Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások

Illetlenek. - második rész

Ember embernek farkassa.

Föl adta levét, talán maga ötte meg koncát.

Tüz, aszszony, tenger által sokan el vesztek.

Hál’adatlansággal fizet a’ világ.

Ki az igazat hangosan hegedűli, vonóval a’ feje hamar meg vonittatik.

A’ csép és a’ kapa szörnyű nyavalya.
Szegény a’ kenyerét alig falhattya.

A’ várat országért víjják
A’ júhot gyapjáért nyírják.
Az embert pénzzéért szíjják.

Nem illik minden mindenre.[21]

Ajándék, a’ jó baráttal is nótát fordíthat.

Ha Pétérkéjét (kéváncscsát) el veszti, akkor se szalad enni, mikor viszszá veszi.

Ha a’ citrombúl ki facsarják a’ levet, osztán el vetik.

A’ bujtár tett ki a’ Júhász bundán.

Nagyobb füstye mint lángja.

Nagyobb füstye mint sültye.

Nem minden fót illik minden ruhára.

Nincs ártalmasabb méreg, mint melyet orvosság gyanánt adnak bé.

Nem szíves, a’ mi színes.

Egy szikra a’ várat meg gyújthattya.

Néha egy kis fölleg nagy esőt hoz.

A’ menyecskének (ha mézbűl van is) üröm keserüségű a’ napa.

Csak az jár haza, a’ mit a’ farkas meg nem emíszt.

Néha egy szó egész háború.

Jó tettedért jót ne várj.[22]

Ki teccik farka a’ rókának, akár mint dugdossa.

A’ hol nyájas az any, kényes a’ leány.

Szolga nyerte meg Urát.

Hol gyáva az aty, ott’ a’ fiúk anyok nevén hivattatnak.

Nagy apja varga volt; még is Árpádtúl mondgya magát eredettnek lenni.

Pénzze sincs, még is alkuszik.

Csizmába kereste, bocskorba végzette.

Csöbörbűl vödörbe.

Lórúl szamárra.

Forintya sincs, ezerekrűl beszéll.

A’ királyt is atyafiának mondgya.

Valaki nagy, vagy sógora, vagy komája.

Se ki, se be, mint Tót Janó a’ lakodalomba.

Gyilkos vezeti tömlöcbe a’ tolvajt.

A’ farkas mennél vénebb, annál maróbb.

Ringy rongyban terem meg a’ tetű.

Tótnak kökény a’ bora, vad alma fügéje.

Adgy szállást a’ Tótnak, határt mutat, menny el.

Sűrű gazda ritka gatya.[23]

Csak egygyet szólly ellene, tűzes nyárssal elődbe.

Fázik, mikor búzát arat.[24]

Szóért pácával fizet.

Hátúl két lámpás, elől egy se.

Nyárra két bunda, télre kankó se.

Egyszer övött cifrán, meg bánta egy hétig.

Vize is (ha hoznak) akkor van; még is a’ leg finomabb borokrúl beszéll.

Üres a’ kamara, még is tizenkét tál ételt parancsol.

A’ hol kedvére él a’ gazda, lusta a’ szolga.

A’ hol a’ szolgálók cifrák, dologtalan a’ gazd’ aszszony.

Hátán ház.[25]

A’ hol vigyázatlan a’ leány, csirkét ellik a’ kánya.

Részeg a’ szolga, a’ hol késedelmes a’ gazda.

Jobb az Isten öltte, mint az ember vágta.[26]

Egy rókárúl két bőr.

Egy sűtésben két lepény.

A’ Zsoltár számot se tudgya, még is előre énekel.

Halászbúl lett bányász.

A’ vakarcs a’ kenyeren ki akar tenni.

A’ Tokai bort gyalázza a’ Beckói lőre.

Nád szál akar a’ fokossal ki kelni.

Szamár állott a’ ló’ elejébe.

Inas se volt, még is remeket készit.

Az A’, B, Cét se tudgya, még is papolni akar.

Ebet se festet, még is királyt akar rajzolni.

Két Pap egy papoló székbe.

Egy oltárnál három áldozó.

Sokáig élt, halni meg nem tanúlt.

Inas se volt, legény akar lenni.

Óla sincs, még is disznót akar hizlalni.

Se háza, se tüze, még is vendégeket hiv.

Hoszszú a’ mesterség, rövid az élet.[27]

Nemességét csak a’ kutya bőrön, nem szívében hordozza.

Nemes a’ neve, de nem a’ szíve.

Ha a’ kutya bőrre eleve innának, el kevelyednék.

Tűrhetetlen, midőn az esztelen szós is.

Kovács akar ki tenni a’ lakatoson.

Szene sincs, még is lakatos.

Beretvája sincs, még is borbély.

Baráttya volt; ellensége lett.

Szoknyája Rása; köténye tafota.

Levest se tud főzni, még is udvari szakács.

Haj por a’ zsiros hajon.

Késse, köténnye nincs, még is szakács.

Utólsó betegségnek Isten az orvossa.

Lehet a’ szentelt vizzel is roszra élni.

Lehet a’ templomban is roszszat tenni.

Könyve sincs, még is tanúltnak mondgya magát.

Borbélybúl lett orvos.

Maga rutétott a’ temetőbe, még is halottakra fogja.

Se irja, se szelencéje, még is gyógyit.

Mást rostál, maga lévén konkolyos.

Kétszer egy vétekbe esni, nagy gondatlanság.

Ki életét meg vetheti, soha bőlcsen nem élt.

Mást kefél, maga leg porosabb lévén.

Se hete, se hava; már is szemre hányó.

Mást símít, maga borzás lévén.

