Kemenes Géfin László - Jastrzębska, Jolanta: 

Erotika a huszadik századi magyar regényben 

1911-1947

http://mek.oszk.hu/05800/05820

BEVEZETÉS

Irodalomtudományi és -történeti vizsgálatunk kiindulási pontjául az a kulturális
s nem tisztán biológiai tény kínálkozott, mely szerint míg a nemiség
minden élőlénynél elsőrendűen a szaporodást és túlélést hivatott szolgálni,
addig ez az alapvető inger az ember esetében bonyolultabb hatást vált ki.
Túllépvén a puszta ösztönléten, az emberi nemiség valami magasabb és fontosabb,
a férfit és a nőt összekapcsoló és összetartó érzéki-érzelmi viszonyt hoz
létre. Ezt a sokrétű viszonyrendszert, illetve annak megnyilvánulási formáit és
módozatait nevezzük erotikának.. Minden élőlénynek van nemisége, így a tudomány
külön foglalkozhat például a madarak vagy az emlősök nemi életével,
viselkedésével, de erotikája csak az embernek van, mert nála a nemiség mint
a legtöbb fontos életmegnyilvánulás esztétikával, tehát a szépség és az élvezetek
tudatos művelésével páiosul. Az ilyen értelemben vett szexuális érzést,
érzékiséget a szexualitás szójel is kifejezi, amelyet mi magunk is a kontextustól
függően az erotika szójellel felváltva használunk. Kutatásunknak megkülönböztetett
területét képezi az a két embert teljesen összekapcsoló érzés,
amelyet Stendhal szerelmi szenvedély [amour-passion], Freud genitális szerelem
névvel jelölt, s amelyet mi szexuális szerelenek neveztünk el.

A kultúrember (ez a megkülönböztetés tulajdonképpen felesleges, mivel minden
ember kultúrlény) egyik alapvető tevékenysége a művészet, az embernek
a nem-emberi természethez való valamilyen értelmi-érzelmi módon, bizonyos
eszközökkel történő hozzákapcsolása. Minden művészet központja maga az em~
ber: az embert az ember mint világban lévő lény érdekli leginkább. Az egyik
legősibb művészeti ág talán éppen ezért a történet, amely emberekről szól, s ez
igaz akkor is, ha az ember vágyait alkalmasint az embernél magasabb lényekbe
(istenekbe) vetíti át, mint például a mítoszokban, mondákban, tündérmesékben.
Jóllehet az erotika történeten belüli ábrázolása kultúránként változik, kétségtelen,
hogy a mi kultúránkban, tehát a nyugati történetmondásban, a Biblia teremtéstörténetétől
vagy az Odüsszeiától kezdve napjainkig meghatározó fontossággal
van jelen a férfi és nő érzelmi-érzéki kapcsolata. Ádám és Éva
történetében a „bűnbeesés" a szexualitással van összekötve, és Odüsszeusznál
is ideiglenesen feledésbe merül utazásának végcélja, mivel először Kirké, majd
később Kalüpszó szexuális bűvkörébe kerül, hogy aztán mégis hűséges asszonyához,
Pénelopéhez térjen vissza. 

A szexualitás irodalmi és szépművészeti ábrázolása
a görög-római kultúrában elfogadott, sőt kiemelten kedvelt toposz volt,
és csak a kereszténység térhódítása után vált bűnössé és elítélendővé. Míg az
Ószövetség is szinte hemzseg a szexualitás minden válfajának megjelenítésétől,
az onanizmustól az intesztusig, beleértve a fcrfi-női szexuális-szerelmi kapcsolat
egyedülálló irodalmi ünneplését az Énekek énekében.. Valószínű, hogy az elsö
keresztény egyházatyák, különösen Szent Pál és Szent Ágoston személyes patológiája
nélkül a szexualitás nem részesült volna abban a végletes bánásmódban,
amely majdnem teljes kiirtásához vezetett. 

