Adam Mickiewicz (1798-1855):
Óda az ifjusághoz S régi formák összeomlanak Schiller Se szívük nincs, se lelkük - csontvázak népe ez! Ó ifjúság! Nyújtsd nékem szárnyadat, Felszállani e holt világ fölött Oda, hol Éden kertje lengedez, És a rajongás csodákig ragad, S remegve bont új s új virágokat, S csokrot a remény hűs aranya köt! Kinek szemén hályogot vont a kor, Ráncos homlokkal boruljon a földre, És pillantson szét olyan kicsi körbe, Mely tompult szemein még behatol. Ó ifjúság, te röppenj fel az égig, Röppenj, suhanj s míg táguló szemed A milliók dús teljét méri meg, Járd át a létet, végestelen-végig. Tekints le, hol az örök-árnyú köd Ül a tunyaság mocsara fölött: A föld az! Nézd, hol a holt vizek dagálya nő, Páncélos hüllő bukkan most elő, Hajó, hajós, kormányos egymaga, Száz apróbb hüllőt hajszol, ver tova, Kibukkan, aztán újra mélybe hull, De habhoz ő, s hab hozzá nem simul, S mint buborék, egy sziklán szerte freccsen, Élte és holta egyként ismeretlen: Ezek az önzők! Ó ifjuság! Tenéked méz az élet, De csak ha mézét mással oszthatod, - S a bús szívet örömmel itatod, Ha arany szálak kötik össze véled! Barátaim, boldog fiatalok, Enyéim vagytok, tietek vagyok, Együtt-erősek, forrón-okosak, Öleljétek hát barátotokat! Boldog az is, ki elhullott a végső Diadalban, s halott Teteme másnak a magasba lépcső. Barátaim, boldog fiatalok! S habár iszapos, meredek az út, Erő s gyöngeség védi a kaput. Erőnek válaszoljon az erő, Gyöngeség ellen ifjan törj elő! Ki hidrát gyilkol a bölcső ölén, Az ifjan már a kentaurt fojtja meg, Pokolba tör s az égi bolt ívén Gyűjt homlokára büszke fényeket! Azt akard, amit el sem ér a szem, Zúzd el, amitől megtorpan az ész! Ó ifjúság, te szárnyalj sebesen, Óriás sasként messze odafenn, Legyen a karod, mint a villám, Lesújtó égi vész! Vessük a vállunk hős testvéri láncba, A földgolyó deréköve vagyunk! Egy roppant góccá forrjon ezer elménk, Egyetlen góccá forradjon agyunk! Előre, föld, rendülj ki záraidból! Új-új utakra dobbanj! Hányd el penészes,, ósdi kérgedet, És légy olyan, mint voltál őskorodban! Mint a zűr és sötétség káoszában, Hol forrongtak a küzdő elemek, És szólt az Úr: Légy! - s egyetlen szavában A dogok rendje nőtt az űr felett - Viharok zúgtak, gomolygott a mély, S kék csillagfényben villódzott az éj - Köztünk vak zűre egyre tart az éjnek, Az elemek vad háborúban állnak, De ím a szeretet lángjai szállnak, S a káoszból felcsap a tiszta lélek! Ifjak ereje nemzi fényes arcát, S a barátság örök kapcsai tartják. S az érzéketlen jéglap meghasad, A babonát fényesség futja el. Üdv, szép Szabadság hajnalcsillaga. Nyomodban a megváltás sugárzó napja kel! (Ford.: Kardos László)
Mickiewicz, Adam (1898-1855) a modern lengyel líra első óriása. Értelmiségi sorban élő kisnemesi családból származott, apja ügyvéd volt. A litvániai Nowogródekban, szülővárosában tanult, majd a vilnói egyetemre járt, 1815-16-ban a matematika-természettudományi kar, l1816-19 között az irodalmi-művészeti szak előadásait hallgatta. Alapító tagja volt a vilnói haladó szellemű ifjak felvilágosult racionalizmust hirdető önképzőkörszerű csoportjának, a Filomaták Társaságának. 1819-től 1923-ig Kownóban (Kaunas) volt tanár. Ott ismerkedett meg Maria Wereszczakównával; a boldogtalan és reménytelen szerelem (a lány férjhez ment egy birtokoshoz) végigkísérte egész életét (Maryla-versek). 1822-ben adta ki a Költemények első kötetét, melynek előszava - A romantikus költészetről - s a kötet balladái, románcai az új irányzat, a romantika első áttörését jelentik a lengyel irodalomban. l1823-ban a filomaták elleni perben elítélték, s kötelezték, hogy Oroszországban telepedjék le. Pétervárott, majd délen, Odesszában megismerkedett az orosz dekabristákkal, barátságot kötött Puskinnal, szemlélete forradalmibbá vált. Oroszországban zseniális költőnek tartották, míg a varsói klasszicisták dühödten támadták. 1826-ban jelentek meg a Szonettek, melyekben a forma klasszikus zártsága sajátos kontrasztban áll az érzelmek romantikus áradásával. Végre 1829-ben elhagyhatta Oroszországot;Németországba, Olaszországba, majd Svájcba ment. Az 1830-as felkelés hírére sietett haza, de már csak annak bukása után érkezett. Innen Drezdába, majd Párizsba ment, s bekapcsolódott az emigráció munkájába, szerkesztette a Pielgrzym Polski (Lengyel Zarándok) c. folyóiratot. 1832-es "forradalmi kereszténységet" s lengyel messianizmust hirdető, a Biblia stílusában megírt brosurája, a Lengyel nemzet és a lengyel zarándokság könyve révén európai hírnévre tett szert. 1832-34-ben keletkezett a Pan Tadeusz, a lengyel nemesi élet enciklopédiája. l1835-től nem sokat írt, csak posztumusz kiadásban megjelent versei közül kiemelkednek az ún. lausanne-i költemények. 1839-40-ben Lausanne-ban volt a latin irodalom egyetemi tanára, majd 1841 és 1844 között Párizsban a Collége de France-ban a szláv irodalmak professzora. 1841-től 1847-ig tartott kapcsolata A. Towianskival, aki sajátos misztikus tant hirdetett, mely alapul szolgált Mickiewicz messianizmusának. Közben megnősült, de házassága nem jól sikerült: feleségét, Celina Szymanowskát 1841-től idegszanatóriumban kellett kezeltetnie. 1848-ban a költő Rómában szervezte az Ausztria ellen küzdő olaszok oldalán a lengyel légiót, majd Párizsba visszatérve, a Tribune des Peuples nemzetközi forradalmi újságot szerkesztette. 1855-ben, a krími háború idején Törökországba utazott, hogy a gyűlölt cári rendszer ellen ott szervezze meg a lengyel légiót. Kolerajárvány áldozata lett Konstantinápolyban. (Forrás: Lengyel költők antológiája, Kozmosz könyvek, 1969.)
|