|
Gondolatok a boldogságról
Anatole France:
A legnagyobb jótevőnk
Augustinus:
A boldogságról
Benned mérem, lelkem, az időt
Buddha:
Tanítása a boldogságról
A boldog középútról
Erasmus:
A balgaság az élet fűszere
A boldogság hiedelem kérdése
Dicsérni önmagamat
Tudatlanúl élni
Fontenelle:
Áldozatok
Gracián:
A csodaember
A halhatatlanságról
A magamutogatás tudománya
A mértékről
Arról, aki nem remél és nem vágyakozik...
Az érettségről
Boldogíts másokat!
Éljünk a mában!
Legyünk szentek!
Na becsüld le a bajt!
Ne éljünk gyorsan
Önismeret és érdemek
Hamvas Béla:
A zöld filozófiája
Boldogság
Hétköznapi mitológia
Ünnep és közösség
Hermann Broch:
Játék
III. Frigyes:
Intelem
Kierkegaard:
Bevált jó tanácsok
Vágyakozás a boldogság után
Kleanthész
mondja, és hisz is benne
Léautaud:
A boldogságról
Márai Sándor:
A szomorúságról
Arról, hogy a dolgokat meg kell várni
Marcus Aurelius:
A benned trónoló istenségről
A jelenben élni
Egymás kedvéért születtünk
Test, lélek, értelem
Montesquieu:
A boldogság embere
Petrarca:
A boldogságról
A dicsőségről
A gazdagságról
A hatalomról
A jobb időkre való várakozásról
A pénzről
Schopenhauer:
Tanács
Seneca:
A boldogságról
A bölcsek boldogsága
A legfőbb jóról
Az erény boldogsága
Labirintus
Stendhal:
Az elérhető boldogságról
Szenvedélyek
Tatiosz:
Ágisz boldogsága
Alászállás
Boldogtalan boldogok
Életművészet
Hinni kell
Mennyek és pokol
Szókratész boldogsága
Tartalékok
Thomas Carlyle:
Az emberi nagyságról
Voltaire:
A boldogságról
A legfőbb jó
* * *
A boldogságról:
Hamvas Béla :
Boldogság
A boldogság az Első Lélek legelső érzé-
se - a boldogság az első tudat, az első
emlék, az első tapasztalat, az első
gondolat, az első cél. Ez az első érzés-
akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első
Világ és Első Élet , ami benne lüktet a
fákban és kövekben, a vizekben és a
csillagokban, az emberekben és az
istenekben. Ez az Első Érzés , amin
a világ nyugszik, mint az őskőzeten a
föld. A Boldogság a világ első érzése,
amivel a nemlétből felébredt életet fo-
gadja.
vissza
Augustinus :
A boldogságról
Nem a boldog életre kívánkozik-e min-
den ember? Hol ismerték meg, hogy
ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol
látták, hogy ennyire szeretik?
Mindenki birtokoija a boldogságot,
ám senki sem tudja, hogyan és meny-
nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy
érzi, boldog - és ő valóban boldog.
Másvalaki a boldogság reményében, vá-
gyakozásában érzi ugyanezt - ő más-
képpen boldog, meg várakozik, és e
várakozás több boldogságot hoz szá-
mára, mint amaz embernek, ki nem is
reményli ezt a távoli, talán soha be nem
köszöntő eszményi pillanatot...
Ki a boldog valójában? Talán nem
ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-
lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a
lelkünkben. Ime a neve: boldogság . De
mit jelent e szó neked s nekem? Nem a
szó csengesében találjuk-e meg örömün-
ket? Hisz jelentése ott van az emléke-
inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-
mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-
ne közös nyelv, amelyen megkérdez-
hetnénk a világ összes emberétől, hogy
akarnak-e boldogok lenni, ők minden
habozás nélkül - hála emlékeiknek -
igennel válaszolnának...
Hallom balgaságom zümmogését,
mely tétovázni, habozni késztet. És em-
lékeimből előcsalogatok egy képet, a
boldogságét, és mondom:
- Ne hallgass a hangra, mely a föld-
re ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész-
szenek.
Magamból indult e háborgás magam
ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan
lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-
tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-
nának rólam abroncsaim. Befelé mon-
dogattam:
- Közel állok a célhoz: a boldogság-
hoz - és bilincseim kioldódtak.
vissza
Tatiosz:
Boldogtalan boldogok
Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-
len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet
elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már
nem a miénk...
Az emberek bebarangoiják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.
vissza
Seneca:
A boldogságról
A tetőpontra az jut, aki tudja, minek
örüljön, aki boldogságát nem tette má-
soktól függővé, aki nem nyugtalankodik,
aki bizik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd,
hogy a reményeket s a legédesebb mu-
latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel
megfosztalak az élet kínálta gyonyö-
rűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,
hogy sose légy szűkében a vidámságnak,
hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott
terem, tebenned lakik. Más vigassagok
nem töltik el a szívet valódi örömmel,
csak homlokod ráncát simítják ki futó pil-
lanatokra...
Hidd el, az igazi boldogság komoly
dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki
képes derüs arccal - ahogy mostani
aranyifjaink mondják - ,,feldobottan"
megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-
ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és
elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen
gondolkozik, boldog, de nem igazán.
Neked másmilyen boldogságot kivánok:
olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer
megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszí-
nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,
és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-
kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-
nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az
a felszinröl nem látható, és bensődben
derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra
vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-
szebb részét. Még ez alkalmi testet, a
köntöst - bár nélküle semmi nem tör-
ténhetne meg - csupán szükségesnek,
mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket
táplál, illanó örömöket, melyek könnyen
átcsaphatnak szomorúságba, emésztő
bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-
dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám
megfékezni nehéz azt, mit korábban
jonak hittél. Az igazi jóra kockázat né!kül
vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha
szándékaid becsületesek, cselekedeteid
helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,
és megtagadod a véletlen ajándékait -
akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,
azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út termé-
szete szerint. Inkább a saját természe-
tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával
tovaúszó holmik sodródnak egyik partról
a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni
kezd" - mondja Epikurosz.
,,Miért?" - kérded joggal.
Mert senki sem gondolkodik akkor,
amikor éppen csak belefog az életbe.
Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!
vissza
Marcus Aurelius:
A benned trónoló istenségről
Ha embertársaid tettei helyesek, nem kell
zúgolodnod. Ha helytelenek, világos,
hogy öntudatlanul cselekszenek így. Mert
minden lélek akarata ellenére mellőzi
az igazat, nemkülönben az embertársai
iránti méltányosságot.
A jó ember sajátsága, hogy elfogad-
ja mindazt, amit a sors neki szánt, nem
mocskolja be a bensejében trónoló isten-
séget - az észt -, és nem dúlja fel nyu-
galmát csalóka képzetek özönével, ha-
nem megörzi szívét derűsnek, alázattal
jár az Isten nyomdokain, nem vétve
szóval az igazság, cselekedettel az igaz-
ságosság ellen.
Befelé nézz, bensődben fakad fel a
jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted
azt, szüntelenűl buzog! ... Amelyik pilla-
natban csak akarsz, visszavonulhatsz
önmagadba!
Az ember számára semmi sem jó,
ami őt nem teszi igazságossá, meggon-
dolttá, férfiassá, szabaddá, és semmi sem
rossz, ami nem teszi a mondottak ellen-
kezőjévé... Egyaltalán ne elmélkedj töb-
bé arról, hogy milyennek kell lennie a
jó embernek, hanem légy olyanná!
vissza
Gracián:
A halhatatlanságról
Engedélyezz magadnak megbocsátható
botlásokat. Egy kis gondatlanság olykor a
képesség legjobb ajánlólevele. Az irigység
törvényszéke előtt az nyeri meg a pert,
aki hibásabb. Aki tökéletes, azt a bün-
tetlenség bűnével vádolják, s mert tö-
kéletes, elmarasztalják. A gáncs villám
módjára csap le az ormokra. Hagyd
Homéroszt aludni, színlelj némi hanyag-
ságot - tehetségben, batorságban, de
sohasem bölcsességben -, hogy meg-
nyugtasd a rosszindulatot. Dobd oda
köpenyed az irigység bikájának, hogy
megmentsd halhatatlanságodat.
vissza
Erasmus:
A boldogság
hiedelem kérdése
Tévedni nagy szerencsétlenség! - mon-
dogatjak. Dehogyis! Nem tévedni az igazi
szerencsétlenség. Vannak, akik azt állít-
ják, hogy a boldogság a tényektől függ.
De tévednek: attól függ, hogyan fogjuk
fel a tényeket. Mert az emberi élet oly
bonyolult és annyira homályos, hogy
tisztán szinte semmit sem látni. (Igy tarják
az ,,akadémikusok" is, a legkevésbé rá-
tarti bölcsek.) Végtére is úgy áll a dolog,
hogy az embert oly fából faragták, hogy
a látszat, a hamis jobban megragadja,
mint az igaz valóság.
Ha erre nézve bizonyítékot óhajtasz,
térj be egy templomba, mikor prédikál-
nak. Ha komoly a téma, a nyáj unat-
kozik, egyesek ásítoznak, mások meg
szunyókálnak is. Ha a szájaló (nyelvbot-
las volt csak, szavalót akartam mondani)
vénasszonyos mesébe kezd, az alvók
fölébrednek, es áhítattal hallgatják a
pásztor történetét. Innen ered, ha egy
szent alakját költői módon festik le,
vagyis körülötte több a mese, azt buz-
gobban tisztelik. Igy volt ez Szent
Györggyel, Szent Kristóffal, Szent
Borbálával - Szent Péter, Szent Pál és
Krisztus kárára.
