Szilágyi Ákos SZITTYA-SZÓTYÁR Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár Forrás: www. btk.elte.hu/celia/szittya/cimlap.htm
Előszó
A Szittya-szótyár – mint talán alcíméből is kitűnik: Posztfeszty-körkép – nem vers, hanem versezet: elégiko-parodisztiko-katasztrofista hősköltemény a millecentenáriumra. Ha nagyon messziről is, úgyszólván a klasszikus magyar lírai költészet mívelt kertjei alatt kunnyogva, azért a nagy mintákat követi – eltorzult, összetöpörödött árnyékukként. Arany János, József Attila és az őket összekapcsoló Vikár Béla fordította Kalevala nélkül ez az árnyjáték soha meg nem születhetett volna. De sokat köszönhet Milorad Pavić szerb író világhírű regényének, a Kazár-szótárnak is. Hőse ugyanis gyűjteményes hős: szerb, tót, oláh, magyar mind-mind ott kavarog szívében, akarom mondani szavában. Szó szerint ugyanis szittya ez mind Lajtán-Jaltán innen.
A Szittya-szótyár hőse ugyanis – akivel minden és mindennek az ellenkezője is megtörtént már, ami ezeregyszáz év alatt hőssel e tájakon megtörténhetett – nem mitologikus vagy történelmi alak, nem nép és nem nemzet, nem politikusokról készített karikatúra, hanem egy szó. Mert ebből az egész – ködbe vesző, ideológiák ragozta, értelmetlen, felemelő – történelmi szittyaságból nem maradt egyéb a puszta szónál. S ez a pusztaság egyszerre üt szíven és derít nevetésre, egyszerre sírni- és röhögnivaló. Ennyi lett volna hát az egész? Ezért volt minden? Ezért szakadt meg, tűnt el, akasztatott fel, ment lángsírba, vágóhídra annyi-annyi...
Így hát nem maradt hátra más, mint elbeszélni, ahogy egy szó – édes szó, szívmelengető szó, búsképű szó, idétlen szó, vigyorgó szó –, ama mesebeli kiskakashoz hasonlatosan begyébe szívja az egész szótárt, mindent, ami voltunk, s nem lettünk, mindent, ami vagyunk és nem lehetünk...
Légzőgyakorlat kezdő haldoklók számára (A költőnek a Vox Libris sorozatban megjelent kazettájához írt előszava)
Hangjában él a költő. Akkor is, ha a vers már csak szöveg, amit olvasni kell. Mert a hang belső is lehet. Mert nem neki, hanem a versnek kell megszólalnia. S ebben az értelemben nincs hangtalan vers, csak olyan vers legfeljebb, amely soha senkiben nem szólal meg. De még a hallgatás, a csönd, az elnémulás is lehet hangos: a vers éppen akkor szólal meg, amikor a szerző elhallgat.
Kétszeresen is hangjában él azonban az a költő, akinek versei nem választhatók le szövegként a fizikai hangról, nem nyomtathatók ki, mert csak kimondva, mormolva, elénekelve, ritmikusan tagolva, suttogva, ki-belélegezve léteznek: sem előtte, sem utána.
Ám a hangzó vers is lehet hangtalan. Csupa hang, csupa technikai trükk, mégsem szólal meg. A költő nem arra törekszik, hogy hatásos legyen, hanem arra, hogy hangot találjon és hangot találni csak valakivel lehet. Különben költőből hang-technikus, hangpreparátor, hang-szerész lesz. Valójában pedig a hang nem puszta eszköz, nem semleges közeg, mégcsak nem is anyag, amivel azt teszünk, amit akarunk vagy amire a technika ez idő szerint képes. A hang nem az “enyém” és nem a „tiéd” vagy az „övé” – a hang közös. Minden hang – az élő szótól a zene hangjáig – összekapcsol, egyesít. A hangban a közösség szelleme jelenik meg, amíg van hang. Ha a közösség szelleme végleg halott lesz, nem lesz se hang, se vers, bár talán mindenki csak ír, faxol, printel és beszél. Ha tehát manapság egy magunkfajta élőhalott verset mond, vagyis megszólal, akkor vagy neki van vége (ha már nem talál hangot) vagy a létező világnak (ha ugyanis a közösség szelleme feltámad benne), persze csak esztétikai értelemben. Ha meggondolom, talán ezért hangoskodom idestova negyedszázada a magyar szóművészetben (régiesen szólva: irodalomban), jóllehet a hangomat sem hallani. Hangoskodom, tehát nem vagyok. Legalábbis remélem. Tam-tam, papagájrikácsolás, bendzsózsongás, sínkattogás, díszszemlék csinnadrattája, vastaps, gregorián, magyarnóta, népdal, slágermelódia – semmi, ami hang, nem idegen tőlem. Egy szál hang bolyong, keresi a hangot ezen a kazettán, pontosabban egy hang másolata, hogy életre hívja azt a közösséget – hangközösséget –, amelyből saját életét nyerte, ha igaz.
Pusztába kiáltottak a szittyák…
Ötszáz szittya és szittya-szimpatizáns hallgatta az oldalán nyitott sátor alatt az előadókat. Ki Árpád-sávos zászlót pihentetett kezében, ki a nagy-Magyarország térképe fölött nosztalgiázott párás szemmel, és akadt néhány deli magyar legény, aki matt-fekete egyenruhában, oldalán gumibottal, kezében meg-megvillanó pillangókéssel, úgymond, a rendet vigyázta.
Ősi magyar földúton, bokáig érő homokon kellett annak átgázolnia, aki nem akart lemaradni a '95-ös szittya-találkozóról, amelyet a balástyai tanyavilágban, a Zöldmező Kempingben tartottak meg. Ahogy az egyik szónok fogalmazott: a magyarság színe-java gyűlt össze, hogy nemzetóvó gondolatait kicserélje.
