Payday Loans

Keresés

A legújabb

Rózsa Ferenc-díj PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Jenő   
2011. január 06. csütörtök, 08:41

Rózsa Ferenc-díj


Alapító: Minisztertanács
Alapítás éve: 1959
Alapítás helye: Bp.
Indoklás: Az 1037/1959. (XII. 23.) sz. Korm. határozat hívta életre. Minden évben ápr. 4-én, 1962-től a Minisztertanács 1002/1962. (I. 17.) sz. Korm. határozata alapján a Magyar Sajtó Napján (dec. 7.) azok a kiemelkedő munkát végző újságírók kaphatják, akik "a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel, magas színvonalon tesznek eleget hivatásuknak, munkásságukkal a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban adnak hű képet hazánk és a bennünket körülvevő világ fejlődéséről és gondjairól, őszinte és igényes tájékoztatással, a politikai és a kulturális nevelés eszközeivel is mozgósítanak közös céljainkért". Első ízben 1960-ban, utoljára 1989-ben adományozták. Ez idő alatt 192 fő kapta meg. 1975-ig három fokozata volt. Díjazás: 1969-től I-III. fokozta 25-20-15 e Ft. Megszűnéséről a 29/1990. (II. 14.) MT rendelet határozott.

ÁRKUS István 1960 újságíró 
BAKTAI Ferenc 1960 újságíró 
DUTKA Mária 1960 újságíró 
GRANDPIERRE Lajos 1960 író, újságíró 
RÉNYI Péter 1960 újságíró, kritikus 
RUFFY Péter 1960 író, újságíró 
ALMÁSI István 1961 újságíró 
GEDEON Pál 1961 újságíró, lapszerkesztő 
GYURKÓ Géza 1961 újságíró 
KOMLÓS János 1961 író, újságíró, humorista 
RANDÉ Jenő 1961 újságíró, diplomata 
SÓLYOM József 1961 újságíró 
BARÓTI Géza 1962 újságíró 
HÁMORI Ottó 1962 író, újságíró 
HORVÁTH József 1962 újságíró 
MIHÁLYFI Ernő 1962 újságíró, műkritikus, politikus 
SZEPESI György 1962 rádióriporter, újságíró, sporttudósító 
VETŐ József 1962 újságíró 
FÖLDES István 1963 újságíró 
GYÖRGY István 1963 újságíró 
LŐKÖS Zoltán 1963 újságíró 
LUKÁCS József 1963 filozófus, egy. tanár 
PETHŐ Tibor 1963 újságíró 
SIMONFFY Géza 1963 újságíró 
FODOR Gábor 1964 újságíró 
GARAM József 1964 újságíró, közgazdász 
KALMÁR György 1964 közgazdász, újságíró 
PÁLFY József 1964 újságíró 
SÁRKÖZI Andor 1964 újságíró 
SZENTKIRÁLYI János 1964 újságíró 
ÁCS Vera 1965 műfordító 
ANTALFFY Gyula 1965 újságíró, művelődéstörténész 
BAJOR NAGY Ernő 1965 újságíró 
DEMETER Imre 1965 író, színikritikus 
KÉKESDI Gyula 1965 újságíró 
MÁTÉ György 1965 újságíró 
POLGÁR Dénes 1965 újságíró 
BOLDIZSÁR Iván 1967 újságíró, író 
FEHÉR Pál, E. 1967 újságíró 
FÖLDES György 1967 újságíró, lapszerkesztő 
GERŐ János 1967 író, újságíró 
KRISTÓF Attila 1967 író, újságíró 
MACSÁRI Károly 1967 újságíró 
