Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit belémszállt a boldogtalanság
Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek
Kinek elvették a játékát

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit borús lett ez a bűbájos világ
Kicsit elbántak velem, node történt már ilyen
Szívem harag nélkül gondol rád

Gyere-gyere-gyere drága cimborám
Gyorsan vigasztalj,
Látod: összeroppanok már!
Gyere-gyere-gyere drága jó gitár
Kell egy vigasz dal,
Amitől a panasz hamarosan odébbáll

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Olyan szokatlan a boldogtalanság
Kicsit megrázom magam, s ugye minden rendben van
Újra emelt fővel nézek rád

Gyere-gyere...

Kicsit szomorkás a hangulatom máma
Kicsit belémszállt a boldogtalanság
Kicsit megrázom magam, s ugye minden rendben van
Újra emelt fővel nézek
Rád!

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/8275/filmzenek/csinibaba---kicsit-szomorkas-a-hangulatom-zeneszoveg.html

21:30, Péntek (március 9.), Duna World

Csinibaba
magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997

rendező: Tímár Péter
író: Márton Gyula
forgatókönyvíró: Tímár Péter
operatőr: Szatmári Péter
jelmeztervező: Pártényi Zsuzsa
zene: Kispál és a Borz, Bágya András, Fényes Szabolcs, Majláth Júlia, Nádas György, Tamás Deák
producer: Rózsa János
vágó: Tímár Péter

szereplő(k):
Gálvölgyi János (Simon bá')
Reviczky Gábor (Cézár)
Andorai Péter (Purábl Kúnó)
Pogány Judit (Kalauznő)
Igó Éva (Margit)
Kovács Vanda (Etelka)
Lázár Kati (Ernestin)
Molnár Piroska (Aranka)
Almási Sándor (Attila)
Németh Kristóf (Félix)
Nagy Natália (Mancika)
Cseh Tamás (Angéla apja)

Ez a film megrendelhető DVD formátumban.
Feliratozva a teletext 379. oldalán.

1962. augusztus 28. Ezen a szombat reggelen is ellátja Simon bá' (Gálvölgyi János) hírekkel, tanácsokkal és zenével a háztömbrádión keresztül a rábízott állampolgárokat. Közben a KISZ meghírdeti a Ki-mit-tud-ot, amelynek győztesei kimehetnek a Helsinki VIT-re, ami a vasfüggönyön túl van. Maga az édes élet. Sok-sok bonyodalom, még több sláger, ármány, szerelem és mulatság után kiderül, hogy a véletlent sem bízzák a véletlenre, és senki sem abba a révbe érkezik, mint amibe beevezett.

Kritika:
Népszabadság, 1997. február 13.: Ilyenek voltunk

*

Ilyenek voltunk
1997. február 13.

