Bächer Iván
Legújabb zsidó kabaré
Politikai kabaré kuplékkal
Kabaré, stand-up comedy
Hogyan kell zsidó kabarét írni, különösen ma? Kabaré a pesti zsidóság és a pesti kabaré kapcsolatáról, mindkettő hanyatlásáról, mindkettő mégiscsak túléléséről. Korabeli kuplékkal, dalokkal.
Bächer keserű zsidó kabaréval jelentkezett
Bemutatták Bächer Iván: Az én zsidó kabarém című zenés műsorát a Debreceni Zsidó Hitközségben. Kabaréban voltunk, ennek megfelelően többet sírtunk, mint nevettünk.
|
|
Múlt vasárnap este a Debreceni Zsidó Hitközség székházának nagytermében ültem, Bächer Iván barátom zsidó kabaréját néztem, és eszembe jutott megboldogult nagymamám örökbecsű mondása: nagy röhögésnek sírás a vége. A sátrak ünnepét ülte éppen a hitközség, a szukkot nevezetű ünnepet, amely idén szeptember 26-án köszöntött be, és október 5-én van vége. Csak ennek a keserű komédiának, ennek a zsidó kabarénak nem lesz vége soha, amíg a "zsidó beosztás" létezik. Szép Ernő sokatmondó és mélyértelmű kifejezése ez, Bächer Iván meg is említi a kabaréban. Bächer egyébként ennek a zenés műsornak nem csupán szerzője, de narrátora is: apai felmenői életéről mesél kacagtató szomorúsággal. A nagyapáról és a nagyanyáról, kiket szándékuk, akaratuk és vágyaik ellenére a "zsidó beosztás" gúzsába kötött a megbolondult századelő. Ki így védekezik a zsidósága ellen, ki úgy. A Bächer-felmenők között akadt olyan - meséli a narrátor -, aki a biztonság kedvéért keresztény hitre térítette lányait, majd fölháborodva értesült róla, hogy az egyik kikeresztelkedett leány - Úrjézus, segíts! - éppen egy zsidót választott férjül magának. Egy zsidót!!! Milyen vicces az élet.
- Nem baj, ha zsidó, de legalább gazdag és paszománygyára van - legyintettek az újdonsült keresztény zsidók, de elkövetkezett a világválság, odalett a paszomángyár és röviddel később odalett a zsidóság is. Kabaréban voltunk, ennek megfelelően többet sírtunk, mint nevettünk.
A családi mese hangulatát századeleji kuplék színezték, Gábor Andor és Szirmay Albert művei, akikről Karinthy Frigyes a Nyugat 1912. évi második számában így írt: "Képzeljünk egy vidám anatómust, aki abban leli mulatságát, hogy a hulla testrészeit felcseréli: a nyakra két lábat tesz és a lábak helyére két kezet. Semmi értelme. De van benne valami hetyke, nihilista filozófia: íme, a bölcs és vaslogikájú természet - milyen ostobán hat s milyen komikusan az ő logikája, mihelyt az emberi akarat játékos önkénnyel belenyúl a munkájába. (...) Gábor Andor a kabaré-kupléba a magyar kroki-irodalom fejlett és rafinált humorát vitte be: költészetet csinált a krokiból és krokit a költészetből. Hálás vagyok neki, sokszor megnevettetett."
Hát őket hallgattuk mi a szukkot ünnepen, Gábor Andort és Szirmay Albertet, akik annak idején egy Karinthy Frigyest sokszor megnevettettek. Bächer Iván zsidó kabaréjában kupléikat Eszes Fruzsina és Rácz Attila adta elő, a zongoránál pedig Ökrös Ottó brillírozott. A műsor végén Eszes Fruzsina fölolvasta a tatárszentgyörgyi önkormányzat határozatát arról, miszerint a faluban nem engedélyezik az ott lelőtt romák emlékművének felállítását, tekintettel arra, hogy az emlékmű netán a roma áldozatokra emlékeztetne. Búcsúzóul Rácz Attila elénekelte nekünk a cigány himnuszt - s ezután nagy csönd ereszkedett a zsidó ünneplőkkel teli nagyteremre.
|
Keserű kabaré
Bächer Iván Az én zsidó kabarém - premier a Spinoza Színházban. Politikai kabaré kuplékkal. Zsidó volt-e Lenin? Zsidó volt-e az orosz cár?
A húszas évek kabaréi úgy keresték ezekre a kérdésekre a választ,
ahogyan ezt egyesek ma a Kossuth téren teszik.
Mindig így volt, mindig így lesz?
Bächer kabaréjában a politikus tanácsadója ügyesen adagolja az antiszemitizmust,
és mi nem tudjuk eldönteni, hogy a szerző miről humorizál.
A múltról? Vagy tán a jelenről? Esetleg mindkettőről?
Mindig így volt, mindig így lesz? Így szólt az ajánlás. Tudtam, hogy nem fogunk megszakadni a röhögéstől,
mert ismerem Bächer Ivánt
és azt is tudom, hogy a magyar zsidóság elmúlt százéves története
nem mókából és kacagásból állt.
