogatásával meg-rohanta a budai zsidók házait (1525. június), sokat félig-meddig lerombolt, Fortunatus palotáját kifosztotta, kincseit elrabolta. A dühös tömeg elől ő maga is csak nehezen menekülhetett vendégei-vel a hátsó ablakokon keresztül. Fortunatus a háromnapos zendü-lés idején jól látta az udvari párt tehetetlenségét, ezért Szapolyai-ékhoz közeledett. Werbőczynek bemutatott valamilyen pénzügyi tervezetet, amely hathatósan segí-tene a kincstár bajain. Az 1525. július elején tartott hatvani ország-gyűlésen nem is szólaltak föl már Fortunatus ellen, sőt a Fuggerektől elveendő rézbányákat is őreá akar-ták bízni kezelés végett. A királytól pedig zálogba kapta nagy kölcsön-összegei fejében a már régebben is birtokolt budai harmincadvámon kívül a pozsonyit úgyszintén. 1526. májusában a királyi pár meg-bízásából és „az ország bonyodal-maiban el nem igazodó“ rendek kérelmére Fortunatus mutatta be a királyi jövedelmek jegyzékét, fon-tos leleplezések kíséretében, me-lyek fényt vetnek az országnagyok gonosz üzelmeire. Kevéssel a mo-hácsi vész előtt meghalt. Halálos ágyán forma szerint visszatért a zsidó vallás kebelébe, melyhez kényszer folytán történt kitérése után is mindig ragaszkodott. A budai zsidók ellen emelt vérvádat meghiúsította. Volt hitsorsosainak Prágából szándékolt kiűzetését megakadályozta. Vádolt zsidókért mindig közbenjárt; elszegényedet-teknek alamizsnát osztogatott. Jegyzeteit zsidóírással vezette. Hi-téhez ragaszkodása különben egyetlen szép jellemvonása Fortu-natusnak, kinek erkölcstelen, pa-zarló, uzsorás volta mind az or-szágnak, mind a zsidóknak nagy ártalmára volt“…(i. mű, 396. lap). A cikk szerzője: Sz. Gy. (Szilágyi Géza).

Érdemes idézni a Tolnai Új Lexikona (1926) V. kötetéből is egy-két mondatot; ez a szócikk tud-ni véli, hogy Fortunatus „atyjának egy keresztény nővel való házassá-gon kívüli viszonyából született… mérhetetlen önzése és jellemgyen-gesége miatt inkább csak ártott, mint használt az ország amúgy is zilált pénzügyeinek…Kevéssel a mohácsi vész előtt hunyt el, halá-los ágyán…visszatért a zsidó val-lásra, melyet szükséghozta kike-resztelkedése ellenére is megtar- tott mindvégig“ (i. mű, 102. lap).
A legpontosabb, aggályos lelki-ismeretességgel összeállított kor-rajzokat Fraknói Vilmos állította össze a XIX. században erről az oly viharos korszakról, ezeket azon-ban terjedelmi okokból nem is-mertethetünk ebben a szűkre sza-bott utószóban; szívesen ajánljuk mindkettőt az érdeklődő olvasók-nak: II. Lajos és udvara (1878), va-lamint Magyarország a mohácsi vész előtt. A pápai követek jelen-tései alapján (1884).

Az utóbbi másfél évtizedben, sajnos, nem akadt olyan történész, aki szót ejtett volna Szerencsés Imre személyéről vagy végzetes szerepéről, legalábbis ennek sem-mi nyoma sem A magyarok króni-kája című kötetóriásban (szerkesz-tette Glatz Ferenc; Officina Nova, 1996), sem a Millenniumi magyar történet című kiadványban (szer-kesztette Tóth István György; Osiris Kk., 2001); ugyancsak nem tesz említést róla a Magyarország törté-nete, 1301-1526 sem (szerkesz-tette Engel Pál, Kristó Gyula, Ku-binyi András; Osiris Kk., 1998), de ez utóbbi legalább nem kerüli meg a társadalmi-gazdasági helyzet vázlatos fölrajzolását, olyan össze-fogottan, hogy élünk a ritka alka-lommal, és idézzük is: „A városok-ban éltek a polgárjoggal nem ren- delkező zsidók is. Eddig tizenkét szabad királyi városban, öt püspö-ki székhelyen és tizenkilenc földes-úri városban, illetve mezővárosban mutatható ki zsidó lakosság. Ez gyakran csak egy-két személyt je-lent, mégis bizonyos mértékig tük-rözi az illető település gazdasági fejlettségét. Más megítélés alá esik, amennyiben hitközséget al-kottak és zsinagógájuk is volt. A zsidóságon belül is megvolt a kü-lönbség a gazdag és a szegény kö-zött, bár gazdasági rétegzettségük-ről nincs elegendő adat. A zsidókat a rendelkezések általában eltiltot-ták a legtöbb, a városi polgárság által űzött tevékenységtől, s ez kényszerítette arra őket, hogy pénzügyekkel foglalkozzanak.
A középkor végén a törvényes zsidókamat heti 2% (azaz évi 104%!) volt. Más esetben, ameny-nyiben az adós nem fizette meg ha-táridőre adósságát, azután kétsze-resével, majd újabb határidő el- mulasztása esetén annak kétszere-sével - és így tovább - tartozott…“ (i. mű, 320. lap).

