Payday Loans

Keresés

A legújabb

Keresztény és demokrata: Semjén PDF Nyomtatás E-mail

keresztny mo

Nem gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a kenyér I.

Dialógus egyezésekről és egyezségekről Semjén Zsolttal * Az SZDSZ antitézisei


Hat évvel az 1956-os forradalom után született. Nős, három gyermeke van – okkal és tapasztalattal beszél tehát a családközpontúság fontosságáról. A Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológiából doktorált, emellett az ELTE-n szociológusi diplomát szerzett. 1990 és 1994 között az Országgyűlésben a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára és szóvivője – közelről látta tehát az olykor méltatlan személyeskedő összecsapásokat. Erről majd szót váltunk… 1989. március 10-én a KDNP alapító tagja. Az 1990. évi országgyűlési választásokon képviselőjelöltként indult. 1990-ben a KDNP országos elnökségi tagja, 1993-1994 között az országos fegyelmi és etikai bizottság elnöke, 1990-1991-ben az intézőbizottság tagja, az I-II. kerületi KDNP-szervezet elnöke. 1990-0994-ben a II. kerületben önkormányzati képviselő, KDNP-MDF-FKGP frakció vezetője. 1997-ben rövid ideig a párt alelnöke. 1998-2002-ben az Orbán-kormány egyházügyi államtitkára. Varga László halála után a KDNP elnökévé választották, majd 2003. december 6-án ismét megerősítették a pártelnöki tisztségben. Elnöki programja szerint a KDNP olyan önálló párt marad a Fidesz vezette szövetségben, amely tételesen vállalja a keresztény egyházak társadalmi tanításának a politikai képviseletét. Erre, később, részletesen is rátérünk…

- De nem állom meg, hogy ne a „kályhánál” kezdjem. Tulajdonképpen hogyan alakult újjá a Kereszténydemokrata Néppárt? S mi történt vele, a rendszerváltástól, mondjuk, a Barankovics-platform megalakulásáig? Te hogyan láttad? Például – sokak szerint eleve későn alakult a párt.

- Egy történelmi párt újjáalakulása bizonyos szempontból könnyebb, bizonyos szempontból viszont nehezebb, mint egy frissen alakuló párté. Hiszen a régi főszereplők - vagy mellékszereplők - segítik, de meg is kötik azt, hogy egy történelmi párt újra kezdje a működését. Hasonlóképpen volt ez a KDNP esetében is. A pártot, történelmi előzményei után, 1944-ben alapították meg Varga László lakásán. Kifejezetten a nyilasokkal szemben, ellene mondva a barna diktatúrának. A háború után újjászervezték, a kommunistákkal szemben, ellene mondva a vörös diktatúrának. Barankovics István vezetésével 1947-ben megnyerte a választást, amit a kommunisták csak a hírhedt kékcédulás csalással tudtak megakadályozni. Az ezt követő évek után volt egy pauza - a Rákosi-diktatúra idején - és meg kell mondanom, hogy a KDNP-nek óriási erkölcsi tőkéje az, hogy ez volt az egyetlen párt a magyar politika történetében, amely inkább felfüggesztette a működését, de nem lett része a Rákosi-féle koalíciónak. A képviselői vagy börtönbe, vagy emigrációba mentek, de egyetlen egy sem lett kollaboráns. Ez az erkölcsi-szellemi tőke volt az, amely lehetővé tette, hogy ’56 forradalmi napjaiban újra szervezzék a pártot, és - Bibó Istvánt támogatva - újra megjelenjenek, abban a néhány napban, a magyar politikai életben. Amikor eljött ’89, akkor, kezdetben, Márton Áron Társaság „fedőnéven” szerveztük meg a pártot.

- Amelyben már te is jelen voltál.

- Az Új Ember szerkesztőségébe küldött Bolberitz Pál professzor úr, hogy jött egy megkeresés onnan, hallott híreket, menjek el. Nézzem meg, hogy mi lesz ebből? A Márton Áron Társaságba Entz Géza és Giczy György voltak az ajánlóim. Győriványi Gábor barátommal mentünk ketten, még most is emlékszem rá; tehát ’89-ben, végül is újjá alakult a párt, s tagjai lettünk Antall József rendszerváltoztató kormánykoalíciójának is. De volt ekkor egy bizonyos nehézkesség, mondhatnám: „szerencsétlenkedés” is. Keresztes Sándor, Ugrin József, és Mateovics Ferenc volt az, aki meghirdette - a régi demokrata néppárti képviselők közül - a párt újjáalakulását. A Márton Áron Társaság pedig viszonylag korán megszerveződött, s a keretében voltaképpen kész volt a párt. Tehát csak egy intés kellett, és bármelyik pillanatban, a Márton Áron Társaság átalakulhatott volna Kereszténydemokrata Néppárttá. Ekkor azonban már előjöttek bizonyos személyi féltékenységek, és személyi problémák; azt hiszem, hogy ennyi idő távlatából már nem lesz senki számára bántó az, amit mondok. Remélem… Tehát: Ugrin Józsi bácsi, aki kiváló ember volt, a Kalot lánglelkű szervezője, a saját életének meg nem valósított álmait, amit a történelem elvett tőle, azt lányában, Ugrin Emesében szerette volna megvalósítani. Ragaszkodott ahhoz, hogy Ugrin Emese legyen a főtitkár. Nos, az a helyzet, hogy Ugrin Józsi bácsit ez - valóban megillette. Ez a státusz. Csak, ugye, hát ismerjük azt, amikor nem azonos karizma adatott a papának és a gyereknek… Ugrin Emese egy intelligens, kedves teremtés volt. Én, személy szerint, jóban voltam vele; hogy mást ne mondjak, Leuvenben, Muzslay jezsuita páternél az én kollégiumi szobám az volt, amelyben valamikor Ugrin Emese lakott. Tehát ezt nem negatív kritikaként mondom, csak, ugye, Ugrin Józsi bácsi energiáit lekötötte az, hogy a lányát minden áron a KDNP főtitkárává tegye.

- Apróságnak tűnik – komoly kihatással lett volna a későbbi történésekre?