RÓZSA László 1967 újságíró 
SALGÓ László 1967 újságíró, történész 
BÁNYÁSZ Béla 1969 újságíró 
IPPER Pál 1969 újságíró, diplomata 
LUKÁCS László 1969 sportújságíró 
LUKÁCS Sándorné 1969 újságíró 
MEGYERI Károly 1969 riporter 
ORDAS Nándor 1969 újságíró, lapszerkesztő 
RÉTI Ervin 1969 újságíró 
VÁRHELYI Tamás 1969 újságíró 
BARCS Sándor 1971 újságíró, sportvezető, politikus 
KIS Csaba 1971 újságíró 
MIKES György 1971 újságíró, humorista 
NÉMETI Irén 1971 újságíró 
SEBES Tibor 1971 újságíró 
SZABÓ László 1971 újságíró, magánnyomozó 
SZEKULITY Péter 1971 újságíró 
TÁBORI András 1971 újságíró 
VITRAY Tamás 1971 tv-riporter, újságíró 
BUZÁSI János 1972 újságíró 
FODOR László 1972 újságíró 
KOMJÁT Irén 1972 újságíró 
MATUZ Józsefné 1972 újságíró 
NEMES György 1972 író, újságíró 
RÓBERT László 1972 újságíró 
VÁRKONYI Tibor 1972 újságíró 
CZIFRUSZ János 1974 újságíró 
MÁTRAI BETEGH Béla 1974 újságíró, kritikus 
RÁCZ Lajos 1974 újságíró 
SOLTÉSZ István 1974 újságíró 
SUGÁR András 1974 újságíró 
VAJDA Péter 1974 újságíró 
ZSIGMONDI Mária 1974 újságíró 
ÁRKUS József 1975 újságíró, író, humorista 
BOROS Lászlóné 1975 újságíró 
BURJÁN Sándor 1975 újságíró 
JÁVORI Béla 1975 újságíró 
MÁRTON Anna 1975 újságíró 
RAJCSÁNYI Károly 1975 író, újságíró 
SZEMES Piroska 1975 újságíró 
VÁRNAI Ferenc 1975 újságíró 
VÉRTESSY Sándor 1975 újságíró 
BAJNOK Zsolt 1977 újságíró 
CHRUDINÁK Alajos 1977 újságíró 
KOVÁCS Jenő 1977 újságíró 
KOVÁCS Judit 1977 író, újságíró 
LÓZSY János 1977 újságíró, zenekritikus 
MITZKI Ervin 1977 újságíró 
HAJDÚ János 1978 újságíró, politikus 
KONCZ István 1978 újságíró, költő 
KÖVES Tibor 1978 újságíró 
PAIZS Gábor 1978 újságíró 
RAJK András 1978 újságíró, kritikus 
RAPCSÁNYI László 1978 újságíró, szerkesztő 
VÁRKONYI Margit 1978 újságíró 
VIGOVSZKI Ferenc 1978 újságíró, fotóriporter 
BÁN Béla 1979 újságíró 
BERTA Béla 1979 újságíró megosztott
BUZÁS Andor 1979 újságíró, költő megosztott
CSATÁR Imre 1979 újságíró 
ÉLIÁS Béla 1979 újságíró 
FÁBIÁN Ferenc 1979 újságíró 
GÁRDOS Miklós 1979 író, újságíró 
GERENCSÉR Miklós 1979 író, újságíró 
KISPISTA István 1979 író, újságíró megosztott
PERJÉS Klára 1979 újságíró 
SIMON Ferenc 1979 újságíró megosztott
VASS Ottó 1979 újságíró megosztott
DOBSA János 1980 újságíró 
DOLECSKÓ Kornélia 1980 újságíró 
GOMBÓ Pál 1980 újságíró, lapszerkesztő 
MATOLCSY Károly 1980 újságíró 
MÉSZÁROS Ottó 1980 újságíró 
VÉRTES Éva 1980 újságíró 
HELTAI András 1981 újságíró 
HORVÁTH J. Ferenc 1981 újságíró 
KOPKA János 1981 újságíró 