Tímár Péter Csinibabája, melyet a filmszemlén fergeteges tetszéssel fogadott a közönség, a hatvanas évekről szól. Nem a politikai analízis szándékával, s nem nosztalgikus ellágyulással - már csak műfaja okán sem, hiszen a rendező népszerű zeneszámokkal feldúsított vígjátékot, könnyed hangvételű szatírát készített. Mi sem áll tőle távolabb, mint a provokatív elidegenítés vagy a könnyes-bús emlékezés.
A Csinibaba groteszk karaktereiben - noha görbe tükröt látunk és szó sincs realista stílusjegyekről - bizony magunkra ismerhetünk. Tímár Péter a "majdnem mindenki komformistaként viselkedett" kemény ostorozása után szelídebb mondanivalóval állt elénk. Ezt igyekszik bebizonyítani (a Magyar Nemzetnek adott interjúból idézek): "...bár be voltunk zárva ebbe az országba, és a hatalom az emberek nyakán ült, vagyis amikor úgy tűnt, itt lehetetlen létezni, boldogabbak voltak az emberek. Apáink megtanultak élni. És más volt az egymáshoz való viszonyuk is. A muszáj valamiféle társadalmi együttműködésre késztette őket. Most szabadok vagyunk, de mintha utálnánk egymást meg az egészet..." Hogy mindez nem vidám mondanivaló? Tagadhatatlan, bár igaz és meggyőző. Egyébként Márton Gyula novellája, a Bambi szalmaszállal mozgatta meg Tímár fantáziáját - igaz, játékos kedvében el-elszakadt tőle, de ezzel bíbelődjenek a bírák (per lett belőle) meg a filológusok.
A film sztorija nem igazán egységes, ám nem vagyok benne biztos, hogy ez óriási baj. A lazán összefűzött, tiszta logikára épülő epizódok ugyanis egymást erősítik. A különszámok, monológok, belépők, dalbetétek, duettek a hatvanas évek szellemét idézik meg. Az egykori mentalitás áll az események középpontjában. A buzgó tömbbizalmié, az önfeledt fiataloké, a Ki mit tud?-os csapaté, a hétköznapok langyos hullámaiban lubickolóké, a hivatásos mellébeszélőké, a naiv balekoké. "Trükkösek" a képek, egyrészt a szokatlan mozgáskombinációk és gyorsított felvételek miatt, továbbá azért is, mert Szatmári Péter operatőr beállításait vérbő irónia hatja át. Eredeti lelemény, hogy a zeneszámok szituációba ágyazottak. Általában felszabadult a derű, bár akadnak sápadtabb poénok, indokolatlan ismétlődések, olcsó kabarébemondások is a szövegben. A kisfiú szerepeltetése közhelyes. De a Csinibaba így is erős film. Kellemesen szórakoztató, az első perctől az utolsóig féktelen életörömet hirdető. Számainak az új hangszerelések egyáltalán nem ártanak: most egy újabb generáció fogja birtokba venni őket. A Ki mit tud?-paródiája remek. Gálvölgyi János a tőle megszokott virtuóz karikírozó képességgel formálja meg Simon bácsit, a "vigyázót", s a sétapálca is pompásan áll a kezében. Lázár Kati ellenállhatatlanul mulatságos, mint a Rend éber őre és elhagyott kedves. Andorai Péter és Pogány Judit kettőse a villamoson egyszerre abszurd és naturális jellemkarikatúra. Nagy Natália minden idők legtemperamentumosabb női vonaglásával hívja fel magára a figyelmet: tehetségesen csinálja.
Megszületett az igényes magyar tömegfilm, melyet a Tímár által megvetett esztéták is vállalhatnak. A Csinibaba nem ás mélyre, csak a "felszínt karcolja" (a szerző kifejezése), de így is a lényeget ragadja meg a tegnapban. Korhatár nélkül fognak rajongani érte. Bizonyosra vehető sikerének nemcsak a forgalmazók örülnek.
Veress József

*

Csinibaba
Az abszurd közmegegyezés

Nádori Péter

Hatvanas évek, édes élet, susu bolondság? Turbósítsuk föl a nosztalgiánkat és máris kétfelé vág az irónia. Tímár Péter zenés szatírája a filmszemle megosztott fődíját nyerte.