Ennél újabb keletű forrásműre nem akadtam; adatai nyilván helyt-állóak. Ezek alapján, amennyiben jólszámítom: ha II. Lajos 1525. ja-nuár 1-én száz aranyat kapott köl-csön Szerencsés Imrétől, 1526. január 1-én ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie. Vajon miért nem adott a kincstárnok 1526. nyarán a királyának, legjobb adó-sának akkora összeget, amekko-rával megfelelő létszámú zsoldos-hadat fogadhatott volna föl, és győzhetett volna a mohácsi ütkö-zetben?

Tudtommal ezt a kérdést nem tette föl még magyar történész. Ugyan miért nem? A marxistának nevezett honi történetírás, amely „ártatlan ítélkezést“ ígért és oly hivalkodó gőggel firtatta a gazda-sági alap kérdéseit, miért nem használta föl legalább Fraknói ok-levelekkel igazolt pénzügyi adata-it? Nemeskürty István, aki oly sokszor és oly mélyrehatóan foglal-kozott ezzel a valóban vészterhes időszakkal (Önfia vágta sebét; Mag-vető Kk., 1983), vajon miért nem említi egyetlen egyszer sem Fortu-natus nevét? Nemcsak a marxista történészek törnek pálcát a magyar köznemesség, főnemesség, egy-ház és királyi udvar fölött, Nemes-kürty is igencsak leszedi róluk a ke-resztvizet - hogyan lehet, hogy ez az országos méltóság, a Jókai által egyszerűen pénzügyminiszternek minősített Szerencsés Imrének si-került elkerülnie a felelősségrevo-nást?

Egyvalaki (nem történész!) vál-lalta csupán, hogy nem tér ki a problémakör taglalása elől: Száraz György. Művéből (Egy előítélet nyomában; Magvető Kk., 1876), sajnos, helyszűkében csak a leglé-nyegesebb bekezdéseket idézhet-jük, ez azonban okvetlenül szüksé-ges, hiszen elemzései nyilvánvaló- an feledésbe süllyedtek az azóta eltelt harminc esztendő - nemze-déknyi idő - távolában. Mielőtt Szá-raz György érzékeny, finom korraj-zát ismertetnénk, jellemzésül meg kell említenünk azt a nyilatkozatot, amelyet a frissiben trónra kerül II. Lajos - tíz esztendős kisfiúként! - tett: „1516. január 16.Buda. II. La-jos király, a pozsonyiakhoz küldött levelében elmondja, hogy Mendel József prefektus parancsolja, mi-szerint II. Ulászló halála után az ot-tani város a zsidók régi jogai elle-nére ellenük új törvényeket alkal- mazott, amit ő is helytelenít. Elren-deli tehát, hogy a zsidókat ugyana-zokban a jogokban és kiváltságok-ban hagyják meg, melyeknek birtokában Ulászló idejében is vol-tak. Aki zsidó részről bárminő bán-talmazásban is részesülne, emel-jen panaszt a királyi udvarnál, és igazságot fog találni…“ (Magyar-zsi-dó oklevéltár - kiadja az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, I. köttet, 1092-1539; Dr. Weiss Mór közre-működésével szerkeszti Dr Friss Ármin; Budapest, 1803; 293. lap).

Száraz György ekként festi meg Fortunatus nemzedékének társa-dalmi hátterét: „Szigorú elkülöní-tés, gettórendelet nincs, a városi jogkönyvekben sem találni nyomát ilyesminek. Az elszigetelődés még-is megtörténik, a dolgok logikája szerint. Hiszen a gettófalakat két-felől is erősítik. A polgári ellen-szenv szívesen kirekeszti a zsidó-kat, de ők is jobban érzik magukat egymás között. Az ősi vallási szo-kások is előírják, hogy olyan helyt lakjanak, amely szombaton elzár-ható a más vallásúak elől; de minél sűrűbb a félelem légköre, annál in-kább kell gondolniuk a védelmi szempontokra is.

Az amúgy is zsúfolt, középkori jellegű városok falainak tövébe szorult gettó aligha szívet-szemet gyönyörködtető látvány. A szűk si-kátorokban nyüzsgés, bábeli hang-zavar; a zsidók már csak itt foly-tathatják üzleti tevékenységüket. A házak romosak, elhanyagoltak; ki-űzetésre, menekülésre örökkön kész lakóinak nincs kedvük tataro-zásra fordítani a pénzt, egyetlen va-gyonukat. Mondjam-e, hogy mind-ez megint csak az ellenszenvet, gyanakvást szította? Goethe csak-nem háromszáz év múltán a Költé-szet és valóságban enyhe borzon-gással írja le a frankfurti gettót, amely a régi német krónikák vérgő-zös históriáinak emlékezetét éb-reszti benne, kegyetlen zsidókkal és ártatlan keresztény gyermekál-dozatokkal.