Olcsón hozzájuthatunk a boldogság-
hoz. Hiedelmeket könnyen magáévá tesz
az ember. Olykor ezek adják az élet
legfőbb örömeit...
Mondjuk, valaki büdös sózott halat
eszik, míg mások meg a szagát sem áll-
ják, a halevőnek a bűz mégis ambróziá-
nak tűnik. Mi,hiányozhat neki hát a bol-
dogsághoz? És ha valakinek ritka rút
a felesége, de az ő szemében versenyre
kel a milói Vénusszal is, vajon neki mi
más jelentené a boldogságot?...
Nincs különbség balgák es bölcsek
között, vagy ha van, az a balgákat di-
cséri. Először is, mert a boldogság na-
gyon kevésbe kerül nekik: egy parányi
képzelőeröbe; másodszor pedig: gyönyö-
rüségüket számtalan emberrel képesek
megosztani.
vissza
Hamvas Béla:
A zöld filozófiája
Az emberi világ nagy szava: a szeretet...
Másik nagy szava: a boldogság. A bol-
dogság sohasem közös...
Mindenki a maga számára boldog,
ahogy mindenki a más számára szeret.
Ezért a boldogsággal a magány jár
együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A
magányos ember nem tudja, mit jelent
szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem
akar együtt élni. Eletének értéke: a bol-
dogság.
Persze a világ nem csak ezt a két
szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság
mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a
Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele
van nagy szavakkal, ahogy tele van
lelkekkel, és minden léleknek megvan a
maga nagy szava.
Az Első Lélek az érzésfölötti érzés-
ben él, abban az örömben és gyönyörű-
ségben, amely a legelső, s amely mé-
lyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a
szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a
szépség, a hatalom, mélyebb, mint a
béke - olyan mélyen van, hogy oda
könny nem ér le soha: a Boldogság ez,
amelyből az istenek születtek.
Elég, ha egy ember Beethoven IX.
szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-
ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az
ember arra gondol, bogy miképpen
rohannak ma a tőzsdére, színházba, köny-
vekért, mulatságba, sportba egyetlen
csöpp örömért. Elég, ha az ember el-
gondolja, hogy miképpen házasodnak,
szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,
játszanak egy percnyi boldogságért. A
modern ember törekvése: öröm és bol-
dogság.
vissza
Schopenhauer:
Tanács
Hogy ne legyen nagyon boldogtalan az
ember, a legbiztosabb szer, ha nem kí-
vánja, bogy nagyon boldog legyen.
vissza
Montesquieu:
A boldogság embere
Rendszerint a vágyainkat követjük:
hegynek fel, völgybe le, ahová a szél
sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük
magunkat, miként a faág, amely (úszik
az árral. Hol szelíden, hol vadul - mindig
a viz természete szerint. Két nézet kö-
zött lebegünk: mindennap új szeszély!
Semmit sem akarunk szabadon, semmit
teljességgel, semmit állhatatosan. És ezt
nevezzük boldogságnak!.
Ha csak boldogok akarnánk lenni, az
konnyű dolog volna; ámde boldogabbak
akarunk lenni a többieknél, s ez bizony
csaknem mindig nehéz, mert a többieket
boldogabbnak véljük annál, amilyenek
valójában.
vissza
Marcus Aurelius:
Test, lélek, értelem
Az emberek alig tudják, mit jelentenek
ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test
érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik.
De a jó embernek van meg néhány
roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az
illendő alázat, a derű és az igazságos
cselekedet.
Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell,
gondolkodik, ha értelmét teszi próbára
az élet, de bölcs megnyugvással fogadja,
ami a sors rendeléséből neki jutott.
Semmi nem nyugtalanítja, beszédében
igazmondó, cselekedeteiben igazságos.
Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen
él, nem neheztel senkire, és nem tér le
arról az ösvényről, amely az élet céljához,
az igazi boldogsághoz vezet...
Mint ahogy az orvosok kéznél tartják
a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te
is mindig tartsd kezed ügyében isteni és
emberi tulajdonsagaidat. Mindenben -
még a legcsekélyebb dologban is - úgy
járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcso-
latban áll egyrnással. Mert semmi emberi
dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hi-
vatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg-
fordítva is...
Szeretnéd megtalálni a boldogságot?
Ha követed a józan ész szabályait, ha
buzgón, határozottan, békés lélekkel azt
teszed, amit a pillanat kíván, ha sem
jobbra, sem balra nem téved el tekin-
teted, ha nem nézel maszkok után, és
cselekedeteid összhangban állnak a ter-
mészettel, ha minden szavad a hősi idő-
ket felidézö igazság jegyében születik, ha
semmit sem vársz, és semmitől nem re-
megsz, ha megörzöd lelked és szellemed
tisztaságát- akkor biztos lehetsz benne,
megtalálod, amire annyira áhítottál: a
boldogságot. Ebben senki meg nem aka-
dályozhat.
vissza
Gracián:
Arról, aki nem remél és
nem vágyakozik...
Legyen kivánnivalód. Enélkül boldog-
ságodban is szerencsétlen leszel. A test
lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent
megkapnál, kiábrándulnál a már meg-
szerzettböl, és még többre áhítanál. Mert
kell a léleknek, akár az értelemnek, egy
kis megszereznivaló, ami élteti a vágyat
és a reményt. A boldogság csömöre ha-
lálos.
Az igazi boldogság éltet és reméltet.
Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a
boldogság ígérete is. Aki már nem remél,
aki már nem kíván, annak félnivalója is
akad. Boldogtalan boldogság az övé.
Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a
félelem.
vissza
Tatiosz:
Szókratész boldogsága
Szókratész, a görög bölcs magas erkölcsi
elveket hirdetett, és azok szerint élt
mindhalálig, szerényen és igénytelenül.
Még cipőt sem hordott, mezítlen lábak-
kal rótta Athén utcáit. Naponta betért a
Plákára, hogy gyönyörködjék a sok szí-
nes áruban.
Alkibiádész megkérdezte egyszer,
bogy minek teszi ezt. Szókratész Igy vá
laszolt:
- Azért járok a Plákára, hogy meg-
nézzem mindazt, ami nélkül tökéletesen
boldog vagyok. Birtoklás, szerzés, hírnév
és dicsőség, amire vágytok - ezért nem
találjátok meg a boldogságot. A boldog-
ság nem azt jelenti, bogy valamit meg-
szerezzünk hanem azt, bogy tudjuk,
mire nincs szükségünk.
vissza
Seneca:
Az erény boldogsága
Epikurosz azt tanítja: az erényes ember
boldog, mert a boldogságát az erényből
fakadó gyönyörteljes érzés teremti. Meg
azt is állítja: nincs boldogság gyönyör
nélkül. Utána pedig: az erény boldogít,
de nem tesz teljesen boldoggá.
Hogyan lehetséges ez? Én még nem
jöttem rá. Hisz a boldog életnek min-
dene megvan, ami a boldogsághoz kell;
vagyis a boldog élet egyszerre boldog és
a legboldogabb....
Ha megnevezel valakit, aki másoknál
boldogabb, akkor meg tudsz nevezni a
boldogabbnál még boldogabbat. De a
legfőbb jónál jobbat nem ismerek, fölötte
nincs már több l épcsőfok.
A boldog ember - az erény embere,
és higgy Epikurosznak: aki erényes, az
valóban boldog. Az erény nem fokozható,
nincs jó erény és jobb erény. Egyetlen
erény van: az erény. Erényed feljogosít:
élj boldogul!...
vissza
Erasmus:
Tudatlanul élni...
A Balgaságnak köszönhetjük az élet
javait is. Az mind semmi, hogy nekem
köszönhetitek az élet kútforrását, be-
bizonyítom nektek, hogy én ajándé-
kozom az élet minden édességét.
Minek nevezzük az emberi életet, ha
elvesszük belőle az édes élvezeteket?
Hallom, tapsoltok. Tudhattam volna,
hogy nem akad köztetek egy bölcs sem,
helyesebben egy balga, ki ne volna egy
véleményen velem. Még a sztoikusok
sem vetik meg az élvezetet, bár szor-
galmasan szapulják a tömeg előtt, pusz-
tán azért, hogy a többieket elriasztva
maguk bővebben élhessenek vele.
De mondjátok meg nekem: van-e az
életben vidámabb, derűsebb, bájosabb,
ízesebb, kellemesebb, csodálnivalóbb
az élvezetnél? Ő az élet sava-borsa, a
Balgaság füszere. Még a jó öreg Szo-
phoklész is, akit nem magasztalhatunk
eléggé, ily dicséretet zeng róla:
,,Tudatlanul élni mily gyönyörteli."
vissza
Petrarca:
A boldogságról
Öröm: Boldog vagyok.
Ész: Ezt mondta magáról a nagy
Pompeius is, mikor orgyilkosai karddal
támadtak rá. Pedig valljuk meg, soha
nem volt boldog, még akkor sem,
amikor a legboldogabbnak tünt, amikor
élete ragyogó fényben pompázott.