- Nem pozitív, és nem is negatív előjellel említem ezt; inkább annak érzékeltetésére, hogy egy történelmi pártnak az újraalakulása mindig nehézkes dolog. Mert azok, akik meghatározó szerepet játszottak egy fél évszázaddal azelőtt, ha a személyükben már nem is vállaltak meghatározó szerepet, de a gyermekük, vagy a hozzájuk szorosan kötődő emberek tekintetében ehhez ragaszkodtak. Mondok még egy példát. Keresztes Sanyi bácsi esetében is elég szerencsétlen volt az, hogy az egyébként nagyon tisztességes fia, Keresztes K. Sándor, az MDF kereszténydemokrata platformját vezette, miközben Keresztes Sándor a KDNP elnöke volt. Mert azért volt egy bizonyos rivalizálás, hogy akkor most melyik „a” kereszténydemokrata párt, az MDF, vagy pedig a KDNP? Amikor mi azt mondtuk, hogy mi vagyunk a világnézeti értelemben vett kereszténydemokrata párt, akkor mindig Keresztes Sándor szemére lehetett vetni, hogy akkor a fia miért az MDF kereszténydemokrata platformját vezeti? Ha már Sanyi bácsinál tartunk, el kell még mondanom valamit a párttá alakulásunkról. Előre bocsátom, hogy Sándor bácsit tisztességesnek, az egyházhoz végsőkig hű embernek tartom, azonban a politikai éleslátás nem volt karizmája. Sok-sok szállal kötődött Pozsgai Imréhez, és miközben már a vak is látta, hogy zászlót kell bontani, párttá alakulni, ő csak várt és várt arra, hogy Pozsgai „engedélyezze” ezt neki, vagy talán pontosabb az a kifejezés, hogy a biztatására várt. Miközben hihetetlenül értékes időt vesztettünk… Végül az utolsó pillanatban Pálos Miklós állította élére a dolgot, mintegy „forradalmat” csinált párton belül, rákényszerítve Sánor bácsit a párttá alakulásra. Külön történet, ahogy Füzessy Tibor magához kötötte az öreget, nélkülözhetetlenné tette magát úgy is, mint jogász, úgy is, mint sofőr, és Sándor bácsi a végsőkig exponálta magát Füzessy mellett… Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy Füzessy nélkül nem biztos, hogy meg tudtuk volna szervezni a ’90-es választást. Hogy milyen szerepet játszott a későbbiekben, az más kérdés, de a befolyása innen eredt. De miért meséltem el ezeket a látszólag mellékes történeteket? Azért, mert a rendszerváltozás, nevezzük így, úgy zajlott, hogy a párt ilyen komolytalannak tűnő ügyei a figyelmünk és erőnk egy nem jelentéktelen részét egyszerűen elvonták a történelem-teremtéstől! Egymást követték a valóban fontos események, a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének kiépítése, a Varsói Szerződés feloszlatása, Antall József heroikus harca; s eközben a KDNP tulajdonképpen apró-cseprő személyes torzsalkodások, rossz vezető-kiválasztások, lélekölő személyeskedések összecsapásaiban vérzett. Ez valóban egy külön történet; most ne mélyedjünk el benne, de megígérem: egyszer összefoglaljuk ezeket a történeteket…

- Szavadon foglak – hiszen tanulságosnak tűnik. Most viszont „ugorjunk” 1997-ig. A Giczy-féle KDNP szinte valamennyi – akkor országos szinten ismert – politikusa távozott a pártból. Ne szépítsük: a legtöbbjét, antidemokratikus módszerekkel, kizárták. Ekkor alakult meg a Barankovics-platform, Varga László kezdeményezésére (hadd ne soroljam fel itt valamennyi alapító nevét), amelynek akkori országgyűlési képviselői elfogadták a Fidesz-frakció hívó, befogadó szavát. Az egyetlen kivétel te voltál – aki a Magyar Demokrata Fórum frakcióját választottad. Nem érezted ekkor azt, hogy egy kicsit a megújulást másként választókkal is ellentétbe kerülsz? Akár csak azok külső megítélése során, akik mindezt kívülről szemlélték.

- Az „ellentét” szót túlzásnak érzem… Próbáljunk másképp fogalmazni. S ez a választ is megadja: nem, nem gondoltam – és nem is éreztem – negatív megítélést, mert akkor, két irányba lehetett menni, és ez volt a valódi vízválasztó. Az egyik Torgyán kisgazda vonala, a másik a formálódó polgári szövetség. És ezeken belül persze voltak differenciák, de ezek nüánsznyinak tűnnek ahhoz képest, hogy a vízválasztó az alapvető két irány közötti választás volt. Az egyik irány, amely egyébként a semmibe vezetett, a Giczy–Füzessy vonal volt; amely Torgyán bűvkörében gondolkodott. Ők a kisgazda-frakcióba akartak menni. Gáspár Miklós volt még akkor ennek a híve, aki egyébként őszinte és becsületes ember; ő őszintén vonzódott a Torgyán-féle csapathoz. Pedig nyilvánvaló volt, hogy Torgyán részéről az a kijelentés semmire sem kötelező blöff, hogy „a hátán is beviszi a KDNP-t” - neki arra kellett volna egy pár KDNP-s képviselő, hogy a kisgazda frakciót erősítse, és a kisgazda párt nevét, de főleg a sajátját, fényezze. Megjegyzem, hogy ebben; (én ugyan ezzel nem értettem egyet); de azért ebben még lehetett volna egyfajta politikai racionalitás… A kisgazdák „árnyékában” valahogy megpróbálni a KDNP túlélésének biztosítását… Hangsúlyozom: én akkor és utólag sem értek egyet ezzel az elképzeléssel, de ebben még lehetett volna egyfajta - nem elvi, hanem - politikai racionalitás. Hogy a Kisgazdapárt a nagy párt, és akkor, annak az árnyékában valahogy a KDNP-t átmenteni; a kisgazda listán bekerült volna valamennyi KDNP képviselő, és akkor létrehoznak egy kis frakciót; ezért tehát még lehetett volna valami fantázia abban, ahogy Füzessy, végső kétségbeesésében, próbálta ezt összebűvészkedni. De addigra Giczy Gyuri már annyira elveszítette a realitásérzékét, hogy az utolsó pillanatban még Torgyánnal is sikerült összerúgnia a port. Alapvetően azonban Torgyán szerintem soha nem gondolta komolyan azt, hogy a kisgazdák átmentik a KDNP-t; neki inkább csak PR-szempontból kellett az, hogy hozzáigazoljon néhány kereszténydemokrata. Másfelől pedig Giczy, hogy így mondjam, elefánt volt a porcelánboltban. S ez jó ürügyül is szolgált Torgyánnak arra, hogy azt mondja: hát akkor, ez így, nem megy…

- Akkor és azóta is, bár visszatekinteni mindig könnyebb, sokkal vállalhatóbb tűnik a másik út. Amelyen azért mégis csak másképpen indultál el, mint a kivált kereszténydemokraták többsége.

- Mind a FIDESZ, mind az MDF abban az időben ugyanannak a választási és felfogásbeli szövetségnek a része volt, mindkettő a polgári gondolatkörben, a jobbközépen helyezkedett el. Ezért az a döntés, hogy akkor a FIDESZ, vagy az MDF frakcióba illeszkedjek, inkább egy talán életérzésbeli, vagy személyes kötődésbeli kérdés volt, - és nem az előző kérdésben felvázolt - politikai irányvonal kérdése. Na most, azt sem szabad elfelejteni, hogy - ahogy a régi görögök mondták, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, mert a folyó sem ugyanaz, meg mi sem vagyunk ugyanazok - az a politikai szituáció sem volt ugyanaz, mint amilyenné mára alakult. Személy szerint én nyílegyenes utat jártam, és bizonyos értelemben úgy is mondhatom: most valósult meg az, amit akkor megpróbáltam. Hiszen az alapgondolat az volt, hogy a FIDESZ-nek szövetségesre van szüksége, ahhoz, hogy az egész polgári-konzervatív-keresztény-nemzeti oldalt le lehessen fedni. Önmagában, mint egyetlen párt – és itt tudatosan hangsúlyozom a párt szót, a maga sajátosan leszűkítő értelmében -, a FIDESZ erre képtelen volt akkor, mert egyetlen pártba nem lehet mindenkit - a szabadelvűektől a nemzeti radikálisokig – integrálni. Erre egyébként az MDF története a legjobb bizonyíték: még Antall József sem tudta a nemzeti liberálistoktól a kereszténydemokratákon át a nemzeti radikálisokig egy akolban tartani ezt a nyájat…

(folytatjuk)

Tamási Orosz János
2006. február 23.

http://mkdsz.hu/content/view/647/202/


Nem gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a kenyér II.


