Payday Loans

Keresés

A legújabb

Anno - Népbírósági perek PDF Nyomtatás E-mail
2012. február 06. hétfő, 08:45

szalasi_at_peoples_court

20:50, Hétfő (február 6.), Duna World, ism.

Anno
Népbírósági perek

műsorvezető: Gaskó Balázs

Mesél a filmhíradó - A magyarországi filmhíradók története

Ritka szerencsés helyzetben van, aki a huszadik század jelentős eseményeit szeretné megismerni. A mozgófilm először hozta testközelbe a korszak meghatározó történéseit, olyanok számára, akik ezeket az eseményeket személyesen nem élhették át. Magyarországon az első filmhíradókat 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával forgatták, de a rendszeres filmhíradó készítés csak a XX. század tízes éveiben indult meg. 1991-ig tartott az a korszak, amikor a mozilátogatók a nagyjátékfilmek előtt a filmhíradókból tájékozódhattak hazánk és a nagyvilág jelentősebb eseményeiről. Ekkorra viszont a televízió és a videotechnika fejlődése túlhaladottá tette a híradózás e fajtáját. A Magyar Televízió "Anno - Mesél a filmhíradó" című új sorozata a magyar filmkultúra e jelentős tárházának 1916 és 1968 közötti időszakából mutat be vasárnap délutánonként válogatást. A híradókban bemutatott eseményekről a korszakot jól ismerő történészek beszélgetnek a stúdióban.

A műsor elérhetősége: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Egyéb epizódok
Idő szerint | Hely szerint

Vetítik: DUNA WORLD: Hétfő (Február 6.) 10:05
Hétfő (Február 6.) 20:50 (ism.)
Szombat (Február 11.) 9:00 (ism.)
Hétfő (Február 13.) 10:05
Hétfő (Február 13.) 20:55 (ism.)
Szombat (Február 18.) 9:00 (ism.)
M1: Szombat (Február 11.) 6:25
Vasárnap (Február 12.) 12:35
Szombat (Február 18.) 6:25

*

Háborús és népellenes bőnösök népbírósági perei (1945–1950)
Az 1945 és 1949 közötti perek másik csoportjával szemben az itt feltüntetett perek nem
koncepciós perek voltak. Bár sok esetben az egyéni bosszú és a politikai célok vezették ezen
ügyek irányítóit is, továbbá eljárási hibák, bizonyítási hiányosságok jellemezték e pereket,
mégis az itt elítéltek döntı többsége valóban bőnöket követett el. (Az ítéletek szigora azonban
számos esetben ébreszt kételyeket a kutatókban.) Ezen ügyekben a 81/1945. ME., illetve az
azt módosító 1440/1945. ME. rendeletek alapján felállított népbíróságok jártak el, amelyek
feladata a háborús és népellenes bőnök feltárása és a bőnösök felelısségre vonása volt. (A
rendeleteket törvényerıre emelte az 1945. VII. tc. a népbíráskodásról.) Ezen eljárásokban
majdnem hatvanezer fı ügyét vizsgálták, 27 ezer elmarasztaló ítélet született (ebbıl 477
halálos ítélet, amelyek közül 189-et végre is hajtottak). Ennek megfelelıen e táblázat csak a
legismertebb személyekre, illetve ügyekre terjedhetett ki.
A népbíróság elsıfokú ítélete jogerıs volt, ha minden népbíró egyetértett az ítélet mértékével.
Ha a népbírák között nem volt egyetértés, az ügy automatikusan a Népbíróságok Országos
Tanácsa elé került. (Az elítélt egyes bőncselekmények megállapítása esetén egyáltalán nem
fellebbezhetett, más esetekben is csak 5 évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetésnél).
Ennél is súlyosabb kifogás a népbíráskodás ellen az, hogy az azt elrendelı jogszabályok
visszamenıleges hatályúak voltak, azaz olyan cselekményeket is büntettek, amelyek az
elkövetés idején nem számítottak bőntettnek.
A dátumokat év.hó.nap. formátumban, egybeírva adtam meg. A különbözı ügyek a jogerıs
ítélet idırendi sorrendjében szerepelnek a táblázatban.
A Budapesti Népbíróságon ítélkezı fontosabb bírák: Major Ákos, Nagy Károly, Molnár
László, Jankó Péter, Gálfalvy István, Pálosi Béla, Tutsek Gusztáv, Olti Vilmos. (Közülük
többen részt vettek a késıbbi koncepciós perekben, 1956 elıtt és/vagy után.)
A Népbíróságok Országos Tanácsán ítélkezı fontosabb bírák: Bojta Béla, Várady Sándor,
Sarlós Márton, Szabó Zoltán, Boglutz László, Szabó Mihály.
A jelzett adatok fı forrása:
Solt Pál (fıszerk.): Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1–5. kötet. Közgazdasági és
Jogi Kiadó, Budapest, 1992–1996. (Különösen a 4. kötet.)
Utolsó módosítás: 2009. június 17.