Öröm: Boldog vagyok.
Ész: Boldog vagy, miközben úgy
élsz, mint az otthontalan vándor, a kü-
lönös távfutó. A rögös utat végigjárva
valóban az lehetnél, ha közben ezer
veszély nem térítene el utadról...
Öröm: Lelkem azt súgja: én mégis
boldog vagyok.
Ész: Jól tudom, miféle boldogságról
beszélsz, de csak ámítod magad. Miként
a költő írja: a boldogság - nyomorúság.
Azt mondod, lelkedben érzed a káp-
rázatot, de ez meg nem igazi boldogság,
a neve is mutatja: képzelet, fantázia, de
út lehet az igazi boldogság felé. Nem
titkolom csodálkozásomat, amikor a
boldogság igézetében ringatod magad.
Az emberek sok dologban bölcsen lát-
nak, de ha boldogságról esik szó, sze-
müket fátyol fedi. Vélt boldogság az
övéké, mert azt hiszik, hogy dolgok em-
bert boldoggá tehetnek. Nem akarnak
tudni róla, hogy amijük van, az ingatag
és múlékony. De vannak mások, akiknek
az erény jelenti a boldogságot. Magam
sem tagadom, hogy ők közelebb állnak
hozzá, de életük örökös harc: az erény és
a kisértések harca. Sajnálom öket, mert
tévelyegnek, hisz biztonság nélkül nincs
boldogság.
Öröm: Én mégis úgy látom, hogy
boldog vagyok.
Ész: Már válaszoltál is magadnak.
Ha a tévedés boldoggá tenne, kevés
ember volna boldogtalan. A tévedés szül-
te öröm hamis és kurta. Csak az igazság
szilárd. A tévedés: füst es árnyék, mely
kezedből elillan. De eljön majd a kor,
mely az árnyakat elhajtja, s a leplet
lerántja a hamis örömökről, véget vet az
ábrándoknak, es megmutatja a boldog-
ság valódi értékét...
vissza
Buddha
Tanitása a boldogságról
- Így érvel az ostoba: ez a föld az
enyém, ezek itt az én gyermekeim. Ime
minden együtt van, hogy teljes legyen a
boldogságom - mondta Buddha a tanít-
ványainak.
Hallgatói megkerdezték:
- Miért ostoba az efféle gondolko
dás?
- Mert aki ezt mondja, az azt sem
érti, hogy még ő maga sem a saját tu-
lajdona. Valójában semmit sem birtok-
lunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen
a dolgokat továbbadni, azt a dolgok
birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy
tartsd a kezedben, mintha vizet mar-
kolnál. Ha a tenyeredbe zárod, össze-
nyomod; ha magadhoz láncolod, a lé-
nyegétől fosztod meg. Tartsd szabadon,
es örökre a tied marad. Ez az igazi bol-
dogság!
vissza
Hamvas Béla
Ünnep és közösség
Mintegy száz evvel ezelőtt néhány költő
és gondolkodó elkezdte hirdetni, bogy a
lét szenvedés. A tanítás régi volt és meg-
lepő. Az elsők, akik erről beszéltek:
Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer,
Poe, Kierkegaard, Baudelaire azt mond-
ták, amit az őskínaiak, a hinduk, egyip-
tomiak, görögök, őskeresztények. A
tanítás hamar terjedt, és az életöröm-
felfogást rongyokra tépte. Ma már na-
gyobbára mindenki tudja, hogy semmi
okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes
és vidám voltában hinni.
A dolog nem azon múlik, hogy ar-
cunk megráncosodik, mint ötezer éve
a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság
használt el bennünket; szemünk megtö-
rik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik,
elkezdünk unatkozni, magunkra mara-
dunk és meghalunk, mint a görögok, hin-
duk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykos,
aszott, száraz, remegő keze nem azért
ilyen, mert sokat dolgozott. A kéz az öröm
után nyült. Arc sosem tud ilyen megren-
ditóen és megsemmisítően őszinte lenni.
A kéz l áttán a világ legoptimistább l énye
is megszeppen. Végül mindnyájunk keze
ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanács-
talan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az
egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosz-
tojevszkij, leborul előtte es nyög: nem
előtte, hanem az egész emberiség szen-
vedése előtt!
Amikor mintegy száz évvel ezelőtt
újra észrevették, bogy az élet szenvedés,
semmi egyebet nem vettek észre, mint az
öregasszony kezét. S a helyzet azóta csak
annyiban változott, bogy az emberiség
egy része kitart az optimizmus mellett.
Mindenekfölött ragaszkodik annak l át-
szatához, hogy az élet öröm...
A legenda beszéli, hogy nagy bölcs
addig imádkozott, amíg elérte, amit
kívánt: a mennyországba léphetett az
üdvözültek közé. Teijes napot tölthettek
itt a boldogok között, napkeltétől nap-
nyugtáig élhettek ellziumi életet. Az első
bölcs az élményt nem bírta el, és be-
lehalt; a második elméjében megza-
varodott; a harmadik az élményt magába
zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett
boldogságot magának tartotta meg. Csak
a negyedik bölcs távozott egészségesen
és épen, mert a látottakat arra használta
fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki sza-
badon kiléphet, ahogy tud, és a boldog-
ságot elérheti. De azoknak, akik az
üdvözültek világát megismerik, negyed-
része a nagy élményt nem tudja elviselni,
és belepusztul. Mindennap látni olyan
embert, aki a mennyország kapujában
összeesett és meghalt. A másik negyed-
rész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus
bolondot is látni eleget. A harmadik ne-
gyedrész a boldogságot magába zárja és
önmagának tartja meg, és nem ad belőle
másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs
bjrta el. Mert a gazdagságot, örömet,
tehetseget meg szabad szerezni, de jaj
annak, aki hozzá nem elég erős. Egy-
része belehal, egyrésze eszét veszti,
egyrésze a kincset magába ássa, és sen-
kinek sem ad belőle. Az ellziumi kertek
fénye benne sötétséggé változik. A
boldogságot csak az birja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, aki
másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz,
amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a
tied. Szabad vagy a kövektől az éterig.
Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja,
de jaj neked, ha magadnak tartod. Ami-
ből másnak nem adsz, legyen az arany,
iszappá válik; legyen szent fény, átokká
válik; legyen gyönyör, halállá válik...
vissza
Marcus Aurelius:
Egymás kedvéért születtünk...
Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat - bármennyi van
még hátra - éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, bogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazitsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el öket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlőés a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a vilag.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt. Az em-
berek egymásért születtek. Vagy formáld
őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz...
vissza
Petrarca
A hatalomról
Öröm: Nagy hatalmasság vagyok.
Ész: Tehát nagy az irigyeid száma is.
Öröm: Tömérdek hatalmam van.
Ész: És sok a veszedelem körülötted.
Öröm : Roppant hatalmú vagyok.
Ész: Fáradalmaid véget nem érnek,
gondjaid kibogozhatatlanok.
Öröm: Sokat megtehetek.
Ész: Amennyiben többet tehetsz
mások ellenében, mások is többet
tehetnek ellenedben.
Öröm: Ez a hatalom csúcsa.
Ész: Ha nagyobb a hatalom, sok
függ Fortunától. Nagy farakásban pusz-
títóbban dühöng a tűzvész. Nagy bőség
nagy kaput nyit a veszedelem előtt.
Ritkán látsz porig nyomoritva olyant,
aki nem volt előtte nagyon szerencsés.
Ismeretlenségben élő ember nem ismer
veszteséget...
Öröm: Hatalmas vagyok: van há-
zam, katonám, kincsem.
Ész: A valódi hatalomnak erény az
alapja. Ha az alapot megrengeted, minél
nagyobb az építmény, annál előbb dől
romba. Hiába töltöd meg kinccsel a há-
zad, hajóhaddal a tengert, ha közben
lelkeddel a belső ellenség háborúzik, és
végűl legyőz. Ha azt akarod, hogy va-
lóban hatalmas légy, fékezd meg belső
ellenségeidet: űzd el a haragot, a kapzsi-
ságot, uralkodj kéjvagyadon - és végűl
győzd le önmagad: hired és lelked igazi
ellenségét...
Öröm: Hatalmam kiválóan megszi-
lárdult.
Ész: Ugyan milyen alapon? Homo-
kon? Hullámokon? Szélben? Vagy a
Fortuna kerekén, mint hinni szokás?
Kérlek, hagyj fel a magadra vállalt ok-
talan bizakodással: szilárd hatalom nem
létezik. Hogy jobban értsd, mire gondo-
lok, hozzáteszem: semmilyen hatalom
nem hatalmas.
vissza
Gracian:
Legyünk szentek!
Röviden: legyünk szentek. Ez a két szó
mindent elárul. Az erény minden tökély
foglalata, minden boldogság közép-
pontja. Ki birtokolni tudja, érdemessé
lesz a jóra, a boldogságra. Az erény
értelmessé tesz, éles eszűvé, okossá,
bölccsé, bátorrá, meggondolttá, becsü-
letessé, szerencséssé, rokonszenvessé,
igazzá es mindenki szemében naggyá.