Min lehetett itt nevetni 1989 óta? Olyan sok mindenen, emlékezetem szerint, nem: a Lúdas Matyi megszűnt (hogy több ízben, rettentő zombiként újraéledjen), a Rádiókabaré Farkasházy Tivadar vezetése alatt önismétlő nyavalygássá fajult, a televízióban Antal Imre ásatag faviccei uralják az úgynevezett szórakoztató műsorokat, az állítólagos magyar filmvígjátékok jobb esetben néhány halvány mosolyt, rosszabb esetben a dühroham jellegzetes idegrángásait csalják a nézők arcára, Hofi Géza öregen, betegen is zseniként tornyosul az egész mezőny fölé – ő meg nem vette még észre, hogy már nem az MDF kormányoz, kissé redundáns tehát a kommunistaellenes szólamaikon élcelődni. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a poénok, ugyanazok a manírok uralják a magyar humort évtizedek óta. A nyilvános magyar humor persze 1989 előtt sem volt különösebben vicces, az azonban, hogy hét év politikai és társadalmi változásaira képtelen volt reagálni, mondjuk így, elkeserítő. Mivel gazdagodott ez a humor az elmúlt években? A Magyar Fórum Humórum elnevezésű mellékletének antiszemita rajzaival, az úgynevezett liberális karikatúristákból ritkán, ám olyankor tökéletesen kontrollálatlanul előtörő cigány- és idegenellenességgel, a jó kezdés után tökéletesen elszürkülő Hócipő fontoskodásával, félig sikerült szerzői filmvígjátékokkal.

Nehéz lenne eldönteni, melyik a tyúk és melyik a tojás, annyi bizonyos, hogy a tohonya magyar humor a kitörés útját nem előre (vagy akár oldalra) keresi, hanem hátra. Ünnepli a folyamatosságot, önnön bátorságát, ihletért és viszonyítási alapért egyaránt saját múltjához fordul. Az 1996-os évet záró reprezentatív szórakoztató televízióműsor, a Verebes István rendezte kabaré nem szólt semmi másról: kis adag háború előtti, nagy adag hatvanas-hetvenes évekbeli ismerősség, örökzöldek új köntösben. Népszerű színészek helyett népszerű színészek, kicentizett poénok helyett kicentizett poénok (persze, a centi most hosszabb, tényálladék), a nevek kicserélődtek, az attitűd a régi. A legújabb kori magyar filmgyártás első számú kasszasikere, Koltai Róbert vállfás filmje a meghitt Kádár-korba kucorgatta vissza nézőit, a restik, kétes kispolgári egzisztenciák, ötven filléres fagyík kisvilágába. A magyar polgárok jelentős része jelen pillanatban úgy érzi: a hatvanas és a hetvenes évek élhetőbbek, melegebbek, normálisabbak voltak a kilencveneseknél, s ha egyszer így érzik (így érzik), felesleges azon tökölni, objektíve mi kerekedne ki a lehetetlen összehasonlításból. Amire azonban a hivatásos tréfacsinálók momentán a szórakoztatás alapjait lerakják, ez a konszolidációs közmegegyezés – sokan felhívták már a figyelmet rá – valójában sohasem létezett. Éppen ezért felelőtlenség, restség és ostobaság erre játszani. Ha másért nem, hát csak azért, mert ez így kispálya, igénytelen tutizmus.

Nincsen arra szabályzat, hogy egy változó, a változás tudatával együtt élő társadalomnak milyen gyorsan kellene megkapnia a változással adekvát tömegkulturális alkotásokat – a pesti humor azonban, úgy tudom, arról volt híres a ködbe vesző múltban, hogy hihetetlen sebesen reagált mindenre, ami közönségét érintette. A magyar humorizmus jelen állapota ezért aggasztó: a kor témái megvannak, a kornak megfelelő megközelítés azonban hiányzik. Nem véletlen, hogy ami 1989 óta valóban új – és lám csak, mégis jelentős közönséget vonzó – ebben a humorban, azt a céhen kívüliek szállították: a Holló Színház/L’Art Pour L’Art Társulat rendkívül népszerű, angolszász gyökerű műsorai és a Kretén című, önmeghatározása szerint „idiotikus másfélkegyelmű humormagazin” sikerei azt látszanak igazolni, hogy lehet másfajta, jelen idejű közmegegyezést is feltételezni: az abszurd közmegegyezést.

