Az erythraeai Sibylla az utolsó ítéletről


Ítélet jele lesz, hogy a föld veritékben elázik, 
s égből jő a Király, aki Úr lesz minden időkig, 
– hogy megitélje – a földre leszállván ember-alakban. 
Meglátják Istent, meglátja hivő s a hitetlen, 
szentjeivel mikor itt ama végórán a Magasztos. 
S így ítélet elé állnak testükkel a lelkek, 
elhanyagolva a föld hever ottan a sűrü bozótban. 
Kincsét, bálványát mind elhajigálja az ember, 
perzseli tűz az eget meg a földet, a tengert. 
Feltöri, rettentő kapuját nyitván a pokolnak, 
s minden szenteknek testét átjárja szabad fény. 
Átadatik, hogy örökké tűz égesse, a bűnös, 
vallani fog mindenki, bünét nem hagyva titokban. 
Isten a szív minden titkát feltárja a fénynek, 
s lészen gyász, lészen sírás, s a fogak csikorognak. 
Fényét veszti a Nap, s nincs csillag-kórus az égen, 
össze az égbolt dől, megszűnik a Hold ragyogása, 
mélybe lesüllyed a domb, mig a völgy felbukkan a mélyből, 
emberi dolgokban nem lesz mélység, se magasság. 
Sík lesz, mint a mező, kéklő tenger meg a hegység, 
megszűnik minden, gyászos romlás tör a földre. 
Források, folyamok szintúgy kiapadnak a tűzben, 
és felharsan a trombitahang szomorún a magasból, 
sírva a romláson, nyomorúságon meg a kínon. 
Megnyílván, feltárja a föld a pokolbeli káoszt, 
s ekkor mind a királyok az Úrnak elébe kiállnak, 
sűrű tűz- és kénfolyamok lezudulnak az égből.

Déri Balázs fordítása