Payday Loans

Keresés

A legújabb

Isteni bölcsességek, alapelvek PDF Nyomtatás E-mail
Az én közmondásaim és más "aranyigazságaim"

epicurus

Isteni bölcsességek, alapelvek

Válogatta: Horváth Károly




Olvasgatásaim során rengeteg olyan mondatra bukkantam, amelyek jól kifejezik emberi mivoltunkat, utalnak gyengeségeinkre, vagy a nép ajkán már rég megkövesedtek olyan bölcs kijelentések, melyek ismerte lényegesen közelebb visz bennünket önmagunk, s ezen keresztül világunk megismeréséhez. Íme, fogadják szívesen ezt a néhány sort, természetesen a teljesség igénye nélkül.





Őrült, aki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál.


A bölcs büszke, de nem kevély, az ostoba kevély, de nem büszke.

Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem.


A bölcs mindent magában keres, a balga mindent másokban.

Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején.


Aki úgy szereti és becsüli az országot, mint önmagát, az méltó a kormányzásra.

Az eredethez visszatérni, annyi, mint megnyugodni.


Aki kapni akar, tanuljon meg adni.

Aki sokat gyűjt, sokat veszthet.


Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.

A hatalom valamennyi megnyilvánulása közül az önmérséklet a legnagyobb hatású.


A világ a menny és a pokol erőinek küzdőtere.

A hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélése, és a nem látható dolgok bizonyossága.


Az ember arra született, hogy szenvedjen.

Mid van, amit nem kaptál? Ha meg úgy kaptad, miért dicsekszel vele?


Az élet szenvedés.

Amíg elménk telítve van vágyainkkal, az élvezetek iránti sóvárgással, addig csak szenvedés lehet a sorsunk, mert minden élvezet mögött ott leselkedik a büntetés.


Ha meg akarod ismerni múltadat, nézd meg a mostani életedet;

Ha meg akarod ismerni jövődet, vess egy pillantást a jelenre.


A tutaj arra jó, hogy átkelj vele a folyón; Utána már felesleges a hátadon cipelni.

A gyűlöletnek csak a szeretet vethet véget.


A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.

Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.


Az emberek azt hiszik el, amit szeretnének.

A Nap is jár ezeken a helyeken, mégsem mocskolódik be.


Némelyek városok felett uralkodnak, de asszonyoknak szolgálnak.

Élet ünnepnapok nélkül, hosszú út vendégfogadók nélkül.


A szerelem üldözi azt, ami elillan, és elfordul attól, ami kínálja magát.

A rózsa nem élhet fény nélkül, a nő nem élhet szerelem nélkül.


Az ínség örök vendég annál, aki tétlen.

Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat; Mert a sorsod te vagy; Jellemed, személyiséged alakítja, formálja a jövődet;


Fogadd el önmagad, és el tudod fogadni majd a sorsodat is;

Vigyázz magadra: változtass magadon, és változni fog a jövőd is.


Szeretnéd tudni, hogy mit hoz a jövő? Teremtsd meg a jövőt!

Csak az marad változatlan, aki változtatni tud.


Egyedül a változás állandó.

A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.


Nem a dolgok határozzák meg az ember életét, hanem az a felfogás, amit a dolgokról alkotnak.

A bölcsek tudják, hogy mire van szükségük, de a gazdagok nem; Különben ezek is jobban vágyódnának a bölcsességre, mint a pénzre.


Senki sem gyógyítja meg a bolondot azzal, hogy ő is megbolondul.

Figyeljünk oda ellenségeinkre, mert ők az elsők, akik felfedezik hibáinkat.


Mint a vasat a rozsda, úgy emészti az irigy embert saját lelke.

Olyan élvezeteket keress, amelyek a munka nyomában járnak, és nem előtte.


Ki mint vet, úgy arat.

Az igazság szabaddá tesz benneteket.


A gyertyát nem a véka alá kell rejteni, hanem a gyertyatartóba kell tenni, hogy világosságot adjon mindazoknak, kik a házban vannak.

Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.


Mert, ahogy fontolgat az ember, olyan ő.

Ahol a kincsetek, ott a szívetek.


Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, mert juhok képében jönnek el hozzátok, holott ragadozó farkasok.

A Paradicsomban több helye van egy megtérő bűnösnek, mint száz igaznak.


Senki sem lehet próféta a saját hazájában.

A tapasztalat a bölcsesség kezdete.


A némaságnak hatalmas súlya van.

Az önhittség nyomán csak balsiker terem.


Az öndicséret büdös.

Az elme betegségei sokkal pusztítóbbak, mint a test betegségei.


Ebül szerzett jószág, ebül vész el.

A félénket is bátorrá teszi a szükség.


A gyávaság senkit sem tett halhatatlanná.

A gyáva százszor hal meg, a bátor csak egyszer.


Bátor csak az lehet, aki ismeri a félelmet; aki nem ismeri a félelmet, az nem bátor, hanem vakmerő.

Okos tanács nélkül az erő letör.


Ragadd meg a pillanatot!

Adott pillanatban jó helyen lenni.


Fogadd el, amit adnak, de ne követeld, amit nem adnak.

A késedelem veszedelem.


Jaj, a legyőzötteknek.

Jobb később, mint soha.


Állhatatosság és hűség a szerelemben igaz kincs.

A szerelem vak.


Hasonló a hasonlónak örül.

Tévedni emberi dolog.


Az istenek a nőknek fegyverül adták a szépséget.

A férfinak előnyös a házasság; ha jó feleséget talál, boldog lesz; ha rosszat, bölcs lesz.

folytatás: http://mektukor.oszk.hu/07800/07822/07822.htm

LAST_UPDATED2