Heltai Gáspár fabulái

A fülemiléről meg az ölyvről.

Az ölyv szálla egy fára és midőn ott forogna az ágak között, látá, hogy egy madárka rakott volna ott fészket. Reászálla tehát a fészekre és látá, hogy apró madárfiak vagynak benne. Eljöve a madárfiak anyja, a fülemile és igen szépen kezde könyörgeni az ölyvnek, hogy ne bántaná a fiait. Mondá az ölyv: Nem bántom őket, ha szépen szólasz és énekelsz előttem. A fülemile telve bánattal és ijedtséggel, legott énekelni kezde. Felele az ölyv: Csak megcsúfolsz engemet és szép szerével bizony nem akarsz énekelni. És felragadván egyet a fülemile fiai közül, kezdé azt körmelni és koppasztani. Nagy repeséssel kezde a fülemile könyörgeni, hogy az ölyv könyörülne rajta és ne ölné meg fiait. Felele az ölyv: Hallod-e te jó madárka, légy békességes. Ne háboríts meg panaszolkodásiddal. Ugyan vedd eszedbe magadat, kezemben vagy mind fiastól. Azt tehetek veled, mind fiaiddal egyetemben, amit akarok. Hegyes ugyan a csőröd, de csak férget szedni való. De énnekem mind csőröm s mind karmom igen horgasak és élesek. Midőn az ölyv ekképpen nagy kevélyen szóllana, hátulról oda ballaga egy madarász és lassan felnyulván a fa megül, nyakába veté a hurkot az ölyvnek és alávoná és megfojta azt. Ekképpen aki sokakat kergetett és megfogott vala, azt viszontag megfogá a madarász és mind a két szárnyát elvágá.


Értelme:

E fabula arra int, hogy minden ember jámbor és ártatlan legyen és másnak kárt tenni és ártani ne igyekezzék. Mert noha szép, gyors, erős és hatalmas vagy és az Isten ésszel és okossággal szerzett is meg, azért azt ne gondold, hogy immár általszöktél az árkon. Bezzeg nem. Meghigyjed ezokáért, hogyha az Úristent nem féled és annak kedvében nem léssz, bizony legott talál mást az Isten, ki gyorsabb, hatalmasb, eszesb avagy ravaszb is leszen nálladnál és reád bocsájtja azt és általa bünteti meg vakmerő bátorságodat és úgy ítél, hogy örök szégyent vallasz majd. El ne bízd azokáért magadat. Senkit meg ne útálj, senkit ne dúlj. Mert az Isten kitölti rajtad az ő fenyegetését. Vae tibi qui praedaris, quia praedaberis. Vagyis: Jaj neked, aki rabolsz, mert bizony megraboltatol te is. Nem kell példákat keresned a szent Bibliában. Orrod előtt naponként elég vagyon belőle. De bolondok vagyunk, mint a vadrucák. Midőn a puskás elbuvik és egyet meglő bennek, legott felröpülnek a többiek és egy keveset kerengvén, ismét odaszállanak az előbbeni helyre, ahol amazt meglőtték és ahol az holtan fekszik. Mindjárást mást lő, annakutánna harmadikat, mindaddig, hogy egy sem marad elevenen bennek. Szinte ezenképpen cselekszünk mi is: az Isten szemünk láttára megbünteti és elveszejti a gonoszokat, a kegyetleneket és a tolvajokat. Mégis eljárunk a szokott gonoszságban és nem tudjuk magunkat eszünkbe venni. Jaj e nagy vakságnak! És jaj e nagy visszafordultságnak! Bizony jaj! Így vagyon.