|
KÚT 2007/1-2. 145
MITROVITS MIKLÓS
II. János Pál pápa első lengyelországi látogatása
– a lengyel pápa a lengyel és a szovjet dokumentumok tükrében
(1978─1980)
A katolikus egyház helyét az 1956 utáni, Lengyelországban létrejött államszocialista
rendszerben, három alapvető tényező határozta meg.1
Az első a lengyel katolikus egyház szerepe a lengyel nép ezeréves történetében.
Két meghatározó területen, a nemzeti tudat alakításában és a társadalom
összetartásában gyakran az egyház játszotta a vezető szerepet az államhatalom
gyengesége vagy éppen hiánya miatt.2 A másik hasonlóan fontos tényező, a létrejövő
államszocialista struktúra legitimációs ideológiája, amely – a magántulajdon
elutasításával, a rendszeren kívülálló autonómiák felszámolására való törekvésekkel, a materialista világszemléletével stb. – alapvetően szemben állt az egyház világnézetével.
Ezek egy része önmagában megkérdőjelezte az egyház létezését a rendszerben, hiszen
az egyház a feudális-kapitalista rendszer továbbélésének a bizonyítéka volt. A
harmadik meghatározó mozzanat ebben a kontextusban a vatikáni konklávé döntése,
amely az 1978 októberében éppen egy lengyel egyházi személyt választott meg I. János Pál utódjának. Karol Wojtyła, aki potenciális utódjelölt volt Stefan Wyszyński halála esetén a Lengyelország prímása címre, már az ötvenes évek óta ismert volt a hatalom szemében a harcos kommunista-ellenességéről. Pápává választása egyértelműen erősítette a lengyel katolikus egyház pozícióját mind Lengyelországban, mind a nemzetközi porondon, szemben az államhatalommal.
A lengyel katolikus egyház és Karol Wojtyła pápává választása
1. A hagyományok és az új kihívások antinómiái
a) A második világháború után, a lengyel katolikus egyház az addigi
története során még nem tapasztalt, új helyzetben találta magát. Az alapvető változást
az jelentette, hogy az egyház az újonnan berendezkedő „kommunista” hatalom
legitimációjával állt szemben.
1 A rendszerváltás utáni lengyel történetírás korszak-meghatározásairól és fogalmi kereteiről
lásd: STOBIECKI, RAFAŁ: A lengyel közelmúlt-kutatás fogalmi keretei. Magyar Lettre
Internationale, 14. (2004) 54. sz. 32-34.
2 E tanulmányban nem foglalkozhatunk részletesen a lengyel egyház történetével. Lásd erről:
KŁOCZOWSKI, JERZY – MÜLLEROWA, LIDIA – SKARBEK, JAN: A katolikus egyház
Lengyelországban. Budapest, 1994. 70-85. (a továbbiakban: KŁOCZOWSKI – MÜLLEROWA
– SKARBEK, 1994).
Miközben a kommunista ideológia a kapitalizmus teljes elutasítása mellett
kötelezte el magát, az egyház ambivalensen viszonyult e rendszerhez. Az egyház
egyrészt, éppen ennek a feudális, majd a kapitalista rendszernek vált a szerves részévé,
sokszor haszonélvezőjévé az évszázadok során. Illetve az egyik leglényegesebb,
szintén az új hatalom legitimációját érintő kérdésben, a tulajdonjog kérdésében, az
egyház a magántulajdon sérthetetlenségét („embernek természetadta joga, hogy
magántulajdonban, sajátjaként birtokoljon dolgokat”) vallotta.3 Másrészt, a bürokrácia
és az állami erőszakszervekre épülő totalitárius állammal szemben, mint autonóm, tőle
független intézmény jelent meg. Mindezek mellett a szegények, az elesettek melletti
kiállás, a tizenkilencedik század végi kapitalista kizsákmányolás elleni fellépések
mutatták meg az egyház kettős viszonyát a fennálló gazdasági-társadalmi rendhez.
Kelet-Európában Lengyelország volt az egyetlen ország, ahol az egyháznak
sikerült a magántulajdon védelmében sikerrel fellépni a falun úgy, hogy a parasztokkal
közösen szinte teljes mértékben megakadályozta a földek kollektivizálását. E tény
egyben bizonyítja, hogy az egyház legerősebb társadalmi bázisa a falvakban volt. A
szocialista falu megteremtése később, állandóan napirenden lévő programmá vált, de
sem Gomułka, sem Gierek nem tudta felszámolni a szabad paraszti gazdálkodás
túlsúlyát. E ténynek a súlyos következményei periodikusan törtek a felszínre. Így a
mezőgazdasági problémák miatt kialakuló állandó élelmiszerhiány sorozatos
munkásfelkelésekhez vezetett a városokban.
E tényezők erőteljesen meghatározták a kialakuló államszocialista rendszer
egész további történetét. A katolikus egyház ebben olyan meghatározó szerepet
játszott, amelyre nincs példa a többi kelet-európai országban.
A Rerum novarum kezdetű enciklika óta az egyház is foglalkozott a
munkásosztály helyzetének javításának lehetőségeivel, az alapvető ellentét azonban
végig fennállt a kommunista és a keresztény világnézet között: a kapitalista rendszer
eltörlése vagy „csupán” a rendszer „megjavítása”. Ez utóbbi, a hatalom szemében
lényegében restaurációs, reakciós tevékenységet jelentett.
b) A lengyel katolikus egyház történelmi szerepe – mint tudatformáló, az
állami intézményrendszert gyakran helyettesítő, a lengyelséget összetartó intézmény –
a lengyel történelemben ismert. Az 1945 után kialakult új hatalmi berendezkedés
számára azonban, a közvetlen közelmúlt is meghatározó szerepet játszott a legitimáció
megszerzésében egész Kelet-Európában. Magyarországgal összevetve, ahol a háború
előtti politikával szinte teljes mértékben összefonódott katolikus egyháznak nem volt
komoly antifasiszta hagyománya (ezt már nem tudta feledtetni a nyilas hatalomátvétel
3 A Rerum novarum kezdetű enciklika (1891), a szocialisták szándékait a magántulajdon
megszüntetésével kapcsolatban úgy értékelte, hogy „tervük azonban a szociális kérdés
megoldására annyira alkalmatlan, hogy maguknak a munkásoknak is kárára volna, ezen kívül
pedig felettébb igazságtalan is, mivel erőszakot alkalmaz a jogos birtokosok ellen, megzavarja az
államrendet, alapjaiban felforgatja a társadalmat.” (…) „mert megszüntetik a munkabér
befektetésének szabadságát, s ezáltal megfosztják a munkásokat családi vagyonuk növelésének,
és a haszonszerzésnek a reményétől és lehetőségétől.” Ford.: Dér Katalin, lásd:
www.katolikus.hu/roma/rerum.html (2007. február 6.)
utáni néhány hónapos ellenállás sem), Lengyelországban az egyház rendelkezett ilyen
múlttal. Sőt a Piłsudski, majd a marsall halála utáni korszak ellenzéki vezetői, akik a
világháború alatt és után a demokratikus jobboldalt testesítették meg (Sikorski
tábornok, majd halála után Stanisław Mikołajczyk miniszterelnök) szintén az
antifasiszta harc élvonalába tartoztak.
E harc legjelentősebb akciója kétségtelenül az 1944. augusztus 1-jén, a német
megszállók ellen kirobbantott Varsói Felkelés volt, melyet az egyházhoz erősen kötődő
Honi Hadsereg (Armia Krajowa) szervezett meg.4 A formálódó kommunista irányítású
hatalom tehát nem tudta, nem tudhatta kisajátítani az antifasizmus hagyományát, így az
nem válhatott legitimációs tényezővé a háború előtti korszakkal szemben.5
A lengyel kommunista pártnak (1948-tól Lengyel Egyesült Munkáspárt) tehát
hiányzott az a legitimációs háttér, amellyel bizonyos mértékig rendelkeztek e pártok a
többi kelet-európai államban. Ebben jelentős szerepet játszott a katolikus egyház.
c) A lengyel katolikus egyház több mint ezeréves történetén végigtekintve –
kissé történelmietlenül – sorsszerűnek tűnhet az, ami a huszadik század harmadik
harmadában bekövetkezett. Arra a szerepre, amelyet a lengyel katolikus egyház ebben
a periódusban betöltött, mind a nemzetközi, mind a lengyel társadalmi-politikai
életben, akár predesztinálva is érezhette magát a hagyományai alapján. Julius
Słowacki, a lengyelek nagy messianista költőjének „profetikus” sorai egy jövendőbeli
szláv pápáról6 a tizenkilencedik század közepének zűrzavaros forradalmi korszakában,
csupán egy irreális vágyálmot fogalmaztak meg. Akkor nem is tulajdonított neki senki
4 Újabban a Honi Hadsereg megítélése sem egyértelműen pozitív Lengyelországban, de ez a
háború utáni években nem játszott szerepet. Emellett csak a rendszerváltás után vált ismerté
néhány olyan eset, ahol lengyel lakosság is aktívan részt vett a zsidóság elleni akciókban.