FELSOROLÁS:
http://allamszocializmus.lapunk.hu/tarhely/allamszocializmus/dokumentumok/perek1.pdf

*

Magyar Katolikus Lexikon > N > népbíróság

népbíróság, 1945. febr. 5.-1949. nov. 12.: a háborús és népellenes bűnök büntetésére szervezett rendkívüli különbíróság. - 1945. II. 5: a 81/1945. ME sz. rendelettel hozták létre, X. 18: a 21.400/1945. sz. rendelettel a igazságügymin. főfelügyelete alá helyezték őket. Közvetlen felügy-jük a székhely szerint illetékes törv-széki elnök; a Bpi ~ és a Népbíróságok Orsz. Tanácsa (NOT) saját elnökének közvetlen felügyelete alatt állott, mely kiterjedt a többi ~ra is. A ~ illetékességi köre kiterjedt a háborús és népellenes bűnökkel gyanúsított, polg. és katonai (rendőri, csendőri) személyekre s a m. államnak kiadottakra állampolgárságukra való tekintet nélkül (természetesen csak a szovjet és szövetségesei legyőzött ellenfeleit vonhatták felelősségre, a megszállók és kiszolgálói bűnelkövetőit nem). Hatáskörét kiterjesztették az állami és társad. rend fölforgatására irányuló tevékenység, a hűtlenség, a lázadás, a hatóságokkal szembeni engedetlenség felhívására stb. - A vádat népügyészségek képviselték, egyetlen föllebbezési fórum a NOT volt. - A törv-széki székhelyeken (24), Baján, Balassagyarmaton, Bpen, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Győrött, Gyulán, Kalocsán, Kaposvárt, Kecskeméten, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Sátoraljaújhelyt, Sopronban, Szegeden (a legtovább, 1949. XI. 12-ig működött), Szekszárdon, Székesfehérvárt, Szolnokon, Szombathelyt, Veszprémben és Zalaegerszegen 1945. II. 5: létrehozott ~i tanács tagjait a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült 5 párt (M. Komm. Párt, a Mo-i Szocdem. Párt, a Független Kisgazda Párt, a Nemz. Paraszt Párt és a Polg. Dem. Párt) jelölte ki. Az igazságügymin. minden tanács mellé jogvégzett tanácsvez. bírót és h. bírót jelölt ki, akiknek nem volt szavazati joguk. - VII. 1: a 4080/1945. ME sz. rendelet az igazolási ügyekben a föllebbezések elbírálását az ítélőtáblák székhelyén működő ~ok hatáskörébe utalta. A V. 1: kiadott 1440/1945. ME sz. rendelet a tanács taglétszámát 5-ről 6 főre emelte, a 6. rendes és póttagot a Orsz. Szakszervezeti Tanács helyi szerve jelölte ki. A ~ok fiatalkorúak ügyében is eljárhattak. Az 1947:34. tc. megszüntette a szakszervezetek és a Polg. Dem. Párt népbíróküldési jogát, a szakbíró a tanács teljes jogú tagja lett. Utolsóként 1949. XI. 12: a 4312/1949. MT sz. rendelet szerint a Szegedi ~ működött; a ~ok hatáskörét a rendes bíróságok vették át. - Az 1945:7. tc. intézkedett a bűnösök megbüntetéséről. A 81/1945. és 1440/1945. ME. sz. rendelet alapján 1947. IX. 30-ig 60.600 ügyben indítottak ~i eljárást. 295 halálra ítéltből (ebből Bpen 243 fő), 138 főt (Bpen 113 főt) kivégeztek, 225 főt (Bpen 182) életfogytiglani kényszermunkára, 365 főt (Bpen 282) 10-15 évre, 897 főt (Bpen 567) 5-10 évre, 5892 főt (Bpen 2634 főt) 1-5 évre, 200 főt (Bpen 104 főt) legalább 3 évre, 7810 főt (Bpen 1854) 1 éven aluli szabadságvesztésre, 2947 főt (Bpen 2197) vagyonelkobzásra ítéltek. - A vizsgálati fogságban, kihallgatáskor agyonvertekről, az ítélet nélkül internáltakról, ill. a szovjet bíróságoknak átadottakról nem tettek közzé adatokat. - A ~ok hatáskörét a rendes bíróságok vették át. Azt, hogy a ~ok nem csupán az igazságszolgáltatás eszközei voltak, bizonyítja a visszaemlékezéseken kívül az is, hogy a pl. Bárdossy László, Béldy Alajos, Jány Gusztáv perében hozott és végrehajtott halálos ítéleteket 1990 u. a Legfelsőbb Bíróság jogszerűtlennek mondta ki. 88