Három kiválóság szerzi meg a bol-
dogságot: a szentség, az egészség és a
bölcsesség. Az erény az ember kis világ-
egyetemének fénylő napja, amelynek
felét lelkiismerete alkotja. Ha makulátlan,
Istennek, embernek tetsző. Nincs más
szeretetre méltó dolog rajta kívül, és
nincs alantasabb az ő hiányánál. A ké-
pességet, a nagyságot erénnyel kell
mérni, nem pedig szerencsével. Az
erénynek nincs szüksége másra, elég
önmagának. Az élőt szeretetre méltóvá
teszi, a holtat feledhetetlenné.
vissza
Seneca:
Labirintus
Miben tévednek hát az emberek, noha
mindannyian a boldog életre vágynak?
Abban, hogy a rávezető eszközöket
fogadják el helyette, s mialatt keresik,
menekülnek előle. Bár a boldog élet
lényege a szilárd biztonság és a bol-
dogságba vetett rendületlen bizalom,
mégis összegyüjtik az okot a nyugtalan-
kodásra. Az élet csapdákkal teli útján
nemcsak viszik ezt a poggyászt, hanem
magukkal vonszolják mindenüvé. Igy a
keresett céltól egyre csak távolodnak, s
minél több fáradságot fordítanak arra,
hogy elérjék, annál inkább hátrább
sodródnak tőle. Miként a labirintusban
rohanókkal történni szokott: éppen a
gyorsaság bonyolítja bele őket...
vissza
Tatiosz:
Tartalékok
Mindenböl kettőt tartsunk kéznél, ami az
élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer
annyit ér. Két mosolyunk, két kedves
szavunk legyen egy helyett; megkettőzött
szeretet, türelem, jóindulat az élet min-
dennapos kellékei. A jóból, a kellemesből
tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell
azt osztogatnunk. A természet bölcsen
gondolkodott az egyröl: meg egyet ren-
delt melléje, hogy törékenységétől meg-
óvja. A férfihez nőt, a nőhöz férfit. Az
emberhez embert. A szeretethez szere-
tetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha
apadna a szeretet, fogyna a türelem,
csappanna a jóindulat, ott a tartalék a
kezünk ügyében. Tudjuk, bogy hol keres-
sük őket, és boldogságunk is megdup-
lázódik.
vissza
Stendhal:
Az elérhető boldogságról
A boldogság, amire vagyunk: különféle
ellentétes adottságok egysége. Az egyén
számára: reménykedés félelem nélkül,
cse!ekvés nyugtalanság nélkül, dicsőség
rágalom nélkül, szerelem álhatatlanság
nélkül. A képzelet megszépíti azt, amit
birtoklunk, és eléri, bogy ne sajnáljuk azt,
amit elveszítettünk. Ime: a lehetetlen bol-
dogság. S mi éppen bogy erre vagyunk.
Az elérhetö boldogság az az állapot,
amelyben védve volnánk a nagy szenve-
désektől.
vissza
III. Frigyes :
Intelem
Tanulj meg panasz nélkül szenvedni: ez
az egyetlen, amire taníthatlak.
vissza
Anatole France :
A legnagyobb jótevönk
A boldog emberek nem sokat tudnak az
életről. A fájdalom az emberek nagy
nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a
költészetre, az erkölcsre tanitotta őket; ő
az, aki a hősiességet és könyörületes-
séget sugallta nekik; ő az, aki értéket
adott az életnek, amikor megengedte,
hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a
magasztos es jóságos fájdalorn, aki a
szerelembe beleoltotta a végtelenséget...
Nincs nagyobb a világon a fájda-
lomnál. De ha csakis a fájdalom létezne a
földön, nem tudnád megkülönböztetni
a boldogságtól, mint ahogy az éjszaká-
nak sem volna neve, ha sohasem kelne
fel a nap.
vissza
Gracián:
Ne becsüld le a bajt!
Ne becsüld le a bajt, mert kicsi. Sohasem
jön magában: bajt bajhoz láncol az élet,
miként a szerencse sem jár egymagában.
Jó és rossz rendesen odamegy, ahol már
van belőle, mint ahogy az emberek is
elfutnak a boldogtalanok elől, úgy szí-
vesen időznek a szerencsések társa-
ságában. Még a galambok is - ámbár
ártatlanul teszik - a legfehérebb toronyra
szállnak. A szerencsétlent minden el-
hagyja: legelőször önmaga, majd esze,
végül a hite is. Ne hívd magad ellen a
leselkedő balszerencsét. Egy botlás még
nem minden, de könnyen zuhanás lehet
belőle, és az még nem a vége: a vége
láthatatlan. Mint ahogy nincs tökéletes
jó, úgy nincs fenékig rossz sem. Amit az
Ég küld, orvosold türelemmel; amit a
föld, azt bölcsességgel.
vissza
Erasmus:
A balgaság az élet fűszere
Ideje már, hogy belássátok - Homérosz is
így cselekedett, mikor elhagyva az égi
planétákat leköltözött a fö!dre -, az én
segítségem nélkül nem lesz részetek egy
szemernyi boldogságban sem. Láthat-
játok, hogy az emberi nem teremtője
mennyire vigyázott arra, hogy a Bal-
gaság fűszere ne hiányozzék az életből.
A sztoikusok szerint: bölcsnek lenni nem
egyéb, mint engedni, hogy az ész ve-
zessen bennünket; viszont balgának
lenni annyi, mint a szenvedélyek által
vezettetni. Ha pedig meggondoljuk,
Jupiter bőkezüen osztogatta a szenve-
délyeket, bökezübben az észnél. Hogy
az élet ne legyen szomorú és vigasztalan.
Ész és szenvedély úgy viszonylik
egymáshoz, mint bolha az elefánthoz.
Jupiter az észt a fej egyik kis szögletébe
száműzte, a test többi részét pedig áten-
gedte a szenvedélyek otthonául. Aztán
rajuk ültetett két dühös tirannust: a hara
got és a kéjvagyat. A harag keblünk
fellegvárában trónol, láncra veri magát a
szívet is, az élet forrását. Nem így a
kéjvágy, az ő birodalma hatalmas, hiszen
az egész testet az uralma alatt tartja.
Hogy velük szemben mennyit ér az ész,
azt a mindennapi élet bizonyítja: az
egyetlen, amit tehet, hogy rekedtre kia-
bálja magát, miközben az erény szavát
hirdeti fennhangon. De a harag és a
kéjvagy túlkiabálják ót, az ész pedig
beleun erényébe, és megadja magát.
vissza
Hermann Broch:
Játék
Az élvezet a szépség játéktörvénye,
élvhajhász, buja, változhatatlan: játék,
amelyben eltékozoljuk a szépséget; a
valóság határán kezdődik es végződik, ő
az, aki elűzi az időt, de nem hozza meg
a boldogságot...
vissza
Kierkegaard:
Vágyakozás a boldogság után
De mi is a vágy? A költők s a nyelv a
,,börtön" szót rímeltetik ezzel. Mintha
csak az tudna vágyakozni, aki börtönben
ül. Mintha az nem ismerné a vágyat, aki
szabad. Szabad vagyok. Szabad, mint a
madár. Vágyakozom, ha hozzád me-
gyek, vágyakozom, ha távozom tőled, és
akkor is vágyakozom, ha melletted ülök.
De vágyakozhatunk-e az után, amit birto-
kolunk? Igen, hisz megtörténhet, hogy a
következő pillanatban már nem a miénk.
Vágyam örök türelmetlenség. Nincs
elég eröm ahhoz, hogy egyetlen pil-
lanatra is távol legyek tőled, mint ahogy
szenvedve viselem, ha mellettem vagy,
mert elveszíthetlek. S most, hogy ezt
kimondtam, már el is veszítettelek. Mert
így akarom, mert így lehetsz igazán az
enyém: boldogság.
vissza
Tatiosz:
Mennyek és pokol
A mennyben csak gyönyör van, a po-
kolban csak siralom. De neked mind-
kettöből kijutott, hisz a földön élsz,
mennyek és pokol között. A sors kettős
játékot űz veled: ne varj tőle csak bol-
dogságot, a másik kezében balszerencsét
tartogat. A földi lét egyszere menny és
pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad
múlik, melyiket választod. Nyisd ki
szemed, tárd ki szíved: ami látható és
érezhető, a tied, ha észreveszed...
Abból végy, ami kéznél van, mert
bánat a szívnek távoli dolgok után vá-
gyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy,
hogy jutalmad méltó legyen az ember-
hez.
vissza
Gracián:
A csodaember
A csodaemberhez három dolog kell, a
legfőbb Adakozó három nagy ajándéka:
termékeny szellem, mély ítélőképesség,
emelkedett, vidám jellem.
Nagy előny a jó felfogás, de még
nagyobb a helyes gondolkodás. Az észt
ne a hátgerinc vagy az orr viselje, mert
az előbbi szúrós, az utóbbi fennhéjázó.
Húszas éveinkben az akarat, a harminca-
sokban a szellem uralkodik. Ha elértük a
negyvenet, ítélőképesség lesz a mi urunk.
Vannak elmék, amelyek úgy szórják a
fényt, mint a nap a sugarát, és estére ki-
hunynak. Vannak olyanok is, amelyek
nappal nem vibrálnak, és ha rájuk kö-
szön az éjszaka, mint a hiúz, sötétben
jobban látnak. És vannak alkalmi elmék,
akik viszont rábukkannak a célszerűre.