Leghíresebb példája a Jedwabne faluban történt események, magyarul lásd: GROSS, JAN T.:
Szomszédok. A jedwabnei zsidók kiirtása. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2004.
5 Ehhez hasonlóan, erősen meghatározta a lengyelek szovjetekhez való viszonyát a Molotov-
Rippentrop paktum, a Katyńban elkövetett tömeggyilkosság, illetve az a tény, hogy a
Szovjetunió számára Lengyelország létfontosságú geo-stratégiailag területté vált Berlin
elfoglalása után, így ott nem tarthattak demokratikus választásokat sem, mint a többi keleteurópai
országban. A nyugati-európai államok és az USA pedig elfogadta, hogy Lengyelország
teljes mértékben a Szovjetunió befolyása alá kerül.
6 „A trzebaż mocy, byśmy ten Pański Kell hát erő, hogy ezt az Isteni
Dźwignęli świat: világot felemeljük:
Więc oto idzie Papież Słowiański Jöjj hát Szláv Pápa
Ludowy brat; Népi testvér;
Oto już leje balsamy świata Íme, önti már a világ gyógyírét
Do naszych łon, Ránk,
Hufiec aniołów kwiatem umiata Angyalok csapata virággal söpri
Dla niego tron. Trónját.
On rozda miłość, jak dziś mocarze Szeretetet oszt, ahogy ma a hatalmasok
Rozdają broń, Fegyvereket osztanak,
Sakramentalną moc on pokaże, A világot tenyerébe véve,
Świat wziąwszy w dłoń. " Szent erőt mutat.
SŁOWACKI, JULIUS: Słowiański papież (A Szláv Pápa. 1848) – részlet (fordítás tőlem).
különösebb jelentőséget. A negyvennyolcas forradalmak és IX. Pius pápa Rómából
való szökése után kereken százharminc évvel azonban, több millió lengyelnek jutott
eszébe e néhány sor.
Kétségtelen az is, hogy azok a feladatok, amelyeket 1978 októberében Karol
Wojtyła, frissen pápává választott krakkói érsek elé állítottak Vatikánban, nem voltak
ismeretlenek a lengyel egyház számára. Azok a célok, amelyeket az egyház a II.
vatikáni zsinaton (1962-1965) meghatározott: az egyház megújítása, tanbeli és
fegyelmi tisztasága, a keresztények egységének megvalósítása és nyitás a világ felé,7
olyan célkitűzések voltak, amelyek nagyfokú toleranciát, állhatatosságot, sőt bizonyos
fokú demokráciát követelt meg az egyháztól. E tulajdonságok a lengyel egyház
alapvető jegyei közé tartoztak, éppen a történelemben betöltött sajátos szerepének
köszönhetően.
Wojtyłát „edzettebbnek” és tapasztaltabbnak tartották a kelet-európai országok
vezetői is a többi lehetséges pápajelöltnél, az egyházra leselkedő veszélyek elleni
harcban, ugyanakkor úgy értékelték, hogy politikailag hajlékony és tárgyalásra kész,
hiszen egyik előmozdítója volt VI. Pál „keleti politikájának”.8
2. A katolikus egyház az államszocializmusban
Az új hatalmi berendezkedés nem törte meg a lengyel társadalmi fejlődést. Bár a
hatalmi, intézményrendszeri struktúra gyökeresen megváltozott, de valójában csak ott
ért el sikereket, ahol az a történelmi folyamatosságból is következett. Ilyen volt a
feudális nagybirtok teljes felszámolása, vagy az iparosítás. A társadalmi szerkezetet
még erőszakkal sem sikerült alapvetően átalakítani, illetve csak oly mértékben, melyet
az előbb említett változások megkívántak. Az, hogy az egyház társadalmi bázisa az
üldözés és az elnyomás alatt is megmaradt, éppen azt bizonyítja, hogy a társadalomban
nem zajlottak le a hatalom által kívánt mértékben a változások, még az ötvenes évek
repressziót leginkább magánviselő szakaszában sem.
Intézményi oldalról két út figyelhető meg a kelet-európai államszocialista
modell szerint felépülő struktúrákban. Az első, ami inkább az ortodox-keresztény
világra volt jellemző, hogy az egyházat sikerült a kezdeti üldözés után az államnak a
saját hívévé és támogatójává alakítani, ahogy az Romániában is történt.9 A másik, a
katolikus és a görög-katolikus (unitus) régió, ahol inkább az ellenállás volt a jellemző.
Ott vagy az egyházi intézmények veresége következett, azaz nem voltak képesek
jelentős szerepet vállalni a társadalmi-politikai életben (lásd: Magyarország, illetve
Csehszlovákia, bár ez utóbbi esetében egy erős földalatti egyház pótolta a hivatalosat),
vagy ahogy a lengyel példa mutatja, túlélés (1950-1956),10 majd újra megerősödés
7 KRÁNITZ MIHÁLY: A II. vatikáni zsinat jelentősége. In:
http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_01/zsinat.html (2006. december 29.)
8 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) ÁEH XIX-A-21-c-18. 23. doboz (1978).
9 Lásd erre: ANDREESCU, GABRIEL: A nemzetközi kapcsolatok és az ortodoxia Kelet- és
Délkelet-Európában. Európai szemmel, (1999) 2-3. sz. 3-39.
10 A lengyel katolikus egyház túléléséhez nagy mértékben hozzájárult Stefan Wyszyński
személye, aki egyházának legelszántabb védelmezője, de egyben legnagyobb reálpolitikusa is
(1957 utáni időszak). Az unitusok általában a földalatti nemzeti szuverenitás, és a
függetlenség képviselői is voltak (Ukrajna).
1956 tehát nem csak a politikatörténetben cezúra, hanem az állam-egyház
viszonyában is. Ez összefügg azzal a kérdéssel is, hogy a totalitárius állami
berendezkedést felváltja az autoritarizmus vagy a poszt-totalitárius rendszer, amelyben
a megmaradó legitimációs ideológia mellett az egyház bizonyos autonómiáját már
eltűrik, nem törekszenek nyíltan a felszámolására.
Anélkül, hogy végig tekintenénk a lengyel katolikus egyház 1956 utáni
történetét,11 utalni kell a korszak legfontosabb eseménysorozatára, amely Stefan
Wyszyński prímás kezdeményezésére indult el. A „Wielka Nowenna” („Nagy
Kilenced”) 1957. májusában történő meghirdetésével kezdődő, az 1966-ban sorra
kerülő Millennium12 ünnepségeire való felkészülés, az állam-egyház kapcsolatában az
újabb elhidegülést jelentette. Kilenc éven keresztül különböző egyházi és nemzeti
ünnepek megünneplése, tömeges zarándoklatok zajlottak az egyház szervezésében
szerte az országban. A częstochowai Mária kegykép „országjárása” reakcióra késztette
a pártvezetőket. Miután elkobozták a képet, az üres kerettel járták tovább az országot,
egyre nagyobb tömegeket megmozgatva.13 E rendezvények a társadalom tömeges
részvételével „megerősítették a vallási és nemzeti érzést, azonosságtudatot és
szolidaritást”.14 A Millenniumnak pedig – az egyház szempontjából – az volt a
feladata, hogy „felmutassa minden lengyelnek úgy az országban, mint a világban, saját
kulturális gyökereit, még jobban tudatosítsa bennük nemzeti és vallási
azonosságukat.”15
A „Wielka Nowenna” sikere abban mutatkozott meg, hogy az állam
gyakorlatilag teljesen elvesztette a legitimációs harcot az egyházzal szemben, az
egyház újra az egyetlen, támasztékot nyújtó intézménnyé vált Lengyelországban a
társadalom számára, hívők és nem hívők között egyaránt.
A Władysław Gomułka által vezetett hatalom teljes csődje 1970. decemberben
csúcsosodott ki, amikor a tengermelléki munkásokra lövetett a pártvezetés. A
Gomułkát követő új vezetés azonnal taktikát változtatott az egyházpolitikában is. A
volt. 1950. április 14-én egész Kelet-Európában egyedülálló modus vivendi megállapodást írt alá
a kormánnyal. A megállapodás szövegét lásd: CYWIŃSKI, BOHDAN: Tűzpróba. Egyház,
társadalom és állam Kelet-Közép-Európában. II. kötet: „…titeket üldözni fognak” 1944-1958.