M. stat. zsebkv. 1948:274. - Lukács Tibor: A m. ~i jog és a ~ok (1945-1950). Bp., 1979. - Kovács Kálmán: A m. állam és jog fejlődése. Uo., 1981:245. - A m. áll. szervei II:519. - Kubinyi Ferenc: A katonapol. regénye. Thousand Oaks, é.n. - Kahler Frigyes: Joghalál Mo-on 1945-1989. Uo., 1993.

*

A népbíróságok

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 25-én bocsátotta ki a népbíráskodásról szóló 81/1945. M.E. rendeletét, amely alapot adott a háborús és népellenes bűntettek elkövetői elleni eljárásra, illetve az 1440/1945-ös módosítás nyomán az 1919-ben és az azt követő években elkövetett cselekmények megtorlására.
A népbíróság hatásköre kiterjedt a polgári egyénekre, a fegyveres testületek tagjaira és állampolgárságtól függetlenül a Magyarországon elfogottakra és a magyar államnak kiadott személyekre. A Budapesti Népbíróság a nemzeti bizottság felhatalmazása alapján 1945. február 28-án kezdte meg működését, kezdetben Budapesti Néptörvényszék, majd a hivatalossá vált Budapesti Népbíróság néven. Területi illetékessége a Budapesti Büntetőtörvényszék és a Pestvidéki Törvényszék területét fogta át.
A Budapesti Népbíróság szervezeti keretein belül tanácsokat állítottak fel a tárgyalások lefolytatására. A háborús- és népellenes bűntettek ügyében büntetőtanácsok, a 4080/1945. M.E. sz. rendelet nyomán az igazolóbizottságok fellebbviteli ügyeinek tárgyalására különtanácsok, a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről rendelkező 1946:VII. tc végrehajtása érdekében pedig külön ötös tanácsok működtek. A vádat a népügyész látta el, akinél alapvető feltétel volt a jogvégzettség. Feladatkörébe tartozott a vizsgálat, a letartóztatások elrendelése és a háborús bűnösök kiadatási ügyeinek intézése. Az elsőfokú ítélet ellen a Népbíróságok Országos Tanácsánál lehetett fellebbezni, ahová az ügyész fordulhatott az ítélet súlyosbításáért.
Az alaprendelet abból indult ki, hogy a népbíróság rendkívüli különbíróság. Ennek értelmében számos olyan elemet építettek be működésébe, amelyre addig nem volt példa. Újdonságnak számított a népbíráskodás hatásköre, amely kiterjedt polgári egyénekre és a fegyveres testületek tagjaira, a miniszterekre, valamint a magyar állam területén elfogott vagy a magyar államnak kiadott személyekre, állampolgárságukra való tekintet nélkül. A jogszabály újszerűen értelmezte a politikai jellegű bűncselekmény fogalmát is. Így a népbíróság elé kerültek azok is, akik háborús és népellenes bűncselekményekkel összefüggésben követtek el pl. gyújtogatást, közegészség elleni bűncselekményeket, vagyonrongálást stb. Mivel a nyilas terrorban sok fiatal vett részt, a rendelet korlátozta a fiatalkorúak javára fennálló speciális rendelkezéseket. Lehetővé tette a halálbüntetés alkalmazását azokkal szemben, akik a bűncselekmény elkövetésekor betöltötték 16. életévüket. Az alaprendelet minden korábbi joggyakorlattól eltérően szabályozta a tanácsvezető bíró, a védő és a vádlott jogait, valamint a fellebbezési rendszert és a vádképviseletet.