A szexualitás mint narratív téma
azonban még az úgynevezett sötét középkorban sem tűnt el (mellesleg ez a kor
korántsem volt olyan sötét, mint egyes „felvilágosult" elmék hirdették); elég ha
Boccaccio vagy Chaucer vaskos történeteit említjük. Azonban a modern regény
volt az az irodalmi elbeszélő műfaj, amely a polgárosodással együtt járó új
világnézet legfontosabb művészi kifejezésmódja lett; s érthetöleg az istenközpontú
világkép elhalványulása óta a regény egyre fokozottabb figyelmet szentelt
a földi szerelemnek, mint az ember többi lényeges tulajdonságát és emberközti
viszonylatát befolyásoló témának. A szexualitás irodalmi bemutatása, annak
nyelve és megjelenítési módozatai tehát nem valami elhanyagolható, mellékes
segédtémát képeznek, hanem éppen központi jelleggel határozzák meg a regény
mint valóságábrázoló és társadalomalakító műfaj szerkezetét, konfliktusait és az
olvasóra gyakorolt hatását.

A jelen könyv tárgya a huszadik század magyar regényirodalmában megjelenített
szexualitás s mindaz, amely a szexualitásban gyökerezik, tehát a szerelem,
a házasság, s általában a férfi és nő közti érzelmi és nemi kapcsolatok ábrázolásának
vizsgálata,' Sokszor és sokak által felvetett, ám csak ritkán vizsgált probléma
a magyar irodalom úgynevezett prüdériája, a nemiségnek, a szexualitásnak
komoly s árnyalt stíluseszközökkel történő bemutatásának hiánya. Felületesen
nézve irodalmunk, sőt még századunk szépprózája is nem minden alap nélkül
mutatkozik hol szemérmesnek, hol álszemérmesnek, különösen ha összevetjük
azt olyan nagy alkotók, mint D. H. Lawrence, James Joyce, Marcel Proust, André
Gide, Henry Miller vagy Witkiewicz a szexualitás ábrázolása terén is üttörö munkáival. 

A nyílt, szókimondó erotika hiánya szerintünk nem
származtatható valami eredendő alkati különbözőségből vagy misztikus népinemzeti
sajátosságból, miszerint a magyar „néplélek" s ebből fakadóan a magyar
nyelv (avagy megfordítva, a nyelv tudatformáló hatására a magyarság „szexuális
ethosza") szemérmesebb lenne másokénál, hanem inkább irodalomtörténeti vagy
egyenesen történelmi okokra vezethető vissza. Nádas Péter már századunk vége
felé feltett kérdése, „Miért nincs a nyilvános beszédre alkalmas nyelvünk, amikor
a szerelemről van szó? Miért nincs középút az obszcenitás és a hallgatás között?"
(Nádas) érdekes abból a szempontból, hogy éppen az az író mutat rá egy
tényleges kifejezésben hiányosságra, aki sokat tett annak érdekében, hogy legyen
alkalmas nyelv a nemiség kifejezésére. 

Mint látni fogjuk a későbbiekben, a század
első felének magyar regényírói a „középút" különféle módozatait próbálták kidolgozni,
amelyekben azonban nemcsak az obszcenítást, hanem a szerelmi aktus
vagy különösen bizonyos devianciák direkt leírását eufemisztikus körülírásokkal,
a nemiségre kitalált idiolektussal igyekeztek pótolni. Ezcrt mondhatjuk, hogy
1995-ben megjelent könyve, az £gy nő kapcsán adott interjújában Esterházy
Péternek csak részben van igaza, amikor felpanaszolja, hogy a magyar író botladozni
kényszerül az obszcén szavak kőzött ott, ahol például a franciának könnyű
dolga van: „Ha [a francia író] leír egy durvább szót, adott esetben az egész magas
irodalom mögötte áll, Rabelais-tól az Übü királyig, vagyis ebben a kontextusban
helyezkedik el az ő 'merde'-je." Bezzeg, mondja Esterházy, „a magyar irodalom
nem könnyíti meg nagyon az ember helyzetét, men a magyar irodalomból nem
derül ki, hogy az embernek van teste". {Esterházy)

Ez az állítás ilyen nagy általánosságban nem fedi a valóságot. Századunk
magyar regényeinek behatóbb tanulmányozása után arra a felismerésre jutót*
tünk, hogy a magyar regény valójában nem is olyan prűd, mint gondolnánk,
mivel a szexualitásnak meglepően különböző megnyilvánulási formáit juttatja
kifejezésre, esetenként az adott társadalmi és valláserkölcsi körülményekhez
igazodva, de gyakran azokkal szembeszegülve is. E lehetséges formák meghatározó
modellje úgy jelentkezik, hogy a férfi és nő közti szexuális viszonyra
legtöbbször az elfojtottság, a tudatlanság, a félelem, az indokolatlan szégyenérzet
a jellemző. 