Budapest, 2005. 73-75. (a továbbiakban: CYWIŃSKI, 2005.)
11 Magyar nyelven lásd a korszak rövid összefoglalását: KŁOCZOWSKI – MÜLLEROWA –
SKARBEK, 1994. 343-413., ill. CYWIŃSKI, 2005. 15-140. Lengyel nyelven az elmúlt években
született néhány kiemelkedő összefoglaló munka: DUDEK, ANTONI – GRYZ, RYSZARD:
Komuniści i kościół w Polsce (1945-1989). Kraków, Znak, 2003., ŻARYN, JAN: Dzieje
Kościoła katolickiego w Polsce 1944-1989. Warszawa, Neriton, 2003.
12 I. Mieszko fejedelem 966-ban vette fel a kereszténységet.
13 A képek kultusza a lengyeleknél a tizenötödik századra nyúlik vissza, éppen a pravoszlávokkal
való együttélés hatásaként jelent meg. A Częstochowában őrzött Mária kegykép szintén orosz
földről került Lengyelországba, és a középkor végétől a leglátogatottabb zarándokhely a mai
napig.
14 KŁOCZOWSKI – MÜLLEROWA – SKARBEK, 1994. 402.
15 Uo. 404.
lengyel állam megpróbált „közeledni” az egyházhoz azzal a céllal, hogy lojális
maradjon a „szocialista államrendhez” és elfogadja azt a geopolitikai realitást, hogy a
Lengyel Népköztársaság legszorosabb szövetségese a Szovjetunió. A Vatikánnal való
kapcsolatfelvétellel, amely 1945 után szakadt meg, az állam megpróbálta a lengyel
Püspöki kar szerepét csökkenteni.16 Ebben kudarcot vallott, éppen azért, mert a
Vatikánnak Lengyelország volt a legfontosabb láncszem a keleti politikájában,
amelyben Agostino Cardinal Casaroli és Luigi Poggi játszotta a vezető szerepet.
E politika részeként VI. Pál pápa három alkalommal is szeretett volna
Lengyelországba látogatni, először a Millennium (1966), majd Maksymilian Kolbe
atya boldoggá avatása alkalmával,17 végül 1978 májusában. Mindegyik alkalommal a
lengyel pártvezetés tért ki a pápa fogadása elől.18 1979-ben Leonyid Brezsnyev
szemére is vetette Edward Giereknek, a lengyel párt első titkárának, hogy „Gomułka
jobb kommunista volt mint te, mert ő nem fogadta VI. Pál pápát Lengyelországban”19.
3. „Habemus papam – Habemus klapam”20
Karol Wojtyła megválasztása zavart okozott a hatalom táborában. Meglepő volt
az a formula, amivel a vezetőség „belső használatra” elfogadta e tényt. E tézis arra
irányult, hogy „Karol Wojtyła jobb számunkra Rómában, mint Lengyelország jövőbeli
Prímásaként itt”, azaz, mint Stefan Wyszyński utóda.21 Józef Czyrek, későbbi
külügyminiszter, találta ki ezt az öniróniát sem nélkülöző formulát a pápaválasztás
napján tartott ad hoc jellegű központi bizottsági ülésre, majd később Stanisław Kania is
ismételgette. 1979 januárjában a Belügyminisztérium értekezletén úgy fogalmazott,
hogy „a számos kétség és nyugtalanság mellett, melyeket Wojtyła pápává választásával
kapcsolatban átéltünk, biztosak lehetünk, hogy nem lesz a lengyel püspöki kar vezetője.
Hogy ez így történt, (az annak köszönhető, hogy) határozott szubtilis tevékenységet
folytattunk.”22 A későbbi első titkár ekkor a titkosszolgálatokért is felelős KB titkárként
foglalkozott az egyházzal. Ezzel a meglepően rövidlátó mondattal szemben
Moszkvában súlyosabbnak ítélték meg a kialakult helyzetet. Érezték, hogy ez a
pápaválasztás Lengyelország határain is túlmutató problémákat okozhat.
16 1974. július 6-án Casaroli és Józef Czyrek külügyminiszter-helyettes aláírta a Vatikán és a
Lengyel Népköztársaság együttműködését szabályozó jegyzőkönyvet, ami nem jelentett formális
diplomáciai kapcsolatot a két állam között. A kapcsolatot Luigi Poggi tartotta a római
nagykövetségen tartózkodó Kazimierz Szablewskivel.
17 Kolbe atyát 1971. október 17-én avatta boldoggá VI. Pál pápa, majd II. János Pál szentté 1982.
október 10-én.
18 VI. Pál pápa 1978. augusztus 6-án meghalt, így a téma lekerült a napirendről.
19 Wizyta Jana Pawła II w Polsce 1979. Dokumenty KC PZPR i MSW. Wstęp i opracowanie:
FRISZKE, ANDRZEJ – ZAREMBA, MARCIN, Warszawa, Biblioteka „Więzi”, ISP PAN,
2005. 36. (a továbbiakban: FRISZKE – ZAREMBA, 2005.)
20 A korabeli vicc szerint Gierek táviratban közölte Brezsnyevvel: „Habemus papam”, amire
Brezsnyev azt válaszolta vissza: „Habemus klapam”. (klapam: lengyelül „csőd”)
21 DUDEK, ANTONI: Gratulacje i obawy BIULETYN Instytutu Pamięci Narodowej, 51. (2005)
4.sz. 25. (a továbbiakban: DUDEK, 2005.)
22 Uo.
A boldog és valamilyen közelebbről meg nem határozható változásra várakozó
társadalommal és az egyre erősödő ellenzékkel, egy 1976 óta megtört, eladósodott
hatalom állt szemben 1978 őszén Lengyelországban. Wojtyła pápává választását
Rómában, a lengyel társadalom a várakozásainak megtestesüléseként fogta fel.23
A világpolitika ebben a történelmi pillanatban szintén nagyon bonyolult képet
mutatott. A Szovjetunió tekintélye a harmadik világban éppen a csúcson volt. Emellett
katonailag továbbra is erős volt annyira, hogy egy évvel később, Afganisztánban
háborút indítson. Európában a hatvannyolcas nemzedék képviselői már a politika
színpadán tevékenykedtek, és bár már nagyrészük elvesztette illúzióit a szovjet
rendszerrel szemben, de még baloldaliak és liberálisok maradtak. Lengyelországban
pedig egyre inkább politikai program volt, hogy az egyházat bevonják a liberalizmussal
szemben folytatott harcba. Mindemellett az egyházban bizonyos belső válságnak is
tanúi lehetünk. Az új pápától sokan elvárták a reformokat, az egyház modernizálását, a II. vatikáni zsinat programjának megfelelően.24
1978. október 17-én reggel, Kazimierz Szablewski, az Apostoli Szentszékkel
való kapcsolatot tartó csoport főnöke és Stanisław Trepczyński Lengyelország római
nagykövete táviratban kérte, hogy a Lengyel Népköztársaság a legmagasabb szinten
képviseltesse magát, Karol Wojtyła beiktatási ünnepségén. A távirat szerint a helyi
kommentárok barátságosan írnak a szocialista Lengyelországról, és ezt ki kellene
használni a rendszer érdekében.25 Kania még aznap este választ küldött Rómába,
amelyben megüzente, hogy fejezzék ki Edward Gierek és a legfelsőbb államhatalom
nagy elégedettségét a lengyel pápa megválasztása alkalmából, másrészt adják át
Wyszyński részére Gierek üdvözletét, amellyel kifejezi tiszteletét és szimpátiáját.26
Majd ezután „forró gratulációt” küldött Gierek mellett Piotr Jaroszewicz
miniszterelnök és Henryk Jabłoński az Államtanács elnöke is a Vatikánba. Október 22-én pedig a kérésnek megfelelően, a legmagasabb állami szinten részt vettek a beiktatási ünnepségen. Másnap személyesen is fogadta a lengyel delegációt II. János Pál pápa,27 ahol megemlítette, hogy reméli, hogy egyszer még láthatja Krakkót.