A népbíróság az alábbi büntetéseket alkalmazhatta: 1./ halál; 2./ fegyház; 3./ börtön; 4./ fogház; 5./ internálás; 6./ vagyonelkobzásig terjedő pénzbüntetés; 7./ állásvesztés vagy foglalkozástól való eltiltás; 8./ a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése. A jogszabály a büntetések közé felvette az igazoló eljárás során alkalmazható fegyelmi jellegű büntetéseket is. A felsorolt büntetésnemek mindegyike lehetett főbüntetés, míg az utolsó hármat alkalmazhatták mellékbüntetésként is.
A rendelet a háborús és népellenes bűntettek elkövetőivel szemben a halálbüntetés mellett a különböző szabadságvesztési fokozatokat állította előtérbe. Az internálás enyhe büntetésnek számított, időtartama nem haladhatta meg a két évet. Ezen belül a bíróság csak az internálás legrövidebb idejét határozta meg. Az internálási idő kitöltése után az elítéltet azonban csak akkor bocsátották szabadon, ha magaviselete példásnak bizonyult.
A rendelet áprilisi módosításakor mellékbüntetésként jelent meg a vagyonelkobzás, amely lehetett teljes, de kimondható volt a vagyon meghatározott hányadára vagy egyes vagyontárgyakra. Új jelleget és tartalmat kapott a foglalkozástól való eltiltás. Az elítélt öt évig nem folytathatta foglalkozását a bíróság által meghatározott helység/ek/ben. A politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése népbírósági büntetőjogban kötelező volt. Időtartam tekintetében nem volt felső határ, szólhatott egész életre is. A módosítás a főbüntetések közül a pénzbüntetést kizárta, a fogházat pedig teljesen megszüntette. Helyette - a halál és fegyház közti fokozatként - bevezette a kényszermunkát azzal az indoklással, hogy akik Magyarország lerombolói voltak, azok a felépítéséhez is járuljanak hozzá. A kényszermunkát életfogytiglan vagy határozatlan időtartamra lehetett kiszabni. Legrövidebb időtartama 5 év volt, de a fizikailag alkalmatlanokra életfogytiglani vagy 10-15 évi fegyházbüntetés várt.
Az említett áprilisi módosítás (1440/1945. M. E.) kiterjesztette a testületek hatáskörét azokra a cselekményekre is, amelyek a háború után vélt vagy valós módon a békekötést, a népek közötti együttműködést nehezítették. Ebbe a sorba illik a demokrácia és a köztársaság védelméről hozott 1946:VII. tc, amely erre a célra a népbíróság kebelében külön ötös tanács felállítását is elrendelte.
Az Igazságügyminisztérium a Budapesti Népbíróság hatáskörébe utalta a háborús főbűnösök pereinek tárgyalását. Kiemelt jelentőséggel bírtak a legfelsőbb politikai vezetés tagjai elleni eljárások: 1945-1946-ban itt hoztak ítéletet Bárdossy László, Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla volt miniszterelnökök ellen. Számos esetben halálos ítéleteket hozott a bíróság a zsidó munkaszolgálatosokkal szemben kegyetlenkedő keretlegények, zsidók törvénytelen kivégzésében résztvevő kisnyilasok ellen. A legsúlyosabb ítéletek hangzottak el a nyilaskeresztes mozgalom vezetőinek, a csendőri és katonai vezetők legtöbbjének ügyeiben is. Az országos jelentőséggel bíró ügyek mellett tömegesen fordultak elő az egyszerű nyilas párttagok, a szomszédjukat a hatóságoknál feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni eljárások.
Az 1946:VII. tc. lehetőséget adott a koncepciós perek lefolytatására is. Így hoztak ítéleteket a korszak kiemelkedő összeesküvési pereiben: a Magyar Közösség, a Földművelésügyi Minisztériumban leleplezett mozgalom, a MAORT ügyében.