PETRESS István 1981 újságíró, rádiós műsorvezető 
VADÁSZ Ferenc 1981 író, újságíró 
ZSOLT Róbert 1981 újságíró, röplabdázó 
BALÓ György 1982 újságíró 
MÁRKUS Gyula 1982 tudósító 
ÓNODY György 1982 újságíró 
SULYOK Katalin 1982 újságíró, író 
SZÁNTÓ Jenő 1982 újságíró 
VARGA György 1982 újságíró, közgazdász 
BÁNKÚTI Gábor 1983 újságíró 
BERNÁTH László 1983 újságíró, kritikus 
GÖMÖRI Endre 1983 újságíró 
IGLÓI Zoltán 1983 újságíró 
MÁRIÁSSY Judit 1983 forgatókönyvíró, újságíró 
NEMES János 1983 újságíró 
SÁGI Ágnes 1983 újságíró 
SZABÓ L. István 1983 újságíró 
BÉNYEI József 1984 költő, újságíró 
FEKETE Sándor 1984 irodalomtörténész, író, újságíró 
KOROMPAI Erik 1984 szerkesztő 
KOVALIK Károly 1984 újságíró 
PETERDI Pál 1984 újságíró 
PIRITYI Sándor 1984 újságíró, biztonságpolitikai szakíró 
SZÉCSI Éva 1984 főmunkatárs 
TÓTH Benedek 1984 újságíró, író 
AVAR János 1985 újságíró 
BENDA László 1985 újságíró 
DIÓSDI László 1985 újságíró 
ECK Gyula 1985 újságíró 
FARAGÓ Jenő 1985 újságíró 
FÖLDES Anna 1985 irodalomtörténész, kritikus, újságíró 
FÖLDI Iván 1985 újságíró 
GÁCH Marianne 1985 újságíró 
PÁLOS Tamás 1985 újságíró 
SZÁNTÓ Miklós 1985 újságíró, szociológus 
BÁLING József 1986 újságíró 
BARACS Dénes 1986 újságíró, tudósító 
BENEDEK Miklós 1986 újságíró 
BOKOR László 1986 filmrendező, újságíró, politikus 
BOSSÁNYI Katalin 1986 újságíró, gazdaságszociológus 
EÖTVÖS Pál 1986 újságíró, lapszerkesztő, politikus 
GYULAI István 1986 közgazdász, újságíró 
HÁRI Sándor 1986 újságíró 
HARMAT Endre 1986 újságíró 
HORVÁT János 1986 újságíró 
KESERÜ Ernő 1986 újságíró 
KULCSÁR István 1986 újságíró, rádiótudósító 
PINTÉR Dezső 1986 újságíró 
SÁNDOR István 1986 újságíró 
SZÁSZI József 1986 újságíró 
SZATHMÁRI Gábor 1986 újságíró 
SZÉL Júlia 1986 újságíró, riporter 
BORBÉLY Pál 1987 sportújságíró, kosárlabdázó 
CSERHALMI Imre 1987 író, újságíró 
FARAGÓ Vilmos 1987 újságíró, kritikus 
FOLLINUS János 1987 újságíró 
FRIEDMANN Endre 1987 fotóriporter, fotóművész 
KOCSIS Tamás 1987 újságíró 
NAGY Jenő 1987 titkár *
SZAPUDI András 1987 újságíró, író 
ACZÉL Endre 1988 újságíró 
BENEDEK István Gábor 1988 író, újságíró 
BURGET Lajos 1988 író, újságíró, lapszerkesztő 
MESTER Ákos 1988 újságíró 
NOVOTNY Zoltán 1988 újságíró 
RITTER Aladár 1988 újságíró, újságtervező, sajtótörténész 
SZÉKELY Julianna, R. 1988 újságíró 
BARÁT József 1989 újságíró 
FÖLDESI József 1989 újságíró 
LÁZÁR István 1989 újságíró, szociográfus 
VINCE Mátyás 1989 újságíró 
ZAY László 1989 újságíró

*nem azonos e honlap szerkesztőjével... :)