Október 24-én még egy gesztust tett a lengyel pártvezetés II. János Pál pápa felé,
amikor Jabłoński a római lengyel nagykövetségen fogadta Wyszyńskit, és soron kívül
beleegyezett abba, hogy az új krakkói érsek Franciszek Macharski legyen, ahogy azt az új pápa szeretné. Jabłoński rögtön hozzátette, hogy ez csak egy kivételes eset,
amelynek folytatása nem lesz. A valóságban azonban a későbbiekben is volt rá példa,
hogy a szokásos procedúrát elkerülve választottak meg egyházi főméltóságokat. (A
23 Polski Papież. O wpływie Jana Pawła II na zmianę oblicza Polski rozmawiają KS. JAN
SIKORSKI, ANTONI DUDEK, BARBARA POLAK I JAN M. RUMAN. In: BIULETYN
Instytutu Pamięci Narodowej, 51. (2005) 4.sz. 4-5. (a továbbiakban: SIKORSKI – DUDEK –
POLAK - RUMAN, 2005.)
24 Uo. 5-6.
25 DUDEK, 2005. 25.
26 Uo. 26.
27 FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 77-82.
hivatalos eljárás szerint három jelöltet kellett bemutatni a hatalomnak [terno], amelyek
közül, három hónapos véleményezés után nevezhette ki a pápa az új püspököt.)28
A lengyel vezetés viselkedését jól jellemzi egy a magyar Állami Egyházügyi
Hivatalban készült dokumentum, amikor azt írja, hogy „még az a kissé abszurd
következtetés is kiolvasható, – a lengyel párt tevékenységéből – hogy a bíborosi
kollégium a lengyelországi szocializmus sikereit kívánta jutalmazni Wojtyła
megválasztásával.”29
4. A pápalátogatás előkészítése
Gierek helyzete azonban nem volt olyan egyszerű, mint elődjéé. II. János Pál
pápa ugyanis, mint lengyel állampolgár rendelkezett lengyel útlevéllel, így nagyon
„kényelmetlen” lett volna, ha nem engedik be az országba. 1979. január 24-én az első
titkár fogadta Wyszyński prímást, a találkozón az egyik fő téma II. János Pál pápa
tervezett lengyelországi útja volt. Gierek is elismerte, hogy „a pápának, mint
Lengyelország polgárának joga van a beutazásra”, amit azzal toldott meg, hogy „mint
a vatikáni állam feje meg kell egyeznie velünk az időpontban”.30 A Lengyel Egyesült
Munkáspárt vezetése mindenáron el akarta kerülni, hogy Szt. Szaniszló
vértanúhalálának 900. évfordulójára érkezzen az országba a pápa, ezért a találkozón
azzal az ötlettel állt elő Gierek, hogy jobb lenne János Pált más alkalommal fogadni. A javaslat 1982-re vonatkozott, a jasna góra-i kolostor alapításának 600. évfordulójának ünnepségeire.31 Végül megegyeztek a prímással abban, hogy egy egyeztető bizottságot hívnak össze a látogatás időpontjának megállapítására.
Gierek másfél hónappal később Moszkvában hasonlóan érvelt Brezsnyevnek
mondván, hogy „figyelembe kell vennünk a tényt, hogy a jelenlegi pápa lengyel, a
Lengyel Népköztársaság állampolgára és nehéz megtagadni tőle azt a jogát, hogy a
hazájába látogasson.”32 A lengyel pártvezető azzal próbálta meggyőzni Brezsnyevet,
hogy „éles konfliktusokhoz vezethetne a társadalom katolikus részével”, ha
megtagadnák a beutazást. Ezt végül a szovjet pártvezető is „belátta”, majd nyíltan
megmondta Giereknek a Kreml kérését, ne engedjék Lengyelországba látogatni a
pápát: „mondjátok meg neki, ő bölcs ember, hogy mondja azt, hogy megbetegedett és
nem jön”33 Brezsnyev értette, hogy nem tagadhatják meg nyíltan II. János Pál pápa
hazalátogatását, hiszen az óriási elégedetlenséget váltana ki a lengyel társadalomban.
28 DUDEK, 2005. 26. A rendszerváltás után gyakorlatilag ugyanígy történik az egyházi
főméltóságok kinevezése annyi különbséggel, hogy nem a hatalomnak, hanem csak a pápának
kell bemutatni a három jelöltet, és közülük választja ki a szerinte legmegfelelőbbet.
29 MOL ÁEH XIX-A-21-c 18. 23. doboz (1978).
30 Informacja Edwarda Gierka o rozmowie z Kardynałem Stefanem Wyszyńskim przekazana
zapewne w czasie telekonferencji z sekretarzami komitetów wojewódzkich PZPR, b.d. In:
FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 118.
31 Uo.
32 Notatka z rozmowy Edwarda Gierka z Leonidem Breżniewem w Moskwie 13 marca 1979 r. In:
FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 139.
33 SIKORSKI – DUDEK – POLAK - RUMAN, 2005. 5.
A cél tehát az volt, hogy ő maga mondja le az utat, azaz „diplomáciai betegség” miatt ne jöjjön Lengyelországba.
Gierek egyrészt attól tartott, hogy a lengyel pápa jelenléte feléleszt bizonyos
rendszerellenes hangokat és bebizonyosodik a „nemzet erkölcsi-politikai egysége”
ideának a veresége, amellyel a vezetés legitimálni próbálta magát 1970 után.34
Másrészt, mind a Vatikán, mind a lengyel egyházi vezető körök azzal próbáltak
nyomást gyakorolni Gierekre, hogy komoly veresége lenne az országnak a nemzetközi
porondon a pápa elutasítása, illetve számolni lehet a lengyel társadalom
elégedetlenségével, amely a nehéz, csőd közeli gazdasági helyzetben meggyengítheti a vezetés helyzetét.35
Végül Gierek engedett és 1979. március 2-án hivatalos közlemény tudatta, hogy
a Lengyel Népköztársaság hivatalos meghívót küld Vatikánba II. János Pál pápa
részére. A meghívás június 2-tól 10-ig szólt, tehát mindössze két héttel sikerült
későbbre tolni az időpontot. Szt. Szaniszló ünnepét ugyanis május 13-ra tűzték ki.36
5. II. János Pál első lengyelországi zarándoklata (1979. június 2-10.)
Miután nem sikerült lebeszélnie a pápát a lengyel és a szovjet pártvezetésnek
arról a szándékáról, hogy Lengyelországba utazzon, arra törekedtek, hogy minél kisebb
kárt okozzon számunkra ez a kényelmetlen szituáció. Ennek szellemében próbáltak
eljárni, amikor az időpontról, majd a zarándoklat helyszíneiről egyeztettek. Az
időpontról már esett szó, amelyben csak apró sikert könyvelhettek el a pártvezetésben.
Hiszen ekkor már mindenki tudta, hogy Szt. Szaniszló ünnepéről folyik a vita, másrészt
Krakkót nem lehetett kihagyni a programból. II. János Pál pedig még indulása előtt, a
római Fiumicino repülőtéren 1979. június 2-án azzal búcsúzott az olasz néptől, hogy
„az erre az évre eső Szent Szaniszló püspök vértanú jubileumának alkalmából utazom
Lengyelországba. Életének áldozata a hitért, amelyet még a kilenc évszázaddal ezelőtt tett beíródik – hasonlóan, mint legutóbb Lengyelország millenniumának fő ünnepsége –
az én szülőhazám legfontosabb történelmi-vallási eseményei közé – ezért is már régóta eldöntött, hogy ezt a jubileumot méltó és ünnepélyes módon meg kell ünnepelni.”37
Ezután kifejezte háláját a Stefan Wyszyński Prímás által vezetett Püspöki Kar felé a
meghívásért. Majd hozzátette, hogy: „kötelességemnek tartom ez a találkozást az én
nemzettestvéreimmel, hogy részt vegyek Szt. Szaniszló évfordulójával összekapcsolt
vallási megújulás e széles programjában”38 Ezzel nemcsak Szaniszló vértanúságát,
hanem saját útját is a lengyel történelem legfontosabb eseményei közé helyezte,
másrészt egyértelműen kifejezte, hogy nem Gierek meghívására egy idegen állam
34 FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 31.
35 Uo. 33-34.
36 Május 13-a fontos dátummá vált II. János Pál pápa életében. A keresztény hit szerint 1917.
május 13-án a portugáliai Fatime városában megjelent Szűz-Mária. A pápa „fatimei pápának”
nevezte önmagát, Mária alakja volt a legfontosabb számára. 1981-ben ugyancsak május 13-án
követte el Ali Agca a merényletét II. János Pál ellen.
37 Jan Paweł II w Polsce: 2-10 VI 1979, 16-23 VI 1983, 8-14 VI 1987: przemówienia i homilie.
Warszawa, „PAX”, 1989. 13. (a továbbiakban: Jan Paweł II w Polsce: 2-10 VI 1979, 1989.)
38 Uo. 13.
fejeként érkezik hivatalos látogatásra Lengyelországba, hanem mint a lengyel nemzet
fia.
