 A BOLDOGTALANSÁG TÉNYE-TÉTJE, OKA-KÖVETKEZMÉNYE
RÖVID-TARTÓS, INTENZÍV-EXTENZÍV
ÉLETMINŐSÉG HIÁNY ÉS LÉTRONTÁS
GONOSZ SZELLEMISÉG, ROSSZ LELKÜLET ÉS VILÁGCSÚF MŰ
Arany János
A FÜLEMILE
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.
Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjár' tüszköl;
Ellenben a Péter tyukja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirugja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsínye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.
De, hogy a dologra térjek,
Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeűl a Pál kertjének.
A szomszédba nyult egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép' a közös galyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és szint,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem, uram
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"
"Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik átal a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba, -
Hanem a just mégsem hagyva.
Pál azonban bosszut forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsit,
S melyet a vérszenny tanúsit
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja.
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.
Pétert sem hagyá pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a biróhoz menni
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per.
Hisz azt látja Isten, ember! -
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a birói zsebben
Bal felől, a szív iránt,
Meghuzódik a legszebben.
Felderüle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.
*
Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja:
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?
(1854)
*
Aki az amúgy is nehéz kezdetet folyton csak halogatja
*
Aki az egész emberiséged megveti, s legvégén legfőként magát
*
Aki az Égre köpköd, s az visszahull az arcába
*
Aki az egyik szavával agyonüti a másikat
*
Aki az egyszeri kegyelmi ajándékra jogot akar formálni
*
Aki az élelmét megtermelő paraszt nevét sértésként használja
*
Aki az eleve elrendelést önfelmentő fatalizmusnak tartja
*
Aki az ellenségtől kér tanácsot: milyen taktikát kövessen?
*
Aki az első nagy bűnt már jóvátehetetlennek érez - neki annyi
*
Aki az emberiség barátja, de hidegen hagyja szenvedő hitvese
*
Aki az ételével mérgezi magát, fogaival ássa ki a sírját
*
Aki az imát elhadarja, de az étkezésből rítust csinál
*
Aki az irgalmatlanul előadott igazsággal szűkíti baráti körét
*
Aki az orránál alig lát tovább
Vagy csak az eget kémleli és pofára esik egy vakondtúrásban
*
Aki az öngőgjében fuldokol –
nincs benne teremtményi alázat
*
Aki az öregeket csak illemből hallgatja - egyik fülén be…
*
Aki az örömrontásban és ünneprontásban igazán leleményes
*
Aki az ünnep közeledtével csak annak megúszására gondol
*
Aki azért mozgalmárkodik,
mert nem szeret, nincs hova hazamennie
*
Aki azért szül gyereket,
hogy az eltartsa vagy hamar sírba vigye
*
Aki azért tetteti magát butának, hogy legyen, aki elveszi
(és olyan jól sikerül, hogy úgy is marad)
*
Aki azt a csónakot fúrja ki, amin ő maga is evez, utazik
*
Aki azt a sebet tépi fel és mélyíti, ami még be sem hegedt
(Pl. azokra előszeretettel a helyekre jár, amik emlékeztetik…)
*
Aki azt a titkot is megőrzi, amit elárulva életet menthetne…
*
Aki azt hiszi, hogy a lélekölő kényszermunka is nemesíthet
*
Aki azt hiszi, hogy az élete kész átverés, de ő nincs beavatva
*
Aki azt hiszi, hogy bérlete lehet a szerencséhez,
S így óhatatlanul a jó szerencséje balra fordul…
*
Aki azt hiszi, hogy felnőve semmit nem veszít,
Minden jó marad, és még csak nyer is hozzá szabadságot stb.
*
Aki azt hiszi, itt és most azzal áltatja magát,
hogy majd a „nyugdíjban” hegedül és képeket fest…
*
Aki azt hiszi, hogy üdvözül, ha szétosztja mindenét
*
Aki azt hiszi, hogy van isten háta mögött hely,
ahol senki sem látja, még a Mindenható sem…
*
Aki azt hiszi: a kárörvendőnek
Duplán is örömtelibb az amúgy rövid élete
*
Aki azt hiszi: a szükséges feltétel egyben az elégséges is
Pl. kihagyja a pokoli szerencse/az isteni kegyelem tényezőt
*
Aki azt hiszi: amiről önként lemond, az könnyen visszajön
De amit erőszakkal vesznek el tőle, azért meg sokat kesereg…
*
Aki azt hiszi: barátja csak igazat,
Az ellensége meg csak hamisat szól
*
Aki azt hiszi:
pont olyan forrón eszik a kását, ahogy azt főzik!
*
Aki azt hitte, hogy a háza felépülésével otthona is lesz
*
Aki azt kívánja, bárcsak mindig csak csokoládét ehetne
(Vagy ha minden, még a kerítés is kolbászból lenne)
*
Aki azt nézi és erősíti, ami elválaszt, s nem ami összeköt
*
Kazuisztika
Aki azt szeretné, ha minden esetre lenne szabály vagy ukáz
*
Aki azt tanítaná, amit maga se tud –
Pl. az orvosi tanácsot adó örökké betegeskedő
*
Aki azt várja, hogy a sült galamb repüljön a szájába
*
Aki azzal áltatja magát:
őt ez a kor nem érti meg - de majd az utókor…!
*
Aki azzal büszkélkedik, amiben neki semmi érdeme sincsen
*
Aki bagatellizálja a bűnét - majd a sors dramatizálja azt!
*
Aki bagóért megóvhatta volna, most vagyona se állítja vissza
*
Aki balhitével mozgat hegyeket, de hiába vagy károdra
*
Aki barátja bizalmas gyónásával másnap rohan spicliskedni
*
Aki bármi megtehet azzal, aki nincs vele - mert az ellene van
*
Aki bármire felbérelhető, ha az neki nem kockázatos
*
Aki bármit elhisz, csak azt nem: állattól, gyerektől tanulhat
*
Aki be nem tartható szabállyal gyárt alkalmazotti bűntudatot
*
Aki beáll a szemmel verve meztelenül vessző-futtatatók közé
Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.
Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.
Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.
|