„Személy szerint én nyílegyenes utat jártam” – mondja Semjén Zsolt. – „és bizonyos értelemben úgy is mondhatom: most valósult meg az, amit akkor megpróbáltam. Hiszen az alapgondolat az volt, hogy a FIDESZ-nek szövetségesre van szüksége, ahhoz, hogy az egész polgári-konzervatív-keresztény-nemzeti oldalt le lehessen fedni. Önmagában, mint egyetlen párt – és itt tudatosan hangsúlyozom a párt szót, a maga sajátosan leszűkítő értelmében -, a FIDESZ erre képtelen volt akkor, mert egyetlen pártba nem lehet mindenkit - a szabadelvűektől a nemzeti radikálisokig – integrálni. Erre egyébként az MDF története a legjobb bizonyíték: még Antall József sem tudta a nemzeti liberálistoktól a kereszténydemokratákon át a nemzeti radikálisokig egy akolban tartani ezt a nyájat…”



- S talán kimondhatom, hogy még az őt követő elnökök, elnökségek sem. Hiszen kiváltak és bent maradók olykor egyaránt az ő szellemi örökségére hivatkoznak…

- Ez így van, és azért van így, mert megboldogult miniszterelnökünk már nem tud tiltakozni... De, hogy visszakanyarodjak saját döntésemhez: mindig is annak a híve voltam, hogy a FIDESZ-szel szövetségben kell építkeznünk. Kezdetektől fogva a polgári szövetség elkötelezettje voltam - ezért is rúgtak ki Giczyék a KDNP-ből… (A fő vád az volt, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kerekasztal beszélgetésein Orbán Viktorral járom az országot.) S ennek a Polgári Szövetségnek két alaptétele van. Az egyik: ennek karizmatikus vezetője Orbán Viktor. Aki ezt nem látja, az ne foglalkozzon politikával. A másik: az Orbán Viktor vezette polgári szövetség szélesebb építmény egyetlen párt struktúrájánál. Tehát ezért a FIDESZ-nek, ahogy Izsépy Tamás is ezerszer elmondta, szövetségesre van szüksége. Akkoriban - szerintem - az lett volna a legoptimálisabb megoldás, hogy a Lezsák Sándor vezette MDF kiegészül a KDNP Giczyvel szemben álló, s a polgári szövetség iránt elkötelezett tagjaival. Ez egy olyan, a FIDESZ-hez kapcsolódó, de mégis attól hangsúlyaiban különböző másik pillér lehetett volna, amelyik segíthetett volna maximalizálni a polgári szavazó bázist. Na most, mire mondom azt, hogy a folyó is, meg mi is megváltoztunk? Egy: ezt a FIDESZ is belátta, hiszen nem FIDESZ Magyar Polgári Párt, hanem FIDESZ Magyar Polgári Szövetséggé vált, amelynek éppen az az értelme, hogy létrejött egy széles szövetségi rendszer, amely megőrzi és megjeleníti a különböző hangsúlyokat, és leképezi a jobboldal sokszínűségét. Nem egyetlen pártstruktúrába préseli össze ezt a sokszínű valóságot. Ez az értelme például a Szövetségesi Tanács intézményének. Tehát Orbán Viktor és a FIDESZ bölcsen felismerte azt, hogy túl kell lépni a XIX-XX. századi pártstruktúrákon. Ezért alakították át a FIDESZ-t egy 19. századi pártstruktúrából egy 21. századi szövetségi rendszerré.

- Amelyben már akár a konstruktív, és józan nemzeti radikalizmus is helyet kaphat.

- Így igaz. Ez a szövetség már lehetőséget adott arra, hogy hozzá önfeladás nélkül, szívből – és nem csak racionalitásból - lehessen csatlakozni. Lezsák Sándortól kezdve, Túri Kovács Béláig, engem is beleértve, így és ezért vagyunk itt! És ezért – most egy kicsit előreszaladva – volt történelmi jelentőségű a FIDESZ és a KDNP megállapodása. Mert a „szövetség szövetségeseként” egészen szélesre tudtuk tárni a szövetségünk kapuját; s a kettős tagsággal oldottuk meg, valójában és teljességében, a polgári szövetség megvalósítását. Mert a kettős tagság egyfelől azt mondja, hogy igen, különböző hangsúlyok vagyunk. Ezért nem vagyunk egy pártban; például mást gondolunk az abortusztról, az EU „alkotmányáról” és sorolhatnám. Sok olyan téma van, amelyben nem ellentétes az álláspont, csak mások a hangsúlyok. Ezt Orbán Viktor úgy fogalmazta meg, hogy a KDNP azt mondja, mit kellene tenni, a FIDESZ pedig azt, amit tenni lehet. Ezért a KDNP egy világnézeti párt, a FIDESZ pedig egy gyűjtőpárt. Na most, ebből kifolyólag, a kettős tagság a garancia arra, hogy mindenki megőrizheti saját karakterét. Hiszen ezért vagyunk külön-külön pártban; de a kettős tagság garancia arra, hogy nem veszhet el szavazat, arra, hogy egy oldalon állunk.

- És soha többé ne lehessen bennünket szembe állítani.

- A kettős tagság a garanciája a saját identitás intézményes megőrzésének. Hiszen erre biztosítékot ad az, hogy külön pártban vagyunk, de miután lehetséges a kettős tagság, ez annak az intézményes garanciája, hogy a FIDESZ-t és a KDNP-t soha többé nem lehet szembe állítani egymással. Valóban így van. Tehát ezért én úgy érzem, hogy ismét csak visszatérjek a kiinduló kérdésedhez, hogy az út, amelyet bejártam, helyesnek bizonyult – de nem állítom azt, hogy „helyesebb”, vagy „különb” a Fideszhez rögtön csatlakozókénál. Ez a szembeállítás részint ál-probléma lenne, részint káros, és nem is igaz. A körülmények változtak, de végül is az, amit ’97-ben elkezdtünk, amit Orbán Viktor meghirdetett, a polgári szövetség – létrejött. Ennek egyébként, megint csak egy szükséges kitérőt téve, a legegyszerűbb és leggyorsabb megvalósulása az lett volna, amit Orbán Viktor még akkor ajánlott. Egyharmad FIDESZ, egyharmad MDF, egyharmad KDNP - így hozzuk létre a polgári szövetséget, és egy természetes folyamat során összeért volna ez a három komponens. Úgy, hogy mindenki megőrzi a saját karakterét. Ezt akkor Giczy György utasította el; Füzesy Tibor nyomására. Én ott voltam ezen a tárgyaláson, én azt mondtam, hogy igen; Giczy meg lehurrogott, hogy a KDNP-nek kevés az egyharmad…

- Egy kicsit furcsán értékelték az akkor adott lehetőségeket…

- Valójában Füzessy nem akarta. Füzessy és Boros Péter volt az, akik azt mondták, hogy ez csak a Torgyán vezette kisgazdákkal együtt hozható létre. Ez az álláspont valójában a polgári szövetség megfúrása volt, hiszen Torgyán az első perctől kezdve megmondta, hogy nem is akar ebben részt venni. Meg azért az igazság az, hogy Torgyán felfogása nem is illett bele ebbe a polgári szövetségbe… Tehát, summázva: a körülmények ugyan változtak, de végül is, bár különböző utakon, de mindannyian eljutottunk oda, amely a FIDESZ–KDNP szövetségében kikristályosodott. S hadd tegyek hozzá még egy gondolatot: mégis csak ez őrizte meg annak lehetőségét, hogy maradjon esély a KDNP „visszaszerzésére”. Hiszen - bár az MKDSZ kötelékében a FIDESZ-frakcióba mentek – de ők ketten: Varga László és Isépy Tamás mindvégig annak hívei voltak, hogy a KDNP-t egyszer újra kell építeni; és hogy a FIDESZ-nek szüksége van erre a szövetségesre. Ezt csak azért mondom, hogy jelezzem, hogy az MKDSZ alapítói között volt, aki őszintén úgy gondolta, hogy olvadjunk be a FIDESZ-be, mint pártba, és - kvázi – „kereszteljük meg”, de volt egy másik, ugyanilyen őszinte és átgondolt felfogás, amely főleg Varga László, Isépy Tamás és Kovács Zoltán nevéhez köthető, amely soha nem mondott le arról, hogy egyszer a KDNP-t újra kell szervezni. Azért is, hogy a FIDESZ-nek legyen olyan szövetségese, akivel a bajtársiasság és a feltétlen bizalom alapján működő szövetséget lehet létrehozni, és nem egy pusztán taktikai alkut.