Ezzel szemben a lengyel pártvezetőség megpróbálta úgy beállítani II. János Pál
útját, mint egy szokásos, hivatalos diplomáciai utat, ahol egy idegen állam első embere
látogat az országba (wizyta). Ezt a látszatot szolgálta az a hivatalos találkozó is, amit a varsói Belwederben tartottak, ahol Edward Gierek első titkár fogadta a pápát. Azonban itt is elszenvedett a hatalom egy kisebb vereséget, hiszen nem sikerült elérni a négyszemközti találkozót a pápával, végül Wyszyński prímás is jelen volt a
megbeszélésen.39
Az egyház célja viszont természetesen az volt, hogy vallási jellegű legyen a
látogatás, azaz zarándoklat (pielgrzymka) legyen, ezért kifejezett vallási-nemzeti
helyszíneket terveztek a pápa zarándoklatának állomásaiként: Poznańban Jordán
püspök sírja, Gnieznoban Adalbert, Krakkóban pedig Szaniszló meglátogatása. A
pártnak végül sikerült elérnie, hogy Poznań kimaradjon a programból. Ez
nyilvánvalóan az ötvenhatos események emléke miatt volt fontos. Az egyház viszont
nem akarta, hogy a Belwederben legyen a politikai vezetőséggel a találkozó, inkább a
varsói Királyi Palotát javasolták, hogy ezzel is csökkentsék a politikai protokoll
szerepét. Végül a pártnak sikerült elérni, hogy a Belweder legyen a találkozó helyszíne,
de azzal a feltétellel, hogy Wyszyński prímás is jelen legyen.
A hatalom félelmeit Kowalczyk belügyminiszter úgy foglalta össze május 11-én,
egy értekezleten, hogy „számítani kell arra, hogy a pápa lengyelországi látogatása
előtt közvetlenül, és a látogatás alatt, a Lengyelországgal ellenséges erők megerősödve
támadnak, törekedni fognak arra, hogy ezt a látogatást az országunk érdekeivel
ellenséges célokra kihasználják. Szintén ebben az irányba fogják inspirálni az
antiszocialista csoportokat az országban. És nem lehet kizárni a politikai provokáció
lehetőségét sem.” 40 E feltételezések végül nem igazolódtak be, semmilyen provokációt
nem jegyeztek fel a belügyi szervek, ami e kilenc nap alatt történt volna. A miniszter
által „antiszocialista csoportoknak” nevezett ellenzékiek viszont kétségkívül
megerősödtek, önbizalmat kaptak. Így értékelte az eseményeket a „Bunte” című
nyugatnémet lap is: „a pápa látogatása felszabadította a lengyelekben a nagy
testvériség és az egység érzését. Lehetőséget adott, hogy demonstrálják az egyházzal
való széles szolidaritást. És reményt adott nekik, hogy a hitük elég erős ahhoz, ahogy
legyőzzék a félelmet és az elnyomást.”41
A párt azon szándéka, hogy diplomáciai jellege legyen János Pál lengyelországi
útjának teljes mértékben kudarcot vallott. A lengyel társadalom öntudatra ébredése, a
„társadalmi tudat forradalma” zajlott le ebben a kilenc napban.42
39 Uo.
40 FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 52.
41 Idézi: SMOLEŃ, DIONIZY: Tłum czy społeczność zorganizowana? Strajkujący w Stoczni
Gdańskiej w sierpniu 1980. In: Solidarność w ruchu 1980-1981. Red.: KULA, MARCIN.
Stowarzyszenie „Archiwum Solidarności” Instytut Historyczny Uniwersytetu Warszawskiego.
NOWA, Warszawa. 2000. 182.
42 „Rewolucja polskiej świadomości” kifejezést Norman Davies használta, lásd: DAVIES,
NORMAN: Boże Igrzysko. Historia Polski. Tom II. Od roku 1975. Kraków, Znak, 1992. 804. A
Pavlov tábornok, aki a KGB rezidenciáját vezette Varsóban, arról ír
emlékirataiban, hogy: „ez a látogatás kevésbé vallási, inkább politikai volt, támogatást
nyújtott a politikai ellenzéknek, a Karol Wojtyła által Lengyelországban energikusan
folytatott sokéves ellenzéki tevékenység megerősítése volt.”43 Még Gierek is – aki már nem volt képes a folyamatokat kontrollálni – elismerte a rendszerváltás után, hogy a pápa lengyelországi útja „sok párttag számára igazi sokk volt”.44 A párt tekintélye összeomlott, az ideológiai nevelés teljes csődöt mondott.
A pápa első, nagy tömeg előtt való szereplésére június 2-án került sor a varsói
Győzelem téren (ma Piłsudski tér) az Ismeretlen Katona sírjával szemben felállított
hatalmas kereszt alatt. Talán itt tartotta a tartalmát tekintve, a legjelentősebb beszédét
II. János Pál pápa az egész látogatása során. A hatalommal való szembenállás
szimbólumának, Szent Szaniszlónak a vértanúságával kötötte össze a lengyel egyház
történetének kezdetét, majd az egyházzal Lengyelország egész történetét: „az egyház
hozta el Lengyelországnak Krisztust – aki a kulcsot jelenti ennek a nagy és alapvető
valóságnak a megértéséhez, amely az ember. (…) Krisztust nem lehet kikapcsolni az
ember történetéből a föld egyetlen helyén sem. És nem lehet megérteni Krisztus nélkül Lengyelország történetét sem. (…) Minden ember története Jézus Krisztusban van.
Benne válnak a megváltás történetévé.”45
Mind a varsói, mind a moszkvai vezetés szerette volna, ha a pápa megemlékezik
az 1939-es hitleri támadás negyvenedik évfordulójáról is. Erről tárgyalt Andrej
Gromiko szovjet külügyminiszter a Vatikánban, még januárban II. János Pállal.46 A
pápa azonban az előbbi gondolatmenetbe ágyazva emlékezett meg erről a lengyelek
számára tragikus eseményről nem éppen az elvártaknak megfelelően:
„Ha elvetjük ezt a kulcsot (Krisztust) a nemzetünk megértéséhez, akkor
kitennénk magunkat egy alapvető tévedésnek. Nem értenénk meg saját magunkat. Nem
lehet megérteni ezt a nemzetet, amelynek oly nagyszerű múltja volt, de egyúttal milyen szörnyen nehéz Krisztus nélkül. Nem lehet megérteni ezt a várost, Varsót,
Lengyelország fővárosát, amely 1944-ben elhatározta magát az egyenlőtlen harcra a
támadóval, a harcra, amelyben saját romjai alatt feküdt, nem felejtve, hogy ugyanezen romok alatt feküdt Krisztus-Megváltó a saját keresztjével, a Krakowskie Przedmieścien, 47 a templom előtt.”48
Így, oly módon emlékezett meg a második világháborúról, hogy nem az 1939-es
német támadást helyezte a központba, nem is a szovjet felszabadítást, hanem azt a
könyv angol nyelvből készített magyar kiadásában nem található ez a részlet, lásd: DAVIES,
NORMAN: Lengyelország története. Budapest, Osiris, 2006. (ford.: Bojtár Péter).
43 GENERAŁ PAWŁOW: Byłem Rezydentem KGB w Polsce. Warszawa, BGW, 1994. 24. (a
továbbiakban: PAWŁOW, 1994.)
44 ROLICKI, JANUS – GIEREK, EDWARD: Przerwana dekada. Warszawa, Fakt, 1990. 176.
45 Jan Paweł II w Polsce: 2-10 VI 1979, 1989. 36.
46 ГРОМИКО, А.А.: Памятное. Кн. 2. Москва, Политиздат, 1988. 41-43.
47 A Krakowskie Przedmieście Varsó egyik főutcája, ahol a Szent Kereszt templom áll. A templom előtti keresztet hordó Krisztus szobor a Varsói felkelés idején sérült meg. A földön fekvő szobor fényképe a felkelés leverésének egyik legismertebb felvétele.
48 Jan Paweł II w Polsce: 2-10 VI 1979, 1989. 37.
momentumot, amikor a szovjetek a Visztula jobbpartján „lábhoz tett fegyverrel” várták meg, míg a németek porig rombolták a várost (1944).