Szinte biztos voltam abban is, hogy nem zsidóviccek tömkelegét fogjuk hallani. Mégis meglepődtem. Először, amikor a tájékoztató azt írta, hogy Bächer humorizál. Másodszor, amikor rájöttem, hogy fölöslegesen dőltem be az ajánlásnak. A szerző most sem humorizált. Nem szokott. A szarkazmus messze áll a humorizálástól. Egy századfordulós kupléval kezdődött,
jó lenne tudni, hogy hívják a leánykát, aki előadta,
mert a neve nem szerepelt a színlapon.
Arról énekelt, hogy milyen jó volt régen. Utána - újabb meglepetés - a szerző állt a színpadra
és ő konferálta végig az estét. Olykor hiába kérdeztük egymást, hogy mit is mondott,
mert sokkal jobban ír, mint ahogy artikulál.
Hogy melyik "régen" volt jó, az derült ki először. Volt a múlt század elején kábé 10 év,
nevezehetjük aranykornak, amikor még volt zsidó kabaré,
ám az első világháborúval örökre végetért,
azután sem volt és most sincs.
Valaki a közönségből csendben megjegyezte:
dehogy nincs - és bemondta egy parlamenti párt nevét. Nem kuncogott senki.
Ahogy igazi, nevetős poén is alig egy kettő hangzott el az est folyamán. A néző - ha lemond a kötelező önfegyelemről - inkább sírt volna,
mert volna miért sírni.
Azért ami megtörtént és azért, mert úgy tűnik,
nem sokan tanultak a történtekből. Az előadás végigkísérő feszültséget
Ökrös Ottó virtuóz zongorajátéka oldotta
és ő nyújtotta a keserű kabaré slusszpoénját. A műsor utolsó mondatát négyen ismételgették, énekelve és az így szólt: "Verje meg az Isten, aki ezt csinálta.” Hogy ne az átkozódást vigyem magammal,
muszáj volt észrevennem
a zsidó kabaré egyik szereplőjének nyakában lógó arasznyi feszületet. Azután fűzöm hozzá, hogy a fenti írás elérhető lett az index címoldaláról
és a kommentelés regisztrációhoz kötésével
talán sikerül korlátoznom az eszetlen vagdalkozást, ami azonnal megindult.
A Katona József Színházban a nyolcvanas években futott
a Budapest Orfeum,
ami Szacsvay László, Benedek Miklós és Császár Angela szereplésével
kuplékon keresztül mutatta be a XX. század első felének történelmét,
a századelőtől egészen az ötvenes évekig, szívmelengetően finom irónával.
Ezt a darabot nagyon szerettem és többször jutott eszembe a Spinozában,
volt hogy dalokat ismertem fel belőle, volt hogy hasonlóan finom utalásokat.
A Katonában nem éreztem, amit a Spinozában igen:
a kabaré idejétmúlt, elavult műfaj,
nem csak az est folyamán elhangzott okok miatt tűnt el a süllyesztőben örökre.
Nem azért nincs kabaré,
mert Gábor Andoréknak elment a kedvük a viccelődéstől, majd az élettől is,
hanem már a befogadó közeg sem a régi. A mostani est szerzője és előadói viszont óriásit alkottak:
egyedülálló múzeumot varázsoltak egy többszörösen túlzsúfolt terem színpadára.
Kabaré Szép Ernő módra
Zsidó kabaré a Spinozában.
Hogy elsüllyedt szerző, avagy sem, arról lehetne vitatkozni (mi – fájó szívvel – az előbbi melletttettük le a voksot), ám az vitán felül áll, hogy haSzép Ernő csak annyit tesz, hogy megírja a Lila ákácot, már akkor is a magyar irodalom legjelentősebb művelői közt lenne a helye. Szép Ernő azonban nem csak a Lila ákácot írta meg, hanem számos egyéb prózai művet is (például a méltatlanul elfeledett Emberszag című holokausztregényt) írt, és persze verseket is szép számmal, hisz nem mellesleg költő is volt, nem is kis verselő. És jelentős beszállítója a kabarévilágnak: „Kabarészerzői minőségében legelőször a mai Művész mozi helyén, a Nagy Endrének is bemutatkozást biztosító Bonbonniére-ben fordul meg; azonmód színpadra is kapacitálják, de a közönség jobban derül a szerző családnevén, mint azon a rigmuson, amivel a »bankfiús külsejű« költő e jeles alkalomra készült. Bezzeg Medgyaszay Vilmába, a sanzonok fátyolos hangú királynőjébe nem fojtják bele a szót, amikor Szép Ernő kupléit énekli, és hasonlóan nagy igény mutatkozik a szerző prózai kismicsodáira, tréfáira, jeleneteire is” – írtuk kabarészerzői munkásságáról. E jelentős termésből és Szép Ernő életrajzából Bächer Iván készített előadást a Spinoza Ház számára.
Kabaré Szép Ernő módra
Irodalom
- Időpont
- 2012. november 26. 19:00
- Helyszín
- Spinoza Ház
- 1074 Budapest,, Dob u. 15.
|