BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS
ÚTINAPLÓJA
1821-1822.

ELŐSZÓ.

Egy napi könyvet kell tartani annak, aki életét, mint egy egészet át akarja futni tekintetével s a multat használni kivánja a jövendőre és jelenvalóra. De midőn létének tragicomediájából egy jelenést jegyez fel s utazásának történeteit irja, ne forogjon sem annak valaki előtt való felolvasása s a sajtó alá való menése eszébe, különben a maga mentségére s nem tulajdon tanuságára ir.

Nincs belső valóságunknak egy hüségesebb tüköre, mint egy ily naponként folytatott autobiographia. Gyakran, repülő életünk ezen képei előtt állva csodáljuk, hogy az egy-két esztendővel öregedett alig esmér reá a kevés évekkel ifjabb önnön-magára. Mint egy csak most nemesi cimet nyert büszkeséggel, nézünk ma - egy egész éjellel bölcsebbek - a tegnapi csak paraszt vagy polgári napra. Ily nagy a környülmények hatalma! Gunyoljuk egy megejtett hibánkat s ha azon környülállások jelennének ujra meg, jórészt másodszor esnénk abba a hibába.

Csak hogy soha is ezeknek olvasásában az előbbi jobb ember szemlélésén, annak feddő tekintetére, ne kellessék elsárgulnom!

*

Wesselényi Miklós úti naplójának e sajátkezüleg irt bevezetéséhez csak rövid életrajzát óhajtottuk csatolni.

Wesselényi Miklós 1796. dec. 30-án született Zsibón, mint idb. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna 13-ik és utolsó gyermeke. Örökölte édes apja hatalmas erejét, hirtelen haragvó természetét és észbeli tehetségét. Nemes szive pedig bizonyára a csalódásokban gazdag, a lemondásban állhatatos anyai szivnek volt öröke. Nevelője Pataky Mózes minden talentumát a legjobb irányban fejlesztette.

Közpályáját 1818-ban a megyegyüléseken kezdte, hol tüzes kuruc szónoklataival, általános feltünést keltett. 1820-ban ismerkedett meg Széchenyivel, s a "legnagyobb magyar" értelmére, gondolatvilágára s egész lelkületére óriás hatással volt. Ekkor határozták el, hogy Német-, Francia- és Angolországot bejárva, főleg gazdasági téren szerzett tapasztalataikkal igyekezzenek segiteni tulajdon hazájukon. Visszatérve ez utról, mindketten az országgyülési főrendi ellenzék vezérei lettek. Céljaik kivitelében eltértek s ezért Wesselényi más úton indult. Barátságuk ezáltal mind lazult, végre a politika teljesen szétválasztotta a két hív barátot.

Wesselényi az 1834-iki országgyülésen vitte a legnevezetesebb szerepet, mely után szilaj beszédeiért a magyar és erdélyi kir. táblák perbe fogták. Perét Kölcsey védelmezte. Még mielőtt elfogták volna 1838-ban a pesti árviz alkalmával, hol száz és száz szegény embernek mentette meg életét és vagyonát, népszerűségét és hirnevét a legmagasabb fokig növelte.

Itélete kihirdetése után a budai várbon, majd önkéntes számüzetésben Gräfenbergben töltötte fogságát. Hosszas távollét után az 1848-as események szólitották haza, de már nem tudott ugy hatni, mint 18 évvel ezelőtt. Elkeseredve vonult vissza ismét Gräfenbergbe, s midőn 1850-ben ismét vissza akart térni Erdélybe, útközben meghült és április 30-án Pesten tüdőgyulladás következtében meghalt. Hamvai a zsibói családi sirboltban nyugszanak.



1821.

Sibó szept. 23-án. Itthon hagyandó rendeléseim irásában sokkal hajnal előttől fogva elmerülve, a szép reggel meglepe s a hatalmas világosság közeledése elölé s szükségtelenné tevé éjjeli gyertyám gyenge fényét, éppen ugy, mint a népek között egy a durva sötétségben szépen s haszonnal fénylő Észnek egy nála sokkal hatalmasabb Lélek megjelenése, ha való érdemeit nem is, de tündöklését elhalványitja, elszünteti. Én is épen ugy tevék a sötétségben igen jól használt világositómmal, mint a népek a magukéval, azaz félretevém, csak talán igazságosabban, mert ezek mily gyakran nézik megvető nevetséggel a nagyobb fény feltetszésével előbbeni világositójuk elhalványodott gyenge fényét, én pedig meggondolám gyertyám eloltásakor azt, amit a népeknek is oly jó volna meggondolni, hogy a közönséges megvilágosodás nem ezen már erő nélkül való fénynek haszon nélküli valóságát bizonyitja, hanem csak az előbbeni sötétségnek nagy voltát s szemeim gyengeségét érezteti, amelyben ezek csak e gyenge világnak nem létében is éppen semmit sem láttunk volna.

A falu csendes lakósait isteni tiszteletre szólitó harang megkondula. Különös s ellágyitó érzést serkentének fel bennem busan dunnogó hangjai annak meggondolásával, hogy vajjon fogom e többé hallani. A vasárnapi templombasietőkkel én is elindulék. Minő érzemények gerjedének fel lelkembe e szent helyre való belépésemmel. Itten, hol a gyermek együgyü kéréseit ártatlan bizodalommal bocsájtotta fel szent trónusod elébe, hol az ifju enyhülve sirta ki panaszait, hol oly sokszor adtam szép érzésekért, boldog pillanatokért buzgón hálákat kedves jó Anyámmal együtt, az enyéimek közt, ugy lehet, soha, sohasem foglak többé imádni, nagy Isten! Talán áhitatosabban soha nem könyörögtem s bizonyosan egy templomnak is büszke boltozati s a legmenyeibb muzsika karoknak bájoló hangjai oly olvadó érzést bennem nem fognak szülni, mint ezen templom durva menyegzetei s a falusi mester rekedező éneke. Erős férfiasság! tisztelt törvényed ellágyulást nem szenved, szentül fogadom, hogy cselekedeteimben csak a kötelességtől mérsékelt hajthatatlan erő fog mindig uralkodni, de bocsáss meg, érzéseimnek e könycseppeket kelletett áldoznom.

http://mek.oszk.hu/09200/09257/