A pápa további programjában szerepelt Gniezno (VI. 2.), Częstochowa (VI. 3-
6.), Krakkó (VI. 6.), Kalwaria Zebrzydowska (VI. 7.), Wadowice (VI. 7.), Oświęcim
(VI. 8.), Nowy Targ (VI. 9.), Krakkó (VI. 10.) meglátogatása. A résztvevők számáról
megoszlanak a vélemények, de még a lengyel pártdokumentumok alábecsült adatai is
több millió emberről számolnak be.49 Ha ehhez számítjuk a televízió közvetítések
nézőit, akkor biztosan állíthatjuk, hogy a felnőtt lakosság jelentős része aktívan vagy
passzívan, de részt vett a pápa látogatásán. A hatalom számára inkább az volt aggasztó, hogy a saját felméréseik szerint is a résztvevők nagyjából fele fiatal volt.50
A pápai látogatás mérlegét is ellentmondásosan vonta meg a lengyel pártvezetés.
Pozitívan és megnyugtatóan értékelték, hogy külsőségekben és a részvételi arányban
szerényebb események zajlottak le a vártnál. Az „antiszocialista elemek” is
láthatatlanok maradtak. A Központi Bizottság Adminisztrációs Osztálya egyik
feljegyzése szerint mindössze két alkalommal találkoztak ellenséges
röplaposztogatással, ellenzéki transzparensek is ritkán tűntek fel a tömegben.51
Mindebből arra az abszurd következtetésre jutottak, hogy „a mérsékelt részvétel (5-6
millió ember – M. M.), illetve a társadalom érett, felelős viselkedése, valamint az
egyház vezetőinek magatartása komolyan korlátozta a látogatás társadalmi-politikai
negatív eredményeit. Mindezt az állam és a párt presztízse alapozta meg a
társadalomban.” 52 A pártvezetés, a külsőségekből kiindulva nem vette vagy nem
akarta észrevenni, hogy sokkal fontosabbak a láthatatlan, az emberek belső tudatában lejátszódott folyamatok, az ellenzék megerősödése, az önbizalmuk növekedése. Ezt mutatták azonban a bűnözési statisztikák jelentős javulása e kilenc nap alatt, vagy az alkoholfogyasztás visszaesése is.53 A társadalmi nevelőmunka, amelyet II. János Pál pápa egyik legfontosabb feladatának tekintett, elsősorban nem a külsőségekben manifesztálódott, sokkal inkább abban, hogy egyre többen elhitték, hogy lehet változtatni a fennálló politikai-társadalmi kereteken. Ebben állt a pápai látogatás óriási jelentősége.
49 Informacja dotycząca przebiegu pielgrzymki Jana Pawła II, zachowań społecznych i działań
władz, opracowana w wydziale administracyjnym KC PZPR dnia 10 czerwca 1979 r. In:
FRISZKE – ZAREMBA, 2005. 253. A visszaemlékezők és a történészek ma 5-6 millió főre
becsülik azoknak a számát, akik jelen voltak személyesen a pápalátogatás valamely állomásán.
Krakkóban egy nappal a pápa érkezése előtt kivezényeltek 120 ezer rendőrt és 60 ezer ZOMO-st,
teljesen ellepve az utcákat, mire másnap a misén kb. 2 millió ember vett részt. Az utcán lévő
rendőrök teljesen „eltűntek” a tömegben. Ennek szimbolikus jelentősége óriási volt a társadalom
tudtára.
50 Uo.
51 Uo. 254-255.
52 Uo. 258. vö. 29. lábjegyzet. A magyar Állami Egyházügyi Hivatal értékelése éppen erre a naivitásra mutatott rá korábban.
53 Uo. 257.
A Szovjetunió és a Vatikán
1. II. János Pál és a Vatikán politikája szovjet szemmel
A Vatikán a NATO és a Varsói Szerződés közötti becsontosodott hidegháborús
ellenállásban és fegyverkezési versenyben, tradicionális értelemben nem vehetett részt.
A szovjet politika figyelmét azonban felkeltette, hogy a Vatikán tekintélye egyre
növekszik a társadalom széles rétegeiben, hívők és nem hívők között egyaránt, az egész
világon. Ez volt az egyik legnagyobb különbség II. János Pál és elődje VI. Pál között.
Másrészt, az új pápa megpróbálta a katolikus egyházat a két uralkodó társadalmi rend,
a kapitalizmus és a szocializmus fölé helyezni. „II. János Pál fellép a papság és a
hívők részvétele ellen az antiimperialista harcban. Egyre élesebben ítéli el a
kommunizmust és az ateizmust, mint elődjei XXIII. János és VI. Pál. A Vatikán
politikájának ezek a jegyei különösen világosan megmutatkoztak a pápa Dominikai
Köztársaságba, Mexikóba, Lengyelországba, Írországba, Egyesült Államokba,
Törökországba és egyéb országokba tett látogatásai, és az egyház számos vezetőjével
való találkozásai alatt. […] A pápa minden fellépése Lengyelországban a harcos
klerikalizmussal volt átitatva, az ateizmussal és a tudományos-materialista
világnézettel szembeni harcra irányítva.”54 – értékelte az új pápát Kurojedov, a
Szovjetunió Minisztertanácsa Egyházügyi Tanácsának vezetője. Kurojedov továbbá
úgy láttatta saját jelentésében az új helyzetet, hogy „a Vatikán támogatja a szocialista
tömb országaiban a nacionalistákat, „disszidenseket”55, fokozatosan közeledik a
fiatalokhoz, az értelmiséghez, arra törekszik, hogy elszakítsa őket a tudományos
kommunizmus ideológiájától, a szocialista és a kommunista társadalom építésében
való részvételtől a párt vezetése alatt.”56 Kitűnik, hogy a szovjet egyházi „szakértő”
nem ismerte a lengyel fiatalság, illetve értelmiség aktuális helyzetét. 1956., 1968.,
1970., 1976. után már nem volt szükség „elszakítani” az értelmiséget a „tudományos
kommunizmustól.” Elég itt utalni Adam Michnikre, Tadeusz Konwickire, Jacek
Kurońra, Bronisław Geremekre stb.
Úgy tűnik, hogy a KGB munkatársai jobban értették a kialakult lengyel
helyzetet. A már említett Pavlov tábornok visszaemlékezése szerint a KGB vezetése
tökéletesen értette, hogy „a szocializmus ilyen deklarált ellensége, mint amilyen
Wojtyła kardinális volt” megerősítette az egész szocialista blokkon belül a
„szocializmushoz kritikusan viszonyuló erőket.”57
Pavlovhoz hasonlóan, a valósághoz hűen foglalta össze öt pontban Vatikán
politikáját Cinyev, a KGB Külföldi Hírszerzése Első Főigazgatóságának (PGU)
parancsnok-helyettese:
54 ЦК КПСС „О социально-политической и идеологической деятельности Ватикана на
современном этапе.” Российский государственный архив новейшей истории (a
továbbiakban: RGANI) 89. фонд (f.) 32. перечень (p.) 13. документ (d.) 32. лист (l.)
55 Az orosz nyelvben a másként gondolkodókat jelentette.
56 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 32. l.
57 PAWŁOW, 1994. 24-25.
1. „Sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus nem tudja megszüntetni a társadalmi
igazságtalanságot és a háború fenyegetését.
2. Ha a keresztények és a marxisták közötti párbeszéd a nem hívő emberek széles
tömegeit átfogja, akkor arra lehet számítani, hogy az egyháznak sikerül az ateisták
meghatározott részét az egyház társadalmi ideológiájának követőjévé változtatni.
Ezzel kapcsolatban lehetséges a „nem hívő keresztények” megjelenése, akiket
egyesítene a keresztény kultúra a hívőkkel.
3. A „harcos egyház” taktikájának elvetése és a „szerető egyház” taktikájának
felvétele lehetővé teszi az egyház népszerűségének növekedését úgy a hívők, mint a
nem hívők között, Lengyelországot is beleértve.
4. Az állam ügyeibe való be nem avatkozás elvének elfogadása és egyidejűleg a
nevelő tevékenység aktivizálása a lakosság körében megengedi, hogy az ország
kormányzó köreire nyomást gyakoroljanak a társadalmi vélemény alakításának az
útján.