„Patkányok rágják a magyart”
Pusztába kiáltottak a szittyák
Üveggyöngyök és a kárpótlás
Kiragadott mondatok, amelyek lényegileg tükrözik a szónokok mondandóját: „Magyarországon ma hatpárti diktatúra nyomorítja a népet... A politikusok szeretnék leváltani a magyart... Példátlan a világon: a kisebbség pozitív diszkriminációt élvez nálunk. A beilleszkedésre képtelen, bűnözésben jeleskedő cigánysággal elnéző az igazságszolgáltatás, a zsidóság – külföldi véreivel szövetkezve – aknamunkát végez, maga alá gyűrve az országot, mivel kezében tartja a gazdasági-politikai, kulturális irányítás gyeplőjét... Ismerősöm mondta: hülyére vették a jelenlegi politikusok, legközelebb legföljebb a fegyverek közül fog választani... Kárpótlás címén üveggyöngyökkel szúrják ki a magyar paraszt szemét, miközben a zsidóság a markába röhög, megtollasodik... és a többi.”
A hallgatóság nem rejtette véka alá lelkes egyetértését: úgy van, igaz, éljen, jól beszél... – és hasonló bekiabálásokkal fejezte ki véleményét.
A Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus 30–40 évvel ezelőtt jött létre Amerikában. Magyarországon 4–5 esztendeje csatlakoztak az eszméhez, a mozgalomhoz. Az ősi magyar értékeket éltetik, a magyarság sumér rokonságát hangsúlyozzák. A szittyák szerint már több ezer esztendeje éltek őseink ezen a területen, a honfoglalás csupán a kalandozók, a „tékozló fiúk megtérése”, visszatérése volt 1100 évvel ezelőtt.
A világkongresszus alelnöke, a találkozó fő szervezője a szegedi Siklósi András.
- Miként fogalmazná meg a szittyaság lényegét?
– A szkítáktól, a suméroktól származtatjuk magunkat – válaszolta. – A finnugorokkal csupán nyelvi keveredésünk volt, átvettek tőlünk kifejezéseket. Sem genetikailag, sem etnikailag nem vagyunk velük rokonságban. A szittya szóban benne van az egész ősmagyarság és a mai harcos, nemzetvédő magyarság. Nem vagyunk politikai párt. A mozgalomnak kettős célja van: egyrészt valódi történetünk feltárása, a köztudatba való elültetése, másrészt a nemzetvédelem. Egyetemes nemzetben gondolkodunk, minden magyar sérelmet igyekszünk feltárni, orvoslásáért verekedni.
- Hány szittya-érzelmű él Magyarországon?
– Úgy gondolom, a szimpatizánsok tízezres nagyságrendet alkotnak,
2-3000 mobilizálható közülük. De a világban 2-300 ezerre tehető a szittyák száma.
- Előadásának címe: Patkányok társadalma – avagy, egy szétrágott ország a fölszámolás előtt. Mit kell érteni a patkányok társadalmán, kik azok a patkányok?
– Nem nevekre, hanem az egész rendszerre kell gondolni – magyarázta Siklósi András. – A jelenlegi vezetésre is gondolok, de beleértem az elmúlt 50 esztendő bolsevizmusát is. Ugyanaz a garnitúra irányít, nem történt váltás. Az egész garnitúrát minősítem patkány szóval. Nem kiragadva egyes minisztereket, államtitkárokat. Akik ma vezetik az országot, őket minősítem így apparátusukkal együtt.
A találkozó egyik illusztris vendége, mondhatni sztárja Király B. Izabella volt. Beszélgetésünk közben többször odajöttek hozzánk kopasz srácok, hogy megkérdezzék őt, mi legyen az általuk osztogatott szórólappal, mit, hová tegyenek.
- Tavaly nem került be a Parlamentbe, azóta keveset hallani Király B. Izabelláról. Viszont, hogy itt van a találkozón, azt jelzi, a politikától nem szakadt el...
– Azt hiszem, most jönnek az igazi, nagy feladatok. Ha nem tudunk '98-ban valódi nemzeti érdekű Országgyűlést – nem kormányról beszélek – létrehozni, akkor nagy baj lesz. A Magyar Érdek Pártjának elnökeként azon fáradozom, hogy létrejöjjön a nemzeti érdekek alapján működő Parlament.
A mai törvényi környezet is ad lehetőséget arra, hogy áttörés történjen a következő választáson. Ehhez, persze, elszánt emberek kellenek. A pártokat színvallásra kell kényszeríteni sarkalatos kérdésekben, mert eddig ez elmaradt. Például: jó-e nekünk a köztársaság, esetleg legyen királyság, vagy valami más.
- A szittyákkal milyen a kapcsolata?
– Mindenhová elmegyek, ahová hívnak. Itt egy nemzeti beállítottsággal „megvert” közönség van, amellyel, remélem, lehet értelmes szót váltani. Két éve Szegeden azt tapasztaltam, lehet, érdemes.
- Látni itt fekete egyenruhába öltözött fiatalokat. Bizony, a látvány rossz érzéseket kelthet az emberben...
– Nem tudom, kik ők, gondolom, nemzetőrök lehetnek – vélekedett a pártelnök. – Nekik van ilyen szerencsétlen, fekete egyenruhájuk. Szorult helyzetükben felvásárolják az olcsó, kiselejtezett katonaholmikat. Nagyon, nem lehet válogatni a festékszínek között.
Árpád-sávos zászlót lengetve érkezett Eger mellől, Demjénből a találkozóra a tekintélyes ősz bajuszt viselő Szemerei László Zsigmond.
– A Magyar Érdek Pártja alapító tagja vagyok, kizárólag magyar érzelmű ember – vallotta. – Megmondom őszintén, én azt gondoltam ott, Heves megyében, hogy itt leszünk vagy 20 ezren magyarok, szittyák. És, lehetünk vagy 300-an? Kétségbeejtő. Mérhetetlenül el vagyok keseredve emiatt. Hiába, a 45 éves agymosás megtette a maga hatását...
Ráadásul a zsidópárt megvásárolja a magyar lelkeket. Aki viszont itt van, az tiszta nemzeti érzelmű.