- Nos, azt hiszem, alaposan kiveséztük ezt a kérdést. Sok gondolatot, ha néhány olvasónk ismerte is őket, talán nem ártott megismételnünk. Most viszont már egészen más dolgot kérdezek. Például: nem gondoltál arra, hogy legalább a kampány idejére, szakállt növesztesz?

- Jó kérdés – megnevettet, s egy mosoly mindig pihenteti az embert. Komolyra fordítva: mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy köszönettel tartozom az SZDSZ-nek. Két ok miatt is. Az egyik: ezzel a szélsőséges gyalázkodásukkal csak megerősítettek abban, hogy jó úton járok. Tehát amikor Horn Gábor, vagy Gusztos Péter támad, az egy biztos irányjelző a tekintetben, hogy jó úton járok. Ebből következően, hadd mondjam az olvasóknak, hogy itt és most ígéretet teszek arra: amennyiben Horn Gábor, Gusztos Péter, vagy Eörsy Mátyás valaha megdicsér, rögtön lelkiismeretvizsgálatot fogok tartani; mert akkor valahol nagyon elcsúsztam. A másik, amiért köszönettel tartozom az SZDSZ-nek: ezzel a gyalázkodásukkal egy országban sikerült tudatosítaniuk azt, hogy amíg az SZDSZ a devianciák propagátora, addig a KDNP a normalitás védelmezője. Hiszen mi volt az, amin – mondjuk így – összerúgtuk a port? Hangsúlyoztam, hogy senkit nem akarok megbélyegezni. Senkit nem akarok elítélni. De egyszerűen keresztény emberként és politikusként - ráadásul egy keresztény párt elnökeként - nem mondhatok mást, csak azt, ami a keresztény tanítás. És itt hadd tegyek egy mondatnyi kitérőt. A keresztény etika egyik alaptétele, hogy a bűnös emberben meg kell különböztetni az embert, akit szeretünk, és a bűnt, amit elvetünk. Ezért én nem gyűlölöm Horn Gábort vagy Gusztos Pétert. Én Horn Gábort, mint embert – fogalmazzuk úgy – igyekszem szeretni, és rendszeresen imádkozom érte. Meg kell mondanom, ebből látszik, milyen bűnös ember vagyok, mert olyan nagy foganatját nem látom rajtuk az én imámnak… Mégis - igyekszem szeretni őket. De ezzel nem áll ellentétben az, hogy, mint káros dolgot, utasítom el azt a politikát, azt az irányzatot, azt az értékrombolást, amit képviselnek. Sőt, bizonyos értelemben éppen azért, mert az embert szeretem, kötelességem határozottan elítélni azokat a tendenciákat, amelyek ártalmasak. Keresztény emberként pedig jogom van a keresztény szóhasználatra.

(folytatjuk)

Tamási Orosz János


Nem gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a kenyér III.



„A keresztény etika egyik alaptétele” – függesztettük fel itt a beszélgetést Semjén Zsolttal– „hogy a bűnös emberben meg kell különböztetni az embert, akit szeretünk, és a bűnt, amit elvetünk. Ezért én nem gyűlölöm Horn Gábort vagy Gusztos Pétert. Én Horn Gábort, mint embert – fogalmazzuk úgy – igyekszem szeretni, és rendszeresen imádkozom érte. Meg kell mondanom, ebből látszik, milyen bűnös ember vagyok, mert olyan nagy foganatját nem látom rajtuk az én imámnak… Mégis - igyekszem szeretni őket. De ezzel nem áll ellentétben az, hogy, mint káros dolgot, utasítom el azt a politikát, azt az irányzatot, azt az értékrombolást, amit képviselnek. Sőt, bizonyos értelemben éppen azért, mert az embert szeretem, kötelességem határozottan elítélni azokat a tendenciákat, amelyek ártalmasak. Keresztény emberként pedig jogom van a keresztény szóhasználatra”.



- Ez, úgy gondolom, kétségbevonhatatlan evidencia.

- Valóban? Heller Ágnes támadott meg azzal, egyik írásában, hogy én nem használhatok keresztény fogalmakat a parlamentben, legfeljebb a templom falai között. És azt a szót, hogy bűn, pláne nem lehet a politikában használni - csak a templomban, a vallási élet keretében. Erre én azt feleltem neki, hogy két dologra szeretném felhívni a figyelmét, úgy is, mint Lukács György kiváló tanítványának. Az egyik: sajátos dolog, hogy a bűnt a priori (eleve) tagadó Heller egyetlen bűnt tart bűnnek: ha egy keresztény politikus a bűnt bűnnek nevezi. A másik: itt tetszik ki a teljes antiliberalizmusa a magát liberálisnak mondó oldalnak. Mert én nem vonom kétségbe, hogy Heller Ágnes a közéletben olyan liberális, vagy marxista terminológiát használ, amilyet akar. De azt egyszerűen kikérem magamnak, hogy ő kétségbe vonja nekem azt a jogomat, hogy én keresztény terminológiát használjak… De mi is volt itt a konfliktus forrása? Miért is lettem én a „liberálisok” által gyalázva, mondhatnám „kirekesztve”, miért alapították meg a „Szakállas Bácsi Díjat” – mert hogy erre utalt a fenti, szellemes kérdésed…?

- Természetesen erre.

- Nos: kétségkívül plasztikus módon, megfogalmaztam azt, hogy nem az embert, hanem mint bűnös tettet elutasítjuk az egyneműek házasságát, a drogliberalizációt, az extrém, destruktív kultuszokat, és - a pápa szavaival - az abortusz és az eutanázia halálkultúráját. Most hadd tegyek hozzá csak két mondatot, mert nem akarok ebbe annyira belebonyolódni, de szeretném hangsúlyozni, hogy senkit nem akarunk megbélyegezni. Mindenki azt csinál a magánéletében, amit akar, csak ne hívják házasságnak, mert ez egy megszentelt fogalom, és ne fogadjanak örökbe gyereket, mert a gyereknek az egészséges fejlődéshez való joga erősebb alkotmányos jog, mint az egynemű pároknak a gyerekre való igénye. A drogliberalizáció esetében pedig semmiféle kábulathoz való jog nincsen, amit az Alkotmánybíróság is kimondott, és nyilvánvaló: a kábítószerezés mind az egyes emberre, mind a társadalomra veszélyes és kártékony. A destruktív kultuszok tekintetében hangsúlyoztam, hogy nem a vallásszabadságot akarjuk korlátozni, hanem a vallásszabadsággal való visszaélést. Mert ma Magyarországon a vallásszabadságot egyetlen dolog fenyegeti: a vallásszabadsággal való visszaélés korlátlan tere. Gondoljunk a pszicho-terrorral agymosott gyerekekre, tönkretett, szétszakított családokra. Az abortusz és az eutanázia kultúrája tekintetében pedig – mint keresztény párt – nem mondhatunk mást, mint azt, hogy mi tiszteletben tartjuk mindenkinek a lelkiismereti szabadságát és jogait, de mi vagyunk az egyetlen olyan párt, amely a legjogfosztottabb és legkiszolgáltatottabb kisebbségnek, a magzati korukat élő embertársainknak védelmében is kiállunk. Képviseljük a szempontjaikat, hangot adunk az élethez való joguk kifejezésének. Egy gondolatsort engedj meg még e tekintetben: nincs sem természettudományos, sem logikai különbség aközött, hogy a magzat két hónapos, négy hónapos, hat hónapos, nyolc hónapos; a hasfalon belül van, vagy a hasfalon kívül. Ha - pusztán a kora alapján – a magzati élet elpusztítható, akkor, ilyen alapon, a társadalom más csoportjait is halálra lehet ítélni, tehát, ha az emberi élet kezdetén, a kora alapján elpusztítható az emberi élet, akkor, ilyen alapon, a végén is elpusztítható. Akkor az öregekre, pusztán az életkoruk alapján, ki lehet mondani az eutanáziát…