A vérvád kísértete feltűnik Bu-dán is, kevéssel Mohács előtt. Egy hitehagyott zsidó - bosszúból vagy pénzért, nem tudni - gyerekgyil-kossággal vádolja volt hitfeleit, s megfelelő „bizonyítékokról“ is gon-doskodik ellenük. A vizsgálat meg-indul, s hogy szerencsés fordulatot vesz, ez az udvar viszonylagos fel-világosultságán túl egy másik hite-hagyott közbenjárásának köszön-hető.

Ez a másik: Fortunatus Imre, II. Lajos kincstárnoka. Érdemes vele részletesebben foglalkozni, már csak azért is, mert a XX. század antiszemitizmusa benne vélte fel-fedezhetni a magyar Jud Süss alak-ját…“

Ezután Száraz György elsorolja azokat az életrajzi adatokat, ame-lyeket már ismerünk, majd így fe-jezi be a rendkívüli pályafutás mél-tatását: „Fortunatus…alig egy hó- nappal háza feldúlása után, a hat-vani országgyűlésen már Szapolyai oldalán találjuk. Ő leplezi le a ná-dori párt visszaéléseit, a Fugger-Thurzó-féle rabló bányagazdálko-dást, s Werbőczy támogatásával tagja lesz az országtanácsnak. Nem sokkal Mohács előtt hal meg. A zsidó forrás szerint visszatér ősei hitére, melyet csak kényszerből, halálos félelemben hagyott el. „Halála órájában, sok zsidó előtt, sírás és imádkozás közt megbánta bűneit, és bűnbánatban halt meg“.

Kohn Sámuel írja róla: „Más idő-ben, más emberek közt az ország ügyének tán hasznára válhatott vol-na; e rothadásnak indult viszonyok közt azonban határozottan ártott neki. Nem volt se jobb, se rosz-szabb azon országnagyoknál, kik-nek társaságába és fondorlatai kö-zé jutott… Ő szintúgy, mint azok, erkölcstelen volt, s az ország kárán szerzett kincseket… tivornyázva tékozolta el… Kebelében csak egy jobb érzület élt, mely más körül-mények között dicséretére vált volna: amaz állhatatosság, mellyel zsidó hitfelein csüggött... Példája mintegy ama nem éppen ritka em-bereknek, kik azt hiszik, hogy né-hány cselekvés által minden egyéb gaztettüket jóvátehetik“.

Ehhez már csak annyit lehet hozzátenni: mellékszereplő volt, s nem rajta múlott sem a végvárak sorsa, sem az ország sorsa. Hitfe-lein, láttuk, segített. De még többet ártott nekik, akaratán kívül, mert mind kényszerű áttérése, mind a halál előtti visszatérés csak szította a keresztények gyanakvását. Hi-szen a gyengülő ország népe mind-jobban retteg a töröktől. S aki fél, rémeket lát. Fortunátus cseppet sem szerencsés működése itt is felszítja a már Spanyolországból ismert vádaskodást: a zsidók az Iszlám szövetségesei…
…De érdemes visszatekinteni még egyszer a Mátyás halálától Mo-hácsig terjedő időszakra… ebben az időszakban zajlott le történel-münk nagy népi megmozdulása: Dózsa parasztfelkelése. S tudtom-mal egyetlen adatunk sincs, hogy a jobbágysereg zsidókat gyilkolt volna…
…Amikor Mohács után Szulej-mán serege Buda felé közeledik, a német és magyar polgárság mene-kül. A zsidók Budán maradnak. Jó okuk van rá: Nyugat-Magyarország városaiban dühödt zsidóüldözések folynak. S nyilván azt is tudják, hogy a törökök nem bántják őket, s hogy Spanyolországból 1492-ben kiűzött hittestvéreik virágzó, hábo-rítatlan közösségekben élnek az oszmán birodalomban. A szultán pedig - aki ekkor még nem tartja meg Budát - az esztergomiakkal együtt hajóra rakatja és birodalma belsejébe küldi őket. Csupán né-hány család menekül nyugat felé, köztük a Mendelek is, akik közül három nemzedéken át a prefektusi tisztség viselői kerültek ki. Ezzel megszűnik a középkori Magyaror-szág két nagy zsidó közössége. De hamarosan sor kerül a többire is.“ (Száraz György: i.mű, 63-68. lap).

Pethő Gergely: Rövid Magyar Krónika című művében, amely 1753-ban íródott, az 1346-os év alatt a következő sor szerepel: Lajos király kiűzé a zsidókat Ma-gyarországból. (a szerkesztő megjegyzése)

__________________________________

Szerencsés Imre
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerencsés_Imre