A jelenlevők megszavazták, hogy jövő év augusztusára összehívják a nemzetgyűlést. Helyeselték a királyság, mint államforma gondolatát.
A sátorban a hangosítás gyérre sikeredett. Ilyenkor a szittyák bekiabáltak: – Hangot, hangot!
Az erősítőt tökig csavarták. Az erősítő oldalán a következő felirat volt olvasható: KISZ.
V. Fekete Sándor Délmagyarország, 1995. augusztus 14.
_________________________________
Szittya-szótyár Posztfeszty körkép
1
fenn az űrben jeges jércben talpig ércben szügyig ércben benn a bércben hegy korcában sziklaráncban szittya alszik egymagában alszik alszik alszik mint szok félálmában fel-felkuncog fel-felduccan foga picit összekoccan ott a jérces kőficakban – bérci bérenc! éghatárőr! – áll a vártán áll és alszik álmában vad vihart vár tán horkolása úgy viharzik
bércek bércén hegyek ormán áll lidércként ül mogorván (nem is aludt még jóformán) talpig ércben kucorogva jeges jércben mocorogva (odafagyott jércalsója) fel-felfortyan – vére forró! – (nem tehet a szittya arró’) szívében hej kanca táncol ordas mardos lyány viháncol – bérci bérenc! égbenjáronc! álomkórbonc! tudat alól visszajáronc! ébredő szitty! büszke ébrenc! kit kredencről vekker ébrenc bércek bércén büszke dacban kővel dacol kőkupacban – mi a kő kend tán e dacért lakik itt fenn bérci ormon hegygerincen? nem túlzás ez égi herceg? édes prinzem?
áll a szittya áll a virgonc kit időhöz álom fércel áll a jércben mintha ércben ősi skurcban barlangkarcban vívja harcát bérci harcát az álommal hej csak ezt a hercehurcát papírokért okmányokért e méltatlant (megint lecsúszott a paplan) feledhetné feladhatná
bércek bérce meg-megdördül hegy gerince megnyikordul meg-megzörren váll- s karperec – porcleválás? hazamehetsz! – (Vereckénél porc még megvolt: szóporc jóporc elbarangolt!) – porcleválás? parciális! – de ez itt egy harci állás! és méghozzá végveszélyben lesz-e ki e kies éjben jeges jércben ide kiáll álmadozni álomlomként omladozni?!
fenyvesek közt ezüst résben angyalszárnyas suhogásban égi kasban a magasban méla lesben ősi jussán égbe les be – száját kösd be! – földre kushad néma kussban áll a szittya – huss ki, huss be! – s álmat álmod: áll a rozsban a horhosban iharosban juharosban a lapályon tehénfosban harmatosban hurutosban áll a ködben kisködmönben (köd böködi a ködmönt bent!) áll a szittya körben-körben védállásban hétrét görbed fel-felhorgad s visszatöpped áll a szittya dacos-láncos áll de áll de áll – de álmos! arca durcás arca morcos Gőg és Mogorv arca néz rád Medúza-arc – nem vigyorgó! – magyar agyar görög Gorgó
de hiába jószó jajszó ha duda szól mikó’ alszó’!
mer’hogy fennen hegyek ormán a Nagy Medve ilyenformán (hogy van kedve?!) táncol táncol orrában a bércek lánca brumma-brumma brummadza! meg-megcsörren nem madzag!
áll a szittya le-lezuttyan áll csak talpig kutykuruttyban visszarettyen visszahuttyan állva álmod jobb világot – job tvaju maty! – szebb világot! bal felén baj turul ölyű jobb felén föld aj gömbölyű!
2
fenn a bércen talpig ércben szittya hortyog szinte szintúgy szittya-társa messzi hallik hortyogásuk hortyogása szittya rittyent szittya rottyant hátrahortyint visszapillanty azt álmodja hogy ő itt van
áll a szittya állva álmod – az is lehet a te álmod! – áll mint árnyjel áll mint ködjel (látni ne is erőlködjél!) áll csak e világlököttje nincs utánja nincs előttje rajta nemlét ló-lakatja ki-kinyitja jóllakatja
fenn a bércen jeges jércben szittya hortyog szittya hortyog Hortyobágyon Kárpátyok közt szertyeszéjjel hej e kuttya szittyafődön – szittyulj te szív! – nagyvilágon – ó e kívül! – szittya hortyog minden ágon árok partján és bokorban minden helyen minden korban szittya hortyog fenn a holdban szittymag ül a szittymagosban szittymagzatként a szutykosban kisded holddal rugdosódva
„hol van Huruty? hol van Takony? hol van Párizs? hol van Bakony? Veretykénél még mind megvolt!” – a Héty Vezér hátrapillanty: „leótották vón a villanyt?” egyik elhunyt másik meghótt egyik is hant másik is hant (a harmadik meg elillant) a Héty Vezér – hét szép hattyú! – hét szép pityke: könnyük pottyan! pityókásan hátrahortyint hátrarittyent visszapillanty: látva látják szittya hortyog száját tátva orrfurulyán szittya fújja
*
szittya hortyog minden résben repedésben minden kasban hordóhasban de lukasban szittya hortyog a vetésben hortyogása hártyavékony
szittya hortyog télben-hóban palotában és kunyhóban metrók mélyén kukák alján elfekvőben parkok padján kis szobában kicsi szittyák egy nem hortyog de az votyák
úri szittya népi szittya tatárszittya oláhszittya (s egy ki oláh anyját szidja) tót a szittya rác a szittya vagy ippeg kozmopolittya urbánus szitty zsidószitty-sarj „kis szitty jó szitty!” – zeng a szittydal szittyek szittye Népek Atyja minden rendű s rangú szittya azt hortyintja azt ordítja azt ordítja rémálmában: si est vítya non est ítya si est vita non est itten szittya szívük visszaretten –
hortyog kuruty hortyog labanty hortyog Isten hortyog halanty hortyog a trotty hortyog poronty hortyog élő hortyog halotty fújják fújják egyre fújják a sírkövet majd’ elfújják beléroppan szint’ a kriptya – sej ripityom! – ezt ordítja hortyog göröngy hortyog varangy hortyog Hortyi – immár alanty – (s beköhétyel színpadra a szittya súgó: mennyi trotyli! mennyi tökfej! mennyi rotyhadt potymag trotymag! s könyörög hogy „magnak hagyj meg!” de a súgót szittya súgót versdirektor – vízhasú gót! – főpoéta – ó e fogdmeg! – szittya versből kirúgatja kirúgatja Undor Atyja ne hagyj el! ne hagyj el!)