A Csinibaba attól süt, mint a turbólézer, hogy ütközteti ezt a két közmegegyezést. Zenés film, a hatvanas évek „ma is népszerű” zenés filmjeinek paródiája, ugyanakkor a hatvanas évekbe visszarévedő kilencvenes évek szatírája. A mai kabaré visszamenőleg gyártja a maga sosem létezett konszenzusát, Tímár éppen ellenkezőleg, azt bizonyítja, hogy az abszurd az az attitűd, amelynek segítségével most beszélhetünk az akkorról.

Ránézésre egyszerű zenés film, a műfaj hagyományainak megfelelő vékonyka történettel, mely voltaképpen csak ürügyül szolgál arra, hogy a szereplők előadhassák a betétdalokat. Népszerű fővárosi művészek játszanak benne, felbukkannak továbbá friss, fiatal, ismeretlen tehetségek, a dalok mind egyike közismert sláger. Van romantika, szerelem és amerikai cigaretta, vicces bemondások és párás tekintetek. Persze mindez paródia: Tímár megint valami spéci technikával mozgatja a szereplőket, úgy járkálnak, mint a nagyon hülye bábfigurák, a színek (mi mást) kifestett képeslapokat idéznek, minden alak eltúlzott, karikatúraként létezik és szövegel. Modoros sztárszínészeink elemükben vannak, felül kell múlniuk magukat, sikerül. Voltaképpen már ennyi is elég lenne a boldogsághoz: stílusbravúr, ahogy mondani szokás, végig a megfelelő manírban tartott párbeszédek, minden éppen olyan, csak sokkal inkább, amilyennek a hatvanas évek kánonja szerint lennie kell. És ez rendkívül röhejes. Tímár nem ad kegyelmet, nem bóklászik el, nem esik bele a feltételezett közönségigény felé lavírozás szokásos csapdájába.

A díszletek, a kellékek, a színészi játék, a mozgások és vágások olyan erős atmoszférát teremtenek, hogy érthetővé válik, a filmzene-albumon hallható dalok többségének hangszerelése miért olyan semmilyen, presszószintetizátor-szerű. A zene akkor kerül előtérbe, amikor ennek van funkciója: a Kispál és a Borz elképesztő posztpunkposztmodern-posztkispál Kicsit szomorkás...-feldolgozására vágott gyárjelenet (fizetési szalag, pálesz, szó szerint a pult alól, üzemi szarkák) feledteti az egykori Moziklip szerencsétlenségeit. A Besenyő család gyakorlott abszurdistái Nagy Natália vezérletével lubickolnak ebben a közegben, Cseh Tamás száz százalékra hozza a saját műsoraiban évtizedek óta csiszolgatott, Sas elvtárs jellegű zakós funkcit, Reviczky Gábor nagyzoló lumpenként ripacsabb, mint bármelyik Postabank-reklámban, márpedig itt éppen erre van szükség. A Ki mit tud?-on induló zenekarban játszó fiúk és az őket körülvevő lányok ártatlan arccal, ellenállhatatlanul ökörködnek.

Gálvölgyi János első filmszerepét játssza a telep életét vigyázó kedves bácsikában. Gálvölgyi a hetvenes években kikristályosodott magyar barakkszórakoztatás ikonikus figurája; felléptetése szinte ugyanakkora húzás, mint Rátonyi Róberté volt az Álombrigádban. Úgynevezett telitalálat. Vidáman csetlik-botlik, komikus a végtelenségig, hogy aztán kiderüljön róla: nem Tör-, hanem Übü papa, nyugdíjas ÁVO-tiszt, aki levezetésképpen lakókörnyezetét terrorizálja. Hát nehogy már azt higgyük, hogy a hatvanas években olyan volt az élet, ahogyan azt a hatvanas évek romantikus zenés vígjátékai ábrázolták! Tímár Péter a szórakoztató-parodisztikus eszközöket állítja a szatíra szolgálatába, a lépten-nyomon felhangzó szirupos dalok szövegeit képekkel és párbeszédekkel helyezi új kontextusba, így aztán előbb nevetni kell, utóbb pedig elgondolkozni. A marcipánvilág színtiszta hazugság, nem létezik: ha az idős szerelmespár arról énekel, hogy egy régi éjszakán csak az övék volt a Sziget, az ebben a filmben azt jelenti, hogy éppen önkényuralmilag razziáztak és lezárták a Margitszigetről kivezető utakat.