De mit érsz bármelyikkel is, ha ter-
mékeny szellemed, éles elméd nem fü-
szerezi öröm és boldog megelégedettség?
vissza
Voltaire:
A boldogságról
Ha a boldogság azonos vona az élet
egynémely örömével, akkor valóban
ismernénk a boldogságot. De ha csak a
csábító, kellemes, zsongító érzések
szakadatlan sorát csúfoljuk e néven,
akkor a boldogság nem e földgolyóra
termett, másutt keressétek!
vissza
Stendhal:
Szenvedélyek
Igyekszem kitépni lelkemből egy csomó
hamis szenvedélyt. Hamis szenvedélynek
azt nevezem, amelyik egy helyzetben
boldogságot ígér, de olyant, amelyet nem
lelünk meg, amikor elérjük.
vissza
Seneca:
A legfőbb jóról
Mi hat a jó? A tudás. És mi a rossz? A
tudatlanság. Aki tud, az az alkalomnak
megfelelöen elfogad vagy visszautasít
bármit. Nem retteg sem ettől, sem attól,
ha a lelke elég nagy, akkor Iegyőzhe-
tetlen...
Tudni valamit: művészet - az emberi
és az isteni világ megismerésenek
művészete. Ez a Iegfőbb jó. Ha birtok-
lod, az istenek társává emelkedsz... Az út
egyenes, hiszen a természet vezet az
istenség szintjére.
A pénz nem tesz egyenlővé Istennel:
Istennek nincs pénze. A bíborszegé!yű
tóga sem tesz Istenné: Isten meztelen. Li-
hegés a hírnévért és a magad mutoga-
tása is eltávolít tőle: az Istent senki sem
ismeri. Ha hordszéken cipelteted Iomha
tested, méginkabb istentelen Ieszel, mert
Isten úgy hatalmas, hogy nem kell neki
hordszék. De a szépség és az erő sem
tehet boldoggá, hiszen egyik sem állja ki
az idő próbáját.
Tudod-e, mi az, mi mindenek felett a
Iegnagyobb erő? A lélek: a hajlíthatat-
Ian, az alázatos és a nagy lélek. Minek
neveznéd, ha nem az emberben vendé-
geskedő istenségnek? Lelked éppúgy
kerülhetett volna egy római lovag tes-
tébe, mint egy libertinuséba, vagy egy
rabszolgáeba. Mert mit is jelent az, hogy
lovag, libertinus és rabszolga? Becs-
vágyból, méltatlan hencegésből született
elnevezések. A földről lehet !eginkabb
az égre emelkedni. Tudd ezt mindíg, és
,,formáld magad ekként Istenhez mel-
tónak."
Márpedig Istenhez méltó sem arany,
sem ezüst nem tehet: aranyból, ezüstből
nem lehet Istent megalkotni.
vissza
Petrarca:
A pénzről
Fájdalom: Elvesztettem a pénzemet.
Ész: Csak fölébredtél. Csak á!-
modtad, hogy a tied.
Fájda!om: A pénz, amit szerettem,
elveszett.
Ész: Nem azt dicsérem, aki szereti,
sem azt, aki gyűlöli a pénzt, hanem azt
dicsérem, aki ismeri annak mulandó-
ságát, es kerüli a kapzsiságot. Ugyanis ha
valaki szereti az aranyat, az bátortalan; s
ugyanígy: ha valaki nem tudja elszen-
vedni azt, az gyönge lélekre vall, mert
nem bízik önmagában, és fél, hogy a
ragyogás az uralma alá veti. Biztos
ügyben híres tanúkat állítok eléd. ,,Az a
nagy ember - mondja Seneca -, aki a
cserepet úgy használja, mintha ezüst
volna; de az sem kisebb, aki az ezüsttel
bánik úgy, mintha cserép volna." Cicero
pedig ezt vallja: ,,A gazdagság szeretete
kicsinyes, szűk látókörű lélekre vall. És
nincs - folytatja ugyancsak ő -, ami tisz
teletre méltóbb, nagyszeűbb volna, mint
megvetni a pénzt, ha nincs; ha pedig
van, azt jótékonyságra, bőkezűségre
fordítani."...
Fájdalom: Elvesztettem a pénzemet,
amit úgy szerettem.
Ész: Rút szeretettől szabadultál meg.
Mert ha a pénzt szereted, a fösvénységet
szereted. Minél kevésbé szereted emezt,
annál kevésbé kIvánod a gazdagságot.
Kevesebbre vágyik, akinek semmije sincs
- mondja a költő -, és kívánatos volna,
ha az emberek elveszitenék azokat a
nagy javakat, amelyekhez csak gond, baj
és sírás tapad.
Fájdalom: Elvesztettem életem édes
oltalmát: minden vagyonomat.
Ész: Csak a keserű pusztulást ve-
szítetted el. Sokkal többen pusztultak el
gazdagság, mint ínség miatt. Élj sze-
rényen es boldogul!
vissza
Voltaire:
A legfőbb jó
Az ókorban sokat vitatkoztak a legfőbb
jóról. Ugyanennyi haszna Iett volna, ha
arról elmélkednek, hogy mi a Iegfőbb
kék, a legfőbb vagdalt hús, a Iegfőbb
menés, a legfőbb olvasás es így tovább.
Mindenki úgy tesz jót, ahogy tud, és
annyit, amennyire a maga módján ké-
pes..
A legfőbb jó az, ami oly nagy élve-
zetet okoz, hogy képtelen vagy bármi
mást érezni rajta kívül. Éppígy a legfőbb
rossz minden más érzéstől megfoszt.
Íme, az emberi természet két véglete,
mindkettő csupán egyetlen pillanatig tart.
Krantór, a nagy meseköltő azt írja,
hogy az olimpiai játékokon felbukkant a
Gazdagság, a Kéj, az Egészség és az
Erény, hogy egymással birokra keljenek
az almáért.
A Gazdagság így szólt:
- Én vagyok a legfőbb jó, mert ál-
talam mindent megszerezhetsz.
A Kéj ekképpen cáfolt rá a Gazdag-
ságra:
- Engem illet az alma, hiszen a gaz-
dagság csupán ahhoz kell, hogy általa
eljuss hozzám.
Ekkor az Egészség emelkedett szóra:
- Nélkülem nincs kéj, így haszon-
talan a gazdagságod.
Az Erény pedig így érvelt:
- Az arannyal tele erszénnyel, ren-
díthetetlen egészségben, a legnagyobb
gyönyörök közt is nyomorult vagy, ha
helytelenül élsz.
Platón almáját Krantór az Erénynek
adta meséjében.
Ám e kedves történet nem oldja
meg a legfőbb jó kérdését. Az erény
ugyanis nem valamiféle ló, hanem kö-
telesség. Semmi köze a kellemes vagy a
fájdalmas érzésekhez. Az erényes ember,
ha vesekő vagy köszvény bántja, ha min-
den oltalomtól megfosztják, ha nincs se
barátja, se kenyere, ha üldözik, ha lánc-
ra verik - igencsak boldogtalan. Míg a
zsarnok, aki sanyargatja, éppen új ked-
vesével hempereg baldachinos ágyán -
igencsak boldog.
Nos, válaszolj, kit becsülsz többre: a
sanyargatott bölcset, vagy zsarnokát?
Mondd ki bátran, melyiket szereted, és
melyiket gyűlölöd?
Ha az erényes szerencsétlent be-
csülöd inkább, egy újabb kérdést sze-
gezek neked: tudod-e, hogy a láncra vert
bölcs dühöng méltatlan helyzetében?
vissza
Gracián:
Az érettségről
Az érettség a lélek mélyén ragyog, de
még inkább az erkölcsökben. Az anyagi
súly teszi becsessé az aranyat, az erkölcsi
az embert. A képességeket feldíszíti, s ez
tiszteletet ébreszt. A józanság: a lélek
homlokzata, a higgadtság: nyugodt mél-
tóság. Az érett ember szavai példabe-
szédek, tettei teljesítmények. Mindenki
annyira ember, amennyire érett. Az ilyen
folyton gyarapszik a bölcsőtől a sírig.
vissza
Petrarca:
A gazdagságról
Öröm: Roppant nagy a vagyonom.
Ész: Vigyázz, nehogy te légy a va-
gyonodé, s ne a vagyonod a tiéd. Vi-
gyázz, hogy ő szolgáljon neked, és ne te
őneki. Mert ha nem tudnád, több az
olyan ember, akit a kincsei bírnak, mint
aki a kincseit bírja. Több a ,,vagyon em-
bere", mint az olyan, aki vagyonnal ren-
delkezik. A kapzsiság és a lélek sivársága
teszi az urat szolgálóvá. Tudod te is, mi
haszna van a pénznek, ez pedig csekély:
hogy általa a legszükségesebbhez hoz-
záférhess. Ami túllépi a mértéket: nem
gazdagság többé, hanem kötelék és bi-
lincs; nem ékesítője a testnek, hanem
béklyója a léleknek, halmaza a gondnak,
ijedelemnek és hiánya a boldogságnak...
vissza
Hamvas Béla:
Hétköznapi mitológia
Az egész világon csak igen kevesen vol-
tak, akik a hétköznap kicsiny és kö-
zönséges mitológiáját megértették, és
tudták, hogy mit jelent reggel fölkelni,
mosdani, reggelit készíteni, dolgozni,
sietni, bosszankodni, sértödni - szürkén,
gépiesen, átlagosan, megdöbbentően
józanul és hazugság nélkül és minden
pátoszt kizárva. Csak egészen kevesen
voltak, akik tudtak, hogy ami egy naponl
az utcánl, otthon, a boltban, a műhelyben
történik, nem egyéb, mint ami századok
alatt az egész világegyetemben történik
Ahhoz, hogy az ember a hétköznap
isteni közönségességét és józan mito-
logiáját észrevegye, fáradhatatlannak kell
lennie, nem szabad sern elfásulnia, s egy
pillanatra sem szabad unatkoznia, nern
szabad kieresztenie kezéből az időt.