5. A társadalomban és az egyházban a pluralizmus megvalósítása maga után vonja
az ideológiai kontrasztok puhulását. Ezzel kapcsolatban a pluralizmusnak eszközzé
kell válnia, amely a megfelelő nevelő módszerek segítségével képes lesz
megnövelni a kereszténység hívőinek számát.”58
Cinyev tehát – nem alaptalanul – úgy vélte, hogy II. János Pál pápa szerint az egyház
tevékenységének középpontjában a „nevelőmunka” kell, hogy álljon, amelynek hatása
van nem csupán a társadalomra, hanem a kormányra is. Ily módon lehet reálpolitikát
folytatni annak érdekében, hogy javítson a lakosság szociális helyzetén és elkerülje a
vérontást.59 Mindez azzal állt összefüggésben, hogy a Vatikán és az egyház élesen
fellépett az emberi jogok és a vallásszabadság védelmében, de egyidejűleg ellene volt a negatív társadalmi hangulatok eszkalációjának, és a feszültségek enyhítését
szorgalmazta.60
A KGB PGU parancsnok-helyettese azonban pozitív változást is látott a vatikáni
társadalompolitikában. Pozitívan értékelte, hogy az egyház elismeri a társadalmi
ellenőrzés szükségességét a magántulajdon felett, ha maguk a termelőeszközök
tulajdonosai nem akarják szolgálni a társadalmi haladást. Ez Cinyev szerint a
„kapitalista kizsákmányolás közvetett elismerése.”61
A Szovjetunió tehát nehéz helyzetbe került a Vatikánnal kapcsolatos politika
kialakításakor. Egyrészt a Vatikán továbbra is a Szovjetunió kérlelhetetlen ellenfele
maradt ideológiai síkon (ellenfele az ateizmusnak, a marxista-leninista ideológiának),
illetve komoly gondot okozott, hogy az új pápa jól ismerte a „szocialista” valóságot.
Másrészt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Vatikán a társadalompolitika
58 КГБ СССР, ЦК КПСС Отдел международной информации „О месте Польши в
стратегии и политике Ватикана.” RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 22-23. l
59 Uo. 23.
60 1980 grudzień 22, Warszawa – Ocena sytuacji wewnętrznej w kraju i propozycje działań
resortu spraw wewnętrznych, przygotowane przez Sztab Operacji „Lato `80”. In: KOPKA,
BOGUSŁAW – MAJCHRZAK, GRZEGORZ: Stan wojenny w dokumentach władz PRL (1980-
1983)., Seria „Dokumenty”: tom 6. Warszawa, IPN, 2001.
61 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 25. l
tekintetében közelebb állt a szovjet elképzelésekhez, mint bármely nyugat-európai
kapitalista állam. Ennek különböző okai voltak. A tizenkilencedik század végén a
kapitalista rendszerekben létrejövő munkásmozgalmi tökevések, mozgalmak és
gondolatok, a szociáldemokrácia különféle irányzatai jelentős hatást gyakoroltak az
egyházra. Ennek az új kihívásnak az eredményeként is született meg a Rerum novarum
kezdetű enciklika 1891-ben, amely először foglakozott komolyan társadalompolitikai
kérdésekkel. Ugyanakkor jelentős momentum volt az is, hogy II. János Pálra nagy
hatással volt Stefan Wyszyński, aki sokat foglalkozott korábban a munkásság
helyzetével. Ezen kívül az egyház a nemzetközi politikában is támogatott minden olyan
kezdeményezést, amely a feszültségek enyhítését, a béke megszilárdítását szolgálta.
A szovjetek úgy látták, hogy a vatikáni diplomácia és a katolikus aktivisták
bizonyos értelemben szövetségeseik, hiszen támogatták a SALT-II szerződést is.62 Ezt az Egyesült Államok kongresszusa nem ratifikálta a Szovjetunió afganisztáni
inváziójára hivatkozva (1979. december 27.),63 sőt az egész nyugati világ bojkottálta az
1980. évi moszkvai olimpiai játékokat, miközben a lengyel pápa a játékokon való
részvétel mellett állt ki. II. János Pál állást foglalt felszólalásában, 1979. október 2-án
az ENSZ-ben a leszerelés mellett, a fegyverkezési verseny ellen, illetve a vitás
kérdések tárgyalásos úton való megoldása mellett.64 E lépések kétségkívül elnyerték a Kreml tetszését.
Fontos és nem kevésbé kényes volt a Szovjetunió számára II. János Pál lengyel
származása abból a szempontból is, hogy Lengyelország a legfontosabb ország volt
geo-stratégiai szempontból a Varsói szerződésben, amely biztosította az NDK-val való összeköttetést. A Kreml számára politikailag veszélyes volt, hogy éppen ebben az országban a legerősebb a katolikus egyház, illetve mint lassan világossá vált, itt a
leggyengébb a kommunista párt. Ez is arra ösztönözte Moszkvát, hogy óvatosabban
kezelje a lengyel problémákat. Ahogy ők látták, a Vatikánnak is Lengyelország volt a
legfontosabb láncszem a keleti politikájukban. „Lengyelország az egyetlen szocialista
ország, ahol az egyház viszonylag szabadon működhet, és a gyakorlatban valósulhat
meg a Vatikán stratégiai vonala a kelet-európai országokkal kapcsolatban.”65 –
fogalmazott egy moszkvai elemzés.
2. A vatikáni politika a Szovjetunió ellen
Az SZKP Központi Bizottsága értékelése szerint a Vatikán arra törekszik, hogy
„a hívőkben lángra lobbantsa a vallási fanatizmust, és a szocialista társadalmi
rendszer ideológiai és társadalompolitikai normáival ellenséges útra terelje őket.”66
62 Carter amerikai elnök és Brezsnyev szovjet államfő Bécsben írta alá 1979. június 15-én a
hadászati támadófegyverek mennyiségi és minőségi korlátozásáról szóló megállapodást.
63 Az amerikai szenátus külügyi bizottsága már december 20-án elvetette a SALT-II
megállapodást. Ezt megelőzte a NATO ún. kettős határozata, amely új rakéták telepítését
tartalmazta Európa területén a Szovjetunió ellen.
64 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 31. l.
65 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 26. l.
66 ЦК КПСС „О мерах противодействию политике Ватикана в отношении
социалистических стран.” RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 4. l.
II. János Pál pápa megválasztása után „a Vatikán egyre kitartóbb kísérleteket tesz a
katolicizmus felélesztésére a Szovjetunió országaiban, mindenekelőtt Litvániában,
Lettországban, Belorusszia és Ukrajna nyugati részén. János Pál többször fordult a
Szovjetunió területén elő katolikusokhoz. Ezenkívül a Vatikán rádión és a sajtón
keresztül inspirálja és támogatja az illojális papság tevékenységét.”67
Egy másik jelentés szerint, „a Vatikán ösztönzi a törvénytelen ún. litván
katolikusok jogvédő bizottságát, a „Litván Katolikus Egyház krónikája” című illegális
folyóirat kiadását, amelyben szovjetellenes írásokat publikálnak.”68 II. János Pál azzal
is a litván katolikus egyházat erősítette, hogy főtanácsadójának nevezte ki Andris
Backist. Backis apja, a két világháború között, a független Litvánia párizsi nagykövete volt.69
Ugyanilyen ellenséges tevékenységnek tartották a Kreml vezetői, hogy a lengyel
pápa megpróbálta feltámasztani az ukrán unitus egyházat, amelyet a második
világháború után a föld alá kényszerített a szovjethatalom.70 Még negatívabb tett volt a szovjetek szemében, hogy Litvánia, Ukrajna és Belorusszia nyugati része kánonjogilag a lengyel püspökségek alá tartoztak, tehát befolyással lehettek az itt élő hívőkre.71 A moszkvai levéltárakban található dokumentumok szerint Lengyelországból számos „misszionáriust” irányítottak a Szovjetunióba turistának álcázva. E „misszionáriusok” a templomokban szovjetellenes hangulatot keltettek és a hívők között ellenséges folyóiratokat, újságokat és imakönyveket osztogattak.72
Már 1971-ben a KGB-nek sikerült beszervezni Łwowban (Lemberg) a földalatti
unitus egyház egyik vezetőjét, aki az egyik legfontosabb kapcsolatot jelentette a
67 Uo.
68 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 33. l. A Szovjetunióban e tevékenységet a Büntető Törvénykönyv
58. paragrafusa értelmében ítélték el, mint „szovjetellenes agitáció bűntette”. Ezekben az
években is számos letartóztatás történt éppen e folyóirat terjesztéséért. Lásd: 58.10. Надзорные
производства Прокуратуры СССР по делам об антисоветской агитации и пропаганде.
Март 1953-1991. Ред. КОЗЛОВ, ВЛАДИМИР АЛЕКСАНДРОВИЧ – МИРОНЕНКО,
СЕРГЕЙ ВЛАДИМИРОВИЧ, Москва, Международный фонд "Демократия", 1999. (a
továbbiakban: КОЗЛОВ – МИРОНЕНКО, 1999)
69 ANDREW, CHRISTOPHER – MITROHIN, VASZILIJ: A Mitrohin archívum. A KGB otthon
és külföldön. Talentum, Budapest, 2000. 523. (a továbbiakban: ANDREW – MITROHIN, 2000.)