*
kutykuty-kurutty! irigy karatty! hortyog hogy te magyar maradj! érted hortyog az a szittya érted ilyen kelekótya keletkótyag nyugatkótyag így hortyog ősidők ótya rávall ősi hortyogása együtt hortyog Oblomovval Romlomovval Limlomovval Széphalomval Jóhalomval Államval és Hatalomval
áll a szittya szittya szirtjén arca szűrt fény arca ércből arca arcból kandikál ki talpig dacban gürcöl-harcol ébrenléttel elalvással dacból húzza csak a lóbőrt az álommal feldacolva gőgös büszke hortyogással harcos-durcás horkanással
fel-felriad d’ visszazöttyen visszaduttyan a nyeregbe – csihi-puhi! ez már Muhi? – kezében az álomkantár visszaduttyan s tovább hortyog álmában még picit mortyog picit csönget picit fortyog s ugrándoznak le a kortyok szavak kortya szóra szókorty ősi torkán – előtte a szittya-szótyár! belekortyol – hí’ a betyár! – ízlelgeti cummogatja ízlik neki szitty-zamatja – hej te szótár! szittya-szótyár! álomkulacs! öreg butykos! húzd meg húzd meg kótyonfittye! (arrébb kortyint aztán futykos!) benne ősi szittya katyvasz szittya-koktél! szókumisztej! – hej komisz tej! – szavak szittya kotyvaléka zatyvaléka potyvaléka mert kezdetben én valék a a szó a szó a szittya-szótyár!
issza issza (van huzatja!) „nem is rossz e’!” szittyzamatja szíven üti ott a szittyát (pedig egyszer ő már itt járt!) visszaissza hej de mindjárt! fejbeissza magát mindjárt! issza issza visszaissza álmában a szittya-szótyárt! kiissza a kelekótya mint akinek meg se kottyan meg se kottyan meg se köttyen idehallik körtyölése ősi szittya hörtyögése – szittyent egyet! – szörtyögése
pitymallik már hajnal hasad szittya szívem maj’ meghasad tovatűnik fütykös-butykos álom melyben szittya futykos megy szét minden ripityára – „sej ripityom ripityára!” – ezt motyogja pityókásan – „megyen le a ripity ára!” – ezt hortyogja egész másnap de akkor már ezer torok ordítja hogy: „szittya tűnj el!” s mint kit Isten visszafüttyent szittya tűntje föl ne tűnjön ködalakja szertefoszlik sziklán csak egy árnyék koszlik
3
Szittyek Atyja büszke Szatymag! magodból lett minden szitty itt – Tékozló Szitty! Ősi Szittyünk! rázd meg rázd meg azt a szüttyőt hadd potyogjon tyű! a szittymag! rázd meg rázd meg őskösöntyűnk Ősi Szittyünk szittya hősünk!
Szittyek Anyja Szitty-Szipirtyó! száll a szittyón szittyogása – vijjog: így jó! hujjog: így jó! éles hangja nyisszanása kósza szittyet lekaszálja érchangjával szittyet nyársal „hogy ityeg a fityeg mással?” – kérdi a szél vihorászva sztyeppék szele nyargalászva
Szittyek Anyja Szitty-Szipirtyó mindétiglen bosszúszomjas: ő volt ő volt sztyeppe szépe mára lett a sztyepp penésze penészvirág – sztyeppe réme! szittya portyák letiportyák – azóta tart ez a sztyepp-tánc sztyeppel sztyeppel szittyák csontján
áll a szittya áll a szittyón ősi Szittynek szityporontya – Szittya Szittyó Vén Szipirtyó világra ő szuttyongatja ősi Szittynek szittyporontyát hogy kiperdül hogy kipottyan mint ki kiránt tóból potykát – porban tyapkod: tátyog tátyog porral oltja szörnyű szomját porral oltja víz helyett a port kortyolja (dolgozik is a poroltó!) éltető por altató por isa és pur – hogy mik vogymuk! – így készül a szittya-szótyár
ó a Nagy Szitty Szitty-Szipirtyó a porontyra hogyha ráfitty hogyha ráfütty mind lerontja satnyaságát fattyú szittynek szittykölyöknek
rúgdolózik rúg az Ugar meg ne hallja Ugar Ura szittyporontynak szütykölését büszke szittye rátyiporna rátyapodna petyhedt totyma szittykölyökre Szittyek Atyja Atya-szittya az ilyet haj eltaszítja szívébül haj kitaszítja
4
hősi ködben ősi ködben áll a szittya szittya szirtjén kiszögellvést féloldalvást mint ki színleli az alvást alszik élvést hortyog halvást szólván szólvást Fortyinbrasszal a fortélyos Hortyinbrasszal ki a drámát áthortyintja s bár lezárja ő a nyitja áll a szittya s alszik állvást – alszik hogy a foga elvás – édes álom! édes alvás! visszaalszik – Mindent vissza! – mintha látná elsuhanvást enmagát ennenmagábul
ércarcából lidérc néz rád lidérc – ludarc őszi szárnyas Róma ormán! mentsd meg mentsd meg ősi ormány! trombitáld föl – itt az ármány! elföd külföld halvány járvány! ormányával szittya döfköd: „ne szunyókálj kelj föl és járj! rommá romlott minden bálvány rommá Róma rommá márvány Mamma Róma idesanyánk!”