A’ vetekedésnek veszekedés a’ vége.

Tehén a’ borját elől hátúl nyallya.

Mást vakar maga rühes lévén.

Akár hogy símíttyák a’ darabost, még is ki teccik.

Jele: nem szereti: mert szembe dícséri.

Részegre, gyermekre, ’s aszszonyra a’ titkot nem bizzák.

Csak hatot az almának öregébűl egy pénzen.[28]

Kinek nincs ellensége, kölcsönözzön valakinek valamit, tüstént arra talál, ha kéri.

Minden vallások között leg roszszabb a’ kár vallás.

Tehénre sallangós nyereg.

Tejes fazék mellé macska őr.

Pap se lévén, papol.

Papot barátságért.
Kántort imádságért
Bérben nem tart az ember.

Csald meg a’ Pápistát, lopd el olvasóját.

Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember.

A’ lusta szolgálló nem farán, hanem fülén űl.

Vén szolgának vén kutyának egy a’ fizetésse.

Meg hóltt Mátyás király oda az igazság.

Leg későbbre érő gyümölcs a’ gyermek.

A’ mái sár illik, de a’ tegnapi nem illik a’ csizmára.

Kis gyerek, nagy méreg.

Kis luk a’ torok; de egész falut el nyelhet.

Másnak lovát inkább meg hajtya a’ fuvaros.

Másnak tehene a’ magájé mellett koplal.

Illetlen két molnár egy malomban.

_____________________________

[21] Mátyás király igen kedves emberét Kinisi Pált oly követségbe akarta küldeni a’ Törökökhöz, melyben inkább halálát, mint követtségének sükerét remélhette. Hogy nagyobb kedvvel menne Kinisi, azt fogadta a’ király: hogy, ha a’ Török az ő fejét le találná üttetni, ő tűstént a’ Törökökre esne, meg se állana addég, még az ő feje helyébe harmincz ezer Török fejet le nem vágat. Úgy ám mondá Kinisi de azon harmincz ezer fejek közűl egy se illik úgy a’ Palkónak fejére, mint e’ mostani fejem.

[22] Némely Pásztor Juhai mellett el alúván, csak alig múlatta el: hogy őtet az Áspis kígyó agyon nem marta, mert már feni vala reá fogait. A’ pásztor szerencséjére arra szállott egy szúnyog, és a’ pásztor szemét meg csipvén őtet fel ébresztette, de a’ pásztor őtet agyon csapkodta. Egészszen fel eszmélődvén, és a’ kígyót meg látván, azt ugyan le verte, de a’ jó tévő szunyognak halálán meg keseredett. Ennek örök emlékezetére márványbúl egy követ csináltatott, ilyen föl irással: Édes szúnyog! jó tettedért roszszal fizettem.

[23] Azokrúl a’ szolgákról szokták azt mondani: kik gazdájokat sokszor változtattyák. Így tehát sűrű azoknál a’ gazda; de mit nyernek vele? egygyiktűl se vesznek valami gúnyát. Ugyan azért ritka a’ gatya is.

[24] Rend szerént ugyan meg nem esik, hogy aratáskor fázzék az ember. Ugyan azért a’ köz mondásban tette illetlenség (a’ közönséges üdőkre nézve) szépen fenn marad. De én 1799-dik esztendőben oly hideg nyarat értem: hogy az aratók magok’ újjokra fújtak, és hogy meg melegethessenek tüzet is raktak. Ennél hidegebb esztendőt nem tapasztaltam, minden részszeire nézve: Alig volt három napunk Juliusnak végén, melyekrűl azt mondhattuk volna! hogy izzadhattunk bennök.

[25] Ezt közönségesen a’ csigárúl szokták mondani: hogy hátán hordozza házát. De ez a’ szerencsétlenség meg esett egy tékozló Magyar Uracscsal, ki hogy egy különös lakodalomban tisztességesebben meg jelenhessen, maga házát el adta, és már zsellér lévén benne, olly ruhát csináltatott magának, melynek posztaja az aranytúl nem láccatott, ugyan azért nehezecske is volt. Hogy osztán a’ táncban, szörnyűképpen izzadott, és ezt némelyek csudálnák, azt mondá ez fura eszű ifiú: hogy a’ csuda nem lenne, mivel házát vállain hordozza.

[26] Ez a’ csintalankodó Cigányoknak kedves szavok’ járatytya, midőn (hogy a’ dög húst meg ették) széltiben csúfoltatnak. Azzal védelmezik magokat: hogy a’ dögöt az Isten ölte meg, más állatokat pedig a’ mészárosok.

[27] A’ régi üdőkben minden Patika’ ajtajára azt szokták írni: Ars longa, vita brevis, Magyarúl a’ mesterség hoszszú, az élet rövid. Ezt látván egy elmés, és fürke ember: ezeknek a’ Patikásoknak hoszszú mesterségjök (úgymond) arra céloz: hogy életünket meg kurtithassák.

[28] Csak az én éltemben (70 esztendők alatt) hogy ment fellyebb mindennek ára, írtóztatóság. Egy Kecskeméti pogácsa almát öt garason árúlnak Pesten, holott ennek előtte (a’ mint a’ köz mondás tartya) hatot adtak egy pénzen, pedig a’ leg nagyobbak közül. Egy pár kordovány csizma két forintrúl tizenháromra ment. Pár csirke üt krajcárrúl tizenöt garasra. A’ leg finomabb posztó ötrűl húsz forintra ugrott. Egy nyúl ez előtt hét garas; most három forint. Ez előtt a’ bárány hét garas; most három forint. Ezek így vannak 1809-dikben.