70 Az unitus egyház 1596-ban jött létre a Breszti Unió következtében. Lengyelország felosztása
után a római pápát elismerő vallás felszámolására törekedett a cári hatalom. A második
világháborút követően pedig a szovjetellenes partizánharcokban való részvételért Sztálin
likvidáltatta az unitus egyházat. Lásd: JÁVORI MÁRIA: Ukrán unitusok a kezdetektől a XX.
Század elejéig. Pro Minoritate, VI. (1997) 2. sz. és D. MOLNÁR ISTVÁN: Vallási kisebbség és
kisebbségi vallás. Görögkatolikusok a régi és mai Lengyelországban. Budapest, Balassi Kiadó,
1995. 181-201.
71 Miközben az ország nyugati felében, 1972-ben pápai bullával rendezték a németekkel fennálló
vitás kérdéseket, így 4 új egyházmegyével gyarapodott a lengyel katolikus egyház, keleten is
megtartotta még a II. világháború előtti egyházmegyéket. Lásd: CYWIŃSKI, 2005. 8. és Atlas
historii Polski. Mapy i komentarze. Red.: OLCZAK, ELŻBIETA. Świat książki, Warszawa,
2004. 136-137, 180-181.
72 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 34. l.
lengyel katolikus egyházzal. Mitrohin szerint ő több „turistának álcázott” lengyel papot megnevezett a szovjet titkosszolgálatoknak.73
II. János Pálnak valóban jelentős szerepe volt az unitusok „feltámasztásában”.
Már a pontifikátusának kezdetén javasolta az unitus hívőknek, hogy kezdjék meg a
felkészülést a keleti szlávok kereszténységének felvételének ezredik évfordulójának
megünneplésére.74 Majd az 1979-es lengyelországi látogatása idején külön misét
celebrált az Ukrajna területén élő unitusoknak.75
3. A szovjet ellenpropaganda tevékenység
Mint fentebb már szó volt róla, a Szovjetunió nehéz helyzetbe került.
Lengyelországban az egyre növekvő társadalmi feszültségek, illetve Karol Wojtyła
megválasztása, jelentős hatással volt a társadalmi hangulatra. Emellett az új pápa
optimistán, komoly reményeket táplált, hogy javíthat az emberiség helyzetén, az egész
világon, kapitalizmus és a szocializmus nélkül is, az „új evangelizáció” útján.76 Mint
láttuk, erősítette a litván katolikus, illetve az ukrán unitus egyházat is.
Moszkvában természetesen megpróbálták korlátozni II. János Pál pápa ilyen
irányú tevékenységeit.
A Kreml kezében a legfontosabb eszköz a propaganda volt. Minden eszközt
kihasználtak, hogy erősítsék a saját pozícióikat a világban. A szovjetek folyamatosan
informálták a testvérpártokat a Vatikán ellenséges akcióiról, intézkedéseket hoztak,
hogy bővítsék az együttműködést a szocialista országok katolikus egyházai között,
azzal a céllal, hogy a Vatikán ellen felhasználják őket.77 Ez azonban reménytelen
vállalkozásnak tűnt, hiszen a lengyel pápa gyakran lépett fel úgy, mint egész Kelet-
Európa fia, lengyelországi látogatása alkalmával a szláv összefogást sürgette, sokszor
nevezte magát „szláv pápának.”
Az SZKP KB Agitációs és Propaganda Osztálya azt is igyekezett bizonyítani,
hogy a Vatikán békepolitikája végső soron a Szovjetunió politikájából származik, hogy
tulajdonképpen Moszkva ugyanazt akarja, mint a Vatikán: a nemzetközi feszültségek
enyhítését, leszerelést, békét stb.78 Ezzel szerették volna megakadályozni, hogy a
73 ANDREW – MITROHIN, 2000. 512-513.
74 MOLNÁR, 1995. 205.
75 JÁVORI, 1997.
76 1979. június 9-én, krakkói látogatása alkalmával II. János Pál pápa Nowa Hutát is
meglátogatta. Nowa Huta a szocialista mintaváros, ahol eredetileg nem építettek templomot.
Wojtyła krakkói püspöksége idején keményen harcolt egy templom felépítéséért, de csak egy
keresztet engedélyeztek a hatóságok felállítani. A keresztet azonban minden éjjel eltávolította a
rendőrség. A pápa szerint az „második millennium új evangelizációja” kezdődött ezzel a
kereszttel. II. János Pál, még krakkói püspöksége idején, 1977. május 15-én szentelte fel a Nowa
Hutában felépített nagytemplomot. Szintén Nowa Hutában történt, hogy a pápa látogatása előtt
majdnem egy hónappal, 1979. április 18-án ismeretlenek megpróbálták felrobbantani a városrész
centrumában álló Lenin szobrot. A sajtó természetesen eltitkolta az esetet. MOL KÜM TÜK
XIX-J-1-j 002973/1979. Lengyelország (86. doboz).
77 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 34. l.
78 Uo.
Vatikán növelje támogatóinak számát a nem hívők között is. A szovjet vezetés célja
ennek érdekében is, az unitus egyház „felforgató jellegének” a leleplezése volt.79
Az SZKP vezetése adminisztratív úton is akadályozta az egyház tevékenységét.
1980. október 4-én döntést hozott a lengyel sajtó korlátozásáról a Szovjetunió
területén.80 Szigorúan korlátoztak minden Lengyelországból származó újságot,
folyóiratot, könyvet és egyéb sajtóterméket. Ennek az intézkedésnek a következtében
1981. január és február hónapjában lefoglaltak 55 ezer Bibliát, 500 darab egyházi
naptárt, 1100 vallásos jellegű könyvet, brosúrát, amely Lengyelországból származott.81
E sajtótermékek terjesztése bűncselekménynek számított. Számos letartóztatás
történt, elsősorban a „Litván katolikus egyház krónikája” című folyóirat terjesztése
miatt.82
A sajtóhoz hasonlóan, korlátozták a Lengyelország és a Szovjetunió közötti
turistaforgalmat is. Már a Szolidaritás következményeként is betudható, hogy 1980
második felében 36 százalékkal, majd 1981 első felében 44 százalékkal kevesebb
lengyel turista utazhatott a Szovjetunióba.83
Összegzés
Karol Wojtyła pápává választásával jelentősen megerősödött nemcsak a lengyel
katolikus egyház, hanem a társadalom is. Megnőtt az önbizalma a már évek óta
szervezkedő ellenzéki csoportosulásoknak. A nyugati világ sajtója újra a lengyelekről
szólt. Eközben, a Lengyel Egyesült Munkáspárt már sokadik morális vereségét
szenvedte el. A munkások 1976. júniusi sztrájkjait erőszakkal leverő Gierek és csapata
teljesen elszakadva a társadalomtól, szinte semmilyen legitimációval nem bírt már a
társadalom jelentős részében. Gyakran nem is a valóságnak megfelelően értékelték a
kialakult helyzetet.
Ezzel szemben a moszkvai jelentések tisztábban láttak, éppen ezért
súlyosabbnak tarották a kialakult szituációt. De az is látszik, hogy a Lubjankán (KGB)
alaposabb elemzéseket készítettek, mint a szomszéd „Sztaraja plosagy”-on (KB). A
szovjet vezetés több okból is szorult helyzetbe került. Egyrészt a területén élő
katolikusok és unitusok védelmében fellépő pápa miatt. Másrészt attól is tarthattak,
hogy fellazul az egész keleti blokk az egyház aktívabb tevékenysége miatt. Végül azt is
számításba kellett venniük, hogy a Vatikán bizonyos szinten elítélte a kapitalizmust,
sokszor támogatott olyan kezdeményezéseket, amelyek Moszkvából származtak. A pro
és kontra érvek nyilvánvalóan azért negatív irányba billentették a mérleg nyelvét
Moszkva szemében.
79 RGANI 89. f. 32. p. 13. d. 35. l.
80 ЦК КПСС „О некоторых дополнительных мерах по организации пропаганды и
контрпропаганды в связи с событиями в Польше.” RGANI 89. f. 46. p. 59. d. 60. l.
81 RGANI 89. f. 46. p. 81. d. 119. l.
82 КОЗЛОВ – МИРОНЕНКО, 1999.
83 ЦК КПСС „О временном сокращении туристского обмена между СССР и ПНР.”
RGANI 89. f. 46. p. 67. d. 2. l.
A stratégiailag fontos Lengyelország elvesztésének rémképe azonban, nem az
egyház miatt következett be a pápa lengyelországi látogatása után egy évvel. Ám
abban, hogy a társadalmi tudat eljutott egy széles, minden társadalmi csoportra
kiterjedő nemzeti, szolidáris ellenállásig 1980 augusztusában, óriási szerepe volt a
katolikus egyháznak.
.
|