Az első Tímár-rendezés, az Egészséges erotika eleve abszurdként értelmezte a maga korát (ahogyan a Kádár-éra művészei közül számosan mások is). Tímár már akkor is meg tudta csinálni, hogy szatírája ne csak revelatív, de szórakoztató is legyen. Az Egészséges erotika visszafelé menetelő, lepusztult fekete-fehér börleszkje tökéletesen adekvát megközelítés volt, nem véletlenül lett abból a moziból rendes magyar kultuszfilm; a Csinibaba Hungária-lemezekről szalajtott színei ehhez képest annak abszurditásáról szólnak, ahogyan a népszerű tömegszórakoztatók ma kívánják láttatni ugyanazt. Nem dühödt, nem keserű mozi ez, benne van a tudat, hogy túl vagyunk már ezen az egészen, s megadja a felhőtlenség császárának, ami jár neki (jut eszembe: egyúttal ez az első magyar film, amely a néző orra alá tolja a szponzort, de a különösen paranoid egyedeket leszámítva menet közben mégsem lehet rájönni, hogy éppen reklámot láttunk. Nincs benne didaxis, szájbarágás: a Csinibaba vicces film arról, miért nem kéne úgy emlékezni a hatvanas évekre, mintha annyira viccesek lettek volna.

*

Csak félig lenne meg…

Nánay Bence
A Csinibaba-láz


1997 a Csinibaba-kultusz éve. Maga a film is hihetetlenül népszerű, de még inkább a zenéje. Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Táskarádió, Susu bolondság: rádióban, utcán, szórakozóhelyeken szinte csak ezeket a slágereket lehetett hallani. És nem csak a filmesek vitáztak arról: műalkotás-e a Csinibaba vagy lapos, múltgyalázó giccs. Mindenesetre hosszú idő óta először született olyan magyar film, amelyet nem lehetett nem megnézni.

Ez azonban még önmagában nem tenné érdekessé a filmet. Korábban a kilencvenes évek első sikerfilmjének tartott Sose halunk meg is igen népszerű volt; a zenéje is legalább annyira felkapott lett, mint a Csinibabáé. Egy évvel később a Miniszter félrelép pedig jóval nagyobb kasszasiker. A Csinibabának furcsa módon mégis valamiféle egyedülálló helye van a kilencvenes évek magyar populáris filmjeinek amúgy nem túl diadalmas történetében.

Mindenekelőtt a Csinibaba esetében a populáris film–művészfilm dichotómia nem igazán működik. A film nem felel meg a populáris film legtöbb elvárásának. Nem törekszik a minél érthetőbb szerkezetre, nem könnyíti meg a mű befogadását. Sőt a szerkezet néhol épp hogy széteső, diffúz; már-már a hatvanas évek nagy modernista filmjeinek szerkesztésmódját követi. Különösen jól látható ez a „Valaki kell nekem is” kezdetű dal alatti montázssor esetében, amit a nem modernista filmeken felnőtt néző talán nehezen is tud összerakni.

Szintén nehezen illeszthető a populáris film standard modelljébe az, hogy a Csinibaba – ellentétben a kilencvenes évek csaknem minden magyar sikerfilmjével – nem műfaji film. Nem sorolható be egyetlen műfaji sémába sem; bár néha tudatosan használja egy-egy műfaj tipikus patronjait, nem ragad bele egyik műfaj kötöttségeibe sem. Folyamatosan váltogatja a műfaji keretet: a táncfilm, az ötvenes évekbeli termelési film és az ifjúsági szerelmes film sémái keverednek és kerülnek egymás mellé. Mindez azt jelenti, hogy a film finoman, de jól érezhetően és folyamatosan kizökkenti a nézőt: már beleélnénk magunkat, hogy termelési filmet, illetve annak paródiáját látjuk, amikor hirtelen váltással egy tipikus táncfilm elemeit kezdi használni a film, hogy azután a high school movie-k sémájába simuljon bele. Ez a műfaji diverzitás csaknem egyedülálló a kilencvenes évek leginkább egy műfaj kaptafájára készülő populáris filmjei között.

