"Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében." *

KŐRÖSI CSOMA ARCHÍVUM

Köszöntő


1829-ben Gerard doktor, a brit-indiai határállomás tisztségviselője körútja során meglátogatta Kőrösi Csoma Sándort a világtól távoli Kánami kolostorban, aki lámájával a tibeti buddhista kánon tanulmányozásán fáradozott. A tudományok iránti elszánt érdeklődése, küzdelmes fáradozása magával ragadta a látogatót, aki élményeit egy meghatott hangvételű beszámolóban tette közzé. Ez a beszámoló hamarosan megjelent több helyen is az akkori indiai sajtóban, majd az európai sajtó is átvette. Így szerzett Csoma ismeretséget, együttérzést és csodálatot már életében, s a várakozásokat öt évvel később valóra is váltotta, ekkor láttak ugyanis napvilágot alapvető munkái, a tibeti-angol szótár és a tibeti nyelvtan, melyekkel egy akkor ismeretlen világ feltárásának kulcsát adta a művelt nyugati közönség számára. Világhírnevet szerzett, pedig egészen más tervek vették rá, hogy elhagyja hazáját, hogy vándorbotot fogjon és gyalogszerrel messzi karavánutakon bandukoljon, bolyongjon.

Amikor Ázsiába indult, lehetetlen feladatra vállalkozott, meg akarta keresni Ázsiába szakadt honfitársait, testvérnépre akart bukkanni a távoli „Nagy-Buháriában”, nyomon szerette volna kísérni a honfoglaló magyarság vándorútját, kideríteni egykori történetét, akik „különböző időkben, különböző dinasztiákat formáltak” és „Armenián, Gergián és Russzián keresztül Európába kéntelenítettek menni az ázsiai sok revolutiók miatt” . Hitvallását saját maga fogalmazta meg – immár Teheránból – a nagyenyedi professzoraihoz írt levelében:

„látván, mennyire különbözzék nemzetünk mind nyelvére, mind characterére, mind öltözetére nézve minden más európai nemzetektől; micsoda nagy bizonytalanság uralkodjék az egész tudós világban, nemzetünk eredeti lakhelye, elszármazása, régibb történetei, nyelvünk más nemzetek nyelvével való atyafisága felett; továbbá micsoda helytelen vélekedései legyenek a külső íróknak, a kik sem nemzeti nyelvünk természetivel, sem a nemzet characterével és szokásaival eléggé esmeretesek nem lévén, csupán a nevek hasonlatosságából ítélvén akarták megmutatni nemzetünk elszármazását és régibb történeteit; utoljára látván, mennyire eltévelyedtenek légyen némely tudós hazánkfiai (jóllehet a nyelv atyafiságát helyesen állítják) a külső írók tekintete után indulván nemzetünk eredete megítélésében, és hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háladatosságomat és szeretetemet megmutassam, számban nem vévén a fáradtságomat és megtörténhető veszedelmeket, azon fáklyánál fogva, melyet Németországban gyújtottam volt meg, elindultam nemzetem eredete felkeresésére.”

Elérhetetlen feladatot tűzött maga elé, de élete példája igazolja, hogy aki lehetetlen célokra vállalkozik, olyan eredményekhez juthat, amit különben sohasem ért volna el. Elsőként adott hiteles ismereteket egy „terra incognitáról”, Tibetről, a tibeti kultúráról, elsőként jelentette be, hogy az elveszettnek hitt buddhista vallás szent irományai tibeti nyelven fennmaradtak, elsőként mutatta be a buddhizmus tibeti nyelvű gazdag tárházait, a 108 kötetes Kandzsúrt és a 325 kötetes Tandzsúrt.

„Azonban tudományos érdemei bár mennyire magasodjanak is; sokkal nagyobb nyereség lesz reánk magyarokra nézve az, ha Csomának egyéni jelleme példánykép szolgálhat szülőhazánk nemesre törekvő ifjú sarjadékának; mivel kérkedés nélkül kérdezhetjük a világ bármely nemzetétől, hogy a panasz nélküli küzdelem és önzetlen cselekvés terén a tudomány érdekében felmutathatja-e párját Kőrösinek?”

Ez utóbbi sorokat már Duka Tivadar szavaival mondtuk, aki egy élet munkájával gyűjtötte össze azokat a leveleket, dokumentumokat, tárgyi emlékeket, melyekből megismerhette az általa csodált honfitársának sorsát, küzdelmeit, eredményeit.

Halála után a nemzet kiválóságai, Eötvös József, Toldy Ferenc mondtak emlékbeszédet, a Bengáli Ázsiai társaság tagjai emeltek síremléket, ereklyéjéből a vívódó Széchenyi István merített erőt, életrajzát Görgei Arthúr szárnysegéde, Duka Tivadar írta; nyomdokain szereztek hírnevet keletkutatóink, Stein Aurél, Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác, Németh Gyula, Ligeti Lajos. Jubileumait megünneplik itthon és külföldön, a 125.-et, a 150.-et, a 200.-kat és most a 225.-ket. Nevét viseli tudományos társaság éppúgy, mint tucatnyi iskola.

Emléke mindenkié, tudósoké, művészeké, politikusoké éppúgy, mint a közembereké. Mindenki megtalálja benne saját maga jobbik énjét, a fiatalok kalandos utazását csodálják, a meglettek pedig megalkuvás nélküli életében látják viszont magukat. Minden korban, minden nemzedék elhelyezi képzeletben a maga virágszálát a dardzsilingi síron, így tesszük most mi is, a nevét viselő tudományos társaság, amelyik arra vállalkozik, hogy ezeket a szívből fakadó virágszálakat koszorúba köti, s ezt a koszorút egy Archívumban gyűjti össze. Ne mulasszuk el megemlíteni, hogy ennek a digitális, mindenki által hozzáférhető emléktárnak a létrejötte nagy mértékben köszönhető Óbuda polgármesterének, Bús Balázs úrnak, aki biztosította a III. kerületi önkormányzat anyagi támogatását. Az Archívum adattárának gyűjtése és formába öntése sokak fáradozása, részt vettek benne keletkutatók, levéltárosok, utazók, informatikusok, és még sokan mások, mindazok, akik úgy érzik, hogy a maguk erejéből valamit hozzá szeretnének tenni az elmúlt nemzedékek örökségéhez.

Iványi Tamás
a Kőrösi Csoma Társaság főtitkára
http://www.archivum.kcst.hu/

*1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf         Széchenyi  István halála előtt lefesttette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és ezt a feliratot  vésette bele

________________________________________________________________

Pénz és Taps nélkül

47:41 perc

Kubassek János tévéfilmje Csomáról és saját tibeti útjáról

(kb. egy hétig elérhető!)

http://www.utolag.com/PenzEsTapsNelkul.htm