Mindig van ok részvétre, csodálatra, se-
gítségre, nevetésre. A hétköznap mito-
lógiájának erénye az éberség...
vissza
Gracián:
Éljünk a mában!
Még a tudás is a divatnak hódol. Ám
ahol a divat a nemtudást élteti, értenünk
kell ahhoz, hogy tudatlanságunkat el-
hitessük. A gondolkodás és az ízlés idő-
vel változandó dolgok. Ne gondollkozz
múlt századi fővel, és ízlésed legyen mai.
Az okos testével-lelkével alkalmazkodik
a jelenhez, még ha jobbnak találja is a
múltat.
Csak a jóságra nem érvényes ez,
mert az erény, bármely századi is, mindig
erény marad. Ma ugyan nem tudnak
róla: az igazmondás és a szavatartás
mintha más időkből maradt volna ránk.
A jó emberek egy szebb korban szü-
lettek, és alig akad hírvivőjük nap-
jainkban. De ha imitt-amott mégis
feltűnnék egy-egy ide született, korát
tévesztett lélek, követőkre nem lel
manapság. Boldogtalan századunkban
ritkaság az erény, de a közönséges go-
noszság is.
Élj úgy, ahogy lehet, nem pedig úgy,
ahogy szeretnél. Amit a sors megadott,
tartsd többre annál, amit megtagadott.
vissza
Kleanthész
mondja, és hisz is benne...
A boldogság az önmagán uralkodni tudó
lélek tulajdona. Ki félelmek és fájdalmak
nélkül éI és cselekszik; hasznot, gyönyört
nem hajszol; kedves, szelíd, állhatatos -
nincs mitől tartania, megleli a boldog-
ságot.
vissza
Thomas Carlyle:
Az emberi nagyságról
Az ember boldogtalansága, felfogásom
szerint, nagyságából következik; boldog-
talan, mert benne lakozik a végtelen,
melyet minden igyekezete ellenére sem
tud a véges alá rejteni.
vissza
Kierkegaard:
Bevált jó tanácsok
Legtöbben oly buzgón hajszolják az
életet, hogy elrohannak mellette. Úgy
járnak, mint az a törpe, aki egy meg-
szöktetett hercegnőt őrzött kastélyában.
Egy napon ebéd után Iefeküdt aludni.
Mikor egy óra múlva felébredt, a her-
cegnő eltűnt. Gyorsan felhúzta hétmér-
földes csizmáját, és egyetlen lépéssel
messze túljutott rajta.
*
Panaszkodjanak csak mások arra, hogy
gonosz a kor. Én arra panaszkodom,
hogy nyomorúságos, mert nincs benne
szenvedély. Az emberek gondolatai vé-
konyak és törékenyek, mondanivalójuk
halvány, ők maguk pedig szánalmasak,
mint a színtelen kankalin. Már ahhoz is
szürkék, hogy bünössé váljanak. Egy
féregnél bizony bűnnek tartanánk, ha
ilyen gondolatokat melengetne keblében,
nem így az embernél, aki Isten képmá-
sara teremtetett. Milyen kár, hogy e
pilledt vágyú, álmos szenvedélyű ember
méltatlan a boldogságra!
*
A boldogság ajtaja nem befelé nyIlik,
hogy nekirohanva beronthatnánk rajta;
ellenkezőleg, kifelé nyílik, s ezért semmit
sem tehetünk.
*
Minden emberiben van valami tökéletlen,
ahogy minden alantasban van valami
édes. Ahogy a kicsapongásban is ta-
lálhatsz erkölcsöst, az idilliben pedig
buját, úgy boldogtalanságodba is ve-
gyülhet parányi öröm. Ezért csupán em-
lékeztetni szeretnélek: az örömök illa-
nók, helyüket fénytelen napok veszik át.
Egyedül a mulandóság örök.
vissza
Augustinus:
Benned mérem, lelkem, az időt...
Vajon valaki meg tudná-e magyarázni
könnyen és röviden, hogy mi az idő?
Vajon gondolataidba merűlve szavakba
tudnád-e önteni azt, hogy mi az idő?
Pedig mily gyakran csevegünk róla,
semmit sem üdvözlünk nála kedvesebb
ismerősként. Ha kimondjuk: idő, értjük a
tartalmát. Értjük akkor is, ha mások
ajkáról halljuk emlegetni.
Ha senki nem kérdezi tőlem, hogy
mi az idő, akkor tudom. Ha azonban
meg kell magyaraznom, akkor nem
tudom. Merészen állítom, hogy tudom:
ha semmi el nem múlnék, nem beszél-
hetnénk a múltról, ha semmi be nem
következnék, nem álmodhatnánk a jö-
vőrőI. De érhetjük-e nyomát a jelennek,
megfoghatjuk-e, megerinthetjük-e, ha a
múlt már nem a miénk, a jövő pedig
még csak a képzeletünkben él. Létezik-e
csalfább és állhatatlanabb a jelennél?
Megfoghatatlan káprázat, megállítha-
tatlan pillanat, múló bo!dogság ő, és mi
életnek nevezzük.
Mi volna, ha a jelen sohasem zuhan-
na a múlt szakadékába? Akkor minden
bizonnyal nem beszélhetnénk időröl,
csak örökkévalóságról...
Látom a hajnalt, és hirdetem a föl-
keIő napot. Amit látok: jelen van; amit
hirdetek: jövő. A múltról emlékeim van-
nak, a jövőröl sejtéseim. Ámde tudásom
kevés ahhoz, hogy ez állhatatlan és csalfa
átmenettel - melyet jelennek, életnek,
célnak, boldogságnak csúfoltok - valamit
én is kezdeni tudnék. Az élethez tudás
kell, és nem elegendő okosat mondani
róla...
Én benned mérem, lelkem, az időt.
Te őrzöd emlékeimet, te töltöd meg
mindennapjaimat, tebenned születik meg
minden reménységem. Benned válik a
jövő ígérete megbecsült emlékekké. A
múlt-jelen-jövő földi káprázata vagy,
lelkem.
vissza
Marcus Aurelius :
A jelenben élni...
Ne felejtsd el, hogy mindenki csak a je-
lenben él, ez pedig röpke pillanat, egyik
része már elmúlt, a másik fele meg
bizonytalan. Arasznyi az ember élete,
arasznyi a földzug, ahol élsz, de arasznyi
a legtovább fennmaradó hírnév is...
Az életszabályokhoz még egyet csa-
tolj: mindent, ami eszedbe jut, gondolj
végig, és írj le pontosan, hogy vilagosan
Iásd a mezítlen valóságot, teljességében
és aprólékosan. Tudd a dolgokról, hogy
mi a nevük, mik azok, amelyekből ösz-
szeálltak, és amelyekre majdan szét-
hullanak. Mert semmi nem teszi neme-
sebbé a lelket, mint az életet úgy Iátni,
ahogy van... Ha így cselekszel, meg-
tudod, milyen erényre van szükséged
ahhoz, bogy jóindulattal és igazságosan
járj el; egyszerűbben: megtudod, mit
kell tenned ahhoz, hogy boldog légy, s
hogy boldogságod összhangban álljon a
többiekével...
vissza
Gracián:
Ne éjünk gyorsan!
A dolgokat beosztani annyi, mint helye-
sen élvezni. Sokan még javában élnek,
pedig boldogságuk már befejeződött.
Valódi örömeikre ügyet sem vetnek, csak
mikor túljutottak rajtuk, akkor szeretné-
nek visszafordulni. Ők azok, akik az életet
postakocsin teszik meg, s az idő szá-
guldását megtoldják a szívük szerinti
loholással. Legszívesebben annyit hab-
zsolnának egyetlen nap alatt, amennyit
más az egész életében sem tud mege-
mészteni. Minden gyönyörűségben előt-
tünk járnak, előre felfalják a következő
napot. Sietnek, loholnak, nyargalnak,
mértéket semmiben nem ismernek.
Még a tudasvágyban is mértéket kell
tartani, mert nem érdemes azt tudnunk,
amit tudni nem jó. Több nap, mint öröm.
Legyen az ember az élvezetekben lassú, a
cselekedeteiben gyors. Mert a tettek
megtéve jók, ám az örömök bevégződve
rosszak.
vissza
Petrarca:
A jobb időkre való várakozásról
Remény: Jobb időket remélek.
Ész: Minden idő jó, mivel az idő al-
kotója mindenkor egyformán jó. Csak-
hogy ti a jó időt mindig rosszul használ-
játok fel. Hass oda, bogy az emberek jók
legyenek, és jók lesznek az idők is.
Remény: A boldogtalanság, hiszem,
hogy véget ér, és hiszem, hogy boldo-
gabb idők következnek.