A Budapesti Népbíróság irategyüttese alapvető forrásanyagul szolgál Magyarország két világháború közötti és háború alatti történetének feldolgozásához, másrészt fontos információkat nyújt az 1945 és 1950 közötti hatalmi és politikai struktúra, a pártok közötti erőviszonyok és az igazságszolgáltatásnak a hatalmi harcban játszott szerepének alaposabb megismeréséhez. A Budapesti Népbíróság intézménytörténete az elnöki iratok alapján tanulmányozható. (A Budapesti Népbíróság, majd a Népbíróságok Országos Tanácsának egykori elnökének, Major Ákosnak az iratairól lásd a Családok, személyek című fejezetet.)
A Budapesti Népbíróság irataiban való kereséshez rendelkezésre állnak az egykorú főlajstromkönyvek és névmutató könyvek. Az 1970-es években névmutató cédulák készültek a népbíróság elé került ügyekről, amelyeken a vádlott személyi adatai mellett a per tárgya, a népbírósági és népügyészségi szám is szerepel. A népügyészségi iratanyag mellett megtalálhatók az eredeti iktató- és mutatókönyvek, illetve készültek az anyagról névmutató cédulák is. Az igazolás-fellebbezési ügyek keresésére eredeti mutatókönyvek és az 1970-es években készült névmutató kartonok állnak rendelkezésre.
A népbíróság peres iratairól számítógépes nyilvántartás készült, amelynek segítségével az eljárás alá vont személyek neve szerint és a népbírósági ügyek főlajstromszámai szerint lehet keresni. A számítógépes adatbázis feltöltése és javítása folyamatos.
1947-ben a XXXIV. tc. 11. §-a felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy a kellő ügyfélforgalommal nem rendelkező népbíróságokat megszüntesse, s ügyeiket más népbíróságnak adja át. Így kerültek a legkésőbb megszűnt Budapesti Népbírósághoz más megyék népbírósági ügyei. 1948. január 14-től az igazságügyminiszter rendelete alapján a népbíróságok és a népügyészségek folyamatosan megszűntek. 1950-ben fejezte be tevékenységét a Népbíróságok Országos Tanácsa és a Népfőügyészség is. A be nem fejezett ügyeket az 1949. év folyamán egy tömbben átiktatták a Budapesti Büntetőtörvényszékhez, s az ítéletet már itt hozták.
A népbírósági peranyagok zöme az 1950-es években a bírósági irattárakból az állambiztonsági szervek őrizetébe került, amelyek az iratokat saját szempontjaik szerint rendezték, megbontva a pertest egységét. Az iratok az 1970-1990-es években több fázisban kerültek levéltárba, az anyag azonban, immár tekintélyes terjedelme ellenére, jelenleg is csonka. Nemcsak a perek egy részét, de az átadott perek iratainak egy részét is visszatartotta a Belügyminisztérium, anélkül, hogy a hiány az iratokból kiderülne. A kutatónak így minden esetben tanácsos a volt állambiztonsági szervek iratanyagát kezelő Történeti Hivatalnál is érdeklődni, hogy rendelkeznek-e iratokkal az általa kutatott ügyre vonatkozóan.
A Budapesti Népügyészség 1945 és 1946-os anyaga majdnem teljesen elpusztult. Az ez után következő évek népügyészségi aktái ugyan bekerültek levéltárunkba, de a nagyarányú selejtezések miatt sok esetben csupán az egyes ügyek iratborítékai maradtak fenn.
http://bfl.archivportal.hu/id-1160-nepbirosagok.html