A Csinibaba azonban nem annyira filmes és művészi értékei, hanem a múlthoz való viszonya miatt volt igazán érdekes, és emiatt is kavart nagy vihart. Leginkább azzal támadták, hogy a film idillikus képet fest a Kádár-rendszerről, nosztalgiázik a hatvanas évekről. Való igaz: a történet 1963-ban játszódik, és tagadhatatlan, hogy nem ad egyértelműen negatív benyomást a korszakról. A vád tehát az, hogy a rendező meghamisítja, boldog békeidőnek állítja be a valójában nyomasztó hatvanas éveket.

Ennek a kérdésnek persze a film bemutatása idején nem elhanyagolható politikai aktualitása is volt. A szocialisták 1994-es, meglepő mértékű választási győzelmét sokan épp a Kádár-rendszer iránti nosztalgiával magyarázták. A Csinibaba pedig ebben a kontextusban úgy jelent meg, mint a Kádár-rendszer szörnyűségeit tompító, a hatvanas évek napos oldalát kiemelő, egyszóval a nosztalgiát erősítő film.

Kétségkívül igaz, hogy a rendező zárójelbe teszi és kifigurázza a Kádár-rendszer szörnyűségeit, ami néha az ízléstelenség határát súrolja. A „Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget” kezdetű dalt például két kiöregedett ávós énekli, a régi razziákra emlékezve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hatvanas évekről pozitív képet festene a film. Az ávósok és például 1956 elhallgatásának paródiája valóban elveszi az élét a korszak e súlyos és legkevésbé sem idillikus jellemzőinek, de ettől a film érdekes módon mégsem tolódik el a nosztalgiázás irányába, mégpedig azért nem, mert – dupla csavarral – a hatvanas évek iránti nosztalgiát is kifigurázza.

Rafinált film tehát a Csinibaba; kineveti a rémuralmi hatvanas éveket, de kineveti az idillikus hatvanas éveket is. Ennyiben tehát épp hogy antinosztalgikus. Nemcsak az átkos sötét oldalát ábrázolja iróniával, de azt is, ami nosztalgiára adhat okot, egyszóval: mindent. És ez a film talán legnagyobb erénye; ez az, amihez a rendező igazán ért. Tímár Péter legjobb filmjei mindent kifiguráznak, mindenen ironizálnak, semmit nem állítanak pozitívan. Erre a Csinibaba mellett az Egészséges erotika a legjobb példa. Ha viszont irónia nélkül közelít valamihez, ez épp az éles kontraszt miatt felértékelődik, és leginkább aránytévesztéshez, didaktikussághoz vezet. Ez történik, ha Tímár állítani akar valamit filmjeiben, és nem nevetni rajta. A Zimmer Feri esetében a becsületes vendéglátó ideálja, a 6:3 esetében az aranycsapat mítosza bizony mindenfajta iróniát nélkülöz, és éppen a filmek mélyen ironikus alaptónusával való kontraszt miatt komolykodásnak, túl patetikusnak hat. A Csinibaba esetében ilyesmiről szó sincs, a film – akárcsak az Egészséges erotika – nem mutat fel semmilyen pozitív értéket, paradox módon épp ez a legnagyobb erénye.