áll a szittya állva álmod álmok kútján visszaálmod – Mindent vissza! – visszadörcen visszarémlik önmagának mintha látná ahogy mindent visszaalszik visszaalszik visszavedlik vedlik vedlik valameddig – Kale Vala – mindameddig újra nem lesz szittyporonttyá pirinyóvá ki csak most fog létyesülni létye titkát jött kilesni kies világra kiesni Isten hogy így visszaköptye nemlétybe a létyezésből onnét fog most kitotyogni létyből magát kimotyogni kivartyogni kimortyogni létye titykát kikotyogni
5
áll a szittya látva látja alant világ reterátja „ne ugorj még!” – visszarántja Világ Ura Szittyteremtő: „odalenn a nemlét fortyog odaáty a nemlét szartyog szartyog fortyog végeztéig e világnak – belébukni zutty! akartyok? lenni undok szarporontyok? vityázz szittya! vityázz harcos! aki magát beleártja elmerül e retyerátba’ rötyögve a rötyin – bárha akkor tán már retyirálna! lerántja a világtrutymó! mondhatja már neki úgy jó! lerántja mint szarporontyot kit szar-atyja létre ontott s ott áll talpig világszarban bárha másnak ez tán Sorbonne!”
áll a szittya áll a vészben áll egészben felerészben elhasítva mint hasábfa hull a többi fahasábra s állva álmod:
Nyugat–Kelet! Kelet–Nyugat! „mint egy díván! az anyjukat!” – szittya dünnyög díván alatt „dőlj le s aludj!” – Freud hívogat nosza ugrik szittya legott mint ki lepkét álmot fogott de csak mese mindez mese ne kérdezd hogy kellemes-e! nincs felejtés! nincsen alvás! kezdődik az álomfejtés élve-halvás
hallgass Kelet! nyughass Nyugat! Kelet kuss ha Nyugat ugat: „hahó tahó! dicső Mucsa! hahó bugris macsó bacsa!” Kelet csahol: „szapulj Szipoly! szapulj Nyugat! vérpióca hogy vagy Dagadt?!” „nyűves Kelet!” „rothadt Nyugat!” „nyasgem Kelet!” „nyasgem Nyugat!” harapj Kelet! hörögj Nyugat! fejet leüt kezet lecsap – világmecset török kecsap! keleti csap kőolajcsap ugat ugat Nyugat ugat: „Kelet Kelet! örök Kelet! kellett neked új kikelet török Nyugat!” ugat Kelet ugat Nyugat: Kelet–Nyugat! Kelet–Nyugat!
így évődnek így játszódnak a díván majd’ le nem szakad mígnem mígnem díván alól – két pogán közt – szittya isten álmos isten megnyikordul rájuk szittyent: „nyughass Kelet! Nyugat csitt te!” hej lekushad ott a két eb – uruk fakó! – kezesbárány két szelíd eb óluk jászol két szelindek szittyafüttyre megjuhászol farkat csóvál fület lenget
egyik kutya másik ebe szittya ebbe gebed bele
keletszittya nyugatszittya egy a kettő a kettő egy világ mégis eltaszítja: maradj magad árva szittya – hetyke egyke egyedül vagy!
áll a szittya mint öröklét kompország ha kikötötték áll a szittya áll a suttyó ifjú népek sihederje áll a szittya áll magában úgy hány fittyet a világnak: bakfitty! bakfitty! áll a lét hajótöröttje áll a világ megnyomottja szittya szóval: búbaszottja – Hermannszittya és Dorottya! – áll a szittya világlöttye gyomrában hej meg-megfordul majd kihányja szint’ magábul kikívánja
áll a szittya áll a poszton büszkén posztol világvégen amíg te új kártyát osztol míg a világ el nem véghed áll csak áll csak ősi posztján posztvitézül posztmodernül egész világ rajta röhög rajta dernül kéjes-gonosz Lucifernül áll a szittya szittya posztján nem röhög más rossz riposztján nem vigyorog az Ős-Kaján rágóizma ki-be ugrál: „röhögj világ! röhögj rohadt! porként porba majd tiporlak!” azzal olyat rúg a rondán olyat tipor rohadékon világvégi maradékon hogy a világ belényekken
áll a szittya állva áll csak hej szivén a bánat átcsap áll mint ködjel áll mint kódjel ti-ti-tá-tá tá-tá-ti-ti „mit kerestek ti itt? ti! ti! sok szájtáti napnyugati!” s mint kinek ily kedve szottyant foghegyről csak odaszittyent: „hej te világ töpörödj el! parányulj el pirinyóra! – hány az óra?” fel-felébred visszaduttyan: „ez a világ csak egy álom világállam! világólam!” kelj fel és járj szittya Gólem álomlábon ólomlábon!
áll a szittya állva áll csak álma átcsap életébe furcsa hangok hallatába mert valaki beleröttyen belekottyan beleköttyen – rusnya anyját! – békuruttyol megtöri a szittya csendet komoly szittya némaságot
6
áll a szittya hüledezve félálomban düledezve áll csak s hümmög: „mit is mond ez? hogy is? hogy is? mit is düttyög? mit is prüntyög? mit pirintyál? mit karattyol?” áll a szittya áll keményen mint a kémény elvtársáért ha kiállna (de nem áll ki mert nem állhat!) „mit karattyol az az állat?!” és a szittya visszadördül visszahorkan félálmából a bokorban – „mennyi szempár körben-körben! mennyi francos biciglista és mind rendőr!” áll a szittya szinte eldől rajta egyszál szittya gattya (nyakkendőjét igazgatja) áll a hírös világverő s kerül elő már a szüttyő abból is a szittya-szótyár: „hogy is hogy is? mit is szótyál? idesanyámba hogy mennék? fel egész az Al-Dunáig? no ’isz menek menek én mán, tyak a fejed letyépem mé’ letyavarom avar fejed letyavarom zavart fejed német fejed büszke muszka rendőrfejed! vartyogj avar! vartyogj kazár! ez a bazár immár bezár! legalábbis neked annyi! megtanyítlak elzuhannyi! avar rovar! kazár kozőr!” (avar kavar: kazár az úr?!) „kizárt! kizárt! de hazánkér’ – hínye fattyúk! – ha ez az ár odaadjuk! avar voltál avar leszesz zörgő avar! melyen a mi lábunk neszez s talpunk alatt fütyöl a szél!”