- Vagy a betegekre, a fogyatékosokra; amire már néhány sci-fi író is gondolt…

- Mint az embertelenség szinonimájára. És az sem állja meg a helyét, amit az SZDSZ mond: a nő önrendelkezési joga, hogy a saját testével rendelkezzen. Pro primo, egyetlen ember sem rendelkezik korlátlanul a saját testével, mert az öncsonkítás sem egy dicsérendő dolog. Pro secundo: itt a nő nem a saját testével rendelkezik, hanem egy másik emberről, aki történetesen - az élete kezdeti szakaszán - az adott nő testében él. De ettől még egy külön személy, egy külön emberi lény. Ezért tehát mi hangsúlyozzuk, hogy nem akarunk senkit megbélyegezni. Nem akarunk senkit semmire kényszeríteni; sőt, azt mondjuk, hogy az abortuszt végző nők valójában talán annyira áldozatok, mint bűnösök; mert azért abban az egész társadalom bűnrészes, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet; és éppen az a feladatunk, hogy olyan társadalmat teremtsünk – szellemileg és anyagilag -, ahol a megfogant életek megszülethetnek, fölnőhetnek. Ezért tehát mindehhez mi hozzátesszük azt, ami a programunkban van, a családtámogatás különböző formáit. A családi adózás választhatóságát a családellenes és igazságtalan személyi jövedelemadóval szemben és helyett; a főállású anyaságot, azt, hogy a gyereknevelés legyen nyugdíjszerző munkának elismerve, stb. Ezért támogattuk például mindig is az Alfa-szövetséget. Ha egy lány nem tudja vállalni a gyermekét, akkor ne megölje, hanem ott, a szülőágyon, anonim körülmények között örökbe adhassa. Hiszen ezer és ezer család vár arra, hogy gyerekhez jusson. Tehát ennek az intézményes hátterét kell megteremteni. De egyszerűen, mint keresztény párt, nem mondhatjuk azt, hogy lemondunk a magzati élet szempontjainak a képviseletéről, és arról, hogy a legjogfosztottabb, és a legkiszolgáltatottabb kisebbség szempontjainak hangot adjunk. És még egy zárójel. Nem akarok filozofálni, csak hadd mondjam - és ebből nyilván nagy balhé lesz - de azért elmondom, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan párt, amely természetjogi alapon áll. Ahogy ezt Barankovics István is nagyon pontosan kifejtette. Tehát, mint keresztény párt, természetjogi alapon állunk, ami azt jelenti, hogy mi azt mondjuk: vannak olyan végső kérdések, amelyekben a parlament nem játszhat Istent. Tehát elutasítjuk azt a jogpozitivista álláspontot, amely azt mondja: ha eljárásjogilag szabályosan hoznak egy törvényt, akkor az a végső igazság. Mi azt mondjuk, hogy vannak olyan természetjogi dolgok, amikor mindegy, hogy többség vagy nem többség; hogy eljárásilag szabályos, vagy nem szabályos; de a természetjog elleni dolgokat nem fogadhatjuk el igazságként, vagy kötelező valóságként. Mondok egy példát, és szeretném itt hangsúlyozni, hogy nem állítok ezzel direkt analógiát - csak a természetjog, és a jogpozitivista felfogás különbségére akarok ezzel rávilágítani. Tehát: Adolf Hitler Németországában a birodalmi törvényeket eljárásjogi szempontból többé-kevésbé szabályosan hozták. És mégis, nagyon helyesen, Nürnbergben nem fogadták el a náci vezetőknek azt a védekezését, hogy a harmadik birodalom törvényei szerint cselekedtek. Hanem a természetjog nevében elítélték őket, és, ezáltal, elítélték a jogpozitivizmus abszolutizálását is. Mert semmiféle „törvény” nem lehet felmentés arra, ami megtörtént. Na most, én nem állítok a nácik, és, mondjuk, az abortusz-párti – azt „szabadságjognak” nevező – szélsőliberálisok között direkt analógiát, pláne nem akaratilag, de azt igenis ki kell mondanom, hogy logikailag van hasonlóság a kettő között. Mert mind a kettő azt állítja: amennyiben eljárásjogilag szabályosan hozzák a döntést, az - legalábbis jogi értelemben - a végső valóság. Én pedig azt hangsúlyozom: a parlament nem játszhat Istent.

- Ez azért hangsúlyaiban erősen eltér a FIDESZ álláspontjától.

- A KDNP azt mondja, mit kellene tenni, a FIDESZ pedig azt, amit tenni lehet… Most például tudomásul vesszük, hogy olyan a társadalom mai állapota: a szövetség nem kezdeményezheti az abortusztörvény módosítását. Ezt mi tudomásul vesszük. De arról a jogunkról, kötelességünkről, és küldetésünkről nem mondhatunk le, hogy - akár prófétai jel módjára is - e gondolatokat és érveket elmondjuk, elmondhassuk, mert hiszünk abban, hogy megváltoztatható a társadalom állapota, a közvélekedés. Ha ebben nem hinnénk, nem csinálnánk az egészet. Nos: ennek alapján mondtam én azt, a pápa szavait szó szerint idézve, hogy elítéljük az abortusz és eutanázia halálkultúráját. Abban a pillanatban az SZDSZ holdudvara elkezdett aláírást gyűjteni, felhördült a szokott, jól begyakorolt kórus: micsoda szörnyűségeket mondok én itt. A legaljasabb dolog az volt ebben, hogy, amikor kifogytak az érvekből, és láthatóan már nem nagyon tudtak mit mondani ezekre a gondolatokra, amiket fentebb is elmondtam, akkor elővették az SZDSZ szokás szerinti utolsó bunkóját. Kijelentették, hogy ez a szakállas bácsizás antiszemita utalás volt. Na most, azért ebbe érdemes belemenni. Horn Gábor jött először azzal, hogy ez egy antiszemita kijelentés volt. A szakállas bácsi. Ami, persze, úgy hülyeség, ahogy van. Mert itt a szakáll nyilvánvalóan az idősebb férfire utalt, hiszen a nőknél feltűnően hiányzik a szakállviselet. Egy hétig töprengtek azon, hogy miként tudnak ebbe valamit belemagyarázni, végül kitalálták: a mondatomnak antiszemita stichje van. Na, akkor nézzük: ki képviseli akár az autentikus zsidó tradíciót és hagyományt ebben a kérdésben, és ki nem? Miről van szó? Egyneműek házassága, drogliberalizáció, destruktív kultuszok, abortusz, eutanázia. Mind a mózesi törvény, mind a rabbinikus hagyomány nálam sokkal harcosabban utasítja el és ítéli el ezeket, mint bűnöket; és az ezeket elkövetők ellen Mózes megkövezést írt elő. Ennek alapján azt is mondhatnám, hogy én sokkal inkább képviselem az ószövetségi szempontokat, mint az anarcho-nihilista SZDSZ, amely – programjában és propagandájában - a szöges ellentétét képviseli annak, mint ami a zsidó vallás, a zsidó tradíció, és a zsidó kultúra. Tehát azt kell mondanom, hogy az SZDSZ kifejezetten a zsidóság tradicionális és autentikus értékeivel szemben politizál. Még azt is megjegyzem: éppen a zsidósággal szembeni kifejezett aljasság az, hogy a zsidó értékekre, kultúrára, névre hivatkoznak a saját - a zsidó tradícióval szemben álló -, devianciájuk propagálásában. Mert ezáltal úgy tűnhet fel a társadalomban, hogy a zsidóság összekapcsolható e devianciákkal. Holott a zsidó hagyomány és vallás szöges ellentéte ezeknek. És még egy aspektust hozzátéve: próbálná meg Horn Gábor Izraelben előadni azt, hogy legyen egy kis drogliberalizáció, egy kis destruktív kultusz, egy kis homoszexuális házasság. Jeruzsálemből úgy vágták ki a „meleg büszkeség” című parádét, hogy a lábuk nem érte a földet.