Érdemes azonban visszatérni ahhoz a kérdéshez, hogy miként jelenik meg a hatvanas évek világa a filmben: a Csinibaba ebből a szempontból nem egyedülálló eset, hanem egy jól körülhatárolható szociológiai jelenség része, sőt talán legvilágosabb megnyilvánulása. A Csinibaba esetében ugyanis a hatvanas évek világa nem nosztalgia tárgya, hanem egyszerűen közös referenciapont – olyan hivatkozási alap, amelyet mindnyájan értünk. A kilencvenes években egyre kevesebb ilyen referenciapont van. Az átkos monolitikus kultúrája helyett ma egy töredezett, sok egymástól függetlenül létező és egymásról tudomást sem vevő szubkultúra létezik, ami persze – félreértés ne essék – sok tekintetben összehasonlíthatatlanul jobb, mint a felülről irányított szocialista kultúra, de igen nehéz helyzetbe hozza a nagy tömegeket megcélzó közönségfilmek készítőit. Ez a legtöbb magyar tömegfilm egyik legnagyobb problémája: hiányzik a közös hivatkozási pont, hiányoznak azok az elemek, amelyek a nézőknek a ráismerés kellemes érzését adnák.

A Csinibaba nagy húzása, hogy számtalan ilyen elemet zúdít a nézőre. Olyan kis részleteket, amelyeket jól ismerünk. És ezeket az elemeket – hol máshol – a Kádár-korszakban találja meg. És ez az a pont, ahol a Csinibaba egy általánosabb szociológiai jelenség jó példája: mai kaotikus, töredezett világunkban az a referencia, amelyet mindenki ért, amely egyfajta közös nevező a különböző társadalmi és intellektuális státusú emberek között, nem más, mint a rendszerváltást megelőző évtizedek világa. Nem a kilencvenes évek globális, amerikanizált kultúrája, nem is az elitkultúra, hanem bizony a micisapkás, műszálas zakós és vörös nyakkendős hatvanas, hetvenes évek.

A Csinibaba nem elszigetelt jelenség. Az utóbbi évek legnépszerűbb dokumentumfilmje, a meglepő módon sok játékfilmnél több nézőt vonzó Budapest retró ugyancsak az ismerősség élményére apellálva a hatvanas és hetvenes évek divatját, presszóját, lakását mutatja be. Sőt kissé szentségtörő párhuzamként talán Garaczi László Pompásan buszozunk! című regényét is meg lehet említeni, amely – nyilvánvalóan magasabb művészi színvonalon – a Csinibabához hasonló módon kezeli a hatvanas éveket: a szocialista iskola mindennapjait mindnyájan ismerjük, ebben nőttünk fel. A „Fogadás balról, csapatzászlónak tisztelegj” ott van a fülünkben, akár akarjuk, akár nem, akár gyűlöljük a Kádár-korszakot, akár nem. Mint ahogy Garaczi, a Csinibaba is kizárólag az ismerősség érzésére apellál, mindenfajta nosztalgia nélkül.

A Csinibaba művészi értékéről lehet vitatkozni, és arról is, hogy jó film-e vagy felháborító fércmű. Az azonban bizonyos, hogy egy szociológiailag jelentős retró-hullám egyik legfontosabb megnyilvánulása, ha éppen nem életre keltője.

*

Csinibaba - Angela
Csinibaba - Bikiniben láttam meg
Csinibaba - Csak félig lenne meg
Csinibaba - Csinibaba
Csinibaba - Élj vele boldogan
Csinibaba - Fogj egy sétapálcát
Csinibaba - Gézengúz
Csinibaba - Imádok élni
Csinibaba - Kicsit szomorkás a hangulatom
Csinibaba - Különös éjszaka volt
Csinibaba - Pest megér egy estet
Csinibaba - Su-su bolondság
Csinibaba - Talán egy perc alatt
Csinibaba - Táskarádió
Csinibaba - Te szeress legalább
Csinibaba - Valaki kell