7
áll a szittya néz a szittya ezer évig vérit szíttya ez a sok-sok parazittya! hej elég volt de elég volt! kazárszittya mongolszittya átjáróház volt a szittya törökszittya németszittya aztán meg az orosz szittya idesanyám te jó szittya! hej a szittyát undorítja úgy huzatja ráhuzatja (a betyárnak van huzatja!) takarodjon most már vittya mindenki aki nem szittya SZITTYA GO HOME! S MINDENT VITTYA!
áll a szittya néz a szittya kezében a szittya-szótyár belelapoz belepislant visszaszólni szavat keres de olyat mely tősgyökeres!
szittya-szótyár! szittya hablaty! szavak ősi kotyvaléka ősi hablaty hősi hablaty amerre néz minden hab letty szólaty vérlaty szittya lotypoty szittya katymaty itt potty ott potty rotyog már a szittya-szótyár s az is amit beleszórtyál: kígyó béka őskakukkfű kavargatja Szitty-Szipirtyó vállán varangy áspiskígyó kutykuruttyol bugyborékol ebből lesz a szittya-főzety szavakból főtt kőzutty kőpetty megfelelni a kutyáknak
potyog a szó szotyolája köpködi a szószátyárja szittya-szótyár potyázója pottyauttas bolygó golyhó hang üzére szó kazára ki nem gondol a hazára hol ő otthon nincsen ott hon nyelvünk így megy potyadékba robog szutykos szakadékba megállj kazár! jön a szittya! szót ki szóval szaporítja! s pattogzik le – szópity! szópaty! – lét hazáról idegen máz: „vissza! vissza! szóelvtársak – minden szó be sej az édes anyanyelvbe!” most szólj kazár megkukultál? vagy ajkadra forrt a szótár? szittya szól ha kedve szottyan kazár üzér meg se szólal
szittya szót nem szaporítja (nyereg alatt – úgy puhítja) egy szót kerget űzi-hajtja űzi-nyúzza űzi úzzal űzi szittya Bendegúzzal ágasbogas csoda-ős-szót csodaünőt elinalót szavak szavát szavak szívét melyből minden szavak lettek varázskőszót magszót ragszót mellyel szóba szót parancsol amíg nem lesz minden EGY SZÓ Isten Neve vagy más Névmás
száj lefittyed szó kibuggyan „semmi sincs úgy! minden úgy van!” ez itten egy ellentmondás de fütyül rá a kiskondás fütyül rá a cipész szabász egy menyecske meg kacarász hej Vérmező! hej hogy úgy van! fetrengünk itt szarban-húgyban Déli metró Végállomás! hej Keleti pályaudvar! kezdődjék a a körvizelés aprófosás helybenszarás!
8
áll a szittya talpig tyakban talpig nyákban szólatyakban szótlan áll tyak hegyfityakban ércmagányban jércmagányban áll a szittya mint a kőszent mint a kőfitty s olyat tüsszent olyat böffint belekékül Jó Csönd-Herceg s évek szállnak mint a percek áll az idő kézbe vert szeg
állt a szittya áll a térben ősi térben jó időben hordom kedves – élettérben áll a szittya vagyishogy ezt csak állítja térdig térben állig térben vagy időben (mos’ már mindegy)
áll a szittya áll a térben szittyatérben élettérben hová csak a halál tér be térül-perdül elidőzik az idővel kergetőzik áll a szittya meg se rezzen meg se pisszen meg se mozzan csak egy szót hall amint hosszan előmászik redves sarkok káoszából – svábbogár-szó! – „vesszen!” – szisszen fülbemászón „vesszen!” – szusszan fülbekúszón „vesszen!” – reszket „mi van – alszol Herder herceg Jó Csont-Herceg?” –
valaki a ködből rászól „szótárban mit bogarászol?” „dehogy alszom – szívem gyászol mert a reszli ki fog veszni! mind egy szálig!” – s a szittyára mutat: „ez ni!” „ki fog veszni?” – szittya beint: „ezt ni! ezt ni! téged fog a fene eszni! német kófic! germán jampec! csak rádnézek s összetöppedsz! ha lesz – neked lesz itt ó lesz! jampec kampec és dolóresz!”
áll a szittya szája tátyva kalaptyát a fődhö’ vágtya: „hínye-mánye! adta nyímet!” szittya ugrik szittya szóval kiborul a szittya-szótyár: „bazmeghaver te is szótál?”
áll a szittya füttye szélvész messzi pusztán lassan elvész messzi sztyeppen messzi rónán messzi pampán szavannákon elcsatangol elbitangol szavak szaván elhal elhol áll a szittya áll merészen néz bele a kamerába néz bele a vész szemébe avagy a vész az övébe áll a szittya hajafürtje homlokába hull ziláltan s egyre hallja: „attya vissza szittya kéhem sebóhámat szépen kéhem!” áll a szittya nem is halltya mit motyog az éhenkórász („adja a frász!”) motyorászik iszákjában kotorászik: „zsebórádat?! ejnye-má’ nye! fránya nyímet hát még mit nye? szittyafődből tyapodtat se kapsz te tőlünk nyímet kuttya! ne bántsd nyímet az enyémet! ha nem nyughatsz életedben nyughatsz majd a szittyafődben – ősgót kelta alán herul török orosz már mind alul!” hétrét görnyed ott a német (látom is már nagynénémet – idesanyám te is német?) hanem akkor: „attya vissza!” – belekottyint fránya tótja a szótyárba „attya vissza!” – kotty! – oláhja „adszi viszca!” – durr! – vadráca mindent vissza a Tiszáig vissza egész Bosznáig! „enyim Kálozd!” „tied Trieszt!” „megfogtam már de nem ereszt!”