(folytatjuk)

Tamási Orosz János

*

Nem gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a kenyér IV.

„Éppen a zsidósággal szembeni kifejezett aljasság az, hogy a zsidó értékekre, kultúrára, névre hivatkoznak a saját - a zsidó tradícióval szemben álló -, devianciájuk propagálásában. Mert ezáltal úgy tűnhet fel a társadalomban, hogy a zsidóság összekapcsolható e devianciákkal. Holott a zsidó hagyomány és vallás szöges ellentéte ezeknek. És még egy aspektust hozzátéve: próbálná meg Horn Gábor Izraelben előadni azt, hogy legyen egy kis drogliberalizáció, egy kis destruktív kultusz, egy kis homoszexuális házasság. Jeruzsálemből úgy vágták ki a „meleg büszkeség” című parádét, hogy a lábuk nem érte a földet…” – hangsúlyozta beszélgetésünk e pontján Semjén Zsolt.



- Számomra az is furcsa, hogy, miközben a politikusok támadják megjegyzéseidet – az érintettek megkeresnek, és a segítségedet kérik. Bár ezt, valamiért, nem verik nagydobra. De az egyik – a melegjogokért küzdő – szervezet honlapján olvashattuk: megkerestek, többször is. Tárgyaltál velük, s a joggyakorlati felfogást nézve elfogadhatóbbnak ítélték álláspontjaidat, mint a szabaddemokratákét…

- Igen. Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt szóba hoztad. Valóban találkoztam velük. Meg kell mondanom, hogy számomra tényleg elgondolkodtató tapasztalatot jelentettek az említett megbeszélések. Ismét utalni szeretnék arra, amit már mondtam: a bűnös emberben meg kell különböztetni az embert, akit szeretünk, és a bűnt, amit elvetünk. Nem az én tisztem, hogy ítélkezzem. Nyilván kell egy bizonyos empátia ahhoz, hogy az ember megértse a vele ellentétes állásponton lévő ember motivációit. Az én számomra nyilvánvaló, hogy, ha diszkrimináció érne homoszexuális embereket, Isten látja lelkemet, én is tiltakoznék ellene. Mert az egy tűrhetetlen dolog, ha valakit ezért vernek meg az utcán. Nem akarok indiszkrét lenni, de mondtak olyan példát is: egy meleg pár egyik tagja a másikat várta, virággal, és akkor rettenetes inzultusnak volt kitéve. Én ezzel szemben állok, és azt mondom: az államnak meg kell védenie minden polgárát, homoszexuális polgárait is, mindenfajta atrocitástól. Itt a különbség, köztünk, az: továbbra is fönntartom, hogy ez az életállapot a természet rendje szerint nem helyeselhető. Ezt az életformát, a kinyilatkoztatás alapján - mint keresztény ember - objektíve bűnnek kell tekintenem. De nyilvánvalóan az egyes konkrét esetekhez, és a kétségkívül nehéz élethelyzetekhez megértéssel kell viszonyulni. Ám attól, hogy én megértem, vagy igyekszem megérteni a konkrét embert - ettől én nem vagyok följogosítva arra, hogy relativizáljam annak objektív bűn voltát, amelynek életállapotában ő él. Itt a kulcskérdés az, hogy én ellenzem a homoszexuális emberek diszkriminációját. De azt is ellenzem, hogy az állam privilégiumokkal bástyázza körül, és államilag ünnepelje ezt a – szerintem természetellenes, és a hitem szerint pedig bűnös – életállapotot. Ezért azt mondom, hogy a magánéletében joga van azt tenni, amit gondol; ez az ő lelkiismereti kérdése. De az semmiképp sem indokolt, hogy az állam kitüntesse, privilegizálja, ünnepelje, és jutalmazza. A magánéletében folytathat – bár szerintem, ismétlem, bűn – de folytathat valaki homoszexuális életformát. Ám az állam részéről semmiképp sem indokolt, hogy ezt ugyanúgy támogassa, és államilag ünnepelje, mint a házasságot.

- És, például, a családi juttatások azonos mércéjét alkalmazza.

- Az állam nem az állampolgárok „szexuális önmegvalósítását” finanszírozza, hanem a nemzet, a társadalom jövőjét, fennmaradását! Az állam azért támogatja a házasságot, és azért ad hozzá kedvezményeket, adókedvezményeket és egyebeket, és azért van ennek egy hagyományos ünneplési formája – az esküvő szertartása -, mert az egy férfi és egy nő elkötelezett szövetsége a család, amiben születik és nő fel a gyermek. Tehát az állam nem az állampolgárok szexuális önmegvalósítását finanszírozza, hanem a társadalom fönntartását és a nemzet megmaradását, azáltal, hogy a családokban gyerekek születnek. Ez egyszerűen biológiai tény, történelmi tapasztalat a család helyettesíthetetlen szerepe. Tehát az, hogy ne hívják házasságnak az egynemű párok kapcsolatát, nem diszkrimináció, hanem pusztán annyit jelent: nem indokolt privilegizálni, államilag ünnepelni, és jutalmazni ezt az életformát. Már csak azért is, mert ha föloldjuk az „egy férfi, egy nő” kitételt; ahogy az SZDSZ-esek javasolják, hogy a családjogi törvényből vegyük ki azt, hogy „férfi és nő”; akkor, ilyen alapon, azt is ki lehet venni, hogy „egy”. Komolyan kérdezem, és nem gúnyból: ha két férfi házasodhat, akkor három miért nem? Ha két férfi házasodhat, akkor milyen alapon büntetjük a bigámiát? Hiszen azt mondják, hogy azért kell az egyneműek kapcsolatát házasságként elismerni, mert ez egy létező társadalmi jelenség. De kérem: az iszlám is létező társadalmi jelenség, mégsem akceptálják a muszlim többnejűséget. Ha az egyneműek házasságát engedélyeznék, mondjuk Ungár Klára összeházasodását egy nővel, akkor, mondjuk, nagytermészetű Kovács László joggal érezhetné magát diszkriminálva. Hogy akkor ő, miért ne vehetne el a felesége mellé még két-három barátnőt? Ezzel minden problémája megoldódna, hiszen törvényesítené a mostani – törvénytelen – helyzetét. Attól kezdve egy háremmel utazhatna Brüsszelbe, és senki nem szólhatna egy szót se. Hol van ennek a folyamatnak a határa?