*

Népbíróságok Magyarországon

http://hu.wikipedia.org/wiki/Népbíróságok_Magyarországon

*

Így működött a a Népbíróság

Dr. Gálfi Géza
Egy ügyvéd feljegyzései

Borbélysegéd és tartalékos őrmester volt Budapest ostroma alatt, szakasza a Damjanics utca közelében volt az „aggok háza”, aminek lakói a légi riadók alatt ugyanebbe a légó-pincébe vonultak le viszonylagos biztonságot keresni, tehát az őrmester az „aggok” mellett e pincében húzódott meg a szakaszával. Természetesen „háborús bűnössé” vált az őrmester.

A főtárgyalás előtti napon jött irodámba felnőtt lánya, és nagyon kért, hogy lássam el apja védelmét, mert az eddigi védő lehetetlen anyagi feltételeket szabott, nem tudnak fizetni, utolsó reményüket belém helyezték, bár csak másokon keresztül tudtak rólam. Elvállaltam, de – másnap volt a főtárgyalás – sem az iratokat alaposan áttanulmányozni, sem a vádlottal beszélni már nem volt időm. Felvonultak a terhelő tanúk, az „aggok”, akik véletlenül üldözött öregasszonyok voltak. Egyik után a másik a lehető legnagyobb ellenszenvvel vallott a védencemről, fasiszta léleknek, megrögzött antiszemitának stb… jellemezték, de egyebet nem tudtak róla mondani, mint azt, hogy – riadó alatt letódulva a pincébe – zsidózott, az akkori szokásos kifejezéssel.

Eddig még nyugodt voltam, mert amit a kihallgatottak eddig mondtak, az semmiféle háborús bűnösség tényálladékát nem merítette ki, legfeljebb szóbeli becsületsértésről lehetett szó, ami elévült, miután ilyen esetben a feljelentést három hónapon belül kell megtenni. Végre az egyik tanú tettleges bántalmazást vallott, ami kimeríti a népbírósági törvény 11. § 5. pontját. Eszerint, ‘ha valaki emberek kivégzésének vagy megkínzásának a tettese vagy részese volt, az halállal büntethető’. Ezt a paragrafust, mondanom sem kell, igen szélesen alkalmazták. Például, ha a munkaszolgálatos rosszul csinálta a hátraarcot és ezért az őrmester – szokásos katonai kifejezéssel – leszidta, a vád halált kért, „mert lelkileg megkínozta”.

De a tettleges bántalmazás már igen veszélyes, sőt életveszélyes volt. Tehát az idős hölgy azt vallotta – miután ő is lefasisztázta a vádlottat:

- Amikor leszaladtunk a pincébe, a vádlott hátulról puskatussal belémütött.

Erre az egyik tanú kérdésemre állította, hogy ennél a szakasznál senkinek sem volt puskája, öreg tartalékosokból állították össze őket. Erre a tanú azzal akarta kivágni magát, hogy „hát akkor szuronnyal ütött meg.” Mire én:

- Ön azt sem tudja, hogy szuronnyal vagy puskával ütötték meg a tumultusban hátulról, hát akkor hogyan tudja határozottan állítani, hogy ezt a vádlott tette, hiszen tömegben szaladtak le az emberek a pincébe!

Így ez a vallomás sem volt lényeges. De erre jött a legsúlyosabb: egy őszhajú hölgy állt a bíróság elé, ezt vallva:

- Az aggok házában, ez időben felkeresett – itt előkapta a zsebkendőjét, és zokogva folytatta – szeretett férjem és göndörhajú, drága kisfiam, de a vádlott elvitette őket és a Dunaparton agyonlőtték őket.

A vádlott ezt tagadta, de a tanú esküt tett.