áll a szittya állva áll csak szittya löttyös indulatja méla szívén immár átcsap – indulat jön indulat megy – mintha kőből olyan kába! fújtat vágtat szikrát szórva füttyögve az éjszakába
áll a szittya áll a mélyben s felfohászol híjja atyját szittya atyját de oláh volt oláh anyját – a halál volt (az is lehet hogy tán szláv volt!) visszaszámol hétíziglen – szittya sehol! hej felszittyen hej felfortyan áll csak szegény szitykozódva: „kinek nincs itt szittyapöttye – szittya szétyen! – pereputtya?!” bizony úgy van jaj de úgy van!
kótyagos szitty! áll a szittyón messzi hallik szittyogása szittya lottyos indulatja a világon immár átcsap szittya rittyent szittya füttyent hujhujhajrá! áll a poszton posztvitézül: szittya-drittya! úgy aprítja levegőt itt aki rontja (föltéve hogy megorrontja)
áll a szittya áll a poszton ámde alant posztlapítva posztgörényül töri fejét rossz riposzton kazár bátyó sündörögve kunyhadozva görnyedezve vinnyog egyre kunnyog égre kunnyog földre szűk szemében rémület-jel halvány mint a féregnyúlvány torkában szív pitypalattyol de szittya-szív nem fél attól pedig milyen alamuszi: „hátulról gyüssz homokgyuszi? rókát ahogy hág meg nyuszi?! üsse kazár! üsse huszár! kezdődjék a korrobori!” ámde akkor zutty! egy szittya! leütöttye mint oláh a villanyórát – áll a szittya tétylen-szótylan kiürült a szittya-szótyár: „leütöttyél? elótottál? szittyek fattya adta-szittya szittya-bátyó?!” szittya vartyog szittya mortyog ahogy ott álmában hortyog s jár fejében gondolatja mint dugattyú föl-le föl-le mint lökettyű mint tolattyú jár a szittya gondolatja mint törettyű mint emeltyű idehallik fújtatása álmodik tán avagy látja: „fejbecsapták attól kótyag? vagy csak ilyen kelekótyag?” szó szittyája szó veszettje pillanatra elveszettje szól a szittya szólítatlan kérdezetlen szája szattyán szája műbőr föld alól szól szól az űrből minden szavát visszaszívtya: „ki szittya itt? ki nem szittya?” – egyik szittya sliccét nyitja: „én nem szittya?” – úgy mutatja felmutatja áll a szittya – szittyaszerszám! – „beszélsz itten össze-vittya!” „te is szittya én is szittya: ki a nagyobb szittya szittya?” kis szittya nagyot ugatja: nincs ki őt lefitymálhatja! így szívattya szelíd szóval így tereli e világnak elveszettjét
ahogy áll ott álmodik tán fejéből csak mint egy hattyú egy szép hattyú kipattantyú kipattantyú kiröppentyű mint a pinty ó! (felvétel van! ez az! pont jó!) szittya áll csak áll a vártán áll csak váltig rendszerváltig sörösüveg visszaváltig áll a szittya áll a sorban – főszereplő a műsorban! – szittyamadár! aranyturul! szittya örül: sej rutyutyú! fölszállott az aranyturul! könnyet töröl sértést torol
áll a szittya avaty battyog lenn a síkon át a sztyeppén a havasban tengermentén forró édes Afrikában amerre lát szitty csak szittya – közeleg a Világszittya Világnyitja Világhunyta! hínye hunja! hínye hunja! szemit hogyha hun lehunyja – hun lehunyja hun felnyitja – Világrontó Szemmelverő felcsippenti a világot beissza a szittya erő nincs hit nincs had nincs ki hunnak ellenállhat
*
jön a szittya! itt a szittya! szittya vére űzi egyre űzi völgybe űzi hegyre vágtatása bendegúzi – matyó szittya! Ahasvérus! rettegj világ! rettegj város! ősi szkíták ivadéka vágtat át a vágtat át a szittyes bércen hármas halmon – szkífi! scí-fi! – szittya-Párizs szittya-Berlin szittya-London
áll a szittya mint a fütty-jel ágaskodva a nyeregbe’ „de szép is a szittya reggel!” reg regéje rag ragája feje mintha kicsit fájna körülkémlel zutty egy szittya! elhanyatlik aztán felkel kelletlenül körülkémlel: ki bosszantja ki pusztítja ki az ki a viszályt szítja a szittyák közt ki nem szittya?!
vér veszettje szó aszottja kedved mindjárt visszaszottyan áll a szittya mint a kőfitty mint a kőnyelv s felzeng ősi szittyakürtje: tu-tu-turul turul-turul nem elüről csak háturul! ordíts s fordíts: csakelőre! (kazárkuttya úgy ugatja médiába’ de hiába mindhiába!) öregszittya nem vén szittya (csákóját megigazítja) szitykozódj csak szittya ellen jobb kezében ősi kardja bal kezében őslapátja átellenben áll az ellen sarlóval és kalapáttyal állnak egyre állnak ottyan kazár mellé szittya pottyan s bajszot akaszt a két trotyman kazár bajnok térgyre rottyan: „szittya kuttya!” – így kiálta ezt üvölti kettőzve a mássalhangzót „én-e én-e? én-e kuttya?” – azzal úgy a fődbe vágtya kétszeres kutty szittya néne azt a kazár- avar fattyat hogyha tél len’ lábcsövestül odafagyhat gutta ütte ott a tótot ha nem hoznak egy kis drótot (mellesleg a drótos tótok nemzetségre innen gyünnek) föl nem föl nem tyápászkodik! hanem akkor visszafortyan töttyös tótja visszapernyél visszaprüntyög rémoláhja kutyaráca s más sokáca: „elrekesztjük szittya útját visszaútját Ejrópába! nyem mész nyem mész csakazértse! nyem mész te az istenérse!” száját a Vész már kitátja (belenéz a szittya s látja ahogy csattog fogsorával): ezer kazár izgő-mozgó s ezer s ezer buzgó bozgor özönli el a síkságot tenni végre igazságot kezükben föld- földparittya uzipuska lézerfegyver szittyának csak furkósbotja meg kötőfék nyereg kengyel és a szittya akaratja – látja s hagyja hadd jöjjenek foghegyről csak odaszittyent odaszettyint odaszottyant hogyaszongya: „hinye-mánye kajla nyímet! szukakölyke nyiszlett gótja! drótostótja longobárdja vad gepárdja rémrománja kazárfattyú! reszkess ruszki! jössz be! mész ki! tatárpofa pusztulj innét! kicsi kunyhóm hej nem adom világfalum rejtse falomb!” ökoszittya néz az égre néz a kihalt holdvidékre itt is egy luk ott is egy luk bekandikál a fiastyúk
áll a szittya néz a szittya le-lesandít Isten hírös kalaptyáról nyakát nyújtja száját tátja: hol van az ő Góliátja? áll a szittya szittya-Dávid jobb kezében kőparittya bal kezében szittya-szótyár várja nem jön várja várja nem jön az ő Góliátja úgyhogy már-már hazabattyog ámde akkor jaj de akkor végre látja látva látja jön a Tőke Góliátja jön a Tőke Karvaly Bátyó Sakáltőke Görénytőke a Jó Tőke Patkány Bátyó jön a Tőke Cápatőke rajta fátyol szép menyasszony Góliát-hölgy ki jegyez el kivel mész el ájtatosan kire vágyol?