- S nem kellene, például, az öregecske feleségeket, vagy vénecske férjecskéket lecserélni.

- Ha elkezdődik a relativizálás, akkor ennek nincs határa. Tehát én azt mondom: nem indokolt privilégiumokkal ellátni a homoszexuális életformát - de ebből nem következik az, hogy ez diszkrimináció lenne. A másik, ami nagyon érdekes tapasztalatom volt, éppen az említett beszélgetésből szűrődött le. Éspedig: a homoszexuális embereknek két alapvető beállítottsága van. Az egyik, akinek a felfogását tiszteletben tartom, a másik, akivel viszont vitatkozom. Az egyik az, aki azt mondja, hogy én homoszexuális vagyok, emellett az életforma mellett döntök, de ez az én magánéletem, az én – bizonyára nem könnyű – lelkiismereti ügyem. Én ezt tudomásul veszem. Azt viszont nem tudom elfogadni, és vele akár konfrontálódóm is, amikor, a „meleg büszkeség” keretében, nyilvánvalóan provokatív, közszeméremsértő, értékromboló, és destruktív fölvonulásokat tartanak. Teljesen igazuk van a lengyeleknek, amikor azt mondják, hogy ez ellentétes az ifjúság védelmével, ellenétes a társadalom erkölcsi érzékével. Egyébként abban is teljesen bizarrnak tartom ezt az egészet, hogy szexuális beállítottság alapján vonulnak fel. Hát akkor ilyen alapon fölvonulhatnak azok, akik a szőke nőket szeretik, holnap fölvonulnak azok, akiknek a barna nők tetszenek; és akkor ők is szexuális kisebbségnek nyilvánítják magukat? Meg egyébként sem értem, amit állandóan mondanak, hogy így a meleg „kultúra”, meg úgy a meleg „társadalom”. Mert szerintem teljesen abnormális dolog szexuális irányultság alapján intézményrendszert létrehozni. Teljesen bizarr még a gondolata is annak, hogy, mondjuk, szexuális irányultság alapján legyenek horgászegyesületek. Mert az, hogy nekem milyen nők tetszenek, teljesen indifferens attól, hogy én most horgászom, vagy bélyeget gyűjtök. Ugyanúgy számomra érthetetlen ez a társadalomtól való demonstratív elkülönülés, a szubkulturális intézményrendszer létrehozása. Tehát, összefoglalva: a magánéletében mindenki azt csinál, amit akar; én ezt tudomásul veszem. De, mint a társadalom értékeinek a rombolását, nem fogadom el, és szemben állok azokkal, akik ilyen meleg büszkeség című parádét tartanak, mert ez, szerintem, ellentétes az ifjúság védelmével, és a társadalom erkölcsi rendjével. Ez egyszerűen a társadalom erkölcsi provokálása. Ellenzem a homoszexuálisok diszkriminációját, de ellenzem azt is, hogy privilegizálják. De a legelképesztőbb ostobaság, amit a SZDSZ-esek mondanak, azzal támadva engem, hogy én „megfosztom” az egynemű párokat a gyerektől. Én? Nem a természet rendje…?

- Azt hiszem, a kérdésnek ezen oldalában is érdemes elmélyednünk.

- Feltétlenül, mert az ifjúságra is veszélyes negatív hatása van ennek. Még pedig azért, mert a szakirodalom alapján (amelyből sokat épp az említett melegközösség bocsátott rendelkezésemre) legalább annyi mindenképp megállapítható, hogy nem eldöntött az a kérdés: mennyiben a környezeti hatás felelős érte, ha valaki homoszexuálissá válik, és mennyiben genetikai adottság. Egy dolog biztos: sem az egyik, sem a másik álláspont kizárólagossága nem tartható. Tehát ebből annyi mindenképpen következik, hogy az esetek jelentős részében, ha van genetikai hajlam, annak aktualizálódásához mindenképpen kell környezeti hatás. S ha a társadalom ezt normálisnak tekinti, sőt, még ünnepli is, és „tetszés szerinti” dolognak tekinti, hogy valaki házasságban él, vagy pedig két egynemű ember „házasságnak” titulált kapcsolatában, akkor ez óhatatlanul abba az irányba hat, hogy akinek erre potenciálisan hajlama van, az ezt aktualizálhatja. Tehát mindenképpen negatív hatással van a fiatalságra és ezzel a társadalomra, mert azért az józan ésszel belátható: a társadalomnak semmiképpen sem érdeke az, hogy olyan párkapcsolatban éljenek emberek, amely esetében kizárt a gyermekáldás. Ebből kifolyólag mindenképpen az ifjúság veszélyeztetését jelenti egy ilyen meleg-fölvonulás, mert azt sugallja, hogy ugyanúgy, ahogy eldöntöm, hogy sült kacsát akarok enni, vagy marhapörköltet, ugyanolyan választás kérdése, hogy egy fiatalember egy hölggyel házasodik-e össze, vagy egy másik férfival…

- Úgy is összefoglalhatnánk tehát: az a legnagyobb probléma, hogy a másság okozta társadalmi kérdéseket néhányan felszínes, rövid távú politikai eszközként kezelik.

- Ne finomkodjunk – ha megengeded. Ebben, szerintem, a legfelháborítóbb az, hogy az SZDSZ – azért, hogy az 5%-ot összekaparja - gátlástalanul instrumentalizálja ezeket a kétségkívül nehéz élethelyzetben lévő embereket. Látható, hogy a neoliberális Gyurcsány-vonal elszívta a levegőt az SZDSZ elől, ezért nem maradt más számukra, mint - választói célcsoportként - a különböző deviáns csoportokat megcélozni. Így célozták meg a narkósokat, és az ilyen – hogy így mondjam – aktivista, mozgalmár típusú homoszexuális szervezeteket, vagy például a kifejezetten egyházgyűlölő deviánsokat. Nem véletlen, hogy az SZDSZ-nek saját önértelmezése szerint is: egyetlen ideológiája van - az antiklerikalizmus. Na most, arra, hogy az SZDSZ szerint én megbántottam a homoszexuálisokat, az SZDSZ szavazóit, amikor ezt mondtam, azt felelem: azért, mert az SZDSZ választóiként célozza meg ezeket a csoportokat, én még nem feltételezem homoszexuális polgártársainkról, hogy csak ezért az SZDSZ-re szavaznának, mert az SZDSZ őket szavazóikként célozza meg. Tapasztalataim alapján azt is állítom: sok - a társadalmat provokálni nem akaró - ember és közösség kifejezetten azt szeretné, hogy az SZDSZ ne manipulálja őket, ne használja kicsinyes kampányuk túszainak. Ne akarják náluk jobban tudni és megmondani - sokszor az ő megkérdezésük nélkül -, hogy miként politikai akciózzanak a nevükben. Azt szeretnék, hogy hagyják békén őket.

- S hogy a többségre tereljem a szót: azért az oktatási előírásaik sok szülőben és pedagógusban visszatetszést keltettek.