A férfi részéről megnyilvánuló érzéketlenség, amely hol a túlzott
félénkség, hol a brutalitás köntösében jelentkezik, a szexuális problémák leggyakoribb
forrása, míg a nő esetében a szexuális érzések egészséges kibontakozását
ugyancsak a fennálló férfiuralom írott és íratlan szabályai, a nemek közti
bevett viselkedésmódok korlátai akadályozzák. A nőalakok érzelmi és szexuális
fejlődésének fő akadálya a magának teljhatalmú tekintélyt követelő apafígura,
amely a magyar regény „ideológiai tudattalanjá"-ban a törzsi mentalitást jelenti.
Az olyan művekben, amelyekben nem érvényesül a domináns apa nyomasztó
jelenléte, a szexualitás is szabadabb. Századunk legfontosabb társadalmi regényei
többnyire ezt a férfi-, illetve apaközpontú ideológiát jelenítik meg különféle
elbeszélő stratégiák segítségével, amelynek egyik fő fóbiája a szexuálisan
érett, szabad, független nő. 

Mivel azonban egyfajta ideológiai tudattalan kétségkívül
működik minden író narratívaképző szellemi dinamikájában, sok esetben
maguk az írók is a patriarchális eszmerendszer nyomására negatíve, bur-
koltan, elfojtva elevenítik meg a fcrfi-nő viszonyt meghatározó konfliktusokat,
Amennyiben az olvasó olykor sokallná utalásainkat erre az eszmerendszerre,
mindössze annyit mondanánk, hogy mi azt nem teremtettük, csak észrevettük.
Mindenesetre az a tény, hogy a nemiség, ha olykor elfojtva is, kiolvasható
századunk első felének több nagyszabású társadalmi regényéből, íróink lélektani
és formai-stiláris felkészültségere vall, valamint arra, hogy az ideológiai
alapproblémára a maguk módján ők is felfigyeltek.

Könyvünk néhány lényeges ponton eltér a fennálló irodalmi értékrendtől, a ma
még mindig érvényes kánontói és az azt létrehozó kritériumoktól, A szexualitás
teljesebb, hangsúlyosabb ábrázolása ugyanis sok esetben nem az úgynevezett
„kritikai realista" regényben, hanem éppen a pejoratíve „polgári"-nak, „hagyományos-
konzervatív"-nak minősített írók szépprózai műveiben valósul meg, amelyeket
mind a Pintér jenő-féle, mind a lukácsi és posztlukácsi irodalomtörténet, illetve
-bírálat vagy lekezelően „lektűr"-nek, szórakoztató olvasmánynak minősít,
vagy pedig tudomást sem vesz róla. 

Az 1948-cal kezdődő, zsdánovi elveket szolgaian
alkalmazó, azokat alkalmanként túlteljesítő „átértékelés" irodalmunk egészében
olyan alapos pusztítást végzett, hogy a két háború közti időszak több,
annak idején elismert és kiválónak tartott írója a mai napig nem nyerte vissza
irodalmi legitimitását. Az erotika mint fontos toposz vizsgálatával párhuzamosan
munkánk másik, az előbbinél szerényebb célkitűzése egyes méltatlanul elfeledett
írók visszahozása az irodalmi köztudatba. Műveikben ugyanis a szexuális kapcsolatok
bonyolult jellegét feltáró erőteljes leírásokkal találkozunk, amelyekben
különösen a nő mint szexuálisan szuverén státust áhító egyén kielégítetlenségében,
elnyomottságában, akár testi-lelki megcsonkítottságában jelenik meg. Hozzáteendő,
hogy ez a helyzetkép megtalálható olyan írók műveiben is, akiket főleg
a szocialista-realista barbarizmus alatt és után létrejött kritika elsősorban „haladó"
szellemű, politikailag a „baloldal" mellett elkötelezett írókként értékelt, illetve
kooptált, s ma már klasszikus írókként tartatnak számon. A szexualitás ábrázolása
mint tematikai és kritikai szempont következésképpen másfajta értékrendszert
eredményez, amelynek hatására a század első felének magyar regényei
a ma elfogadott kritikai ítélettel vitatkozó, egy új kánon lehetőségét előjelző
csoportosítás keretein belül helyezkednek el.

