Wass Albert 1908 január 8-án született az erdélyi Válaszúton
Wass Albert : Magyar cirkusz
Cirkuszról álmodtam az éjszaka. Emberek, az álom szörnyű volt! Még le sem ment a nap egészen s már följött véresen a hold! Indulót kürtölt frakkosan a Halál! Körben a világ valamennyi népe megtöltötte a páholysorokat s minden szem az arénát nézte. Ott gyilkolták egymást a magyarok, Torz jelmezekben részegen! Szemükben láz, kezükben kés s csorgott a vér a késeken...! Mindenki küzdött ott mindenki ellen és ezer bohóc röhögött! A világ jelszavakat ordított és fogadásokat kötött: - Én arra a vörösre fogadok! - Enyém a zöldinges legény! - Szorítsd, te Árpád-címeres! - A gatyás paraszt az enyém! S a magyarok csak ölték egymást. Tombolt a halál-zenekar. S Európa cirkusz-porondján fogyott, fogyott a magyar. Aztán a végin egy maradt csak. Ezer sebéből folyt a vére. Bámult fáradtan, eszelősen a véráztatta csatatérre. A nézők elszámolták a fogadásokat. Aki vesztes volt, fizetett. Nehányan már ásítottak is. Aztán mindenki hazament. Pár kapzsi suhanc még összeszedte az elesettek rongyait. Aztán már csak a hold bámulta borzadt szemével, vörösen az új magyar Kaint.
(Bajorerdő, 1947 __________________________________
Wass Albert - Patkányok honfoglalása
Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk-gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.
Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. –
Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És föllázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak – még a virágoknak is – hogy a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!
________________________________________________________________
Wass Albert kérése Részlet a HIT és MAGYARSÁG című, Zita keresztanyámról készített kötetből.
Wass Albert 1996 június 24-én az alábbi kéréssel fordult a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumához: "Uraim! Nyolcvannégy éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig mint román, vagy amerikai..."
Őszinte magyar üdvözlettel Wass Albert 1996 június 24-én
A minisztériumi válasz: "...Sajnálattal értesítem önt arról, hogy magyar állampolgárságát, az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok, ..."
Kérem a fentieket megértően fogadni szíveskedjék. Dr. Ugróczky Mária főosztályvezető
Ekkor sokan megmozdultak az író érdekében, pl. Csoóri Sándor Kuncze belügyminiszterhez fordult levélben. A közbenjárások eredményeképpen egy helyettes államtitkár kiállította a bizonyítványt. Ennek lábjegyzetében olvasható: "A bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes."
Az ilyen és ehhez hasonló lelki hadviselés hozzájárul(hatot)t ahhoz, hogy fegyverét maga ellen fordítsa... (1998. február 17.!) Bár ki tudja, miként történt, mert egyedül volt otthonában, és több alkalommal is el akarták tenni láb alól...
Endre barátomnak, és minden határon belül és azon kívül élő magyaroknak... Tisztelettel és szeretettel: lg. v. Jávor Zoltán
forrás: www.nemzetihirhalo.hu
__________________________
WASS ALBERT élete és művei - pl.:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert
Honlap:
http://www.wassalbert.eu/
KRÁTER KIADÓ
http://www.krater.hu/krater.php?do=4&action=a
____________________________________________
Wass Albert: ÜZENET HAZA
Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincs ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska is rágja le vetését, ha vakond túrja is gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak. A víz szalad, a kő marad, a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa, s a vérző csonkból virradó tavaszon, Újra erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt... A víz szalad, a kő marad, a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedéknek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők, és kiássák a fundamentumot, s az erkölcs ősi hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem habarccsal és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szentelt vízzel és búzakenyérrel, és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentum Istentől való, és IstentőI való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, de a kő marad, a kő marad...
És üzenem volt barátaimnak, kik megtagadják ma nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor barátjok leszek, és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk, és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad...
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz, és annak kinek kezéhez vércsöppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fenn a magas ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad, és csak a kő marad, a kő marad...
Maradnak igazak és jók, a tiszták és békességesek, erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát, s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad.
|