- Pontosan. Példátlan, amire Magyar Bálint vetemedett. Amikor törvényt csinált abból: ha a tanár észreveszi, hogy a gyerek narkós, akkor nem szólhat a gyerek szüleinek - csak akkor, ha a gyerek ehhez írásban hozzájárul -, illetve egy állami szervnek kell jelentenie. No most, itt látszik megint a természetellenesség. Mi a természet rendje alapján azt mondjuk: nyilvánvaló, hogy a gyerek sorsa első, másod, és harmadsorban a szülőre tartozik. Ez alól csak akkor van kivétel, ha valami extrémitás miatt a szülő alkalmatlan a gyerek nevelésére. Akkor nyilván az államnak közbe kell lépni. Na de normál körülmények között, a természet rendje szerint, kire tartozna a gyereknek a sorsa, ha nem annak szüleire? Ha a gyerekem narkós, akkor elvárom, hogy én legyek az első, aki ezt megtudom, amikor a tanár észreveszi. Hogy mennyire természetellenes ez, arra most hadd mondjak megint egy történelmi analógiát. Az, hogy a szülő elsődleges jogát a gyerekneveléstől elvitassák, mint ahogy Magyar Bálinték tették, tehát, hogy nem a szülőre tartozik a gyerekről szóló információ, hanem egy állami szervre, ilyen utoljára a Hitlerjugendben és a Komszomolban volt. Ahol az állam elvonva a szülő természetes jogait, egy családtól idegen, attól elválasztó, azt kizáró állami szervhez rendelte a gyerek felügyeletét. Még szerencse, hogy az Alkotmánybíróság beadványunkra megsemmisítette a „Lex Magyart”. Na de önmagában az, hogy ezt egy kormány a parlamenti többségével megtehette: ijesztő és felháborító. Ezzel és a kendermagos propaganda propagálásával kiket tesznek tönkre az ál-liberálisok? Elsősorban azokat a gyerekeket, akiket – akarva-akaratlanul – belelovalnak a kábítószerezésbe. Amikor azt sulykolják, hogy ó, hát a könnyűdrog, az nem is probléma… Holott empirikus tapasztalat és tudományos tény, hogy a könnyűdrog út a kemény droghoz. Amikor azt mondják, például Konrád György, hogy miért bűn az, ami nem árt másnak? Először is, per definiciónem: a bűn az isteni és természeti törvények megsértése. Ennél fogva ez már önmagában bűn. Másodszor: mi az, hogy nem árt másnak? Azzal, hogy saját magának árt - közvetve vagy közvetlenül -, árt másnak is. Hiszen a kábítószeresek gyógykezelésének a költségei a társadalmat terhelik. Vizy E. Szilveszter kifejezésével: ez egy olyan ajtó, amelyen, ha egyszer valaki belépett, még ha visszajön is, akkor sem ugyanaz, mint aki akkor volt, mielőtt bement. S hogyne ártana másnak, amikor azért, hogy a napi adagját megszerezze, először meglopja a szüleit, aztán a környezetét, bárkit, mert függősége miatt mintegy elveszítette a szabad akaratát, az erkölcsi korlátokat. Tehát, egész egyszerűen, az a társadalom, aminek maradt még önvédelmi reflexe, nem tűrhet ilyen destruktív, értékromboló propagandát.

- Mindezek után már elvi alapokon is definiálhatjuk a kereszténydemokrácia és a szabaddemokrácia közötti különbséget.

- Ami miatt politikai félreértés és társadalomfilozófiai káosz uralkodik a szellemi életben, az az, hogy a pártokat „jobboldali” és „baloldali” pártokra osztják. Na most: köznyelvi értelemben a KDNP természetesen egy jobbközép párt, az SZDSZ pedig egy baloldali párt. De valójában nem egy koordinátarendszer van, amely jobb és baloldalira osztja a politikai mezőt, hanem két, egymástól teljesen különböző koordinátarendszer. Az első koordinátarendszer egyik tengelyén a tradicionális, hagyományos értékek vannak - család, egyház, nemzet –, a másik tengelyén pedig ezeknek az anarcho-nihilista tagadása. E tekintetben, a KDNP, mint a hagyományos értékek védelmezője, egy markánsan jobboldali párt, az SZDSZ pedig, mint e hagyományos értékek tagadója és rombolója, egy szélsőbaloldali párt. Igen ám, de van egy második koordinátarendszer is: a munka-tőke koordinátarendszere, aminek egyik tengelyén a munka, másik tengelyén a tőke van. E tekintetben mi azt mondjuk XIII. Leó pápa alapján, hogy sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat, de a munka elsődleges a tőkével szemben, mert jobban hozzátartozik az ember személyiségéhez. Tehát e tekintetben – miután mi a munka jogát védjük a tőke diktatúrájával szemben - a KDNP a szociális igazságosság szempontjából, egy balközép pártnak is értelmezhető. Az SZDSZ pedig, miután a tőke primátusát képviseli a munka szempontjaival szemben, ráadásul a multinacionális nagytőke szempontjait, ezért az SZDSZ - a munka-tőke koordinátarendszerében - egy szélsőjobboldali párt. Szerintem ez az alapja az egész politikai mező megértésének. Így válik nyilvánvalóvá, hogy az SZDSZ miért tekinti ellenségének KDNP-t. Azért, mert az SZDSZ a KDNP mintegy antitézise, szöges ellentéte. És ebben, speciel, igaza is van. Mert a KDNP-nek valóban mindkét szempontból antitézise az SZDSZ. A tradicionális értékek esetében is az ellentétes póluson van, és a munka-tőke koordinátarendszerében is. Ezért nem véletlen, hogy az SZDSZ bennünket gyűlöl a legjobban.

- Kimondtuk tehát: mi az, amitől élesen különbözünk. De mi az, végezetül, ami elválaszt, és ami összeköt a FIDESZ-szel?

- Nos – van, ami megkülönböztet, de nincs olyan, ami szétválasztana… Varga László azt hagyta ránk politikai testamentumában örökségül, hogy nekünk, kereszténydemokratáknak két dolgot kell egyszerre megcselekednünk. Egyfelől egy karakteres, világnézeti alapon álló keresztény pártot építeni, másfelől pedig az Orbán Viktor vezette, formálódó szövetség kovásza lenni. Mert a pálya széléről lehet bekiabálni, de gólt rúgni csak a pályán lehet! Ezért kötöttük meg a FIDESZ-KDNP megállapodást. Ez nem pusztán taktikai, hanem a bajtársi hűségen nyugvó, talán úgy is fogalmazhatnám, hogy végleges konstrukció, a CDU-CSU mintájára. Amelyben a FIDESZ egy széles gyűjtőpárt, a KDNP pedig egy világnézeti párt. És így garancia van arra, hogy a saját hangsúlyaink tisztán és világosan megjeleníthetőek, és a lehető legjobban meg is valósíthatóak. És még egy Varga-idézetet hadd mondjak el: hosszan magyarázta egyszer nekem, hogy miben is áll a mi kereszténydemokrata küldetésünk? Mi a világnézeti kereszténydemokrácia szerepe? Miként a kereszténység vallási értelemben, úgy a kereszténydemokrácia politikai értelemben: kovász. S az, hogy a kereszténydemokrácia kovász, két dolgot jelent. Egyfelől: nem gondoljuk azt, hogy mi vagyunk a kenyér. Másfelől viszont: a kenyér nem valódi kenyér, ha nincs benne kovász. Kovász nélkül a tészta nem kel meg, nem nő meg, és a kovász nélküli kenyér nem igazán kenyér. Tehát, a mi kovász szerepünk abban áll, hogy a tészta megkeljen, megnőjön, és a kenyér valóban kenyér legyen! Ez a FIDESZ–KDNP szövetségének lényege, mi lehetővé teszi, hogy 2006-ban megkezdhessük országépítő szolgálatunkat a második Orbán-kormányban.

Tamási Orosz János

LAST_UPDATED2