Munkánk szükségszerűen két részre oszlik, amelynek első kötete a századelőtől
a század közepéig, pontosabban 1947-ig vizsgálja a magyar regényben megjelenített
erotikát, A rá következő évben, a „fordulat éve" fedőnév alatt eufemizalt
kommunista hatalomátvétel következtében, olyan rendkívüli megrázkódtatások
érték a magyar társadalom s azon belül a kulturális élet minden területét, amelyeket
teljes egészében a mai napig sem hevert ki, A szépprózában például lehetetlenné
vált mindazon lélektani és filozófiai árnyaltság, amely azt az előző évtizedekben
jellemezte, s amelynek az erotikát érintő témakörét az itt tárgyalt
regények példáján keresztül igyekeztünk felvázolni. 

A nyitófejezetben Kaffka Margit
regényét, a Színek és évekci elemezzük, amelyben a szexualitás ábrázolása
nem csupán nöközpontúsága miatt érdemel különös figyelmet, hanem annak
filozófiai mélyrétegét is igyekeztünk kimutatni. Móricz Zsigmond olyan regényeiben,
mint Az Isten háta mögött. Sárarany, Úri muri és Rokonok, a férfi-női
szexualitás nagyon sok aspektusába ad betekintést, ám a nőalakokról rajzolt kép
gyakran sematikus jelleget ölt. Krúdynál elsősorban a Szindbád-figura világképet
és a női szexualitásról alkotott felfogását vesszük szemügyre, s ezt a világképet
különös erővel illusztrálja még Krúdy másik tárgyalt regénye, A vörös postakocsi.
Tbrsánszky Józsi Jenő terjedelmes életművéből három regényt választottunk ki
{Viszontlátásra, drága, A céda és a szűz, Kakuk Marci), mivel azt
szerettük volna megmutatni, hogy noha Tersánszkyt az irodalomtudomány jobbára
úgy könyveli el, mintha csak a Kakuk Marci szerzője lenne, különösen
pályája elején nem egy alkalommal sikerrel szólalt meg nőkben-elbeszélők álarca
mögül is. Babits A gólyakalifa című regénye azért érdekes, mert a kereszténység
szexualitáselvét s az abból eredő bűntudatot a freudi lélektan alapvető
tételei (például az álommunka, az elfojtás) segítségével mutatja be. Ugyancsak
freudi hatás érezhető Kosztolányi Dezső Édes Annáján, melyben a főhős reménytelen
cselédsorsát véglegesen megváltoztatja egy mélyreható szexuális-szerelmi
viszony. Témánk szempontjából Kaffka Margit után Erdős Renée a legfontosabb
nőíró, aki A nagy sikoly és Brüsszeli csipke című regényeiben korát megelőző
nyíltsággal foglalkozik a női szexualitással, jóllehet megoldásai a keresztény eszmerendszeren
belül maradnak.

Harsanyi Zsolt és Földi Mihály, Erdős Renée-hcz
hasonlóan, szintén eltűntek a szocialista-realista irodalomtörténet süllyesztőjében,
pedig mind Harsanyi Magdolna, mind Földi A házaspár című nagyregénye
a korszak társadalmi és történelmi konfiiktusaiba elhelyezve ad hiteles képet
a női kielégítetlenség problémáiról, illetve a testiség elfogadásának fontosságáról.
A lélektan fontos meglátásait Márai Sándor is alkalmazta, sőt továbbvitte több
művében, amelyre jó példa az általunk tárgyait Válás Budán című regénye, ahol
az elfojtott szexualitás mélyreható társadalmi konfliktusok forrását képezi. Munkánk
első részét Németh László Iszony című regényének analízisével zárjuk.
Műértelmezésünk leginkább talán e regény kapcsán válik el a mai kritikai felfogásoktól.
Szerintünk ugyanis a főhősnő nemiséggel szembeni irtózata nem valami
mitikus szüzesség-képzet modern gondolatiságba való áttétele, hanem kirívó példája
a patriarchális eszmerendszer, különösen a magyar kultúrán belül tapasztalható
torzulásainak.

A majdnem ötven évet felölelő áttekintés tehát a magyar regényben előforduló
nemíségábrázolás gazdag és változékony módozatait mutatja fel, anélkül,
hogy valamiféle egyenes irányú fejlődésről akarna vagy tudna számot adni,
Véleményünk szerint a vizsgált művek nem rangsorolhatók szexuális nyíltság
tekintetében, hanem mint egyfajta komplex mozaikban, egymást kiegészítő
jellegzetes összképet alkotnak.