22:30, Szombat (augusztus 6.), Duna II. Autonómia  

Koncertek az A38 hajón
Técsői banda
magyar koncertfilm, 50 perc, 2009 

Az aktuális rész ismertetője: A Técsői banda hagyományos máramarosi ruszin (régiesen: rutén) zenét játszik. A Tisza felső szakaszán fekvő hajdani koronaváros, Técső és környékének legismertebb zenekara. A harmonikás Csernavec Jóska és testvérei a neves helybeli cigányzenész-dinasztia leszármazottai, hegedűseik azonban nem családtagok; a hegedű nem öröklődött tovább a famíliában. A vidék zenei hagyományait mindannyian elődeiktől tanulták. Változatos repertoárjukon - a rendkívül erős interetnikus hatások miatt - szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is.

_____________________

Örkény István: Técsőiek

Az újságíró felkúszott az állványzatra, kióvakodott egy billegő deszkára, és onnan csinálta a fölvételeket. Így Bogya Gábor került a kép homlokterébe, de alatta jól látszott a gödör, a gödörben a brigád meg a szállítószalagok. 

Nagyon fiatal volt az újságíró. Nagyon mozgékony. Nagyon buzgó. Úgy járt a kezében a töltőtoll, mintha türelmetlenségében a levegőben írna. 

– Hát halljuk – mondta, miután lemászott az állványzatról. – Most lehet már nem csak a jóról írni. A mentők vitték el a sebesültet? 

– Csak bekötözték – mondta Bogya. – Aztán velünk jött a szállásra. 

– Talán nem is riport lesz – elmélkedett az újságíró. – Talán rádiójátékot írok magukról... És miért tört ki a verekedés? 

Bogya, mialatt fényképezték, levette zsíros kubikoskalapját. Most visszatette, és lenézett a gödörbe. 

– Valakinek – mondta – elkezdett nem tetszeni a közös kassza. 

– Mi a közös kassza? 

– Hogy egyformán osztjuk el a bért. 

– Ez nem is helyes – mondta az újságíró. 

– Nekünk helyes – mondta Bogya. – Mi técsőiek vagyunk. 

– Hogyhogy? – csodálkozott az újságíró. – És maguk egyformán dolgoznak mindannyian? 

– Hát majdnem – mondta Bogya. 

– És nincs, aki gyengébb a többinél? Vagy ügyetlenebb? 

– Van olyan. 

– Például ki? 

Bogya lenézett a gödörbe. Már a legalsó szintet talicskázták. 

– Nem lehet azt úgy megmondani – mondta. 

– És azt se lehet megmondani – elégedetlenkedett az újságíró –, hogy ki a legerősebb? Mert az viszont rosszul jár, szerintem. 

Bogya lenézett az újságíróra. Szép szál ember volt, csupa ín és rost, mint a pálmafa törzse. A homloka olyan, hogy megállított volna egy személyvonatot. Azt mondta: 

– Nem az erő a fontos. 

– Hanem mi? 

– Az, hogy egyformán van bennük akarat. Akin meglátni az akaratot, annak szívesen adunk könnyebb munkát. Akin nem, az elmehet. 

– Olyan is volt? 

– Egy. 

– Técsői? 

– Igen. 

– Hogy hívták? 

– Már nem emlékszem. 

– Maga semmire sem emlékszik – mondta ingerülten az újságíró. – Talán arra a verekedésre sem? 

Bogya homloka boltjára felszaladt egy ránc. 

– Arra igen. 

– És azt ki kezdte? – kérdezte az újságíró. – Vagy annak is elfelejtette a nevét? 

Bogya megint a gödörbe nézett. 

– Minek azt fölírni? 

– Ahelyett hogy örülne, hogy már az ilyesmit is meg lehet írni – háborodott fel az újságíró. 

– Annak örülök – mondta Bogya. – Csakhogy mi mindnyájan técsőiek vagyunk. Csupa tiszta, dolgos ember, csupa földművelő. Együtt vagyunk a szálláson, együtt eszünk, és egyformán osztjuk el a részt... 

Az újságíró közbevágott. Töltőtolla egyre sebesebben mozgott, mintha már gyorsírással írna a levegőbe. 

– Ezt már hallottam – mondta. – De nem maguk verekedtek össze a presszóban? 

– De mi – mondta Bogya. 

– Nem maguk hívták a mentőket? 

– De mi. 

– És nem maguk tették a feljelentést az őrsön? 

– De mi – mondta Bogya. 

– És hová lett az a pasas? 

– Átment egy másik brigádba – mondta Bogya. 

– Akkor hát miért nem mondja meg a nevét? 

– Mert visszajött – mondta Bogya. 

– Visszajött? – bámult rá az újságíró. – Akkor mutassa meg. 

– Innen nem nagyon jól látni – mondta Bogya, és lenézett a gödörbe –, mert már nincs rajta a kötés.