Ész: Minden idő elmúlik, és vissza
sohasem tér, de erénnyel, iparkodással,
nemes dolgok művelésével féken tart-
ható. Nem úgy, bogy megragadod és
belekapaszkodsz, hanem emlékedbe
vésed: hisz nincs édesebb, mint emlé-
kezni a jól eltöltött évekre. De akik az
életet alvással, henyéléssei, magányban
töltik el, akik komisz szokások rabjai, a
nyomorult időt és a terrnészetet vádolják,
hogy napjaik boldogta!anok, miközben
hibáikat rejtegetik. Nern új dolog ez!...
Remény: Boldogabb időkben re
ménykedem.
Ész: Ennek egy útja van: sose várj a
boldogságra, hanem élj boldogan. Tedd
a magad lelkét boldogabbá, s ezt erény
nélkül nem teheted meg. Ha azonban
megteheted - mert erényes vagy -,
minden boldog lesz, és a szomorúság
immár semmi.
Remény: Jobb időkre várok.
Ész: Bárcsak bekövetkeznének! De
lehet, hogy amire vársz, egyszer eljön, de
te már nem Ieszel. Mennyivel jobb he-
lyesen élni azzal, amid van, semmint szo-
rongva vámi arra, ami talán soha el nem
jő, s ha mégis eljönne, nem te leszel az,
aki megpillanthatod.
vissza
Tatiosz:
Hinni kell...
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben,
hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,
amit gondolsz, és csak azt tudod el-
gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a
hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne
gondolj a veszteségre, mert veszteségek
érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert
lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a
rosszra, mert a mélybe taszít. A jó
gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba
vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak
szerint érdemes. Attól függően, hogy
vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar
vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,
amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a
cselekedet megvalósulás.
vissza
Gracián:
Önismeret és érdemek
Ismernünk kell önmagunkat: lelki alka-
tunkat, tehetségünket, Itélőképessé-
günket, hajiamainkat. Nem lehet ura
önmagának, aki nem ismeri magát. Az
arcnak van tükre, a léleknek nincs. A
Iegszerencsésebb, ha küIső képünket
elfeledjük, a belsőt megőrizzük és tö-
kéletesítjük. Mielőtt bármibe belefognál,
ismerd meg éned határait, lelkierődet;
vedd fontolóra képességeidet, akkor nem
csalatkozhatsz...
Légy úr szóban és tettben. Így min-
denütt boldogulsz, és tiszteletet keltesz
magad iránt. E jó tulajdonod mindenütt
megnyilatkozhat: társalgásban, szónok-
lásban, de meg járásodban, nézésedben
is, és minden hajlamodban. Nagy bol-
dogság a szívek meghodítása, ehhez
azonban vesd el a vakmerő vagy a bá-
tortalan modort. Légy előkelő jellemed-
ből fakadóan és érdemeid által.
vissza
Petrarca:
A dicsösegről
Öröm: Dicsőségem felettébb nagy.
Ész: Vigyázz, nehogy amit dicső-
ségnek tekintesz, csupán a mása Iegyen.
Emberi dolgokban sok az önáltatás.
Öröm: Dicsőségem tömérdek.
Ész: A szegény azt szeretné, hogy
gazdagnak lássék; a gyáva pedig azt,
hogy hősi erényekért tiszteljék. Mind-
ketten megtévesztik a világot, miközben
önmagukat is becsapják. Bárhogy tűnnek
föl a világ szemében, a szegény mindig
tudni fogja, mi van a Iádafiában, a gyáva
pedig azt, mi lapul a lelkében a virtus
helyett.
Öröm: A dicsőség kiváló.
Ész: Ha kiérdemelted, élj szerényen
vele. Ha nem érdemled meg, ne áltass
másokat.
Öröm: A dicsőség ragyogó.
Ész: Törekedj arra, hogy valóban
méltó légy rá, mert addig csak a más ru-
háját hordod, és a kölcsönvett ruha min-
dig szűkebb a kelleténél. Jobb dicsőség
nélkül élni, mint érdemtelen ünneplés-
ben. Még a kiérdemelt hírnév megörzése
is fáradsággal jár, mit várhatsz akkor az
áldicsőségtől?...
Öröm: Dicsőségemben jelenek meg.
Ész: Talán jobb volna, ha elrejtőznél,
és biztonsagosabb is. Súlyos szóval
mondja a költő, aki a nagy dolgokról
máskor könnyedén beszél: ,,Aki jól Ia-
pult, jól el..."
Öröm: Dicsőnek látszom.
Ész: Üres pára öIel körül, abban
nyújtózkodoI. Ha kilépsz beIőle, annyival
lesz nagyobb valódi szégyened, minél
hamisabb volt a dicsőséged.
Öröm: Dicsőségem valódi.
Ész: Ez buktatja el a felfuvalkodott
ostobákat. A dicsőség a javát szolgálja a
bölcsnek, de árt az ostobának. Az árnyék
önmagában nem létezik, kelI, hogy vala-
mihez tartozzék. Légy azon, hogy eré-
nyed valódi Iegyen és szilárd. Az erény
boldogul dicsöség nélküI, am a dicsőség
semmit nem ér erény nélkül.
vissza
Erasmus:
Dicsérni önmagamat
Fütyülök én azokra a bölcsekre, akik
folytonosan azt hangoztatják, hogy os-
tobaság és szemérmetlenség magunkat
dicsérni. Hát legyen az, ha úgy akarják!
Csak ismerjék el, hogy következetes
dolog. Hát mi férne össze jobban a Bal-
gasággal, mint az, hogy az ember saját
magának trombitása és fuvolása. Ki
volna az, aki jobban kifejezhetne engem,
mint én magamat? Hacsak nem él a
földön oly halandó, ki jobban ismerne
engem saját magamnál.
Ámbátor szeméremből megtehet-
ném - s ezt illőbb és szerényebb do-
Iognak tartom -, hogy felbérelnék egy
ékes szavú szónokot, vagy egy fecsegő
poétát, hogy dicséretemet elzengje,
vagyis hazudjon tisztes fizetségért. Mert e
semmirekellők, akár a pávak, néhány
garasért felingerlik hátul tollaikat, és
felpeckelik tarajukat, hogy szemérmet-
lenül az istenek mellé emeljék a dicsé-
rendőt, a Balgaságot, mint a magasztalás
tárgyát. Bár tudják, vajmi távol esik az
istenektől, és mégis a tökéletest látják és
ünneplik benne: az erény példaképét. A
hízelkedők csupán szürke varjúcskákat
öltöztetnek idegen tollazatba: a szú-
nyogból dromedárt csinálnak.
Ám mondom néktek: jogosan dicséri
az magamagát, kinek nem jutott más
dicséretéből. S most, bogy ezt teszem,
mindenki hódol nekem, és boldogan
élvezi jótéteményeimet, a Balgaság üd-
vözítő létét és világszédítő cselekedeteit.
Mert a hosszú évszázadok alatt nem
akadtak olyanok, akik engem, a Bal-
gaságot üdvözítették volna méltó tisz-
tességgel. Ám szép számmal köszön-
tötték, sőt felistenitették a hideglelést, a
legyeket, a kopaszságot - kárára a lám-
paolajnak, a papirnak és az éjszakai pi-
henésnek.
De én most ünneplem a Balgaságot,
vagyis önmagamat! Jóllehet, dicsérő
szavaim rögtönzöttek, elkapkodottak,
talán mégis találtok mögöttük megszív
lelendő furcsaságot...
vissza
Gracian:
A magamutogatás tudománya
Minden tehetségnek eljön a maga ideje;
élj vele, mert nem minden nap a diadalé.
Vannak pompás egyéniségek, akikben
már a kevés is ragyog, a sok pedig bá-
mulatba ejt. Ha a magamutogatás ki-
válósággal párosul, csodának számít...
A magad megmutatása sok ürt ki-
tölthet, számos hiányosságot pótolhat.
Az Ég, mikor a kiválóságot adja, a ma-
gamutogatás hajlamát is hozzáadja, mert
egyik a másik nélkül ugyanúgy hiába
való.
A magamutogatáshoz művészet kell.
A magamutogatás képesség hiján csak
póz, a tehetség toronyba zártan hiába-
való többlet. A legkitűnőbb is függ a kö-
rülményektől, és legtöbbször nincs a
maga helyén. Ha rossz időben kopogtat,
kudarcba fullad; a hivalkodót kinevetik,
sőt megvetik. A túlzás az emberek sze-
mében szálka. A bölcs hallgatva mutatja
a legtöbbet magából, az ékesszólás nem
mindenki szájához illik. A fortélyos mu-
togató nem fedi fel egyszerre minden
kiválóságát, hagy belőle Iátnivalót a
holnap számára is. Elöbb csak kóstolót
ad, majd kicsit többet, végül mindent
megmutat. A nagy teljesítmény kell,
hogy még nagyobbat ígérjen; az elsőnek
kijutó taps kelti a második utáni vára-
kozást.
vissza
Gracián:
A mértékről
Ne meríts ki semmit egészen: se rosszat,
se jót. Egy bölcs az ő hatalmas bölcsességét
mindenben a mértékletessegre vezette
vissza. A túl kifacsart narancs végül keserű
ízüvé válik. Az élvezetben soha nem szabad
elmenned a végső határig. A szellem is
elapad, ha kimerítik, és tej helyett vért
szív, aki mohón szürcsöl.
vissza
Buddha
A boldog középútról
Buddha egy ideig abban a tudatban élt,
hogy az önmegtartóztatás a tökéletes
boldogság. Egy napon azonban két ze-
nész haladt el a fa mellett, amely alatt
Buddha elmélkedett.
