Payday Loans

Keresés

A legújabb

Cigánymisszió PDF Nyomtatás E-mail

romapage

15:45, Szombat (szeptember 17.), Duna II. Autonómia

Testvérem, József, testvérem Klára
magyar dokumentumfilm, 65 perc, 2005

rendező: Medgyesi Gabriella
operatőr: Beck György, Sibalin György


Csonka József cigány missziós lelkész. Feleségével, Klárával 1999-ben költöztek a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiba, tulajdonképpen haza, hisz Klára itt nevelkedett az oláh cigány közösségben, s azóta innen "járnak misszióba" a környékbeli falvak romáihoz. József dunántúli bejás cigány, saját bevallása szerint egy '86-os autóbaleset indította el a vallás-keresés felé, s "Isten a cigánysághoz vezette vissza". A református teológiáról merev szertartásosságot elvető gondolkodásmódja miatt eltanácsolták, így a pünkösdi teológiát végezte el. Ennek nyomán gyakorolja azt az utóbbi évtizedben kisarjadt sajátos roma vallásosságot, amely különböző egyházak szertartásrendjéből és hitvilágából gyúr össze egy a roma temperamentumhoz és néplélekhez igazított, zenével, tánccal, énekléssel teli szertartást. Klára több évig óvónősködött a helyi óvodában, imádja a gyerekeket, házuk szinte mindig ismerős és rokon-gyerekektől hangos. Kettejük lelki gondozói munkája nyomán merült fel az igény Hosszúpályiban egy saját imaház építésére, amelyet a házaspár a koreai egyházzal való több éves kapcsolatára támaszkodva szervezett meg. A film portré és dokumentum két elkötelezett emberről és egy halmozottan hátrányos helyzetű, ám lelki útját megtaláló közösségről.