Forró-hideg borzongás futott végig a gerincemen, mert ha a bíróság kivégzésben való részességben mondja ki bűnösnek védencemet, Riesz István törvénye szerint halálra ítélendő, az ítélet két órán belül végrehajtandó, a védelem nem felebezhet – csak a vádnak volt joga felebezni súlyosbításért a 11. § 5. pontja esetében – az esetleges kegyelmi kérvény az ítélet végrehajtását nem akadályozza.

Eddig még egyetlen védencemet sem akasztották fel, így nagyon megijedtem, hogy ez lesz az első két órán belül.

De újabb tanúk jöttek, terhelően vallani, és ez volt a szerencsénk. Egy újabb üldözött agg hölgy következett, aki ugyancsak lefasisztázta védencemet, állítva, hogy mindig szidta a zsidókat. (Ez valószínűleg igaz lehetett, de nem volt veszélyes.) A bíróság elnöke utolsó kérdésként feltette:

- Mit tud az előző tanú férjének és fiának elvitetéséről, agyonlövetéséről?

Tanú: - Tudok róla, agyonlőtték őket

Bíró: - Hogyan vitette el őket a vádlott?

Tanú: - Miután itt az aggok házában razziáztak a nyilasok, a vádlott elvitette őket az árvaházba, ahol nagyobb biztonságban voltak, de később más razzia alkalmával, máshol mégis elfogták és agyonlőtték őket.

Erre csoda történt. A népbírók között ült – a népbíróság akkor a koalíciós pártok kiküldöttjeiből volt összeállítva – a Kommunista Párt kiküldött bírója, lófarkas pártjelvénnyel gomblyukában, szemmel láthatóan egy kb. 25 éves gyári munkás. Hirtelen felugrott és rákiáltott a már kihallgatott asszonyra, aki azt vallotta, hogy férjét, fiát a vádlott vitette el.

- „Jöjjön csak vissza X-né! Hová vitette el a férjét és a fiát a vádlott?

A tanú zavartan: - Hát az árvaházba.

A fiatal munkás: - Tehát nem a Dunapartra agyonlőni, hanem egy biztonságosabb menedékhelyre!

Tanú: - Igen, de mégis agyonlőtték őket később.

A népbíró: - De a vádlott nem agyonlőni vitte el őket, hanem menteni!

Tanú: - De mégis agyonlőtték végül őket.

Bíró: - De maga ezt a lényeges körülményt, hogy a vádlott menteni vitte el őket, ami egy időre védelmet is adott, nem mondta, holott esküt tett rá az előbb így: minden elmondtam, és semmit el nem hallgattam!

A 25 éves melós ordított a dühtől, az öregasszony meg zavartan hallgatott. Utána könnyű munkám volt, a vádlott nem ártott, hanem mentett, dicséretet érdemel, nem büntetést, kérem a felmentését és azonnali szabadlábra helyezését.

A vádlott már este otthon volt, másnap bejött a lányával megköszönni, hogy életben maradt.

Nem akarom az ügyet boncolgatni, csak azt kérdem: ha az egyik tanú – egészen véletlenül – nem szólja el magát, hogy a vádlott mentette X-né férjét. Fiát, a vádlottat két órán belül felakasztották volna, és az akasztások szokásos közönsége – agyonfestett, aranygyűrűkkel, drága bundákba öltözött visítozó „üldözöttek” – ordíthatták volna: Lassan Bogár!

Ugyan hány esetben nem derült ki a való igazság egy tanú véletlen elszólása miatt, és hány embert akasztottak fel teljesen ártatlanul? Mert egy tanú vallomása sok esetben elég volt, ha a tanú terhelően vallott és a védelem még 20 ellentanút vonultatott fel, a védő tanukat azzal az indoklással nem hallgatták ki sok esetben: *Miután a bíróság az eddig kihallgatott tanú vallomásával a tényállást tisztázottnak látja, a további tanukihallgatást, mint feleslegest mellőzi…* Az ítélethirdetés után két órán belül akasztás, ahol kéjelgő-szadista hölgyek boldogan visítoztak!

- Lassan Bogár!

LAST_UPDATED2