http://www.zeneszoveg.hu/egyuttes/224/filmzenek-dalszovegei.html

*

Tímár Péter

FILM:
Zimmer Feri 2.    (szín., magyar vígj., 2010) rendező, forgatókönyvíró     Zimmer Feri 2. DVD   
Casting minden    (szín., magyar zenés f., 2008) rendező, forgatókönyvíró, vágó     Casting minden DVD   
A Herceg haladéka   (szín., magyar filmdráma, 2006) rendező, forgatókönyvíró      
Le a fejjel!   (szín., magyar vígj., 2004) rendező, vágó     Le a fejjel! DVD   
Na végre, itt a nyár!   (szín., magyar ifjúsági vígj., 2002) író, vágó     Na végre, itt a nyár! DVD   
Vakvagányok   (szín., magyar filmszat., 2001) rendező, forgatókönyvíró
- Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (2001) - FIPRESCI-díj    Vakvagányok DVD   
Zimmer Feri   (szín., magyar vígj., 1998) rendező, író, forgatókönyvíró, vágó     Zimmer Feri DVD   
6:3 avagy, játszd újra Tutti   (szín., magyar vígj., 1998) rendező, forgatókönyvíró, vágó     6:3 avagy, játszd újra Tutti DVD   
Csinibaba   (szín., magyar zenés vígj., 1997) rendező, forgatókönyvíró, vágó
- Magyar Filmszemle (1997) - Fődíj (megosztva)    Vetítik:      DUNA WORLD:         Péntek (Március 9.) 21:30  

Csinibaba DVD   
Hajlékbemutató (szín., magyar dokumentumf., 1996)  (TV-film) rendező, forgatókönyvíró, vágó      
A részleg   (szín., magyar-román filmdráma, 1995) vágó      
Melodráma   (szín., magyar filmdráma, 1991) vágó      
Csapd le csacsi!   (szín., magyar vígj., 1990) rendező, forgatókönyvíró, vágó      
A legényanya   (ff., magyar vígj., 1989) vágó     Vetítik:  MOHA KÁVÉZÓ ÉS GALÉRIA (1117 Budapest, Bartók Béla út 11-13. )     Hétfő (Március 26.)          19:00       

A legényanya DVD   
Hagyjátok Robinsont!   (szín., magyar-kubai játékf., 1989) rendező, író, vágó      
Mielőtt befejezi röptét a denevér (szín., magyar filmdráma, 1989) rendező, forgatókönyvíró, vágó      
A dokumentátor   (szín., magyar filmdráma, 1988) operatőr      
Moziklip   (szín., magyar zenés f., 1987) rendező, forgatókönyvíró, operatőr, vágó      
Asszociációtánc (magyar film, 1986) rendező, operatőr      
Egészséges erotika   (ff., magyar vígj., 1985) rendező, forgatókönyvíró, vágó      
Freskó (szín., magyar rövidf., 1983)  (TV-film) rendező, operatőr      
In flagranti (ff., magyar rövid játékf., 1982) operatőr      
Summa (magyar rövidf., 1980) rendező, operatőr      
Raszter (szín., magyar film, 1979)  (TV-film) rendező, operatőr      
Mozgókép-analízis   (magyar film, 1976)  (TV-film) rendező, operatőr      
Visus   (magyar film, 1976) rendező, operatőr      
Csinibaba werk (szín., magyar dokumentumf.) rendező      

SZÍNHÁZ:

Indul a bakterház színpadra alkalmazta
bemutató: 2000. november 17. Szegedi Nemzeti Színház   
Indul a bakterház színpadra alkalmazta
bemutató: 2005. november 25. Csokonai Színház   
Indul a bakterház átdolgozta
bemutató: 2005. október 14. Miskolci Nemzeti Színház   
Indul a bakterház szerző
bemutató: 2007. június 22. Kisvárdai Várszínház   
Indul a bakterház szerző
bemutató: Szabadkai Népszínház Magyar Társulata