- Ne feszitsd meg tulságosan a hú-
rokat szitárodon, mert könnyen elpat-
tannak - mondta az egyik muzsikus.
- Igaz, de túl Iazán sem hagyhatom
a húrokat, mert akkor egyetlen hangot
sem adnak - válaszolta a másik.
Buddha e szavak hallatán megvál-
toztatta életét, felhagyott az önsanyar-
gatassal, es ettől fogva a "középső út"
igejét hirdette:
- A túlfeszitett húr könnyen elpat-
tan, mig a Iazára engedett nem muzsikál.
Középen találjátok meg a boldogságot.
vissza
Márai Sándor:
Arról, bogy a dolgokat meg kell várni...
Megvárni, egy angyal és egy szent tü-
relmével, amíg a dolgok - emberek, esz-
mék, helyzetek -, melyek hozzád tar-
toznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést
sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal,
szóval sem siettetni közeledtüket. Mert
bizonyos emberek, eszmék, helyzetek,
melyek életedhez, jellemedhez, vi!ági és
szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan
útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak.
Nők. Barátságok. Megismerések. Igazsá-
gok. Ez mind feléd tart Iassú hömpöly-
géssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt,
ami fontos és személyesen a tied. Várj
nagy erővel, figyelmesen, egész sorsod-
dal és életeddel.
vissza
Seneca:
A bölcsek boldogsága
Minek töröd a fejed azon, ami megtör-
ténhet veled? Meglehet, hogy meg sem
történik. Tűzvészre gondolok, házad
összeroskadására, csupa olyasmire,
amelybe beleeshetsz, s nem pedig be-
lecsalogatnak. Inkább a csapdákra figyelj,
azokra, amelyek orvul leselkednek rád...
Mikor attól remegsz, hogy az em-
berek veszélyt hozhatnak rád, gondolj
arra, hogy mivel tartozol nekik. MéItó-
képpen élj, hogy méltóképpen ítéltess.
Ne tégy semmit mások kárára, örülj
mások szerencséjének, indítson meg az
elesettek balsorsa, és mindig tartogass
egy könnycseppet a szívedben az arra
rászorulóknak. Ne feledd: emberhez
méltóan kell élned, hogy méltó légy e
magas cím viselésére...
Hívd segítőtársul a bölcsességet. Ha
a tógájába burkolózol, megóv a bajoktól,
szentélyében biztonsagra Ielsz. Csak azok
lökdösik egymást, akik ugyanazon az
úton járnak. A bölcs sohasem kérkedik,
sok emberre hozott már veszélyt a
dölyfös lélek. EIűzi önmagától a bűnt, és
másnak sem rója fel. Nem rémül meg a
világi erkölcsök Iáttán, és nem kárhoz-
tatja mások cselekedeteit. A kárhozat
veszedelmes. Élj nemes szívvel, és ítélj
egyenes Iélekkel! Parádé nélkül, gyű-
lölködés nélkül élni - Ime: tiéd a boldog
élet.
vissza
Léautaud:
A boldogságról
Ha a boldogságot kutatod, tudd: a szív-
nek meg kell szakadnia, vagy meg kell
kérgesednie...
Az életben semmit nem választunk
mi magunk: sem hazánkat, sem szülein-
ket, sem jellemünket, sem pályánkat,
sem barátainkat, sem szeretőinket, de
még a halálunkat sem. Mindenben a
véletlen uralkodik. Senki sem felelős a
saját boldogságáért, ám a boldogság a
kötelességnél is elöbbrevaló.
vissza
Gracián:
Boldogíts másokat!
Az ellenszenvet nem kell kivívni, jön az
magától is. Vannak, akik úgy gyűlölnek,
hogy nem tudják, hogyan és miért. A
kajánság hathatósabban buzgólkodik
más kárán, mint a vágy a magunk javán.
Egyesek abban tetszelegnek, hogy má-
sokban ellenszenvet keltsenek. De a fe-
lülkerekedett gyűlöletet nehéz a szívből
kiirtani, akár a rossz véleményt. A kaján
fél az eszesektől, utálja a rossznyelvűeket,
irtózik a nagyképüektől, ki nem állhatja a
csúfolódókat, és faképnél hagyja a kü-
Iöncöket.
Ha tisztelet van benned, mások is
tisztelni fognak. Ha boldogulni akarsz,
boldogIts másokat figyelmeddel.
vissza
Tatiosz:
Ágisz boldogsága
Egy napon Ágisz beállított a Mesterhez:
- Nagy a családom, és túl kicsi az
ágyam - mondta zaklatottan.
A Mester szótlanul intett, hogy foly-
tassa a történetét.
- Kis házam parányi szobájában ha-
tan alszunk egy ágyban: a feleségem, két
fiam, apósom, anyósom meg jómagam -
mondta Ágisz szenvedő arccal.
- Mit tehetek érted? - kérdezte a
Mester.
- Kérlek, adj nekem tanácsot, kit űz-
zek el a házamból, hogy nyugalmat és
boldogságot leljek? A feleségem a másik
felem, a gyermekeim meg túl kicsik,
apósorn, anyósom pedig már öregek.
- Értem - válaszolta a Mester. -
Hány állatod van?
- Állatok? - csodálkozott Ágisz, majd
ujjain leszámolta mind a nyolcat. - Két
kutya, egy ló, egy tehén, négy birka.
- Jól van. Akkor fogd meg őket,
vidd be a házadba, és lakjanak veled egy-
szobában. Az ágyadat se tagadd meg
tőlük
Ágisz hazatért, és úgy cselekedett,
ahogy a Mester tanácsolta. Néhány nap
múlva lóhalálában ismét felkereste a
Mestert.
- Végem van! Szenny és bűz, vo-
nyítás, bégetés és nyihogás zavarja a
nyugalmamat. Megőrülök! Mondd meg,
mitévő legyek?
- Menj haza, és tereld be az ál!atokat
az óljukba.
Ágisz ismét úgy tett, miként a Mes-
ter tanácsolta, és már másnap visszatért
hozzá ragyogó arccal.
- Milyen gyönyörű az élet! - kiáltotta
örömében. - Az állatok kint, mi bent. Az
életünk: akár a mennyországban. Rend
van, és csönd honol kis házam parányi
szobájában. Most már tudom, mi a bol-
dogság!
vissza
Márai Sándor:
A szomorúságról
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul
jön; talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a
szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az
életet...
Először is: az örömök, melyek eltűn-
nek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság
egy váratlan pillanatban leborítja cso-
dálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt
a világot, s minden nemesebb Iesz, a tár-
gyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy
erő. Messzebbről látsz mindent, mintha
vándorlás közben csúcsra értél volna. A
dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és
igazabbak lesznek ebben a nemes ködben
és gyöngyszín derengésben. Egyszerre
emberebbnek érzed magad. Mintha zenét
hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is.
S milyen aljas, milyen triviális, milyen
büfögő és kibírhatatlan lenne egy teijesen
elégedett világ, milyen szomorú lenne a
világ szomorúság nélkül!
vissza
Tatiosz:
Alászállás
Ha leereszkedsz lelked mélységeibe,
megtalálod a boldogsággal kevert szo-
morúsagot. Vajon lehetnek-e boldogok a
napok, ha nem ismerjük a szomorú-
ságot? Ott van ő mindenben, a lombját
hullató fa koronájában, a szirmát vesztő
virágban, a medréből visszavonuló tenger
hullámában és a felhők mögött lebukó
nap búcsúzásában. A hegyek szívében
is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak,
hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az
egek lábát is súrolták, az évek múlásával
ormuk megkopott, színük elhalványult.
Ezt teszi velünk az idő: a szépség is tö-
rékeny, miért volna kegyesebb az örö-
mökkel?
Ahogy minden boldog pillanatba egy
csepp szomorúság vegyül - sosem va-
gyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a
szomorúság felkészít a boldogabb idők-
re. Emberi ez is: alászállás és felemel-
kedés. Ahogy a nap és az évszakok bú-
csúznak, majd magukhoz ölelik újra a
csillagokat, úgy változandóság honol
mindenben: az emberi szívben, a han-
gulatokban, a körülményekben.
vissza
Fontenelle:
Áldozatok
Az ember mindenét feláldozza egy re-
ménységért; amit pedig szerzett és sze-
rez, azt ismét egy újabb reménységért
áldozza fel. Úgy látszik, ez a Természet
kaján rendje, amelyet azért teremtett,
hogy mindig kivegye kezünkből azt, amit
megkaptunk. Nem gondolunk boldog-
ságunkkal a jelen pillanatban, hanem
mindig az eljövendő időkre halasztjuk,
mintha a jövő más volna, mint a jelen.
vissza
Tatiosz:
Életműveszet
Elfogadni tudni a boldog napokat, de az
örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túI sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is kés-
lekedni.
Nem hivalkodni és nem tetszelegni: sem
az éles kést, sem a díszes fazekat nem
kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az
utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem
a boldogságét. Az úton járni, majd végig-
menni, a nagyságot az erénnyel s nem a
szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ra-
gyogás és sallang nélkül.
vissza
Copyright 2007 ©
|
