HELTAI GÁSPÁR

A szegény emberről meg a kígyóról.

Egy szegény ember házánál lakik vala egy kígyó. Ez az asztal alá menvén, felszedegélé a morzsalékot és avval táplálja vala magát. Hogy a szegény ember ezt megengedé és nem bántja vala a kígyót, igen jó szerencséje lőn és meg kezde gazdagulni. Jó idő mulva, mikoron az ember meggazdagult volna, elbízá magát és kezdé megútálni a kígyót. Sőt meg is szidogatá azt és hozzá vága egy szekercével és levágá a kígyó farkának az végét. Nem sok idő mulva sok károkat kezde vallani és minden jó szerencséje megfordula, annyira, hogy előbbeni szegénységébe juta. Legott eszébe vevé, hogy a kígyótól lett volna az ő előmenetele és jó szerencséje. Mivelhogy jól tett volna a kígyóval. Mostan pedig az ő szegénysége abból volna, mivelhogy elvágta volna a kígyónak az farkát. Ezokáért bánkódni kezde és a kígyóhoz menvén, igen esedezék neki és bocsánatot kére tőle. Felele a kígyó: Hálaadatlan vagy, merthogy az én jótétemet így füzetted meg. Megbocsáthatnám vétkedet, ha a farkamra nem néznék. De ha arra nézek, bizony eszembe jut és soha nem felejthetem.


Értelme:

E fabula azt mutatja, minémű haszon leszen belőle, midőn az ember házánál csendes és békességes, tűrni tud és sokakkal jót teszen és alamizsnálkodik. Mert az ollyan embert megáldja az Isten és előbbre viszi dolgát. De ha kezdi elbízni magát, és mind Istent mind az embereket megútálja és dacoskodni kezd és mint a sündisznó a sertéit felborzolja és minden emberrel egybevész s egyéb rosszat teszen, legott szent Péter mondása szerént leszen: Deus superbis resistit. Vagyis: Az Isten ellene áll a dölyföseknek, arcul pöki azokat s az áldomás hellyébe megátkozza őket. Mihelyt az Isten elfordul tőlek, legott az ördög vagyon rajtok, az ráspolyozza, pallérozza, csinolja, pompakedvelővé teszi őket, ennekutánna pedig fennhéjázóvá, ollyannyira, hogy mind testükben, mind lelkükben elveszejti őket, hacsak észbe nem veszik magukat. Továbbá azt is mutatja ez a fabula, melly igen gonosz légyen az emberi természet: A jó szerencsében legott kevély leszen és elbízza magát. Holott pedig annál jámborabbnak kellene az embernek lennie, minél több jókkal szerzette meg őtet az Isten. De az ember visszájára cselekszik. Vajh melly jámbor az varga, melly igen alázatos, igen csendes minden dolgában. Vajjon miért? Azért, minthogy üres az erszénye. Adj csak száz forintot neki, ennekutánna egy hónap mulva koppintsd meg az orrát egy keveset, legott meglátod, vajjon alázatos leszen-e. Vedd eszedbe magadat! Mert a dölyfössé lett varga bizony orrodhoz veri az subafát. Illyen a mi természetünk is. Szükséges ezokáért a szünetlen való könyörgés, hogy az Isten az Ő szent lelkének általa megenyhítse természetünket és Ő légyen vezérünk. Amen. Annakfölötte arra is int ez a fabula, hogy békességesek legyünk és senkit meg ne bántsunk. Mert noha megkövetéssel le szokták kötelezni a megbántottat, de Ádám fia csak nehezen felejtheti el a bántást. Ha ennekutánna okot találhat reá, bizony megbosszulja azt és egy gonoszból sok gonosz nevekedik. Így vagyon.