jön a Tőke megy a Tőke …röm-Tőke (de káröröm!) Köröm-Tőke (inkább Fartő avagy Karom!) akarom vagy nem akarom akkor is jő akkor is megy rettentő ke’ rettentő ke’ az a Tőke nem is egy Tő’ de kettő ke’ jön a Tőke megy a Tőke kéz a kézből kettő Tőke egy ki úgy jön mintha menne más ki épp így vele szembe’ Ellen-Tőke Bezzeg-Tőke jön a Tőke megy a Tőke szittyának csak szőlőtő kell – szamorodni! – szomorodni üsse a kő üssed őket üssed Tőke ne siránkozz! üsd a szittyát üsd ne átkozd! üsse magát önmagához! üssed Tőke ne siránkozz! ne sírj minden kis szittyához! sújts a tőre a fültőre úgy imádkozz!
áll a szittya néz a szittya ez a világ undorítja pénz világa bank világa néki csak a hold világol néki csak a világ lángol hol itt hol ott tör fel csap fel ami egykor ispiláng volt
áll a szittya néz a szittya járná inkább ősi útját szittya útját rögös-botos magyar útját ahol ismer minden kátyút attya útját szíve útját nincsen azon sehol útjel ezer éve már hogy úgy jár ahogy csillag égi útján csillagútján kihúnyásig lebukásig puszta űrbe pusztulásig
de nem hagyják! mégse hagyják!
szittya huttyan szittya kettyen: „kik ezek itt jőnek kettyen? adóféreg s kamatfattyú?” – ágaskodik a nyeregben – más talán má’ visszarettyen ám a szittya – szittya-drittya! – mind a kettőt felapritja zuttyan-döttyen „ihaj-csuhaj! kutyavilág mostan csaholj!” a szittyának meg se kottyan döcög tovább megszokottyan reszkess világ reszkess fattyú! ha lovára felpattantyú eltipor a szittya lábtyú széjjeltép a szittya téptyű el is elnyel szittya kátyú népek ősi süllyesztője
áll a szittya áll a parton jobb kezében kőparittya bal kezében kard de karton s itt van még mit szittya atyja hagyott rá – jó furkósbotja (akit megüt annak annyi) ma vagy holnap ma vagy holnap hej most eldől kinek ki lesz itt halottja kis halottja jó halottja agyveleje ha kilottyan
írás elszáll szó kikottyan áll a szittya áll csak ottan tantum kvantum alikvantum néki e föld fundámentum
áll a szittya áll mint kőnyelv mint a kőmenny aztán csap le – mennykő! mennykő! – az éj pejló lecsap ráront Ejrópára
hej Ejrópa te szép asszon’ jön a szittya jön és megnyom hej Ejrópa öreg gebe ugy megnyom hogy belegebe’
jön a szittya megy a szittya szittya-vágta át a sztyeppen hej Ejrópa mos’ megsztyeppen át a sztyeppen vágta vágta szügyig ér a kékes pára páratlan szitty! hej hogy vágtat! Ráróján rá Ejrópára ropogtatja: „répa rópa e’roppintlak – ropp! – Ejrópa!” ropja rajta ropja roppant szittyatáncát s hozzá toppant: „Szittyejrópa! Szittyejrópa!”
9
áll a szittya vár a szittya Godot-ra vár (még nem tudja Godot is dead) áll a kisded tér és idő odakushad lábaiho’
áll a szittya hej de helyt áll! mindig éppen más helyett áll – minden idő immár Egy Hely: együtt vagyunk! és ez menhely!
szittya enyhülj! szittya enyhülj!
de csak áll csak áll a szittya ez már neki természetje Muszáj-Szittya – muszáj neki! – szedte-vette teremtette hogy szittyának teremtette Szittyek Atyja Szittyteremtő!
áll a szittya etymagában áll vityézül áll vityázban világ álmát ekként őrzi félálmában – félalmában – áll mert ez áll hatalmában szittyulj te szív! ne álmodj már! állj meg – beszív a láthatár! merre szem lát: halál halál! de csak vágtat de csak vágtat messze marad Volga Dunáj kárpáti táj alföldi táj és csak vágtat át az űrön – világvágat: világűrluk! halál halál! (vágta halkul vágta halkul) halál halál! nem is vágtat ő avégett hogy elérje még a véget az utolsó világvéget csillagok közt mely csilingel oda rúgat égig rúgat – világrágat vég-kirágta világűrluk! (vágta halkul vágta halkul) így hág fel végre a csúcsra világvégi világcsúcsra száját csókra csucsorítva csókos halál csókos szittya!
s eltűnik a Hadak útján (felírja azér’ hogy „itt járt” tán egy ’rályfi Csaba ’rályfi csillagútján)
|